2017. augusztus 21., hétfő

Ajándék érkezik

Katával csetelgettünk sokat múlt hét óta. Mi cseten is annyit dumálunk, mint személyesen vagy telefonon szoktunk, általában tényleg alig bírjuk abbahagyni. Most persze telefonon nehezebb, meg személyesen is, de hát most ez van. Lényeg, hogy régóta szeretne nekem valamivel segíteni, és most kitalálta, hogy mégis hogyan tudna. Pedig mindig mondom neki, hogy ne foglalkozzon ezzel, tudom én, hogy nagyon jószándékú, segítőkész ember, és azt is tudom, hogy ezer gondja-baja van. Ezerrel ápolja a régóta beteg anyukáját, aki teljes és állandó ellátást-gondozást igényel.
Nem hinném, hogy nekem kéne lennem fontos dolgai egyikének, ráadásul ő is aktív korú munkanélküli támogatás nélkül, aki nem őriz odahaza aranyrudakat.
Ráadásul nemrég volt egy esési balesete is, amiből egyáltalán nem gyógyult még rendesen fel, és nem hiányzik neki a jövés-menés, biciklizés.
Ettől függetlenül ma szeretne valamit hozzám eljuttatni, és punktum.
Sőt, hogy ne engem fárasszon azzal, hogy elkezdenénk hosszasan beszélgetni, ezért inkább azt javasolta, hogy ha lehet, menjen le inkább Szilvi, ha ő idejön azzal, amit hozni akar -- így biztos, hogy nem tartana fel stb.
Mondta, hogy az anyukájának írnak fel valamilyen csokis ízű tápszert, amiből gyűlik maradék is, mert az anyukája sem issza meg a teljes napi repertoárt, és már van következő recept is, tehát el akarja nekem küldeni a többletet. A mamájának nagyon jót tesz, alig volt étvágya előtte, szinte semmi, és érezhetően jó hatása van. Mivel én sem eszek, hát gondolta, hogy biztosan jót tenne nekem is ez a tápszer.
Úgyhogy mikor hazajöttem a tegnapi virágkocsi-fotózásból, nemsokára hívott is vonalason. Mondta, hogy fia felajánlotta, hogy mégis inkább ő hozná el a cuccot, mert így Kata is otthon maradhat az anyukájával és nem kell aggódni a fájós lába miatt sem, hogy útközben történik vele valami.
Így is történt. Még cseten szólt, hogy elindult a fia, és hogy vigyünk már le szatyrot, mert hátizsákba van pakolva -- de ezt a srác is mondta, mikor ideért, és szólt nekem mobilon, hogy itt van. Én leküldtem Szilvit, akivel már előzőleg megbeszéltük, hogy mi a helyzet.
Pár perc múlva jött is Szilvi.
Majd elájultam, mert látom, hogy pakol kifele... Én úgy képzeltem valahogy el, hogy kapok egy olyan nagyobb dobozos tápszert, mint a gyerekeké, és valami porból nekem kell elkészítenem a tápszert.
Hát nem, ezek ilyen kis flakonok szívószállal, mint a kis üdítők -- és 20 darab! Máriám!
És akkor még küldött egy doboz házitojást, s egy kis doboz lépesmézet. Később meg is kóstoltam: a gyerekkoromra emlékeztet. Akkor ettem utoljára ilyet, nagyapám foglalkozott méhekkel.
Valamint még mellékelt egy keresztény újságot is.
Tudom, hogy Katám maga a megtestesült jószándék és segítőkészség. Én ezt enélkül az akció nélkül is tudtam ám, és le is akartam beszélni, mert nem akartam, hogy baja legyen biciklizés közben, vagy a mamáját egyedül hagyja -- de nem lehetett. Tudom, ő is így érzi jól magát.:)
Mindenesetre hálás köszönetem, hogy ezernyi gondja-baja között még rám is figyel. Tudom, mennyire lelkiismeretes és odaadó. Ez önmagában is megható.
Ezernyi köszönet érte, s a szimpatikus fiatalembernek is, aki elhozta az ajándékot.


A mai este naplementéje:

Főtér -- virágkocsi-kiállítás

Szilvi Bencussal volt a múlt héten sok órányit a Tecsóban, míg csaknem minden iskolai felszerelést megvásároltak. Kizárólag teljesen fehér tornacipőt, ami tépőzáras (tanárok nem szeretik, de a gyerekek nem nagyon tudnak cipőt kötni és rohanni kell mindig, viszont segíteni sem szeretnek, ezért a szülő nyilván tépőzáras tornacipőt szeretne!), nem talált. A Deichmannban elvileg lett volna, csak gyakorlatban nem -- de nagyon kedvesen invitálták Szilvit megrendelni azt, mert hogy a központjukban van, és futár kihozza ingyen. Ebben maradtak, és Szilvi már kapott három üzenetet is, ma érkezik a futár. 11 óra körül ez le is zajlott: nagyon szép, fehér, tépőzáras tornacipőt kapott valami 1500-ot fizetve előzőleg a boltban.

Déli 1 óra körül vártam Danit, aki meg is jött Renivel együtt; hozott dobozban 5 gombóc fagyit, beszélgettünk kicsit, majd elmentek -- ő most délutános lesz a héten.

Aztán pedig hogylétemtől (erőnlétileg) tettem függővé, mindenesetre nagyon-nagyon szerettem volna ma a főtéri virágkocsi-kiállításra feljutni, csak eléggé "lapát sz@r"-nak éreztem magam. Viszont nagyon óhajtottam látni a virágkocsikat, és nagyon fényképezkedhetnékem volt! Győzködtem magam, hogy csak egy busszal fel a városba, kicsit fotózkodom, majd egy busszal haza!
Így aztán összekaptam magam, kicsit féltem ugyan a gyengeségtől, de mondom, ezt nem lehet pótolni. Ma az utolsó lehetőség, hogy láthatom a virágkocsik nagyját. Mert biztos voltam benne, hogy szokás szerint nem állítják ki az összest, általában amely kocsik nincsenek itt, azoknak máshol van dolguk.
Szóval elkészültem, kimentem egy 45-öshöz, felmentem 10 perc alatt a városba. 2 perc gyaloglás után kint voltam a főtéren, a kocsik között. A 14-ből 10-et állítottak ki, plusz egy bónusz: egy virágzongora, mely az úttest és a járda között volt felállítva. Hiányzott a korona, az Esztergom--Debrecen nyáját terelő jó pásztor kocsija, Nagyvárad--Debrecen oroszlános-angyalos kocsija, és a Fórum mamutos kocsija. Nagy kár... De elégedjünk meg annyival, amennyi van!
Kicsit idegesítő volt a szűk hely, lényegében a két villamossín melletti peronokon lehetett mozogni, mely túl rövid táv volt ahhoz, hogy befogja az ember az aktuális virágkocsit, azonkívül hihetetlen tömeg volt, így az, hogy ember nélkül fotózhassak le bármit, az lehetetlenség volt. Minden tele volt fényképező nézelődőkkel, gyerekek tömkelegével. Az úttest két szélén volt egymással szemben 5-5 kocsi. Mivel sokszor csak részleteiben sikerült fotózni, ezért egyről többet is fotóztam.
A sárkányról, mely a kedvencem: 21 méter hosszú, négy kocsival vitték, mozog, ordít, füstöt okád, villog -- nem sikerült rábukkannom, kinek vagy kiknek a kocsija, hogy miért titok ez, mert hogy pl. valamiért nem is versenyzett, még közönségdíjasként sem lehetett rá szavazni. Fotóztam a gyönyörűszép mintázatából is, mely tiszta friss virágokból készült, ezeket pénteken éjszaka szállították, magyarul ezen az óriási alkotáson egész szombaton, nappal és éjjel dolgoztak.
A győztes a főnixmadár lett -- az is nagyon szép.




 

       

           




Egy-egy fotó azokról a kocsikról, melyek itt, sajnálatomra, nem lehettek itt kiállítva: