2011. február 27., vasárnap

Séta a hóban


Szép, napfényes időben sétálgattunk a február végi sziporkázó hóban. Sokat nevettünk, bohóckodtunk, eljátszadoztunk a gondolattal, hogy hócicát építünk, bár - mivel nem lévén velünk gyerek, aki mögé bizton el lehet "bújni" ilyen jellegű kikapcsolódás tekintetében - biztosan nemigen tekintettek volna komplettnek bennünket a járókelők... De  volt olyan hely, ahol amíg a szűz hóba rajzolgattam, egy lélek sem járt arra...:)


A fotózás során a fényviszonyok és a hóról való visszaverődés miatt nem tudtam eldönteni többször, hogy egyáltalán látszik-e majd valami a fotókon, mivel alig láttam valamit a keresőben, valamint az exponálás utáni, pár másodpercre megjelenő képen... de aztán a végeredmény nem is lett olyan rossz.



Volt, hogy én lettem a fotóalany...


...és volt, hogy több maci...:))


Aztán később újabb facicák is gyarapították a meglévő gyűjteményt.:)




2011. február 26., szombat

Kongó - Torday Emil nyomában


Ugyanaznap, a Capa-kiállítás után megnéztünk egy egészen más jellegű, de igazán érdekes, egzotikus kiállítást: Kongó - Torday Emil nyomában címmel. Ez egy igazán különleges hangulatú videó- és fotókiállítás, amely a vadregényes Afrikát mutatja be.

 
"Torday Emil Afrika-kutató 1900–1909 között három jelentős kutatóutat bonyolított le a Kongó-medencében. Utolsó útjának századik évfordulóján, 2009 nyarán az Afrikai-Magyar Egyesület expedíciót indított a Kongói Demokratikus Köztársaságba, hogy Torday egykori útvonalának egy részét bejárja. Az expedíció sikeresen eljutott azokhoz a népcsoportokhoz és helyszínekre, ahol Torday legkiemelkedőbb kutató- és gyűjtőmunkáit végezte. Az útról készült fotókból összeállított válogatás 46 kép által mutatja be az expedíciót, melynek létrejöttét Debrecen önkormányzata is támogatta."

Capa-kiállítás



Szerencsére a Capa-kiállítás kitartott, míg barátommal meg tudtuk nézni azt február 27-én. Egyszer már Budapesten majdnem sikerült, de akkor két másik kiállítás mellett nem maradt időnk rá. Így nagyon örültem, mikor megtudtam, hogy Debrecenbe is eljutott, és mi is láthattuk.


Robert Capa a világ legismertebb haditudósítója volt, mint kitűnő fotóriporter. Budapesten született Friedmann Endre (1913-1954) néven. "A 20. század, de talán minden idők egyik legnagyobb fotográfusa. Haditudósító riporter, akiben a kiváló újságíró valamennyi fontos tulajdonsága - a szívósság, a szükséges erőszakosság a helyszínekre eljutásban, találékonyság, kapcsolatteremtő képesség - jó arányban párosult egy nagy művész adottságaival: nagyfokú érzékenységgel, témafelismerő és -kiválasztó képességgel, kompozíciós készséggel. Képeinek fő témája az emberiség óriási hazárdjátéka, a háború volt."


Capa azt vallotta: "ha nem elég jók a képeid, nem voltál elég közel." Ő pedig közel volt nagyon sokszor, sok mindenhez... 4 földrész 23 országában... a spanyolországi polgárháborúban, a milicista halálakor, a normandiai partraszállás vérfürdőjénél, az indokínai háborúban, amikor rálépett a végzetes taposóaknára.
Képeinek hatása megdöbbentő, maradandó élmény.

2011. február 22., kedd

Üzenet az 1800-as évekből - egy dolgos vasárnap

Negyedszázada, hogy reluxát szereltettem 27. évében lévő panelünk nagyobbik szobájában az erkélyfalas ajtós-ablakra, mely három részből állt: magán a kettéosztott erkélyajtón 2 kisebb darab, a mellette levő ablakon pedig egy. Pár éve vettem észre, hogy egyre inkább strapásodnak lefele, pedig hét- és hónap-, lassan évszámra nem is húzgáltam, ha nem muszáj... inkább csak a fordítópálcával fordítottam a lapokat zártra vagy vízszintesre.
Azon túl, hogy az itteni fűtőtest mellett van a letakart nyitott vasalódeszkám, mivelhogy így kultiválják a cicák egyik kedvenc fekvőhelyükként, ezzel azt értem el, hogy elérték a reluxa forgatópálcáit is, s főleg Honesty, a rágóbajnok jól elrágta a műanyag részeket, tehát némely részeket már elforgatni sem lehetett; no, lényeg, hogy az ajtóban levő alsó rész féloldalasan leszakadt már tavaly... nekem még hónapok múlva is az tűnt legelőször szemembe a szobámba lépéskor, hogy ez mennyire randa... ráadásul dől be a nap a leszakadt részen. De megcsinálni ezt már nem lehetett, s az viszont már jól látható volt: egyszerűen elfáradt negyedszázad alatt az anyag. A műanyag izék, amik felül tartották, letöredeztek. Pár hete ugyanezt eljátszotta a felsőrész! (Kíváncsi vagyok, ami az ajtó melletti ablakban van érintetlen pózban időtlen idők óta, az meddig bírja vajon?) No, de ebből már elegem lett. Két, kizárólag féloldalasan letört-leszakadt reluxa egyetlen erkélyajtóban kicsit sok volt a jóból! Csúnya, randa, gusztustalan... De télvíz idején két macska mellett az ember meggondolja, mikor hagyja tárva-nyitva úgy és hogy szedjem ketté az ajtót, hogy valahogy kivarázsoljam a leszakadt reluxákat.
Azt viszont tudtam, hogy a csúfságon kívül még az is lesz nagyon hamar a bajom, hogy amint kint nagyjából 20 fok lesz, bent máris kánikula fog dőzsölni, ui. déli fekvésű ez a fal, s itt kibírhatatlan a hőség nyáron. Ha kint 35 fok lesz, idebent bizton lesz minimum 40, ezt azon az egyetlen első nyáron kipróbáltuk és átéltük reluxa híján, majd beledöglöttünk! Azért lett a reluxa, nem ám luxusból, vagy mert nem tudtunk gyedből már mire költeni.
Úgyhogy Danival szétnyitottuk az ablakot és kioperáltuk a leszakadt reluxákat, tette ő főleg, én pedig a macskákra figyeltem. Aztán be a létrát, feliparkodás, gyors lekapkodása a függönynek, be a mosógépbe, hadd menjen. Ezalatt Dani a régi hagyományos fémkarnis külső sínjére pakolta át a függönygörgőket a csipeszekkel - mivelhogy úgy döntöttem: 27 éves, megviselt, leépült, megvetemedett ablakba nem szereltetek új reluxát vagy redőnyt, ablakcserére viszont nincs pénzem - egyszóval a leendő beáradó hőség ellen és az elviselhető esztétikum kedvéért visszatérünk a sötételőhöz. Ahhoz viszont nincsenek pluszgörgők és csipeszek, de sötételő se!
Dani elhussant biciklivel a Praktikerbe görgőkért és csipeszekért (valamint edénycsöpögtetőért, merthogy azt is ideje volt lecserélni... és világos fatapétáért, merthogy Honesty imádja az előszobatapétát karmolni annak ellenére, hogy van bőven a házban kaparófa: lógó, álló, falon levő; mindegy: neki a lakásunk legdrágább tapétájánál esik jól nagyon sokszor karmot élesíteni, s ezt, sajnos, muszáj vagyok öntapadós, világos fatapétával lefedni - lassan már minek is a tapéta?).
Ezalatt a mosógép kimosta a függönyt, mindeközben én az ablakot kívül-belül; majd huss a létrára, és felcsíptettem a függönyt a külső sínre - mostantól ott fog mosás után lógva megszáradni.
Közben szemügyre vettem azt a szőttesanyagot, melyet sötételőként fel szándékoztam rakni: törtfehér színű, anyagában mintásra szőtt, stabil, szinte hibátlan szőttes. Igaz, hogy az 1800-as évek közepe táján szőtte az anyai ágon cseh ükapám, aki takács volt, és ők ágytakaróként használták... azokon a régi, támlás pároságyakon, melyeket magasra és szögletesre volt illendő vetni! Úgy öröklődött a dédanyámékra, majd nagyanyámékra, aztán nagynénémre, aki az ágytakaróként való hasznosítást elsőként szakította meg azzal, hogy az első minigarzonjában használta sötételőként. (Sajnos, nem tudom visszaadni a fotón a mintát, ez itt csak egy töredéke, talán rákattintva-kinagyítva látszik belőle valami.)


Mikor rákérdeztem tőle eznap délelőtt, nincs-e valami kóbor, elfekvő sötételő jellegű cucca (ő varrogatós volt mindig és mindig volt/van rongyoszsákja... sosem volt gond némi maradék anyag), még azt gondoltam, tök mindegy is, mit fogok oda felrakni, csak ne dőljön befele a pucér ablakon a vakító fény délelőttönként 11-től du. 4-ig egyfolytában, mert látni sem lehet (a monitort pláne), ám megdegleni igen a hőségtől. Én is keresgéltem itthon előző napokban, de lévén, nem szoktam varrni, nincs varrógép, így nekem szinte semmilyen anyagom sincs. Kerestem én a régi jó sárga sötételőt, ami anno a "lakáshoz járt", de nem találtam meg.
Keresztanyámnak ez a szőtt anyag jutott eszébe, mely réges-rég neki is a szekrényben hever, szépen kimosva, összehajtogatva. Úgy megörültem neki, mint majom a farkának. Mindegy, mekkora, mindegy, hogy régi, lényeg, hogy világos, tehát visszaveri a fényt, de amúgy meg olyan sűrű szövésileg, hogy azon aztán nem hatol át fény, ha egyszer elhúzom. S akkor mesélte el, hogy ezt még az ő dédapja, ergo az én ükapám mint takács szőtte, úgy becsüljem meg.:)) És csak úgy közbevetőleg, milyen furcsa, hogy ők, de még dédnagyanyám is csak csehül beszéltek, magyarul nem. Nagyanyám volt az első, aki már kétnyelvű volt, de én már csak magyarul hallottam beszélni (gyermekkorunk nyarait náluk töltöttük) - és különben is, nagyapám pedig betelepített német (sváb) volt, akihez férjhez ment - vele hiába is próbált volna csehül beszélni.:)
Úgyhogy mikor Dani hazajött, felhúzgált vagy 35 db összepárosított görgőt-csipeszt a belső sínre, mert azért van tartása és némi súlya ükapám szőttesének - és felraktuk. Teljesen jó lett. Elég rövid is, hogy ne legyen útban, és ne lóghassanak a macskák feltétlenül rajta, bár a vasalódeszkáról elérhetik, de remélem, nem akarják majd... és elég hosszú is ahhoz, hogy a pont befelé tűző napot egy kissé kizárjuk, hogy pár fok enyhülést nyerhessünk általa.
A jól végzett munka jutalmául sütöttem Daninak pizzát, amit percek alatt el is tüntetett, plusz még húslevest is főztem, valamint kicseréltem a szép új edénycsöpögtető-szárítót, felragasztottam a fatapétákat az ominózus szétkarmolt tapétarészekre, valamint kiporszívóztam, főztem, felmostam, kiteregettem, n+1-szer elmosogattam, akváriumot takarítottam, Kleofást etettem, almoztam, macskákat etettem, hajat mostam...
Semmi kikapcsolódásom nem volt szinte ezen a vasárnapon, mégis az eredményesség megelégedettsége győzött a dögfáradtság felett.


 Ő volt Andulka, a cseh dédanyám. Az ő apja volt takács.

Anna (Andulka) Vasicek és Fenkl Ferenc - dédszüleim kézfogója.:)

2011. február 19., szombat

Rajzok - Gömbi és Hateya

Megrajzoltam Flami cicáit is. Nem állítom, hogy fényképszinten hasonlítanak, de valamennyire szerintem igen. Végül is azért rajz.
Gömbi a szépségkirálylány, s ennek nagyon is tudatában van hófehér zoknijaiban és barnacirmos, sörényes bundájában.

Hateya baba pedig Honesty cicám alom (iker)-testvére, azzal a különbséggel, hogy ő teknőc, avagy a sárga szín is játszik az ezüst-fekete klasszikus cirmos bundájában, azonkívül Honestynek trapézabb a feje a hatalmas sörénytől, ezáltal Hateyának keskenyebbnek tűnik az arca. Pedig amúgy nem, mert ha Honestynek lenyomom a sörényét, akkor pont olyan keskeny arcocskája van, mint Hateyának.:) A szemük tök egyforma, maga a megtestesült ártatlanság, melyeknek nézésétől a szikla is porrá repedezik; és amiben még hasonlítanak, az a belességük-szodéságuk. Ha hazatér az ember, olyan folyamatos éhenhalási koncertben van részünk általuk, hogy hihetetlen. Ha otthon vagyunk - pl. hétvégén -, már du. 3-kor elkezdik az áriát stabil kőszoborként közelünkben letelepedve, merev szemszuggesztió kíséretében - a vacsoráért...
És talán Honestynek a skótjuhászhoz hasonló hófehér, dús mellénye kicsit nagyobb.

Míg Gömbit lehet simizni viszonylag bátran, Hateya félénkebb; ő, ha csak egy mód van rá, egy távolabbi sarokból szemléli a történéseket.

Gömbi, a királylány:



Hateya baba:

2011. február 18., péntek

Twilight-mánia...


Tavaly ilyenkortájt vettem meg magamnak az első részt, a Twilight-ot, és pár este - seperc alatt - elolvastam.
A többit már megkaptam barátomtól, aki örült, hogy ha meg akar ajándékozni valamivel, akkor ezzel is lehet...
Mindet nagyon hamar elolvastam, hihetetlen, amennyire repültek a pillanatok és az oldalak, az ember azt vette észre, hogy milyen baromi vastag a könyv és már vége is van.
Nem beszélve arról, hogy olyan szépek is ezek a kiadványok. Jólesik az embernek kézbefogni is őket...
Nem befolyásolt az, hogy elsősorban a tinilányok olvassák, én ugyanúgy elolvasom és megnézem a Harry Pottert is, mint a Kisvakondot, Mézga családot vagy a Lolka és Bolkát; úgyhogy ez izgat a legkevésbé.
Tarthatnám magam ahhoz, hogy mégiscsak alaposan felnőtt vagyok, és mit szólnak mások, olyanok, akik már csak elvből is azt kell hogy hirdessék, hogy eh, de ciki ilyesmit olvasni, és még be is vallja... - erről a Dallas jut eszembe, hogy azt is érdekes módon cikizte és hurrogta mindenki, ha szóba került; az ember csak csodálkozott, hogy akkor mégis, vajon honnan adódik a hatalmas statisztikai nézettség, amikor pedig ezt senki se nézi!:))) Jelzem, már akkor sem érdekelt, hogy mit illik mondani, én bevallottam, hogy - bár sosem voltam egy nagy tévés, de - azt néztem. És magasan nem érdekelt, hogy ez nem elég intellektuális.
Az, hogy egész nap olvasószerkesztek iszonyat komoly könyveket - történelmileg bizonyos témák, korszakok, csaták és hadjáratok, világháborúk leírása egészen aprólékosan részletezve; vagy éppen egészségügyi, irodalmi, nyelvi, földrajzi, biológiai és vég nélkül sorolhatnám, mennyi minden egyébféle lexikonok, atlaszok, "nagykönyvek", albumok; talán pont ezért - szükségem van könnyedségre, álomvilágra, mesére, krimire vagy akár horrorra és vámpírokra... Kikapcsolódni és jól szórakozni.
Barátomtól megkaptam ötödik részként az írónő Bree Tanner rövid második élete című könyvét az Eclipse kiegészítéseként, azt is elolvastam szinte egy este.
Én nagyon szerettem őket, sokszor és sokat elvoltam magamban abban a különös világban, s az eddigi filmeket is megnéztem, szintén megkaptam őket.:) Azt mondom, szegényebb tutira nem lettem általuk, sőt! - s korban eljutottam ahhoz az időszakhoz, amikor szinte már kizárólag lexikális tudás miatt nem annyira szeretek olvasni a beteg szemem miatt és az egész napos olvasásos melóm mellett. Jelzem, nem is ragad meg bennem az a hihetetlen töménységű információ, amin nap mint nap keresztülrágom magam napi nyolc órákon át.
Ha már otthon is olvasok, akkor ne mindig csak feltétlen klasszikus legyen már, és ne csak azért olvassak folyton nagy jelentőségű "húha"-könyveket, hogy jelentős emberek rábólogathassanak. Hanem magamért, mert megérdemlem.:)
S elmondok egy titkot. Anyukám, aki (79 éves) szó szerint falja a könyveket, egyszerűen hihetetlen gyorsan és őrületes mennyiséget olvas és olvas, mindig is olvasott éjjel-nappal (persze soha nem a munkát és tennivalókat helyettesítendő; ám ő soha nem járt sehova, az olvasás volt az egyetlen kikapcsolódása) - nagynéném nem győzi maguknak - tehát anyámnak is - könyvtárból is hordani a könyveket, de anyám "felolvassa" mindenkinek a könyvtárát, akié csak hozzáférhető.
Én szándékosan nem ajánlottam fel neki ezt a sorozatot, mert úgy tudtam, hogy bár mindent és rengeteget olvas, de horrorféleséget, orvoskrimit és nagyon vad dolgokat nem. S egyszer úgy véletlenségből beleolvasott a Twilightba, és "úgy maradt". Elmondanám, hogy azonnal kellett neki az összes, és többször is elolvasta mindet egymás után, sőt, unokahúgom által elvitt dvd-ken is megnézte az öcsém által elvitt lejátszón...
Csak lehet benne valami...:))

2011. február 13., vasárnap

Könyvcserék ajándékba

Könyveket cseréltünk költőtársaimmal. (Persze nem ez volt az első eset, és annak idején meg is írtam, amikor B. Irén megjelent elbeszélésgyűjteményét felajánlotta az enyémért cserébe, melyet örömmel fogadtam.)
Még a múlt hónapban zajlott, ám mivel még nem említettem, most mégiscsak írok róla.
Írói nevükön Vörös liliom (Dana) és Szomorúfűz (Gitka), kikkel több helyen is volt/van szerencsénk együtt, egy időben verselgetni, egy időben megjelenni, valamint magánban is meg-megkeressük egymást - küldték nekem könyveiket, s én nekik a sajátom. Nagyon örültem nekik, s ők is az enyémnek... jó, hogy itt vannak több éves időtöltéseink eredményei, gyümölcsei, melyek itt-ott már találkoztak...
Réges-rég helyet kaptak verses topikomban, és az én szüleményeimet is már évekkel ezelőtt, egyszer csak váratlanul felfedeztem csodaszép blogjaikban, hiszen időnként egymás mellett szerepeltünk irodalmi fórumokon  - tulajdonképpen így kezdődött személyes kapcsolatom velük.


2011. február 11., péntek

Fogas lettem

Fogam van, hurrá!
December 2. óta 10-jére indultam tegnap este a fogdokihoz, és tudtam, illetve nagyon bíztam benne, hogy ez az utolsó (egyelőre legalábbis). Elég későre voltam rendelve, és annál is jóval később kerültem sorra.  Készültem rendesen, nagy dózisú fájdalomcsillapító, Daedalon, nyugtató...
Ám most seperc alatt felkerült a fogamra a koronasor, nem kellett küszködni és nem láttam csillagokat. Szépen kiegyenesedett a vonal, és "lazábbnak" tűnt az egész, nem spanyolcsizmának - mert az előző két próbán ahhoz tudtam volna hasonlítani.
Úgyhogy tisztogatás, fertőtlenítés és egyéb szertartások után jött a ragasztás. Az nem volt annyira kellemes, amikor a ragasztóból jutott máshova is, és pl. a nyelvemről csak kapirgálással jött le... pár percnyi nyomva tartás után minden fogamról-fogtövemről le lett kapirgálva a fölös ragasztó, ami ment bele a számba, az nem volt annyira jó; szóval többszöri öblítéssel is töméntelen fölös cucc jött ki és se vége, se hossza; aminek következtében hálát adtam az ötletnek, hogy Daedalont vettem be - de mindez semmiség ahhoz képest, hogy KÉSZ a fogam!
Aztán megnézhettem tükörben, tényleg szuper. Szoknom kell viszont jó ideig, asszem, hiszen olyan helyeken is van fogam, ahol már régóta nem, és evési szempontokból mindenképpen tanulnom kell, valamint szerintem pl. olyat, mint almába harapás, soha nem fogok csinálni - de ez legyen az embernek a legnagyobb problémája!
Régi, megvalósíthatatlannak tűnő álmom vált valóra. Tán mióta megvagyok, nem volt felül egyszerre ennyi fogam, és ilyen szépek sem, sőt...
Még majd egyszer tán, ha rám szakad a bank, megcsináltatom az alsót is...
Köszönet a tavaly nyári, több hónapos hétvégi munkalehetőségeimért (aki által lehetett, az sajnos, azóta meghalt!) és barátom minden területen való segítségéért, hogy ezt megtehettem.
És köszönet a fogorvosnak és asszisztensnőjének, akik visszaadták bizalmamat az egész iránt...

2011. február 10., csütörtök

Noé - Szaffi támogatása

Név: Szaffi - vörösiszapos túlélő
Nem: nőstény
Született: 2009. 10. 10.
Bekerült: 2010. 12. 27.

Virtuális örökbefogadás:
Jelenlegi támogatója: Bűvössárkány

Szaffit a vörösiszapos területről mentettük. Fekete nőstény cica, aki jelenleg ideiglenes befogadónál várja az álomgazdit. Borzasztóan szeretetéhes cica, egész nap csak dorombol, bújik az emberhez és folyamatosan dagaszt.

(Szöveg és képek forrása: Noé Állatotthon Alapítvány honlapja)


Március 9-én kaptam a Noétól a hírt: Szaffi örökbefogadó gazdára talált. Szerencsés és szép életet kívánok neki!

2011. február 9., szerda

Videómeglepi Homérről

El nem tudom képzelni, hogyan, de az Animal Planetről felvette (hogyan és mire, hova, fogalmam sincs) és felrakta a YouTube-ra a Homérről készült interjút Meoi. Érdemes megnézni!:)

Még csak a cica koronás...

Sajnos, nem lett új fogam tegnap délután. A próbánál igen szoros volt, ha felnyomta az egyik végén a hidat, a másik végén lepattant picit - és fordítva. Nem beszélve róla, hogy én az előtte bevett bivalynagyságú Dolgit ellenére csillagokat láttam a kísérleteknél. Azt nem is én fedeztem fel, hanem a doki, hogy jobbra lejt elöl a fogsor vonala, tehát fekete alkoholos filccel bejelölte a számban a fogakon, hol kéne és kb. mennyit lejjebb venni.
Egyébként is rossz előérzetem volt, mert már a vázpróbánál is érzékeltem, hogy nagyon szorít, mondtam is, de azt mondta a doki, hogy úgy a jó, különben leesne... nos, mivel nem volt összehasonlítási alapom, gondoltam, biztos igaza van. Azonkívül napok óta ínygyulladással küszködtem és kezeltem folyamatosan, hogy múljon el eddigre, mert akkor nemcsak a csiszolmányok fognak sajogni, de a duzzadt ínyeket is sérteni fogja a korona itt-ott...
Na, de ha már ott voltam, és ne jöjjek el dolgom végezetlenül - hiszen már csak ezen a héten vannak, utána rendelőfelújítás 3 hétig -, volt még ezenkívül egy beosztásom csütörtökre: 2 jobb hátsó-alsó fog tömése, amit egyszerre kértem, pont az időszűke miatt. Letöredeztek, és egyikből kizúgott az egész tömés, a másikban még valamennyi megvolt. Emiatt az ott rágásra nem alkalmas. Mindenképpen meg akartam csináltatni, még mielőtt beáll a szünet, mert bármilyen csodálatos is lesz az új felső fogsorom, ha alul egy lyukas fog újból bedurran, hova szaladok? Meg ahhoz, hogy rágjon a paraszt egy príma felső fogsorral, annak párja is kell legyen a több százezres fogsorának itt-ott...
Tehát eredményes volt mégis a jelenésem: be lett tömve mindkét fogam. A nagyobbik lukasnál kicsit aggódtam, hátha nem is lehet megmenteni, viszont bíztam benne, hogy önmagától még nem fájt, tehát hátha mégis. Okosodtam is, megtudtam, hogy hátsó fogakból nem szoktak ideget szedni. Valamint hogy benőtt a foglukba az ínyem, amit egyébként érzékeltem is, mióta kiesett a tömés, mindig azt hittem, valami, amit én nem tudok kellőképpen kitakarítani... hát nem. Viszont a tömést akadályozná, az oda nem kell. El kellett távolítani ezt az ínydarabot - meg is történt, égetéssel. Egyébként nem fájt semmi, egyedül az volt kellemetlen, hogy a folyamatosan hideg vizet spriccelő fúrószerkezet oda is spriccelt, ahova nem kellene: a felső, jóóóól lecsiszolt, baromira érzékeny fogakra. Úgyhogy az ott eléggé fájt, de nem látszott rajtam... Hamarabb szabadul az ember, ha tűr.
Egyúttal rendeztem is minden anyagit, készen vagyok (minden téren...) - már csak holnap a (remélhetőleg jó) fogsorért kell menni és még egy kicsit szenvedni a (remélhetőleg) ragasztás érdekében. Aztán hurrá, KÉSZ!
Megkérdeztem a saját két fenti hátsó fog épségéről és a további alsók (régi tömések) helyzetéről a dokit - egyelőre nem tartja fontosnak a további beavatkozásokat, de bízik benne, hogy előbb-utóbb alulra is koronahíd készül, az egyenletes rágási tehereloszlás és a további romlások elkerülése végett.
Este, még hótra elzsibbadtan felhívtam műszaki vezetőmet, hogy mi a helyzet; tovább tartana a kényszerű itthondolgozásom, mer hogy a helyzet változatlan. Rendben volt, csak a kész munka mindenképp kell neki (már vasárnap megcsináltam, és egy másik elhozottat folytattam), és nem azt kell csinálnom, amit azóta csinálok, hanem egy másik sürgősebb...
Reggel alig 8 után kaptam is a telefont, hogy mindjárt érkezik a céges ótó a melóval - így is volt, munkát cseréltünk, és én egész nap A keresztes háborúk világát olvastam.
Most Haramia segített nagyon a műveletben!

2011. február 5., szombat

Amazonka és Pocak


 Amazonka

Barnacirmos cicalány
kerek, nyílt szemekkel
csak a pillanatra vár,
mászna a párnámra fel.

Fejem és az ágytámla
közé fészkelődik,
tappancsával tincseim
után érdeklődik.

Cirógatva fésülget,
dorombolva altat,
visszahúzva karmait,
mély álomba ringat.

*


 
 Pocak Pisti

Pocakján a fókazsír,
meg az egész cicán,
úgy gondolná mindenki,
nem lehet, csak fókán.

Pocak éppen úgy néz ki,
mint egy kisebb fóka,
recseg-ropog minden tárgy,
parketta alatta.

Jóindulat, s ártatlan,
feltétlen bizalom
hatalmas nagy szemeiben -
ő Pisti, a Pocakom.

2011. február 4., péntek

Itthon dolgozunk


Keddtől jövő keddel bezárólag itthon dolgozom a fogam miatt. Szerencsére a lényegi munkám olyan, hogy meg lehet tenni szükség esetén és "felülről" cseppnyi empátiával.
Tegnap a temetés után a régi kollégák közül egy felajánlotta, hogy házhoz szállít minket, így megúsztam néhány tömegközlekedési eszközt, de nem is baj, mert bármennyire felöltöztem (orromig vastag sálat tekertem), és bármennyire örülhetünk, hogy nem volt 10 fokkal hidegebb, viszonylag közel volt a sír és nem volt hosszú a szertartás - azért már fázott a lábam 2 harisnyanadrág-1 térdzokni-nadrág-bundacipő ellenére, és nekem most nem szabad betaknyosodni és társai, míg aktuális a fogászat.
A temetés előtt, ahogy 3 szál rózsából álló csokromat készíttettem, egyik volt kolléganőm, Évám sportosan, biciklivel érkezett - ő még szintén aktív, és állandóan azzal közlekedik -, s miközben levette a jólláthatósági mellényt, már oda is szólt a virágárusnak: "egy ugyanilyet kérek".
A szertartás után a volt kollégákkal jól elbeszélgettünk a közös emlékekről, szegény régi kedves barátunkkal-kollégánkkal kapcsolatos történésekről, és tudtunk volna tovább is, de a hidegtől nem időzhettünk túl sokáig. Évánk elhúzott biciklivel, egy volt kolléga pedig elvitt engem és egy másik nagyon kedves, már nyugdíjas volt kolléganőmet odáig, ahol a 3. járműről szoktam leszállni lényegében fogorvoshoz menet. Ez a volt kolléganőm is épp erre lakik, így csaknem a fogorvosig elkísért, napi sétájára és közellakására hivatkozva. Közben nagyon jókat beszélgettünk, mint kiderült, neki is nagy hobbija a fotózás, és imádja...
A fogorvosnál némi várakozás után vázpróbán estem át, ez a 12-es koronasor fém tartóváza lényegében, ami már végleges. Ez most nem volt éppen kellemes akció, az érzékeny fogcsonkokra és a dagadt, sebesült íny alá felerőltetni ezt a cuccost, de hát ez is egy fontos része a dolognak... brrrr...
Szóval az itthon dolgozás is amiatt van, hogy ebben a nagy hidegben ne kelljen minimum 3 órát tömegközlekednem a 8 frissen lecsiszolt fogammal - így ez az idő óriási megtakarítás, és hát tutira nem kelek ötkor, úgy osztom be az időmet, ahogy nekem tetszik - van, hogy este 10-ig is korrektúrázhatok, hogy meglegyen az időm, és reggel 8-kor már akkor is tudok dolgozni, ha fél 8-kor keltem.
Egy ilyen munkafázis látható a képeken - de ez csak egy variáció, egy macskára. Ugyanis az a gyakoribb, hogy mindkét macska ott tolong a heverőn, és ilyen-olyan látványos - cél: minél nagyobb tömegben és hosszúságban! - pózokban eldőlnek az összes kelléken és hozzávalókon, amelyek a munkámhoz szükségesek... Egy ilyet is meg akartam örökíteni, de mire roppant óvatosan leóvakodtam a fényképezőgépért, Honesty azonnal feleszmélt és jött utánam, mert azt hitte, jön a kaja...:)


Honestynek ez a póz tökéletes kitámasztás, mint egy fotelben, keleti kényelem közepette. Nagyon sokáig így maradt, de legalább láttam tőle a kellékeimet...:)))

2011. február 3., csütörtök

Elkísértük utolsó útján



Ma végső útjára kísértük a régi kedves barátot.
A szertartásra nem nagyon találok jobb szót, mint hogy az emberhez, akit búcsúztattunk, méltó volt.
Attól féltem, hogy erősen felzaklat majd, de mégis inkább valamiféle megnyugvást éreztem, és úgy, hogy nem éreztem emiatt lelkifurdalást. Január 12-én hunyt el, és ma temették, talán volt idő megbékélni a gondolattal és belenyugodni a változtathatatlanba. Még vannak pillanatok, amikor ezt is, azt is el szeretném neki mesélni. Még a temetésen is voltak ilyen futó gondolataim... istenem, hát hogy is számolhatnék be neki erről a napról? Hatalmas, havas fenyő alatt, szikrázóan csikorgó téli napon helyezték hamvait örök nyugovóra.
A búcsúztató református pap utolsó mondatai között hangzott el: ki-ki emlékezzen békében arra az időszakra, amit vele, a társaságában tölthetett... így lesz.
Nyugodjék békében.

2011. február 1., kedd

Túl a tortúrán

Ma egész nap ez ment a fejemben, mert olyan szép...



Túl vagyok a tortúrán! Még persze lesznek utórezgések, de mostmár a hetek óta felgyülemlett idegesség és feszültség oldódik lassan felfele.
Több injekció lett beszúrva még sokkal több helyre, s az, hogy egyiktől-másiktól a könnyem is kijött, ez vele jár, de cseppet sem félemlít, inkább ezer injekció, mint bármi egyéb. A 17 éves korona levarázsolása igen nehezen ment, kicsit már kétségbe is estem, aztán egyszerre csak összejött. Aztán 8 fog csiszolása, többek közt az a fog is, ami egyetlen csiszolásom volt 17 éve, és azért is halogattam oly sokáig a fogorvoshoz menést, mert az volt az etalon. Az ui. borzalmas "élmény" volt. Mondjuk, üzemi fogászaton történt...

Olyan fürgén dolgozott, fúrt-faragott a doki, és olyan szuperül le voltam zsibbadva, hogy sokszor azt sem éreztem, melyik fogamon szorgoskodik. Még a nyeldeklési kényszerem is hátrébb hagyott, igaz, a szívem miatt kapok valami plusz szert a szuriba, meg otthon is vettem be nyugtatót és Daedalont...
Nem tudom, mi segített, de néha már képes voltam nem egyfolytában való reszketésre is.
Egyhuzamban történt az összes csiszolás, és csak a legvégén lehetett öblíteni. Hát, sokáig tiszta vér volt minden, természetesen minden fogam tövénél az ínybőrnek annyi lett, de ez így szokott, ez a legkevesebb.
Utána jött a másik félelmem, a mintavétel. Összesen 4-féle cucc volt - alul-felül, összezárt fogsor külső rész, majd újra felül. Hála jó istennek, nem volt semmiféle öklendezés, pedig ez tőlem hatalmas szó, hiszen minden 2. gyógyszerbevétel és még a saját fogkefém használata is néha azzal jár!
Hatalmas kő esett le, amikor készen lettünk. Maximum 2 óra volt az egész, beleszámítva beinjekciózást, mintavételt is. Mindenféle szempontból minden jobb volt, mint amire számítottam.
Legközelebb csütörtökön kell menni, hálistennek, az rövid idő lesz, és nem kell pontosan időre - valami drótvázat próbálni fel. Remélem, jól sikerültek a minták és nem kell megismételni, azt valahogy nem díjaznám.
Most persze az ezt követő napokért nem irigylem magam, de ez már a saját sebeim nyalogatása a saját fészkemben. Pl. semmit nem ettem ma, és már marhára éhes lennék, viszont még nem érzek poharat, kanalat - annyira el vagyok még mindig zsibbadva.
Aztán persze nem is remélem, hogy 8 lecsiszolt fog közül senki sem fog fájni...
A hideg-meleg... a beszéd... hát elég szörnyű. De a tortúrát túléltem.