2017. augusztus 16., szerda

Kemó halasztva

Megint busszal mentem a Kenézybe, eléggé tele ideggel.
Nagyon kell majd magam fegyelmezni, hogy kibírjam ezt a 6. kemót, mert egyre nehezebben viselem, annyira ideges vagyok nemcsak előtte, de közben is, alig bírom kivárni, míg vége lesz, meg nem bírom azt a közbeni szedált állapotot.
Bementem az onkológia várójába -- hát, most nemhogy klíma sincs, de ventilátor sem. Ellenben tömeg. Meg lehetett dögleni. Nem volt senki a kartonozóban, és állt a sor. Egyszerűen nem bírtam beállni, leültem egy véletlenül üres székre, nem törődtem vele, hogy közben folyamatosan érkeznek a betegek és állnak be a sorba. Elém. Más szólna, hogy én amúgy ott állok... hát engem most nem bírt érdekelni.
Mikor már vagy 6 utánam jövő beállt a sorba és közben folyamatosan csak jöttek, jöttek; kartonozóban meg továbbra sem sehol senki, kínkeservesen csak beálltam a sor végére, lesz ami lesz.
Utánam is lettek egy csomóan már az ajtóig állva, elég nyomasztó volt a helyzet.
Egyszer csak csoda történt: anélkül, hogy beadtam volna a lapomat (mert nem volt kinek), az én nevemet szólították a rendelőből! Már ez maga hatalmas mázli volt!
Igyekeztem iparkodni, de vánszorgás lett belőle. Kicsit tántorogva mentem be a rendelőbe, és bár a doktornő vidáman nézett fel, hogy "Magdi, a hatodik!", de mikor rám nézett, látta, hogy nálam kicsit súlyosabb a helyzet. Egyből megkérdezte, hogy ennyire rosszul vagyok-e, hogy vagyok stb. Részletezni kellett, konkrétan mit érzek. Érdeklődött, hogy pszichésen nincs-e bajom, illetve a szívem rendben van-e. Mondtam, hogy ezekkel nincs semmi gond, csak ez a keserűség, étvágytalanság, íz-nem-érzékelés, nem evés annyira legyengített, hogy ettől roppant instabil vagyok és úgy érzem, bármikor el tudnék ájulni.
Summa summárum, a doktornő azt javasolta, hogy halasszunk egy hetet. Mert hogy lehet. Mondta, hogy pihenjek, hátha valamennyit 1 hét alatt erősödnék stb. Ha úgy érzem, lehet 1-2 nappal korábban is jönni, nem fontos szerdáig várni.
Megmondom őszintén, nem volt ez kedvem ellen való. Kicsit megkönnyebbültem és felszabadultam, bár tudtam, hogy megúszni úgysem lehet, ezzel csak kitoltuk az időt.
Kaptam egy ambulánslapot és eljöhettem.
A büfében vettem egy sokmagos szendvicset otthonra, és 9-re már otthon is voltam!

Két géppel kimostam, kiteregettem.
Este hozták a gyereket, később Szulejmán-nézés.

Haramiának kinőtt a szőr a pofiján. A kezén, a branül helyén viszont még csak éppen hogy.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése