2017. augusztus 2., szerda

Labor, MRI-lelet, infúzió

Hajnali kelés, dögmeleg, elszánt pakolás és készülődés. Megpróbáltam bevenni a szívgyógyszereket, de már az első elementáris erővel visszajött. Fél napig majdnem olyan keserű volt minden, mint a Medrol hányásakor. Guszta téma, de ez van.
Fél 8 után lementem sógornőmhöz, kicsit később együtt mentünk le a kocsihoz. A liftből kiszállva Daniba botlottunk, aki jött velünk kórházi belső támasznak.
Hamar odaértünk, megbeszéltük, hogy ha végeztünk, szólok és sógornőm értünk jön.
Danival támolyogtunk befelé, illetve én támolyogtam, Dani meg néha segített navigálni, vitte a táskámat stb.
A labornál kihúztam egy sürgős számot, most 7-en voltak előttünk, bár korántsem volt akkora tumultus, mint mikor Popikával voltunk itt. Mivel kettesével hívták most csak a sürgőseket, így elég hamar bejutottam. Megvolt a vérvétel, leragasztattam (szólni kell, különben foghatom egy fél napig a helyét), majd kint ücsörögtünk még vagy 10 percig.
Utána felkészültünk a nagy és hosszú várakozásra, és mentünk az onkológia ambulanciájára. Jutott volna ülőhely ventilátorközelben, de a felvételis hölgy mondta, hogy menjek el az MRI-eredményért. Gondoltam, tényleg. Attól, hogy a gépben fent lesz az eredmény, attól még valószínűleg egy kézzelfogható dokumentum jellegű eredmény személyes átvételét biztos nem spórolom meg.
Szóval kimentünk az épületből, és átmentünk az MRI-be, ahol kikértem az eredményt. Kérdezték, nem telefonáltam-e, mondtam, hogy nem, mert ma úgyis jönnöm kellett és reméltem, hogy meg tudom kapni. Megkeresték, megkaptam egy A5 borítékot.
Mivel itt nagyon szellős, tágas várótér és klíma van, leültünk Danival, hogy áttanulmányozzam a leletet. Hála a jó istennek, a májamon az a kétcentis képlet tényleg jóindulatú érfali szövetszaporulat! A többi szerv teljesen rendben van. Tartozik a lelethez egy CD is.
Ha már itt voltunk, és az onkológián is ki tudja, meddig kell várni (csak a laboreredmény elkészültének minimuma 2 óra), mindegy, ha kis ideig itt időzünk -- úgyhogy Dani elmesélte a sárospataki két napot, mutatott egy csomó fényképet és videót, szóval elvoltunk. Aztán kaptam tőle egy hűtőmágnest, melyet dekupázzsal készített egy néni, akinél minden darab egyedi volt. Cuki bagoly.:)


Ezek után mondtam, hogy menjünk most már, nehogy véletlenül hiányoljanak...
Úgyhogy beültünk a jó meleg ambulanciára, szerencsére a ventilátor közelében volt két szabad hely. Mivel még jó korán volt és Dani éhezett, mondtam, hogy menjen nyugodtan, itt ülve hátha nem lesz komolyabb bajom.:) Tehát lelépett egy jó másfél órácskára, de nem maradt le semmiről. Vett a büfében gyrost, és kiült a Bartók buszmegállóhoz, ami viszonylag árnyékos.
Közel fél 11 volt, mikor megjött, már éppen akár be is hívhattak volna, de ugyan már.
Innen már tényleg szenvedés volt kivárni, azt hittem, leájulok a székről. Nézegettem, hol fekhetnék le vízszintbe elméletben persze, de a padlón kívül nem nagyon volt más lehetőségem.
Háromnegyed 12 volt, hogy sor került rám! Ez azért nem kicsit volt nonszensz. Már mindenki elment, aki előttünk vagy egy időben érkezett, sőt, egy csomóan az utánunk érkezettek közül is.
A doktornő áttanulmányozta az MR-leletet, majd megnyugtató volt hallani, hogy rendben van. Kérdeztem, itt kell-e hagyni a CD-t stb., de nem, annak nálam kell lennie.
Mondta, hogy még két napig szúrnom kéne a Nivestimet... erre eléggé megrökönyödve kérdeztem, hogy miért. Nekem még nem volt időm megnézni a laborleletet, bár lehet, abból sem okvetlen jöttem volna rá, de lényeg, hogy a fehérvérsejtszám nem annyi, mint kellene. Elkeseredve vettem tudomásul, mert amennyivel tovább nyomom ezt az injekciót, annál keményebb a rosszullét is. A doktornő látva kardomba dőlésemet, mondta, hogy na jó: egyet. Mármint hogy még egy Nivestimet adjak be.
És hát ugye, el kellett mesélnem a hogylétemet, igyekeztem kellően bemutatni, ő mondta is, hogy akkor célszerű lett volna infúzióra mennem már reggel, akkor már túllennék rajta -- igen, ugye, de ez hogyan valósítható meg, ha beadom a jelentkezést a kartonozóba és várok, várok. Az első kommunikáció itt van, amikor behívnak. Különben tényleg logikátlan, mert ha rosszul van az ember, elsőnek kéne lennie segíteni rajta. És akkor már mehetnék haza. De nem, ugye, most megyek fel infúzióra! Két napot beszéltünk meg, úgyhogy bennem marad a branül.
Dél elmúlt, mire felbattyogtunk az osztályra és beültem az infúziós székbe. Ott is szóvá tettük a két napot, meg hogy a branül olyan helyre kerüljön, amivel el lehet lenni plusz egy napig, aztán csak vártam, hogy az infúzió két kicsi és két nagy palackja lefolyjon, ami ilyenkor végtelennek tűnik.
Mivel délutánba hajlottunk, most nem volt rajtam kívül, csak 1-2 ember. Dani is elment, mert ugye, most mit ücsörögjön mellettem kisszéken két órahosszat -- egyrészt megint éhes volt, másrészt a Pesti utcára ment el a biciklisbótba meg turiba. Legalább hasznosan töltötte az időt. Az étvágyát meg rohadtul irigylem.
Akkor jött meg, amikor már pár perc volt hátra az infúzióból, szinte semmit nem kellett várakoznia. Kaptam a branülbe beszáradásgátlót vagy mit, majd betekerték fáslival és mehettem.
Különösebben az emésztőrendszeremben semmi változást nem észleltem, talán csak az, hogy a gyengeségem mintha kicsit alábbhagyott volna. Már ez is valami, mert nem leszek ájulófélben. Az mindenképp látszott, hogy minimum még egyre szükség lesz, hogy ennek az egynek valami értelme legyen.
Kimentünk a hőgutás szabadba és hívtam sógornőmet telefonon, aki olyan negyedóra múlva jött is, és hazaröpített bennünket. Egyben felajánlotta, hogy holnap is elhoz ugyanígy. Nagyon jó lesz, mert megúszom a 40 fokos buszozgatást. Legalább biztos, hogy nem délben jutunk el az infúzióbekötésig, legalábbis remélem.
Hazaérve Dani egy körrel hozott nekem dinnyét és 4 gömb kézműves fagyit; ez utóbbit nyomban be is faltam.
A ventilátor nélkül tutira feldobnám a bakancsot, iszonyat hőség van, de hétvégére még rosszabb lesz. Még egészségesen sem túl aktív az ember ilyenkor.
Bagolyszínezés, BK, Szulejmán -- és megérdemelt, ventilátoros alváskísérletek.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése