2015. december 31., csütörtök

Bp., szilveszter napja -- 2. nap



Szilveszter napján megállapítottuk, hogy semmi szilveszteri hangulat nincs.
Tettük ezt főleg akkor, amikor lementünk dél után nem sokkal a Westendbe, és szinte semmilyen üzlet nem volt nyitva. Hallottuk mi, csak nem vettük teljesen komolyan, hogy elvileg ma_, csütörtöki_ munkanap_ ellenére_ DÉLIG lesznek nyitva a boltok. Semmiféle logikát nem találni benne!
Mi még dolgoztunk is szilveszterkor, ha munkanapra esett, rendes műszakot! Itt meg még csak nem is szombati munkarend van, hanem... semmi.


 

Egyedül a kajáldák szűk fele volt nyitva, de azok is már nagyon vakargatták összefele kiskupacokba a kajákat a tepsikben és egyre többen zártak befele.
Még örültünk is, hogy volt valami ennivaló!
Úgyhogy én Dubarry csirkemellet ettem rizzsel, uborkasalátával, István meg sonkával-sajttal töltött, rántott csirkemellet tán... talán az a Cordon bleu, nem-e?



Mikor befejeztük, már csak 3 kajálda volt nyitva! Ripsz-ropsz, kellett valami elvitelre, holnapra ebédnek. Miután sikerült, na, most aztán nyugodtan nézelődhettünk a Westendben, alig volt élet. Semmi jel nem mutatott arra, hogy szilveszter lenne... Belegondolva: eddig általában ilyenkor érkeztem ide! És ekkor kezdődött csak az ebédelés, mászkálás, hatalmas élet volt, minden bolt nyitva. Tekintet nélkül arra, hogy milyen nap van: hétköznap vagy hétvége -- szilveszter volt, hipp-hopp, sejehuja vigalom, trombita meg színes parókás emberek, egy csomó előrevigadott jóember... Most meg pár hasonló ebédelő, császkáló, mint mi; legalább annyi biztonsági őr, és talán egyedül a kézimunkabolt volt nyitva... :-O


         













 



Emlékszem, tavaly már azon is megrökönyödtem, hogy háromnegyed 4-kor emberek tömegei álltak a lenti Sparban vagy hogy hívják, mert még vásároltak! Most meg déltől nincsen semmi, ahol bármit vásárolni lehet. És ha valaki most szeretne olajat vagy kenyeret venni?
Na mindegy. Az alkalmat azért megragadtuk, mert bejártuk az egész Westendet szinte, és fotózhattunk anélkül, hogy feszt belejöttek volna a képbe, vagy paráznunk kellett volna, miszerint nem szabad kirakatokat fotózni!
Így körbefotóztam pl. az egész Figurashop üzlet kirakatát. 3-tól már a mozipénztárak sem üzemeltek. Szilveszter délutánjától nincs még mozi sem? Nahát?!?


                 







































Akárki akármit mond, ez nekem nem tűnik a 70-80-as évekhez képest haladásnak...
Úgy egyáltalán, már a vasárnapi bezárási tilalom sem. De hogy egy csütörtöki szilveszteri napon minden leáll??















Azután hazafelé menet gyalog jöttünk, át a Ferdinánd-hídon. Egyetlen rózsaszín hajú lánykával találkoztunk, továbbá szinte egy lélekkel sem. Semmi dudálás, tömeg, jókedv, kurjongatás, dínomdánom, mint akár Debrecenben, mikor a hetvenes években hb-kre jártunk, és mi sem volt természetesebb a szilveszter esti utcákon...
Fel a lépcsőn megint kiköptem a tüdőm, aztán jól megérdemelt szilveszteri tengés-lengés következett. Időnként felváltva nethez ültünk, ahol gyakorlatilag most ezrével jöttek, özönlöttek pl. a FB-os BUÉK-os üdvözletek. Arról gondoskodtam, hogy egy általánosat én is küldjek, és ha lehet, a legtöbb csoporthelyen is köszöntsek, ahol szoktam néha lenni. De egyenként lehetetlen.

*

A tegnapi délutánból még kihagytam, hogy hátfájás ellenére sikerült a falkavezért eljátszanom, mert hiába vittem nagy szemeteszsákokat, ha ezt nem teszem; István soha nem fogja elkezdeni a rendrakást és szanálást, amire évek óta kérem. De így sem, ha én nem kezdem el. Annyi felesleges dolgot -- gyakorlatilag szemetet -- tárol, nem dob ki, halmozódik minden egymás hegyén-hátán, hogy a kiskakas örömmel kapirgálna szanaszét a lakásban. Így is sokkal kevesebb dolgot tudtam kidobni, mint amennyit kellett volna.
Mindenesetre a konyhát vettük első célpontnak, bár elismerem: nem valami csábító foglalatosság aznap, mikor eleve 5 órát aludtál, készülődtél, utaztál, csomót mászkáltál, hazacipekedtél, ünnepelgettél ésatöbbi, plusz ha hozzávesszük, hogy István konyhájában abszolút fűtés sincs.
Na de a fizikai munka során kibírható volt a jéghideg...
Azért az ún. kredenc polcos részén és az asztalon, fölötte a polcon sikerült egy csomó mindent kiselejteznem és szanálnom. Természetesen azért mindenre rákérdeztem, csak a nyilvánvaló baromságokra nem.
Így sem értek sok mindent, én már túljutottam ezen, hogy 500 ezer tiktakos dobozom legyen... de legalább ezeréves gyűjtött vonalkódokat, száz éve lejárt cuccokat, macskakajákat sikerült kidobnom, miközben lepakolván a polcokról mindent, Istvánt befogtam a lepakolt edényféléket (poharak többnyire) mosogatni. Közben tűzhelyet takarítottam, és kértem rá egy deszkát, amire tiszta konyharuhát pakolva az elmosogatott cuccokat kipakoltuk száradni.
Míg István mosogatott, én többször lemostam a jelzett bútorrészeket.
Mivel a hidegben nem száradnak a poharak-bögrék-csészék-egyéb hasonlók, ezért el is törölgettem, majd rendben visszapakoltam minden megmaradt dolgot a helyükre.
István még késő este levitte a nem éppen színig telt 130 literes zsákot, de a súlya miatt többet már nem volt célszerű bele rakni. Gondoltam, másnap jön a fürdőszoba, de aztán csak nem jött; a fent leírt westendes bóklászás és gyaloglás után kideglettem mégiscsak, István meg egyedül nem tudom, ebben az életben mikor veszi rá magát. Pedig kéne. Fiatalabb senki nem lesz, és egyre nehezebb lesz a fizikai, illetve mindenféle házimeló is. Mint ahogy macskát sem tud egyedül szemcseppezni...

*

Szilveszter estétől hajnali 3-ig megnéztük a Karmok harcát, mely a Bársonytalpon oson a halál c. könyv alapján készült rajzfilm, de korántsem gyerekeknek.
Aztán megnéztem a tévében a Keresztapust, melyben Hugh Grant játszott és nekem általában az, amiben ő játszik, nem szokott csalódást okozni. Valamint megnéztük a Hotel Transylvaniát is.
Este magam részéről nagynehezen két virslit ettem tormával, István meg megint anyukám rántott húsait ette. Tegnap is és ma is úgy, hogy minden alkalommal 1-1 zacskó rizst kifőz magának mellé.
Ettől függetlenül ő még plusz az éjféli koccintás után is képes volt a virslihez ragaszkodni: 6, azaz hat darab virslit vágott be kenyérrel, tormával, mustárral. Már megszokhattam volna, de mindig döbbenetes csodálkozással adózom az étvágyának... Embert nemigen láttam még ennyit enni. Mondtam is már neki többször, hogy inkább ruháznám, mint etetném, ha lehetne és kellene.