2015. július 31., péntek

Temetőben járék


Pénteken, 31-én volt apám halálának 32. évfordulója.
Ha nem is mindig pont a napján megyek ki, de minden nyáron kimegyek ilyenkor a temetőbe. Lévén, hogy apám anyja szintén nyáron, július 22-én született és augusztus 21-én halt meg, hát a nyáron mindenképp esedékes a látogatásuk.
Nem beszéltem meg, mert még anyám le talál beszélni; nem határoztam el előre, csak tudtam, hogy ha az idő megengedi, akkor kelés után készülődöm és megyek. Megint nagy, hosszadalmas, beálló hőségről beszélnek mindenhol, hát úgy gondoltam, hogy jobb megelőzni, mert aztán, ha beáll a 38+ fok, nem fogok tudni menni.
Relatíve kellemes idő volt indulásomkor, pedig már benne jártunk jól a délelőttben, de ma még bírható lesz.
Azért az érezhető volt egész nap, hogy ahol nincs árnyék és nem fúj a szél, máris szét lehet égni. Nagyon erős az UV-sugárzás, azt is tudjuk. Én nem vagyok fehérbőrű -- bár most 2 éve már nem szolizok (tenném, de nincs miből) --, de így is érzem, hogy napra érve szinte fáj a napsütés.
Összeszedtem a szükséges kellékeket, szerszámokat, kést, papírt, levágtam két flakont esetleges vázáknak, aztán gyorsan elkészültem.
Persze a busz előtt bementem a boltba, ahol a bérletes nénitől jobb híján jegyeket vettem, hiszen nyugdíjas bérletem, úgy látszik, még hónapokig vagy soha nem lesz.
Találomra mentem ki a buszhoz, hálisten, jött is 10 perc elteltével.
A légkondis buszok Debrecenben micsoda találmánynak számítottak, még emlékszem; büszkék is voltunk mi, debreceniek. Csakhogy most úgy látszik (meg olvastam is már róla), hogy kitalálták, hogy takarékoskodni kell, így nem kapcsolják be a légkondit. A buszok viszont ahhoz megfelelően készültek, tehát nem lehet ablakot nyitni. Ergo dögöljünk meg! Anno egy ilyenen ájultam el.
Na mindegy, lényeg, hogy ez jó hosszú út a temetőig, de már alig vártam, hogy leszálljak, több nagyságrenddel hűvösebb van kint, mint a buszban.
A virágárusokat végignézve végül láttam, hogy hát igen, itt is kissé felmentek az árak. A fenyővel díszített hármas csokrok már 500-ba kerülnek... három ilyet vettem, meg két szál elágazóan fürtös fejű fehér krizantémot natúr, díszítés nélkül -- fizettem 2000-et.
Apukám sírjánál töltöttem a legtöbb időt. Hát mi tagadás, volt már ennél jobb állapotban is. Igen meglátszik, hogy anyám nem tud már kijárni. Ki tudna ő menni rendbetenni, ha mondjuk, öcsém kivinné és ott sírtól sírig elszállítaná, öcsém meg segítene a sokszori jövés-menésben kuka, kút és a sírok között ... de hát anyám nem mer szólni, nehogy öcsém ideges legyen, nagyon hamar felkapja a vizet. Amúgy is, öcsém úgysem szokott semmi ilyesmit, ígéretet vagy bármit időben tenni vagy elkapkodni... magától meg eszébe nem jut.
Úgyhogy így aztán már két éve én tartom rendben a magam mezei módján.






A síron elég sok gaz, száraz akármi, oda nem illő ráhullott dolgok voltak, úgyhogy azokat kitéptem, kikapáltam, legereblyéltem. A sír végi betonvég mögött a "sose tudom megjegyezni, milyen növényből" az elsárgult leveleket szoktuk kihuzigálni, hát most is azt tettem. Jó ideig, és alig volt látszata...
Közben találkoztam egy drapp színű, elég nagy sáskával. Alig vettem észre, és kicsit meg is ijedtem, mikor gazként húzgáltam volna kifele több más sárgával, és láttam, hogy mozog... Jézusmária... de aztán azonnal a megörökítés járt az agyamban: fénykép, fénykép! Csináltam jópárat, és vagy három sikerült is. Na, mondok: már megérte.
Amúgy egy csomószor járkáltam a szemeteshez, miután egy relatíve legközelebbi kukát odahúztam a sír közelébe az útszélre. Először is a vázákban lévő bebarnult, felismerhetetlen gócoktól kell ilyenkor valahogy megszabadulni, majd a pitliket kimosni.

Kimosás közben jött rám egy újabb ijedelem, mert igaz, hogy sok helyen sok csiga -- kisebbek, nagyobbak -- mászkálnak, nincs is nekem velük bajom, míg házuk van... De a kútnál, amikor nagy nyugodtan mosogatok benne a vizében vagy három pitlit, hát majd' hozzáértem a kút falán egy iromba színű, jól megtermett pucér csigához. Hát majd a frász tört ki! De ide kellett járnom még jónéhányszor!
Szerencsére a bokrokban évek óta megvan az a 2-3 db ötliteres mosószeres füles flakon, ami nagyon jó öntözési célokra. Így azokkal fordultam vagy háromszor, és a sír kitisztítása után jó alaposan megöntöztem a sír földjét, hiszen maradtak benne zöld növények. És hát nyilván elhelyeztem középen a három szál gerberát fenyődíszítéssel. Jelenleg ennyit tudtam tenni -- egyáltalán nem értek a kertészethez, milyen tartós, igénytelen, szapora növénnyel kellene beültetni, amivel aztán nem lenne gond! Pedig látom más sírokon, hogy milyen ügyesen meg vannak oldva ezek a dolgok -- többek között a borostyánt is jó ötletnek tartom, végre egy növénynek eszembe jut a neve. De fogalmam sincs, hogy kell ezt szaporítani, meg egyáltalán, honnan szedni. Hülye vagyok, na: magról vagy ültetve...? Mert szerintem valami ilyesmi lenne a legjobb. Aki nem tud feszt temetőbe járni, annak nem megoldás ez a fajta dolog, amit anyám 30 évig csinált: mindig beültette, akár többször is évente. De ő értett hozzá és tudta is csinálni.















Ezután átmentem nagyanyámhoz -- mindig hálát adok, hogy az ő sírja már, hála a nagyon jó istennek, nem nyitott. Mert csak úgy 6-8 éve nem nyitott -- '71 óta! --, Jolika néném jóvoltából (ő is menye volt nagyanyámnak, mint anyám, és anyám megcsináltatta a sírkő ferdeségét, valamint a betűket festtette újra, Joli néném meg befedette...), ott is ugyanezek a gondok lennének, pluszban fölötte az óriási fenyő és a rengeteg lehullott fenyőtű rajta a síron. Az a kis rombusz kivágás a műkő fedélen teljesen elegendő. Három váza belefér, plusz elő szokott jönni magától egy rózsaszínű krizantémbokor őszre. Kíváncsi leszek, lesz-e most is...? Mert elég sok szárazat szedtem ki onnan reszketve, hogy mibe akadok bele -- de ami zöld volt és szemmel láthatólag nem okvetlen gaz, azt meghagytam. Oda is hordtam némi vizet, majd szintén kimostam a három leszúrható vázát a jó kis pucér csigás kútnál...
Itt viszont úgy volt gazdaságos, hogy szétbontottam a hármas csokrétát. Egyik váza sem volt olyan nagy ugyanis, hogy beleférjen a nem túl kicsi csokor, s ha a másik kettőben nincs semmi, megvan az esély, hogy megcsapják az üres vázákat. (Mondjuk, ez most apámnál is fennáll... megcsapható vagy 4-5 váza...)
Szóval mindhárom vázába tettem fenyőágakat háttérnek, és eléjük az 1-1 szál gerberát.
Utána lesepertem a falatnyi seprűutánzatommal az egész sírt a fenyőtűktől, és késznek nyilvánítottam.:)




No, ezután keresztanyám felé menet útba ejtettem volt barátnőmet, Jucikát, ahol ebben a melegben a két oldalsó vázában most kivételesen nem voltak frissek a kókadt, hervadt kardvirágok -- nyilván 2 nap alatt is elhervadnak ebben a melegben. De csak az egyikből  szedtem ki a hervadtat, cseréltem ki a vizét, és tettem bele az én egy szál fehér, fürtös krizantémomat; majd itt is lesepregettem a sírt. Mivel most kivételesen nem kellett a flakon a kővel (mert útközben ám kőről mint nehezékekről is gondoskodnom kell!), és mivel 2 év óta MINDEN alkalommal eldobják a virágomnak vitt flakont a nehezékkel, ezért most a szemben lévő, kevesebbet látogatott sír mögé rejtettem, hogy ne cipeljem tovább kövestül magammal... Kíváncsi leszek, legközelebb ott lesz-e...



Keresztanyám sírja is igen sok kívánnivalót hagy maga után.
Annyira sajnálom, mert annyira ráférne egy bármilyen olcsó, egyszerű kis urnasírkő megcsináltatása! De miből? Egyébként főleg amiatt "rívok", mert azok a keresztbe helyezett keretdeszkák elkorhadtak. Múltkor még csak a kiálló sarkokból volt vagy 2 letörve, meg kicsit ferdén állt az egyik oldala és eleje. Most már mind ferdén áll, és fel se lehet egyenesre állítani, valamint nemcsak a sarkok vannak letörve, hanem a keretlécek közepüknél is széttörtek... Próbálgattam én, de mint halottnak a csók...
Amúgy meg a vázák nem is látszottak a bebarnult felismerhetetlen előző virágoktól, mert mellkasig felnőttek az ültetett, szintén majd rózsaszín virágú krizantémok, amelyeket még anyám ültetett nagyanyámhoz is, Csöpikéhez is stb. Különben más a föld -- itt, keresztanyámnál homok, míg a többi sírnál fekete föld. Valószínűleg emiatt van ez a növési különbség.
Míg Csöpikénél, akihez szerintem jó, ha évente egyszer jár valaki, egyöntetű, sűrű, alacsony krizantémok borítják az egész sírt; egyelőre nyilván zölden. De nincs semmi gond, relatíve nem néz ki elhanyagoltnak a sír. És keresztanyámnál ugyanez? Mellkasig ér, ami tök felesleges, pláne egy urnasírnál! Tavaly is már összekötöttük, előtte meg valaki előttünk, mert széthajlott mindenfele. Hát most fogtam a metszőollót, és kíméletlenül lenyestem az egészet úgy térdig. Utána lerendeztem a két vázát, ott az egyik nagyobb, a másik kisebb. A nagyobba belefért a hármas csokor. De már meg olyan elárvultnak nézett ki a másik kis leszúrt váza, hogy amit Zolinak szántam, a Jucikáéhoz hasonló fehér hosszú szárú fürtös krizantémot, hát félig levágtam a szárát és csak beleraktam! Egyszerűen nem hagyhattam úgy. Elvégre hát ők a rokonaink. Sokat töprengtem is, hogy most menjek ki újra venni egy szál virágot és utána vissza Zolihoz -- ő van egyedül egyébként a másik oldalon --, vagy most az egyszer hagyjam ki őt?
Aztán jobb ötletem támadt. Ott, ahol látszik, hogy nagyon gondosan és gyakran ápolják, gondozzák, öntözik a sírt és rengeteg virág van, fel sem fog tűnni, ha elhozok egyet. Állítólag virágot lopni nem bűn. Én akkor sem szoktam -- annak ellenére, hogy tőlünk, illetve a mi sírjainkról mindent loptak már; virágokat, kiskoszorút, vázákról nem is beszélve!!
Sose csórnék olyan sírokról, ahol 1-2 csokornyi virág van, vagy megbontanék valamiféle rendet, párhuzamot! Meg eddig semmilyenről, soha. De most...



Hát, így is tettem. Ahogy gyalogoltam kifelé, éber voltam. Megláttam egy frissen jól megöntözött, tökéletesen bevirágozott sírt, hatalmas vázában vagy 20 szál, egészen friss kardvirággal. Isten bocsássa meg: körbenéztem, és kiemeltem egyet... meg sem látszott a hiánya...
Úgyhogy csak átmentem a túloldalra...



Már odafelé előkészítettem a flakont (mert ott is mindig likvidálják a kővel nehezített flakonomat), bele a követ, és megtöltöttem vízzel. A sírnál csak fel kellett állítani... De szerintem a jóisten fanyar büntetése volt, hogy kapásból felborult a hirtelen munka jóvoltából felállított "váza"... Végigborult a víz az amúgy fedett síron. Mondjuk, rá is fért egy kis lemosás...



Úgyhogy végigsepregettem a vízzel, nem lett rosszabb tőle... viszont újra vizet kellett hoznom.:))) Vigyorogtam is, mert valahogy biztosra éreztem, hogy ez a csórásért a büntetésem... Nehogy már olyan egyszerű legyen. Másodjára már nem borultunk fel.






Közben elosontam kicsit távolabb a sorban, mert soha nem láttam ilyen virágú fát, mint amit itt láttam... és közben egy elég hosszadalmas temetési menet is vonult a közeli úton, élükön Zoltán atyával, akit jól ismertem: Daninak ő volt a második lelkiatyja (még a kápolnánkba jártunk, nem volt templomunk, és Dani hittanára is volt egyben -- nagyon kedveltük ezt az atyát is). Na, addig elbóklásztam a temetőben ezek után összevissza, és érdekes, valamint híresebb emberek sírjait fotóztam.








* * *














Ez utóbbi fotón annak az apának és fiának síremléke látható, akik nevéhez a fentebbi fotón megörökített kis ökumenikus kápolna építése fűződik.

Cecil értelmetlen halála



Született: Zimbabwe, 2002
Elhunyt: 2015. július eleje

"Walter J. Palmer egy olyan híres oroszlánt ölt meg, aki a Hwange Nemzeti Park lakója volt. Ő volt Zimbabwe büszkesége, valóságos ikonja -- a legidősebb, 13 éves oroszlán.
Az amerikai fogorvos Zimbabwébe utazott, hogy megejtse a híres vadászatot úgy, hogy amiről tudni lehet, 50 ezer dollárral lefizette a vadőröket.
Ők ezután kicsalogatták Cecilt a nemzeti parkból, mert ott illegális a vadászat. Ezután Palmer nyíllal rálőtt az oroszlánra, majd két napig követte és végül fegyverre oltotta ki az életét. Szakértők szerint az állat előtte kb. 40 órán keresztül szenvedhetett.
Miután Palmer megölte a ragadozót, megnyúzták és a levágott fejéből pedig trófeát készített...
Az állatvédőknél azonban komoly felháborodást váltott ki Palmer kegyetlen tette. A minnesotai rendelője (mely gyakorlatilag kisebb kastély) előtt fogorvosvadászok jelentek meg, akik plüssoroszlánokat tettek elé. Az ajtójára pedig a Gyáva és Gyilkos feliratokat ragasztottak. A rendelés megszűnt, mint a hős büszkeségtől áradó internetes, öndicshimnuszoktól zengő oldala, s a hőst állítólag nem találják...
Az interneten pedig egész hadjárat indult ellene, több állatvédő sztár köztük Cara Delevingne, Sharon Osbourne és Candice Swanepoel modell is elítélte az aljas tettet.
A kétségbeesett tehetetlenség és a düh önti el az embert, nincs mit magyarázni, nincs mit mérlegelni."

Dr. Jane Goodall is megszólalt Cecil, az ikonikus oroszlán levadászásának ügyében.
"Megdöbbentett és felháborított, amikor meghallottam, hogy mi történt Cecillel, Zimbabwe szeretett oroszlánjával.
Már önmagában az is érthetetlen számomra, hogy miért akar valaki egy veszélyeztetett állatot legyilkolni (kevesebb mint 20 000 vad oroszlán él ma Afrikában), de hogy kicsalogassák Cecilt a biztonságos nemzeti parkból, hogy utána számszeríjjal végezzenek vele...? Nem találok szavakat az ellenszenvem kifejezésére.
Cecil nem halt meg azonnal, hanem még hosszú órákig szenvedett, mire végül lelőtték, és a csodálatos fejét elválasztották sebesült testétől... és ezt a viselkedést úgy hívják, hogy "sport"!!! Egyetlen egy jó hozadéka van ennek a történetnek, mégpedig az, hogy több ezer ember olvasta, és mindannyiukat ugyanannyira felháborította és sokkolta. Rávilágított az emberi természet sötét oldalára, és biztos vagyok benne, hogy még többen fognak ezután harcolni a vadon élő állatok és élőhelyeik védelméért. Egyedül ebben reménykedem."

"Cecil, az oroszlán talán nem halt meg hiába. Az általános tudásunknál sokkal erősebb üzenet, hogy most egy közismert, névvel is rendelkező, így érzelmi azonosulást lehetővé tévő nagyvad leterítése vált témává. Könnyen érthető, felkavaró története lökést adhat egy elkeseredett, de talán nem teljesen reménytelen küzdelemnek." (hir.ma, spindoc.blog.hu, egyéb megszámlálhatatlan netes oldal közli tényszerűen a történetet.)


Azt hiszem, nemigen találnék szabatos mondatokat erre az aljas, szemétláda, evolúciós féregnyúlványra.
Eddig is gyűjtötte a trófeákat, hasonló szenvedéllyel, anyagiakat nem nézve. Állítólag eddig is a leggyűlöltebb lények közé tartozott; mi igaz, mi nem, de nyilvánosan olvashatunk arról is, hogy törvény elé került már szexuális zaklatásért is. Melyen abszolút nem csodálkoznék -- az ilyen... khm... exhibicionista, szánalmas véglényről ezek után bármi elképzelhető.
Nyugodj békében, Cecil! :((((



Gyertyaláng oldalon Cecil oldala

Első gyertya meggyújtva: 2015. 07. 30.
Gyújtotta: Jószay Magdi
8 gyertya ég az eddig gyújtott 8 közül.