2013. február 28., csütörtök

2013. február 26., kedd

Pár percbe sűrítve

1988-ban mutatták be A medve c. francia természetfilmet, melynek egy részlete videóként bejárta a világot, s vitt mindent.
Nem is csodálom... e pár percbe sűrítve szépség, természet, izgalom, menekülés, félelem, küzdelem... s a szeretet.
El nem tudom képzelni, hogy volt lehetséges ezt bármilyen szempontból létrehozni, kivitelezni...
Mindenesetre gyönyörű!


2013. február 25., hétfő

Nadrágos randi

Ma találkozót beszéltünk meg volt nyomdász kolléganőmmel, mert gyakorlatilag ingyen jutott egy jó adag -- szülők által iskolában rendezett karácsonyi vásáron kimaradt -- kordbársony gyereknadrághoz.
A családbeli gyerekei mellett nagy szerencsénkre Bencus is eszébe jutott, mint lehetséges gatyótulajdonos; így elkérte jelenlegi méreteit, hogy olyat és/vagy annál nagyobba(ka)t válogasson nekünk a megmaradt készletből.
Nagy örömünkre (mert hát természetesen Szilvi is roppantmód örült) két "egészséges" szürke kordot is kapott Bence, egy olyat, amit már hordhat, s egy másikat, mely mondjuk, jövőre lesz jó. Valamint kaptunk még két nagyobbat, melyek hibásak ugyan -- némi hasítás van a száruk alsó részén --, de azokat ki lehet javítani házilag, és hát jól mondja kolléganőm, hogy ha másra nem, mint homokozni, itthon lenni mindenképpen jó lesz.
Pont olyasmik, amilyeneket Bencus amúgy is hordani szokott, gumis derékkal.


Éva természetesen munka után jött a városközpontban megbeszélt találkozóra és biciklivel, ahogy mindig is szokott közlekedni. Egy fél óránk volt a következő elintéznivalójáig, nem töltöttük tétlenül ezt az időt, jót beszélgettünk mindenféle aktuális dologról, helyzetről, történésekről.
Kaptam még egy félliteres E-vitaminos testápolót "csak úgy", én pedig ajándékoztam köszönetül egy tiszteletpéldányt A Nap tornácán c. napkorongos antológiából, melyben 9 versem jelent meg 2011-ben.
Nagyon köszönjük a figyelmességet!:)

2013. február 22., péntek

Bencus mint Tom és Jerry


Bencus óvodájában megvolt a farsang.
Saját emlékek alapján tudtam, micsoda tortúra ez a szülőnek. Egyrészt a mi időnkben (én és öcsém kiskorában), máig előttem van, hogy hetekig milyen lázban volt a család, melynek minden egyes felnőtt tagja és hozzátartozója kénytelen volt az előkészületeknek részese lenni. Nagynéném tudott szabni-varrni, volt sok maradék anyaga, anyám pedig kézzel varrt-rajzolt-festett-ragasztott, a férfiasabb melókat meg apám csinálta (pillangószárny-drótkeret, csápok drótból stb.); szóval teljes hétvégeken készülődtek, hogy én gomba, pillangó, hópehelyke, cigánylány; öcsém pedig indián, vekkeróra (erre a kettőre emlékszem konkrétan most nála) lehessünk. Akkoriban egyetlen kölcsönző volt, nem túl bő vagy ötletes ellátmánnyal, úgyhogy az emberek kénytelenek voltak saját készítményekkel előállni; mert így is rengeteg volt az egykutya királylány-hercegnő-grófnő-bárónő egy-egy farsangon...
Az én gyerekeim idejében is elsősorban keresztanyám varrta a cuccokat vagy kellékeket, ha muszáj volt; bár ekkor már szerencsére kölcsön is kaphattunk jelmezeket, hiszen olyan, meglehetősen nagy létszámú embertömeget foglalkoztató helyen dolgoztam, ahol kolléganőim hasonlóan gyerekes, gyakorló anyák voltak. Kölcsönzőt az időben sem ismertem többet, mint az én gyerekkoromban.
Na, nálunk meg most, Bencus esetében nincs varrógép, nincs keresztanyám, nincsenek anyagok és pénz se. Van viszont szerencsére több kölcsönző is.
Voltak mozgósítások, de az elérhető jelmezeknél mind hibádzott valami vagy hiányoztak volna kellékek, így Szilvi egy lakótelepünkhöz közeli kölcsönzőbe ment, ahol szemre, próba nélkül lefoglalta Tom macskát, s a farsang előtti nap hozhatta el a jelmezt. A gyerek tehát akkor este, ovi után próbálhatta fel. Szilvi megdöbbenve látta, hogy visítva fér bele Bencus a jelmezbe, azt mondja, megesküdött volna rá, hogy ez a gyerek mérete, ő nem is gondolta, hogy ennyire nagy fiú... Hát igen, és az akciót megelőző estén már az embernek nincs sok esélye variálni!
Bár kissé feszült a ruha a gyerek nyakrészénél, meg a kezeit-lábait nem tudta a jelmez végtagjain lévő karmos fehér praclikba beledugni, mivel ő maga hosszabb volt a cuccnál... de végül is nem volt zavaró, így is látszottak a csinos, karmos, fehér tappancsok.
És emlékeztünk rá, hogy van valahol egy Jerry kitömött filcfigura Szilvi gyerekkorából... na, azért pár napja feltúrtuk a beépített szekrényekbe rejtett nejlonzsákot -- és meg is lett! Igaz, hogy fél szeme és farka hiányzott, tehát ezeket pótolni kellett. Nadrágkorc zsinórja lett a farka, az egérhez hasonló barna színre filctollal befestve, meg hát akkor már két egységes szem kreálása volt hátra. Ehhez szerencsére lehetett kapni kis méretben filcanyagot, vett Szilvi feketét a pupillához, sárgát az íriszhez. A régi maradék szem alapján két új szemmel is gazdagabb lett Jerry. Ez lett Tom kiegészítő kelléke...


Végül is jól sikerült minden, a jelmezben sem esett kár.
Reggel ott kellett a szülőnek átöltöztetnie a gyereket, bevitte a rágcsálnivalót vagy sütifélét, szörpöt, majd otthagyta a már teljes gázzal bulizó jelmezes gyereksereget.
Bencus nagyon élvezte a dolgot, itthon torkaszakadtából tartott órákig élménybeszámolót. Megtudtuk, hogy rajta kívül még volt két fekete cica; ám szerencsére a kiugró divatfigurákból -- mint pl. Pókember, Batman, Zorro, Superman -- csak egy-egy példány volt, így nem nyomták el egymást.
Ezen kívül egész nap táncoltak, játszottak, szólt a zene, ettek-ittak, és volt fényképész is. Előre alá kellett írni egy listát, mely szerint kérjük-e a képeket majdan, vagy sem. (Ha meglesznek, lefotózom és felrakom ide is.) Alváshoz segítettek levetni a gyerekeknek a jelmezeket, felkeléskor viszont visszasegítették rájuk.
Mikor Szilvi ment a gyerekért, vitte a kölcsönzős zsákot is, és ovi után együtt visszavitték a sokat látott, ám hál' istennek nagyobb bajokat megúszott jelmezt a kölcsönzőbe...


2013. február 19., kedd

Utolsó lesz

Elméletileg még egy részem fog megjelenni A macskában, ha igaz.
Több nincs is készen egyelőre, de azért majd szándékozom írogatni róluk, csak nem feltétlen határidőre. Hiszen remélem, még sokáig élnek, és produkálnak olyan cicás dolgokat, melyek (számomra legalábbis) megörökítésre érdemesek, aranyosak.
Azt írta a főszerkesztő, hogy a következő rész megjelenik a következő számban, és mivel állítólag kissé átszervezik a lapot, nem kérnek több részt Haramia és Honesty történetéből.
Mindazonáltal nagyon szépen köszönik, hogy megosztottam velük két remek cicám történeteit és szeretettel üdvözölnek...
A történet, ami elvileg még meg fog jelenni, nincs lezárva az olvasók számára, hiszen nem tudtam előre, meddig igénylik a részeket, és ahogy ismertem az eddigi revíziót, elképzelhető, hogy még a (Folyt. köv.)-et sem fogják kitörölni onnan, ami megint majd számomra lesz néhány ember számára megmagyaráznivaló, de ez már tök mindegy. Azért, ha tudom még annak előtte, hogy ez lesz az utolsó megjelenés, akkor lezárom a történetet. Mármint a külvilág számára. Van, ahol adnak erre is.

Fejlődőképes az ember még korosabban is, mert azt hittem, hogy bántani és hiányozni fog a dolog és sokat gondolok majd rá, ehhez képest az első hökkenet után (mert hiszen mindig dicsérték; ha nem küldtem időben vagy szerverprobléma miatt nem kapták meg, mindig írtak, hogy várják, küldjem el még egyszer;  vagy külön szóltak még fotóért stb.) alig jut ez a téma eszembe; úgy látszik, a sokkal aggasztóbb és súlyosabb helyzetek megtanítják az embert problémaszelektálásra.
Az elmúlt időszakban, ugye, történt egy s más az életemben, mely történések kapcsán számtalanszor meggyőződtem az elutasítások indokainak végtelen variációiról... így nem igazán veszem be az átszervezést mint indokot. Ugyanezzel indokolták a leépítésemet is írásban, szóban megint mást kaptam, s megint más volt a valóság... s ez a munkahelykereséseim kudarcainak indokainál is megmutatkozott, már annál a párnál, amire kaptam egyáltalán reakciót. Úgyhogy ezek már egyáltalán nem lepnek meg, az ember hozzászokik. Már sajnos, akkor sem hinném el ezeket az átlátszó indokokat, ha történetesen igazak lennének.

Helyzetem nem engedné meg, hogy továbbra is vegyem az újságot, de a macskás lányoktól pont az elmúlt karácsonyra kaptam erre az évre egy teljes éves A macska-előfizetést, így ebben az évben még csak meglesz az újság is -- ezt csak azért jegyzem meg, mert így hamar fény fog derülni az újság átszervezésének mikéntjére... vagy sem.
Én konkrétabb okokat el tudok képzelni azért. Szóval mint pl.:
a) Lehet, hogy annyira rosszak és unalmasak a történetek, hogy az olvasók tömegesen tiltakoztak ellene;
b) elég hozzá egyetlen bennfentesebb rosszakaró is, de ez legyen legnagyobb öröme;
c) esetleg köze lehet a dologhoz annak a fenyegető levélnek, melyet röviddel azután kaptam, hogy a Haramia első műtétjének majdnem végzetesen elbaltázott következményeiről írtak megjelentek a magazinban. Fura, spamként kiszűrt mélt kaptam még furább címről, benne egy linkkel. Hetekig nem mertem megnyitni, mert elég sz@r volt a gépem akkoriban, s nem akartam kockáztatni, hogy egy vírusgyanús izével tönkretegyem szinte egyetlen kapcsolatomat a külvilággal, ismerősökkel, lehetőségeimet a munkakereséssel kapcsolatban még inkább lenullázzam. Aztán csak megnyitottam, s a pársoros fenyegetést tartalmazta, amit nem részletezek, mert nem igazán szeretnék újabbat.
Mostanra már kezdtem elfelejteni, de ez ügy kapcsán bevillant...
Mindegy, melyik indok az igazság. Mindenben meg lehet találni a pozitívumot is.

És nekem végül is az a lényeg, hogy 2008 őszétől kezdve 2013 elejéig megjelent 4 Mirci-történetem és 21 Haramia--Honesty-történetem az A macskában is. Helyesbítek: most, mikor még e sorokat írom, még csak 20 jelent meg. A 21.-re, ugye, csak több hónapos elfogadás, ígéret van.

Nem reklámoztam, mégis régi ismerősök, volt kollégák találtak meg évekkel ezelőtt. Csodálkoztak, gratuláltak... hányszor, hány emberrel örültünk kölcsönösen!
Valóban, ez idő alatt egy csomó ember volt, aki pozitívan reagált; tudok többekről, akik mindig várták a folytatást; többen büszkék voltak rám, ismerek olyanokat, akik mondásuk szerint "csak miattam" vették meg, mert felfedezték benne írásomat -- és hát mivel engem ismertek, olvasták és megszerették a sorozatot... Meg olyanokat, akik az újságot nem is ismerték, de a blogjaimban rátaláltak a részekre, s keresték a történeteket, írtak nekem, hogy miért nem hosszabbak, miért nem írok róluk gyakrabban, annyira olvasnák tovább... meg ilyenek. Meg hogy ha megtenném, hogy felrakom a blogomra, ha készen vannak, és ne várjam meg az újságbeli megjelenést... utóbbi időszakban már ezeknek is eleget tettem.
Szóval ne legyünk telhetetlenek, elég nekem ennyi. A macskáim megörökíttettek ilyenformán is. És ha csak pár embernek is telt a történetekben öröme, nekem már az is megérte.

2013. február 14., csütörtök

Valentinról

Figyelem a FB-ot, hogy megoszlik a Valentin-nap ténye körüli véleményezés. Egyik oldal vidáman köszöntget, illusztrál, kedveskedik. Másik oldal hangsúlyozza, mennyire nem érdekli, fuj, ki nem állhatja, külön tacepaókon emeli ki, hogy na ő bizony, lesz@rja.
Valahogy annyira átestünk a ló túloldalára ezzel, hogy a Valentin-napot utálni kell, hogy ha esetleg véletlenül az ember ezen a napon is figyelmességet, kedvességet szeretne adni vagy kapni -- azt szinte tilos. Legalábbis nem trendi. Illik utálni, mert: Amerikából származik; mert parádét csinálnak belőle az üzletek; mert hülyeség, hiszen a szerelem-szeretet ne kötődjön egy naphoz; mert magyar hagyományokhoz semmi köze, mert... et cetera.
Az üzleti oldala engem is hidegen hagy, de azért el tudok menni a rózsaszín reklámozás mellett anélkül, hogy idegesítene. Miért zavarja ez egyik-másik embert, nincs nagyobb gondja vajon? -- gondolkodtam el. Hiszen ha valaki kedves akar lenni a szerettéhez, az MA miért ne tehetné? Az, hogy valaki aprósággal és figyelmességgel kedveskedik a párjának, nem zárja ki azt, hogy más napokon ne tehesse. De ez fordítva is igaz. Miért ne pont ma is? Ez csak egy nevesített nap. Ami ellen zsigerből tiltakoznak egyesek.
Jó, az szerencsés dolog, ha a pár mindegyike ugyanúgy rühelli, vagy legalábbis mindkettőt hidegen hagyja a tendencia, legalább nem marad az egyikben tüske, amikor azt kell látnia, hogy más párok meg esetleg örömmel készülődnek rá, és mondjuk, nőtársa kap egy szál virágot vagy bármi apróságot. Egy Raffaellóba vagy Sport szeletbe senki nem hal bele, s szinte mindegy is, milyen napon történik, ugyanúgy öröm -- adni is, kapni is --, mint akár urambocsá', Valentin-napon.
Nem általánosítok, de többségükben mégis férfiak, akiknek talán hiúságát sérti, cikinek találják, hogy leereszkedjenek épp Valentin-napon. Talán még azok a nők, akiknek ez a férfi a párja... mert hát kénytelenek egy követ fújni, mi értelme duzzogni? Pedig közülük néhány olyan szívesen kedveskedne valami aprósággal élete párjának... de már rég nem mer, mert fél, hogy az -- mintegy védekezésül amiatt, hogy nehogy feledékenynek látsszon, ő igenis, elvből nem ajándékoz! -- látványosan kineveti, hülyének nézi.
Hallomásból ismerek nőtársaim által olyan férfiakat, akik nem tartják férfiasnak, sajnálják az időt rá, hogy ilyenekkel kelljen foglalkozni, meg olyanokat is, akik a pénzt. Na persze, majd pont Valentin-napon vesznek szál virágot vagy bármit, mikor már egyéb évfordulók, születésnap, névnap -- nőnapról ne is beszéljünk! -- is el van felejtve. Általánosítás nélkül és tisztelet a kivételnek, de közeli rokonom és több ismerősöm is kardjába dőlne, ha virágot kellene vennie: mondván, úgyis elhervad!... Hát akkor lehetne venni egy olyan apróságot, melynek tudja, hogy a másik örül vagy szereti -- egy finom csokit, egy plüssmacit... Nem aranyárban vagy toronyórában gondolkodom persze, de el lehet menni például egy nem feltétlenül rohadt drága étterembe, hogy néha legyen egy kis más is, mint ami mindig. De nem. Hülyeségekre nem költünk. Otthon az asszony olcsóbban kihozza a kosztot.

Én kaptam már úgy páromtól ajándékokat úgy, hogy csak "azért, mert -- mondjuk -- kedd van". Akkor miért degradálandó ez épp Valentin-napon? Egy kis meglepetésszerzési alkalom. Főleg olyanok számára, akik amúgy is szeretnek örömet szerezni másoknak.
Ha valakit nem érdekel a Valentin-nap, akkor szerintem nem is hangoztatná, hanem éppen hogy teljesen közömbös lenne számára. Egy kicsit olyan, mint a savanyú a szőlő... Mert azt azért senki ne állítsa, hogy utál ajándékot kapni, nem szereti a kedveskedést, figyelmet. És biztos vagyok benne, hogy Valentin-napon ugyanúgy nem vágná az ember a párjához a kapott ajándékot, mint más napokon.

Az ember harc, karrier, kihívások, munka, tanulás mellett szeretetre, örömre született elsősorban. Senki ne mondja, hogy nem szeret örülni, vagy kivágná az ablakon a másiktól mosolygósan adott csokit vagy szál virágot... netán haraggal fogadná az interneten kapott kedveskedő képeslapot.

Az, hogy sokan propagálják a Valentin-nap-ellenességet, az azt bizonyítja, hogy annyira azért igenis, érdekli őket, hogy elvből ellenezzék azt. 

2013. február 13., szerda

Gyorsfestő

Ezt érdemes megnézni -- hatalmas!



2013. február 9., szombat

Búcsú Vinnie-től


Vinnie (Vincent),
aki már a Szivárványhídon túl jár...

* * *


 
A Szivárványhíd legendája
 
"A Mennyországot a földdel egy híd köti össze, amelyet Szivárványhídnak neveznek.
A híd innenső oldala a lágy zöld fűvel borított dombok, hegyek és völgyek földje. Ha egy állat meghal, aki nagyon közel áll valakinek a szívéhez, a halála után a Szivárványhídhoz megy. Itt mindig van elég víz és eleség, folyton lágy tavaszi szellő fújdogál.
Az öregek megfiatalodnak, a sérültek újra épek és egészségesek lesznek, pont olyanok, amilyennek álmunkban látjuk őket nap mint nap, vagy amint emlékeinkben újra és újra előjönnek. Napjaik önfeledt játékkal telnek, boldogságuk mégsem teljes, mivel mindegyiküknek hiányzik az a pótolhatatlan személy, akit maguk mögött hagytak.
Nap mint nap játszanak és rohangálnak, de eljön a nap, amikor egyikük hirtelen megáll. Fénylő szemei a messzeséget fürkészik, vágyakozó teste remegni kezd. Hirtelen kitör a csoportból, és szinte repül a zöld fű fölött, egyre gyorsabban és gyorsabban. Észrevesz Téged, és amikor te és különleges barátod újra találkoztok, összeölelkeztek az örömteli újraegyesülésben, és soha nem váltok el többé. Az öröm csókjai záporoznak arcodon, kezed újra simogatja a szeretett fejet, és végre újra belenézhetsz azokba a bizalommal teli szemekbe, amelyek oly régen távoztak az életedből, de a szívedből nem hiányoztak soha.
Együtt mentek át a Szivárványhídon."


* * *

Ma újra fájdalmas esemény történt macskás közösségünkben.
A cica, Vinnie, akiért 1 héttel Pocak halála után kezdtünk folyamatosan aggódni, Erika 7 éves imádott maine coon cicája súlyos betegség, másfél hetes küzdelem után búcsúzott az élettől.
Gazdija számára -- aki végig nem adta fel és mindent megtett érte -- Ő volt élete macskája.



 Nyugodj békében, Vinnie cica!

2013. február 8., péntek

Cica-bagoly barátság

Sosem gondoltam volna, hogy ilyesmi létezik: barátság, játékos pajtásság, szeretet -- egy cica és egy bagoly között. Vajon hogyan alakult ki ez a csoda Fum, a fekete cica és Gebra, a gyöngybagoly között?:))






2013. február 7., csütörtök

Európai Év Fája versenyre


Az Országos Év Fája verseny tavalyi győztese
ez a platánfa az egri Termálfürdő területén.

Faj: platán
Hely: Eger, Heves megye, Magyarország
Kora: 250 év
Szavazatszám: 3238

Az egri Termálfürdő területén több fafaj egyedei élnek, melyek a speciális mikroklíma miatt gyorsan fejlődnek, nagyra nőnek. E különleges fák közül az Év Fája versenybe egy platánt neveztek a helybéliek, mely az altalaj jó vízellátottsága miatt nagyon jól érzi magát.
A szájhagyomány szerint az egri vár 1552. évi török ostrománál, Ali budai pasa és Ahmed nagyvezír ennek a fának az árnyékából irányította a török sereget. De a legenda, sajnos, nem igaz: a fát valószínűleg az Eszterházy Károly püspöksége idején telepített platánokkal együtt ültették.
A nevezők nagyon vigyáznak a fürdő területén élő fákra, a kezelési munkákba a fa mérete miatt a tűzoltóság is besegít. A fa 1978 óta védett.

Ezzel nem ért véget -- hiszen elkezdődött az Európai Év Fája verseny, amelyben a résztvevő hat fa különleges erővel bír: összetartják a körülöttük élőket, azt a közösséget, mely ebbe a versenybe is eljuttatta őket.
Az Európai Év Fája versenyben nem a legidősebb, legnagyobb vagy legszebb, hanem a legszerethetőbb fákat keressük. A versenyben olyan fák vesznek részt, melyeknek története van és különösen fontosak az őket nevező közösség számára. Az Európai Év fája versenyben az Országos Év Fája versenyek győztesei vehetnek részt.

A versenyző fák rövid történeteinek elolvasása után szavazni lehet kinek-kinek a legkedvesebbre!
E-mailcímenként egy szavazás történhet.
Szavazni lehet: http://www.szeretlekmagyarorszag.hu/szavazz-a-magyar-fara/
A szavazás 2013. 02. 28-ig tart, mely időszak utolsó hetében a szavazás állása titkos lesz. A végeredményt 2013. március elsején teszik közzé.

Imádom Egert, egyik kedvenc magyar városom, és a fákat is nagyon szeretem.
Ez a fa pedig különleges és csodálatos! Így aztán tehát öt, régóta aktív -- tehát nem most, emiatt kreált! -- e-mailcímemről is szavaztam természetesen.


2013. február 5., kedd

Örömóda

Micsoda gyönyörűség!
Amikor elkezdődik egy ilyen csoda, először csak az ember torkát szorítja valami, miközben valami óriásit érez, mit nehéz nevén nevezni. Aztán fokozatosan, ahogy az egymásnak idegen emberek között megszületik a közösség, az egység, amikor az ember valóban ember, akik együtt vesznek részt egy lélekemelő élményben és ezáltal mennyivel gazdagabbak lesznek... úgy kezd a magamfajta ember egyre homályosabban látni, miközben valami hatalmas katarzistól nem bír egyebet tenni, mint hagyni, hogy záporozzanak a könnyei...
És erre a pár percre tényleg elfelejthető az a rengeteg rossz, lélekölő, idegen antihumanitás, mely manapság körbevesz, megfojt és letaszít a mélybe. Az ember képes elhinni a jót, a nagyságot, a szabadságot, a szépséget; azt, hogy szükségünk van egymásra, a békére, az örömre, a biztonságra, a nyugalomra, a tisztaságra...



2013. február 3., vasárnap

"Szitáló, halk szirom-csodák..."

"(...)

Ne várj nagy dolgot életedbe,
Kis hópelyhek az örömök,
Szitáló, halk szirom-csodák.
Rajtuk át Isten szól: jövök."


            (Reményik Sándor)

Egy csoda...
Ahogy a sok fáradt, rezignált, unott, törődött arcon felragyog az öröm, a mosoly...
Néhány perc, amikor az ember arra gondolhat: jó élni...