2015. augusztus 31., hétfő

Bencus elsős lett


Hétfőn délután 6-kor évnyitóra vonultunk. Én oda tudtam volna menni időben, de én minek menjek, nem mozi ez, hogy helyet kell foglaljak a gyerek számára... A gyerek volt a lényeg, ők meg későn készültek el. Nem igazán tudom, hogy egész nap hogy a fenébe nem lehetett elkészülni időre. Tudvalevő, hogy az elsősök általában legelöl ülnek, és csak ők. Ha már eleve a Himnuszra érünk az iskolába, akkor mit várunk, hogy kerülhet a gyerek az elsősök közé?
Természetesen sehogy. Ameddig bekerültek, az is nekem köszönhető, mert én átbújtam a kordonon, aztán határozottan győzködtem őket, hogy jöjjenek beljebb. Ott, ahol oldalt álltak a nagyobb osztályok, elöl az ofőjükkel, hát az egyikben felismertem az összekötő tanárnőt, akivel annak idején sok éven át az iskola újságját csináltuk... ő vette észre a happogásaimat, és megkérdezte, elsős a gyerek? Az igenre nyomott bennünket elölre, hogy menjenek csak nyugodtan és ott majd megmondják, hova üljön a gyerek. Na, én már oda nem mentem velük és nem is láttam őket a tömegben.


Iszonyat hőség volt egyébként, az évnyitó nem tartott tovább szűk fél óránál. Én ezalatt felálltam egy padsorok közti betonra, ahonnan beláttam a tömeg tetejét. Felfedeztem egy csomó ismerős tanárt is. Tudvalevő, hogy utolsó munkahelyem által innen legalább 8 tanárt ismertem meg, de látásból még többet is. Egyrészt szerzőként, másrészt az iskolaújsággal kapcsolatban, amelyet 11 évig csináltam nekik...
Mivel utána hiába ténferegtem a tömegben, sehol nem láttam kapcsolt részeimet, így fogtam magam és hazamentem.
Tudtam, hogy ők még úgyis felmennek az osztályba, ahol rövid eligazítást fognak tartani a tanítónők nekik, ehhez nekem amúgy sem volt szándékom asszisztálni.
Mindenesetre magamban abszolút igazat adtam anyámnak, akivel napközben telefonáltunk, hogy NEEEE menjek ebben a hőségben évnyitóra, minek, pont elég, ha a gyerek és anyja mennek. Anno nálunk is csak én mentem a gyerekekkel. Nem ballagás ez.
Hát ha tudtam volna, hogy akkor indulunk, amikor már megkezdik, nem is mentem volna. Fotózni szerettem volna Bencust az elsősök között ülve, de így, hogy már irgalmatlan tömeg állt az udvar minden négyzetcentijén, így már nem lehetett utólag sehova beférkőzni.
De tény, hogy Bencus megkezdte az első osztályt.
Az 1/e osztályba fog járni a Kazinczyba, kiemelten kis létszámú osztályba, elsősorban logopédiai szempontok miatt.


2015. augusztus 30., vasárnap

Ez évben 30 könyv 150 felett

30 könyv 2015-ben
Balu_Markella kihívása, 463. résztvevőként abszolváltam. Újból megállapítottam, hogy jó sokan vagyunk itt, és ez csak egy töredék, aki részt vesz kihívásokon...


Sziasztok! 
Szerintem évente mindenki elolvas legalább 30 könyvet, szóval ez egy egyszerű kihívás (szerintem). 
Szóval… 
Teendők: 
– Nyomj rá a részt veszek gombra 
– Olvass el 30 könyvet (2015. jan. 1-jétől fogadom el az olvasásokat, min. oldalszám: 150.
A képregényeket-mangákat NEM fogadom el).
– Hozzászólásban linkeld be az olvasásokat.
– Vedd át a plecsnit.
Legyetek szívesek, hozzászólásban kukacoljatok. 
Sok sikert! :)

Közben már 45-nél tartok (voltak évek, mikor több is volt már ilyenkor, sőt!), de most több olyan könyv is volt, amely nem érte el pár oldal híján a 150-et, így külön polcot csináltam csak az olyanoknak, melyek okvetlen több oldalszámúak.
Megjött a 246. plecsni.

2015. augusztus 27., csütörtök

Anyámnál


Közben újra elég ronda meleg lett, ha nem is annyira, mint a lehűlés előtt (egyelőre).
Ezt onnan is érzem, hogy mikor anyámhoz megyek ilyenkor, hááát... akármilyen lassan megyek és mondjuk, az árnyéktalan részeken szaporázom, akkor is szétfőve lüktet a fejem, vizes a napszemüvegem alatt, és célhoz érve meglehetősen patakokban kijön rajtam a hőguta.
Pedig "csak" 30 fok van, nem 40, mint múltkor... és hát én végül is akárha 20-25 fokban odamenve is azt érzem, hogy húúú, de melegem van.
Lényeg, hogy azért nem vette el teljesen a kedvem a meleg a fotózástól, annál is inkább, mert véééégre az idén is látok ilyen virágot, amit kb. 3. nyara látok egyáltalán.




Azt mondják, hibiszkusz, én el is hiszem, még ha nekem is volt barackvirágszínű cserepes, és annak egy virága akkora volt, mint ennek egyetlen szirma. Ez egyszerűen óriási! Nem győzöm csodálni, hogyan lehet ekkora, kistányérnyi egy virág.
Az a gond, hogy ha felteszem, nem tudják általában, hogy az nem egy petúnianagyság, hiszen mióta makró is létezik, akár a gilisztából is lehet kígyót fotózni. Azt hiszik, hogy olyan kis hibiszkuszbokor virága, amelyek minden utcán sorakoznak többféle színben -- azok is gyönyörűek és fotóztam sokszor olyanokat is (elsősorban lila van meg fehér, esetleg fehér bordó középpel) --, de az csak nem olyan kuriózum, mint ezek az óriásiak! Úgyhogy továbbra is hódolattal adózom ennek a gyönyörűségnek.



Következő alkalommal a rózsás háznál szoktam figyelni, viszonylag kerítésközelben van itt rózsabokor, és kora nyártól késő őszig folyamatosan vannak rajta rózsák; még csak a színük sem egyforma, amelyek egymás után nyílnak. De tényleg gyönyörűséges.

Ez már anyám udvarán -- szerencsétlen mindennap kétszer felszedi a szilvát, öcsémnek cefrébe...


Vittem a száraz kenyeret, göngyöleget, maradékokat, egy antikváriumos könyvet, befőttes üveget, egy szerintem övé-esernyőt; Szilvi küldött csokikat, megszáradt kukoricapelyheket meg ilyesmit.
Az esernyő szerinte nem az övé... de hát kié lenne? Szilvi nem tartja kint az övéit, szerintem egyszer én hoztam el, mikor esőben jöttem tőle. Ha nem övé is, otthagytam, mert azt mondja, nincs esernyője, mivel unokahúgom mindkettőt elvitte. És ők nem annyira buzgómócsingok visszahozás dolgában...
Jót beszélgettünk, ettünk általa frissen sütött rántott húst, pecsenyezsírral lelocsolt dinsztelt krumplival.
Miután lehűltem, ettem-ittam, nagyon jólesett.



Csináltunk a kuttyoknak kaját, anyám nem volt most megelégedve a hozott száraz kenyerek mennyiségével, most inkább csak héj volt, nem ránk száradt fél kilónyi kenyerek, úgyhogy aszongya, hogy hááát, nem tudja, hogy lesz elég hetekig. Előttem öcsém hozott egy félliternyi szaftot, úgyhogy pont jó volt, kis meleg vízzel, maradék, feldarabolt felvágottakkal lett egy vájdling kaja; úgy falták, hogy ketten kétfelé kanalaztuk nagykanalakkal, de majdnem a kanál is ment...

A kertben nem sok változás történt, a szomszéd cicát nem láttam. Anyám a kertben többfelé kipakol vizes edényeket, meg hát 2-3 hordó mindig van, amibe gyűjti az esővizet, s rájuk deszkát rak egy részen, hogy a madarak is tudjanak leszállni és inni. A tálkákba vittem vizet, mert kiszáradtak, vagy megitták az arrajárók.
Paradicsomot most is hoztam, de anyám szedte le, nem engedett kimenni, miután egy fél óráig rajtam volt a szívritmuszavar... inkább ő kiment bottal, pedig utána már elmúlt.
Biztos az időjárást érezzük, anyámnak is van, ami ilyenkor rosszabb, a szédülése meg a régi törése szokott fájni. Az irtózatos lábfájás nála amúgy is alap, az nem függ időjárástól...
Nekem tegnap is, otthon, gép mellett, tehát már nyugalomban estefelé, volt egy ilyen szívritmuszavaros időszakom a Betaloc ellenére. Pedig pont a Betaloc miatt elég ritkán jön ilyen hosszan elő. Ráadásul régebben csak reggel kellett, aztán úgy írták ki, hogy ha éjjelre vagy napközbenre kellene, úgy is elég legyen, tehát éjjelre is veszek be egy ideje, mert néha éjjel a ritmuszavarra ébredek, és az igen sz@r.



 


Elhoztam a befizetendő csekkeket a rájuk valóval, Bence és Szilvi ünnepeire szánt ajándékát, a segítséget. Valamint az ebédből is idepakolta a maradékot, vagy 12 paradicsomot. Akart még befőtteket is, de aztán "ne cipeljek" címszó miatt inkább nem, hanem majd valamikor Danival elküldi.
Meglepődtünk, hogy milyen hamar sötétedik, még nem is olyan rég 1 órával később kezdődött naplemenni...
De hát nem is kötelező, hogy este 9-kor még világos legyen, egyikünk sem pártolja ezt a fenenagy európai időszámítás miatti óra-ide-oda-állítgatást...

Macis születésnap


Kívánok Istvánnak
nagyon boldog születésnapot!
Isten éltessen!


Szülinapodra

Még tart a nyár,
ám lassan búcsúzik már,
elvonul pihenni,
csak még pár hetet vár.

Itt az idő
augusztus vége felé,
csináljunk ünnepet,
menjünk együtt elé.

Születésnap,
nem másé, csak a tied,
boldog szép napodon
szívből köszöntelek.

2015. augusztus 26., szerda

Madonna graffiti és egyebek a belvárosból


Megláttam a FB Debreceni képeslapok című oldalán egy graffitit, mely elterjedt, mint "A Cegléd utcai Madonna". Soha nem hallottam idáig, nem tudom, milyen régi vagy új lehet.
De lényeg, hogy azt a tízmillió falfirkát, amelyek szó szerint falfirkák, rondítások általában frissen meszelt házak falán, melyet nem tudom, minek alapján sorolják graffitik közé, hiszen semmi közük hozzá, ledegradálják a szót. Az igazi graffiti művészet. Láttam már olyanokat, hogy tátva maradt a szám -- múltkor is felraktam a könyvbemutató helyszínén, az Ifjúsági ház udvarán lévő tűzfalról egy hatalmasat --, melyek egynémelyike versenyezhet akármilyen nagy festők műveivel. Na, azok a graffitik. Ezek a kis rongáló, garázda festékszórós jelecskék... mit ne mondjak, óvodások alkotásai is többet érnének.
Mindegy, a lényeg, hogy többen is megjegyezték a kommentelők közül, hogy X és Y is attól tart, hogy egyszer csak valami buzgómócsingos városszépítő úgy dönt, hogy PONT a Madonna rontja a városképet és lefesteti -- háát, mondom, ez tényleg nem lehetetlen. Addig is látni kéne. Meg lefotózni.
Neten kikerestem, konkrétan hol lehet, meg segítettek is egynehányan, hiszen a Cegléd utcát még csak-csak kb. el tudtam elhelyezni, na de hogy HOL van ez a kép, az volt a kérdés. Lényeg, jól begyűjtöttem az infókat.
Úgyhogy kaptam magam, összegyűjtögettem, mi mindent szeretnék elintézni még, és először is fogtam a szelektálandó palackokat, elvittem (mint tudjuk, a mi, kb. 440 lakásos kanyarházunk körül nincs egy darab se (eredetileg kettő volt) az Angyalföld térre. Utána bementem a Coopba buszjegyeket venni. Aztán a postára, feladni elsőbbségivel egy irodalmi pályázathoz egy nyilatkozatot, mely szerint a művek, melyekkel jelentkezem, saját szellemi termékeim és közreadhatók n+1 helyen.
Ezután mentem a buszhoz találomra, mely e dögmelegben igencsak rizikós volt, de most is szerencsém volt: 5 perc múlva jött a kondis busz. Ott szálltam le, ahol mikor számlát írni megyek a TÁG-ba, vagy mikor a Kossuth utcai állatorvoshoz szoktam volt anno menni, és innentől tényleg csak az úttesten kellett szabálytalanul átlógni (a visszagyaloglás a zebrához szerintem nagy kerülő) és tovább menni a Kossuth utcán. Elmentem mindennemű előzetesen jelzett balra nyíló utcák, jobbra templom részen, és tényleg, a Kossuth utca tulajdonképpen egy kis balra hajlásszöggel Cegléd utcaként folytatódik. Ott meg szinte pár méterre azonnal szembetűnt a graffiti.















Egyedüli kényelmetlenségem volt, hogy egy méterre tőle a kőfal előtti gyepen egy népes cigánycsalád táborozott, én meg sajnos, gyerekkorom óta nem tudom a félelmemet leküzdeni tőlük, pedig a rasszizmus oly távol áll tőlem, mint Makótól Jeruzsálem. De akit ártatlanul bántanak, többször, ok nélkül, s valahogy mindig beléjük fut és valamiért irritálja őket, tehát muszáj észrevenniük; az olyan, mintha fél valaki a kutyától, mert gyerekkorában netán megharapta egy. Nálam meg NEM EGY bántás volt... Lényeg, hogy rájuk sem merek nézni, lehajtott fejjel, sietve megyek, ha többen jönnek -- mégis képesek minimum tolakodni, és akkor még legyek hálás, ha nem dobálnak meg vagy nem qrváznak le.
Mindezt úgy írom, hogy tisztelet a kivételnek: 2001-es műtétemkor, miután az intenzívről kikerültem, egy darabig egyedül voltam egy háromágyasban, majd mellém raktak egy akkor 57 éves cigányasszonyt. Csak szuperlatívuszokban tudok róla beszélni, olyan rendes, kedves, szerény és aranyos volt... ő a műtétet megúszta, kivizsgálás után hamarabb távozott, de öleléssel búcsúztunk egymástól. Sokat emlékezem rá, 57 volt, de 75-nek nézett ki, és olyan jó humora volt, annyit röhögtünk... (persze még műtétem előtt).
Mindezt le kell írnom azért, hogy senki ne higgye, előítélet van bennem. (Annak ellenére sincs -- csak félelem --, hogy Szilvi '81-es születésénél a nagy népi 25 ágyas kórteremben, pótágyakkal tűzdelve, volt 1-2 cigányasszony is, akik összelopkodták még a melltartóinkat, bugyijainkat is... meg eléggé terrorizálták az egész termet... na mindegy.)
Átfutott az agyamon, hogy annyit készültem rá, hogy lássam ezt a graffitit, csak nem futamodok meg? Úgyhogy legyőztem a félelmemet, és gyorsan kattintottam vagy ötöt, felvéve a "komoly, hivatásos dolgozói" pózt. A napszemüveg rajtam maradt -- amúgy fotózásnál fel szoktam pedig tolni --, de így láttam, közben mit csinálnak: a cigányasszony már duruzsolt a süldő, egyszál rövidgatyás gyerekeknek, akik még színlelni nem tudván, gyakran nézegettek felém, meg az egész család; és pont akkor fejeztem be a fotózást és fordultam katonásan visszairányba, amikor a két gyerek megindult felém... Nem tudom, csak erősen gondolom, nem pénzt ADNI akartak...





Egyébként még mikor a református Verestemplomot fotózgattam kívülről, még akkor is azon mosolyogtam, hogy mikor fotóztam a Madonnát, hihetetlen, amilyen látványosan csodálkozva, tátott szájjal néztek hol a graffitire, hol énrám. Tutira azt hitték, hogy megbolondultam, sőt, az sem kizárt, hogy ők most, énáltalam vették észre egyáltalán...:D















Ezután a Verestemplomot jártam körbe. Egyébként a belépőbe is bementem, ott is fotóztam, és meg volt nyitva az ajtó, bekukkantottam. Be lehetett volna menni is szerintem, ott ült az ajtó közelében egy asztalnál egy hölgy; de látni láttam én már, voltam itt koncerten is, esküvőn is.



















Némi gyaloglás következett, ezen az útvonalon jó sokáig nincs buszmegálló visszafelé, vagyis, ahol leszálltam, annak nincs átellenben párja. Erre emlékszem még abból az időből, amikor a macskákat ide cipeltem oltásra. Idáig könnyű volt, de hazafelé... egy teljes megállót kellett gyalogolni a hőséges, árnyék nélkülihez.



Mivel már 3 óra körül volt és én még nem ettem aznap, sőt, inni sem nagyon, és nem is hoztam magammal ez utóbbit sem, így a buszmegállót elérve lefordultam a színház mögé, a múltkor említett, tiszta beton parkhoz. Most azért csak 30 fok volt, nem 40, úgyhogy most a csobogók környéki fa környékén volt azért, aki ott ücsörgött, meg itt-ott vetett már árnyékot valami, mert nem épp a fej fölött állt a nap már.
Szóval fotóztam némi parkrészletet, csobogót.


Ezután vettem egy kétgömbös fagyit, leültem egy, az utca Csapó felőli végén egy padra, és ott elvoltam a tejszínesmák- és áfonyafagyimmal. Vérré vált!






No, ha már ott korzóztam, a Csapó u. sétálórészén is bolyongtam egy darabig, mert eleve be akartam menni a Csapó--Rákóczi sarki kínai ruházatiba. Itt ért a meglepetés: a Fórum előtt ki volt állítva, mint tavaly, a virágkarneváli kocsijuk. Kordon vette körül, ráadásul pont a fejénél biciklitároló volt, így elég nehéz volt fotózni, de leginkább részletekben valahogy igyekeztem megoldani. Vele együtt az itteni csobogókat is a sok galambbal, és a direkt fel nem újított patinás Roncs bárral.



Ezután tovább mentem a kínaiba, ahol részleges sikerrel jártam, majd a Rákóczin újfent szerencsém volt, mert 3 perc múlva jött az onnan egyedüli Tócósba közlekedő, kondis busz.
Hazafelé a Lidlnél szálltam le, talán valamivel kevesebbet kell hazáig gyalogolni onnan, mintha a Tescónál szálltam volna le. Vettem főznivalót, néhány apróságot, egy négyes tasak zselés Coshidát (néha belefér a Félixek között, és újdonságnak számít, egyszer-egyszer kapva tényleg falják. Ezt még Haramia is kedveli, de rendszeresen nem menne).