2018. október 16., kedd

Saját kontroll

Az a helyzet, hogy hetek óta, sőt talán hónapok óta is meggyőződésem volt, hogy okt. 17-én lesz a nagykontrollom napja. Még mikor anyám megkapta a tegnapi kontrollja napját, akkor is konstatáltam magamban, hogy oké, egy nap pihenő, és megyek a magaméra.
Talán azért ragadt meg a 17-e, mert az előző kontrollom is 17-ére esett. De még bizony a naptáramba is aznapra jegyeztem be! 😯
Ezer szerencse, hogy vasárnap mégiscsak megnéztem az onkológiai papírokat, és majdnem elájultam, amikor rádöbbentem: nem, nem 17-e az a kontroll, hanem bizony 16.! Óriási belém nyilallás volt a hatás, és máig áldom a sugallatot, hogy valamiért mégiscsak elővettem két nappal korábban, nem pedig a vélt 17-én reggel kellett rádöbbennem, hogy ennyi volt...
Így már tegnap úgy mentem anyámmal a Kenézybe, hogy tudtam, hogy másnap is ide fogok jönni.
Mindenesetre ezek gyomorszorító napok rendesen... és mindig alig alszom előzőleg.
Elsőre a Jerikóra szólt a beutalóm 8.45-re. Megszokott 22-esemmel mentem, ami majdnem minden szükséges egügyi helyszínemhez optimális.
Szidtam magam, mi a fenének stresszelek, úgyis az van, ami van. De nem tudom szabályozni, hiszen az ember élete a tét... rohadtul nem tudok egykedvű lenni, amikor úgy, ahogy már megtapasztaltam, derült égből is bármikor, bármi rám szakadhat. Az elmúlt időszak kirándulásai, a madárfutás, kiállítások, botanikus kert, egyéb programok is mind-mind ezt igyekeztek feledtetni és háttérbe szorítani, de azért valahol mindig a gondolataimba furakodott a kontroll.
Sikerült már negyedórával hamarabb érkeznem és jelentkeznem az emlőcentrumban. A januárihoz képest szerintem gyorsabban rám került a sor mindkét várakozásnál.
Én úgy emlékeztem, hogy csak UH-ról volt szó, megint nem néztem meg tüzetesebben a beutalót -- de simán be kellett sorolnom mammográfiára is. Oké, az meg is lett nem túl sokára, és szerencsére elég empatikus volt a műtött oldalammal a hölgy...
Ezek után az UH-nál kellett várakozni. Kevesen voltunk, szerintem félóra elteltével végeztem is.
Az adjunktusnő megvizsgált, nyaktól kezdve a melleken át a felkaromig -- és kimondta a varázsszavakat: a mammográfia sem mutatott semmit, és ő sem lát egyebet. (Nyilván jobb mellben a 15 éve is észlelt fibrosis ugyanolyan méretben fennáll, mint mindig; bal mell pedig nyilván ödéma... szóval egyértelműen nem abszolút negatív lelet, de a lényeg szempontjából az!)
Mikor rákérdezett a panaszaimra, én szóltam az ödémáról, de valahogy annyira egyértelműnek veszik, hogy "műtét utáni állapot", és kész. Semmit nem mondott afelől, hogy ez irányban lennének tennivalók. Úgyhogy ha majd esetleg tényleg rosszabbodik, akkor legfeljebb időpontkéréssel jövök önálló panasszal. Addig is tornáztatom, amikor csak tudom.
Miután megkaptam az ambulánslapot, nagyon-nagyon-nagyon megkönnyebbülve elmentem pisilni, majd haladtam tovább.😊
Kimentem a Böszörményire, és vártam egy 24-est, amiről leszálltam a Pesti utcán, és elgyalogoltam a Kenézybe. Itt folytatódott a mai tortúróm.
Jaj, olyan ismerős már az egész, hogy tényleg belém nyilall mindig, valahányszor idejövök... Még ha anyámmal jövök, akkor is.
Felmásztam az elsőre, beadtam a jelentkezést a hasi UH-ra. Várakozzak az oldalfolyosó utolsó ajtainál. Már úgyis tudom. Ettől is féltem kicsit, mert a múltkori férfiorvosi vizsgálat fájdalmas és hosszadalmas volt. Igyekeztem lelkiekben felvértezni magam, mert ahogy láttam, most is férfiorvos volt... vélhetőleg ugyanaz.
Időben nagyon korán volt még a beutalásom idejéhez képest, de azt nyilván senki nem tudhatja, mikor végez egy előző helyszínen, úgyhogy meglehetős ráhagyással intézte nekem az időpontot a főorvos. Inkább így, minthogy lekéssem. Gondoltam, ha kiváratják velem a beutalós időpontot, akkor se tudnék közben már bárhova menni. De mintegy félórával előtte behívtak, szerencsére.
Mivel az asszisztensnő már sorolta az alapvető információkat, így eleve nem keresgetett különösebben semmit; az embernek már olyan repertoárja van másfél évre is visszamenőleg, hogy ebből ennyi előny már csak járhat, hogy nem nulláról kezdenek el kutakodni a vizsgálatnál.
Most is elég "meghatározott" volt a vizsgáló orvos nyomása, talán én készültem fel jobban testben és lélekben erre. Mondta, hogy nyilván a májamban talált haemangioma nem fog sem elmúlni, sem kisebbedni. A lényeg, hogy NE találjanak mást is mellette. A többi cucc is rendben volt, egyedül az irányban kaptam javaslatot, hogy máskor tele hólyaggal igyekezzek megjelenni. Igen, tudom, hogy legtöbbször ezt díjazták, csak a Jerikóról idáig nem tudom, hogy sikerült volna mindezt zökkenőmentesen abszolválni, ha ott nem pisilek a végén. Mivel nem iszom úton-útfélen, nem is tartozom az állandó italhordók közé, így valóban nem volt mitől gyűljön azóta... de hát most ez van.
Lényeg, hogy minden rendben, nem változott semmi! Hurrá!
Lementem az onkológiára, sorbaálltam jelentkezés miatt.
Miután ültem negyedórát, hívtak: beutaló laborba.
Ott jelentkeztem, sorszám, minden. Mivel már déli volt az időpont, tényleg hamar behívtak. Megvolt, kint ücsörögtem vagy egy negyedórát, biztos, ami biztos. Kértem és kaptam végül leragasztást, nekem ez sokat számít még akkor is, ha ugyanúgy tartani kell a szúrás helyét; ráadásul tényleg elfelejtettem kihagyni az ASÁ-t... pedig ilyenkor nemhogy ma, már tegnap is el kellett volna hagyni (vérhígító).
Ezek után vissza az onkológiára.
Ott már csak a csontizotóp-eredményem miatt kellett aggódnom, hogy vajon arra mit mondanak. Ok, hogy met. nem igazolt, de azért ott van néhány információ.
Vártam, vártam. 2 órakor kerültem be. Most nem volt szerencsém a főorvos úrhoz kerülnöm, a saját onkológusnőhöz kerültem, aki ilyenkor mindig azt mondja, hogy "de régen találkoztunk". Hát most mit mondjak, hogy ezt nem én döntöm el, oda megyek és ahhoz, akihez hívnak.
Láttam, hogy már nagyon kivan, elég türelmetlen is volt, és nem nagyon lett volna tanácsos aprólékoskodni. Úgyhogy én ilyenkor ha csak lehet, nem szólok. Ha muszáj valami miatt, akkor nyilván, de most különösképpen nem volt ilyen.
A csontizotópot tudomásul vette, egy árva hang nem hangzott el ezzel kapcsolatban.
A leleteken túllépve minden rendben, persze a mostani vérkép most sem volt még meg. Leginkább az volt a gondja, hogy mennyi van még a gyógyszeremből, mármint a Letrozolból, amit ugye, 5 évig szedünk. Mondtam, hogy fél doboz, ami szerinte lehetetlen. Utólag rájöttem, hogy részletezni kellett volna (csak nem vitt rá a lélek), hogy annyi a difi, hogy egyik alkalommal NEM 3 hónapra jöttem, hanem 1-re, és mindkét alkalommal ugyanúgy felírták a 3 hónapra szóló gyógyszert. Ezért van bőven fél doboznyi. Mindegy, azért most is kiírták, de legközelebb fogom mondani, ha ebből megint kérdés lesz.
Hihetetlen megkönnyebbüléssel jöttem el... 42, majd 24-essel haza. Fél 4-re, de az mindegy. Túlvagyok 3 hónapra!!! Januárban kell mennem legközelebb! Ráadásul most se csontizotóp, se emlőcentrum nem lesz! Van pluszban a hasi UH-n kívül egy mellkasröntgenem, meg nyilván lesz labor, de az onkológián kívül ennyi.
Otthonra kiment az erő belőlem. Csak néztem magam elé. Kiszívódott az erőm... és nemcsak testileg.

Pihenés- és feltöltődésképpen megnéztem pendrájvról tévében a Nyerő páros 20., befejező részét.
Jót tett, ugyanúgy, mint az esti Survivor, BK. Igen, a külvilág, a játék és a vidámság kell, hogy visszamenjen bennem ez a felajzott állapot.

Istvánnal telefonoztunk mindenki megelégedésére.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése