2017. augusztus 21., hétfő

Főtér -- virágkocsi-kiállítás

Szilvi Bencussal volt a múlt héten sok órányit a Tecsóban, míg csaknem minden iskolai felszerelést megvásároltak. Kizárólag teljesen fehér tornacipőt, ami tépőzáras (tanárok nem szeretik, de a gyerekek nem nagyon tudnak cipőt kötni és rohanni kell mindig, viszont segíteni sem szeretnek, ezért a szülő nyilván tépőzáras tornacipőt szeretne!), nem talált. A Deichmannban elvileg lett volna, csak gyakorlatban nem -- de nagyon kedvesen invitálták Szilvit megrendelni azt, mert hogy a központjukban van, és futár kihozza ingyen. Ebben maradtak, és Szilvi már kapott három üzenetet is, ma érkezik a futár. 11 óra körül ez le is zajlott: nagyon szép, fehér, tépőzáras tornacipőt kapott valami 1500-ot fizetve előzőleg a boltban.

Déli 1 óra körül vártam Danit, aki meg is jött Renivel együtt; hozott dobozban 5 gombóc fagyit, beszélgettünk kicsit, majd elmentek -- ő most délutános lesz a héten.

Aztán pedig hogylétemtől (erőnlétileg) tettem függővé, mindenesetre nagyon-nagyon szerettem volna ma a főtéri virágkocsi-kiállításra feljutni, csak eléggé "lapát sz@r"-nak éreztem magam. Viszont nagyon óhajtottam látni a virágkocsikat, és nagyon fényképezkedhetnékem volt! Győzködtem magam, hogy csak egy busszal fel a városba, kicsit fotózkodom, majd egy busszal haza!
Így aztán összekaptam magam, kicsit féltem ugyan a gyengeségtől, de mondom, ezt nem lehet pótolni. Ma az utolsó lehetőség, hogy láthatom a virágkocsik nagyját. Mert biztos voltam benne, hogy szokás szerint nem állítják ki az összest, általában amely kocsik nincsenek itt, azoknak máshol van dolguk.
Szóval elkészültem, kimentem egy 45-öshöz, felmentem 10 perc alatt a városba. 2 perc gyaloglás után kint voltam a főtéren, a kocsik között. A 14-ből 10-et állítottak ki, plusz egy bónusz: egy virágzongora, mely az úttest és a járda között volt felállítva. Hiányzott a korona, az Esztergom--Debrecen nyáját terelő jó pásztor kocsija, Nagyvárad--Debrecen oroszlános-angyalos kocsija, és a Fórum mamutos kocsija. Nagy kár... De elégedjünk meg annyival, amennyi van!
Kicsit idegesítő volt a szűk hely, lényegében a két villamossín melletti peronokon lehetett mozogni, mely túl rövid táv volt ahhoz, hogy befogja az ember az aktuális virágkocsit, azonkívül hihetetlen tömeg volt, így az, hogy ember nélkül fotózhassak le bármit, az lehetetlenség volt. Minden tele volt fényképező nézelődőkkel, gyerekek tömkelegével. Az úttest két szélén volt egymással szemben 5-5 kocsi. Mivel sokszor csak részleteiben sikerült fotózni, ezért egyről többet is fotóztam.
A sárkányról, mely a kedvencem: 21 méter hosszú, négy kocsival vitték, mozog, ordít, füstöt okád, villog -- nem sikerült rábukkannom, kinek vagy kiknek a kocsija, hogy miért titok ez, mert hogy pl. valamiért nem is versenyzett, még közönségdíjasként sem lehetett rá szavazni. Fotóztam a gyönyörűszép mintázatából is, mely tiszta friss virágokból készült, ezeket pénteken éjszaka szállították, magyarul ezen az óriási alkotáson egész szombaton, nappal és éjjel dolgoztak.
A győztes a főnixmadár lett -- az is nagyon szép.




 

       

           




Egy-egy fotó azokról a kocsikról, melyek itt, sajnálatomra, nem lehettek itt kiállítva:

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése