2017. szeptember 17., vasárnap

Vasárnapi nyüzsgések

Beszedhetőek voltak a ruhák! Úgy kb. bő órát biztos eltöltöttem a kisimított behajtogatással, aztán zsákba rakással, azt hiszem, ez a zsák még sose volt ilyen nehéz. Daninak is elég lesz vele hazamenni. Egyébként még szerencsém is volt, mert ennyi cuccban most nem volt varrnivaló! Egészen kivételesen! Volt egy-két kidobnivaló fehérnemű, amit már értelmetlen lett volna megvarrni, mert maga az anyag vékonyodott ennyire el, hogy folytonossági hiány lépett fel a lyuk környékén. Az ilyenekkel már nincs értelme megküzdeni. Hússzor megvarrtam már, és mindig újra lyukad a varrás mellett a leheletvékony anyag. Egy idő után feladjuk.

Néztem egy vígjátékot Anyám! címmel, majd megnéztem az Elif 7--10. részét -- ezzel 2 hét be van pótolva és utolértem magam.

Dani háromszor jött délutántól estig.
Egyszer: bepakoltuk a hátizsákjába az anyámnak szánt göngyöleget, most nem felejtettem el a tűbefűzőket elküldeni, és Dani sem az általa befizetett csekkek szelvényeit.
Másodszor: hozott anyámtól kajákat. Húsgombócos karalábélevest (mennyei volt!), krumplisalátát, fasírtot, meggyes piskótát és két befőttes üvegnyi madártejet. Ezek persze nem csak az enyéim, nyilván Szilviéknek is ugyanúgy küldi. Sőt, Dani is kap. Szegény anyám sportot csinál újabban a hétvégi kifőzdézésből. Nem tudom lebeszélni, így nyugodt egy kicsit, hogy valamivel hozzájárul a feljavulásomhoz... Pedig hát folyton lebeszélném, de nem hagyja. Hiába, az anyák már csak ilyenek...
Harmadjára: mivel a tiszta ruhával teli nagy zsákot nem tudta a biciklivel, hátizsákkal együtt elvinni, ezért hazament a cuccokkal és gyalog visszajött, elvinni a zsákot.
Ezen is túlestünk.

Bencust hozták 7 órakor.
Megnéztem a Sztárban sztár 2. részét. Király Viktor Charlie-alakítása szenzációóóós volt! Az elsőben is az ő alakítása (Rátonyi Róbert) tetszett a legjobban, volt a legélethűbb.

2017. szeptember 16., szombat

Szombati "csemegék"

Miután megnéztem egy filmdrámát a tévében -- Rém hangosan és irtó közel  (Sandra Bullock, Tom Hanks) --, főztem egy lecsós csirkeszárnypörköltet főtt tésztával.
Tudtam is belőle lapátolni, természetesen csirkés ebéd nem létezhet Haramia nélkül. Mivel ezt előre halálos biztonsággal tudom, ezért előre neki rakok ki (két csirkeszárnytő lehántva a csontról) egy adagot, még ha én éhen pusztulok is már. Nincs annál rosszabb, amikor végre nekilátnék, és akkor jön a macska, szintén éhenhalás küszöbén, holott már harmadjára eszik aznap, én meg még csak először ennék.
Mosogatás után az István által minden hétköznap átküldött Elif sorozat megnézésével haladtam: megnéztem 3--6. részt belőle, úgy átlag 50 percesek így, reklám nélkül.

Közben Bencust elvitték kora délután, Szilvi kivitte a degesz állapotú 60 literes szemetet, aztán telefonáltunk Istvánnal.
Este megnéztem az X-faktor 3. részét. Nem írom le mindig, tudom, hogy nem minőségi műsor ez itt minálunk, de nagyon kíváncsi vagyok a jó hangokra. Most is volt pár olyan, akik miatt érdemes volt, a zsűribalhéktól viszont szívesen eltekintenék, de úgy látszik, így van írva a forgatókönyv... hungarikum...:(

Szilvi ősziesre varázsolta az ajtajukat.

2017. szeptember 15., péntek

Mosatós nap bundás kenyérrel

Ma a nap nagyobb részében dolgoztattam a mosógépet, azaz három géppel mostam ki, 95%-ban Dani háromhetes szennyesét. A teregetésekkel kicsinyég kitöltöttem a köztük lévő időt, mert igen puzzlézni kellett a szárnyas ruhaszárítón, hogyan férnek el a cuccok. Most már ugyanis nem száradnak olyan könnyen, hogy duplán is beszárad hamar, mert már nincs hőség a lakásban (szerencsére).

Anyám telefonált, megbeszéltük a világ folyását.:)

Estefelé Szilvi meglepi-vacsorát hozott nekem "házhoz" -- bundás kenyeret sütött bőven, és nekem is szánt belőle. Mivel más csinálta, jólesett és be is ment.:)

2017. szeptember 14., csütörtök

CT-szimulátor

Nem kellett szoros időpontra menni, "valamikor a délelőtt folyamán", amikor kiérek -- mondták.
Nagyjából úgy indultam buszhoz, ahogy tegnap, úgyhogy fél 10 körül ki is értem a klinikára. Most nem kellett keresgetnem, hál' istennek, a radiológiát.
Jelentkeztem a recepciónál, üljek le, majd szólítanak. Kb. 10 perc múlva megtörtént, akkor megmondták, merre találom a CT-szimulátort.
A hátsó portától túl kellett menni egy fehérszékes folyosóra, s ott az egyik ajtón konkrétan ki volt írva a CT-szimulátor szó. Várakoztam kb. fél órát, míg név szerint szólítottak. Egy férfiember volt, nem tudom, orvos-e vagy asszisztens, mellette volt egy lány is, aki segédkezett, valamint később orvostanhallgatók... Ezt mindig imádtam, különösen a nőgyógyászati vizsgálatokon.
Öltöző nélkül egy székre kellett felülről levetkőzni, ez nem volt nekem annyira nyerő, mert a CT utáni szobák között csak üvegfal volt, így boldog-boldogtalan bámulhatta az embert -- mert voltak ott nemcsak egészségügyisek... Na mindegy, ne finnyáskodjunk.
Le kellett feküdni, két kézzel fejemnél megfogni egy kapaszkodószerűséget, derékszögben eltartva a felkaromat magamtól. Centiméterről centiméterre beállítgatták a testrészeimet: csípőm, lábam, fejem, karom, legalább 5-ször egymás után. Ne mozduljak.
Ezután úgy 6-7 percig zötyögött velem a műszer -- a fejem fölött járkált, forgott, akármit csinált a CT-készülék. Az emberek kimentek, és a másik teremből monitoron tanulmányozták a dolgot.
Mikor kész volt, a férfi és a lány fekete tartós filccel (vagy mivel) nagy célkereszteket rajzoltak rám, ez volt a jelölés. Ha jól érzékeltem, három helyen jelöltek be.
Kész, lehetett öltözni.
Közben az úriember mondta, hogy jó lenne-e nekem, ha este 6-ra jönnék. Hát mi tagadás, kissé meglepődtem! Oké, az már nem volt újdonság -- a gyógytornásznő jelezte --, hogy a helyi lakosokat délutánra rendelik be a sugárra. Na jó, de álmomban sem gondoltam volna, hogy ennyire délutánra...
A férfi erősítgette, hogy ez azért jó, mert ilyenkor már nincsen senki.
Akkor nem jutott eszembe, csak éreztem, hogy ez valamiért nekem nem nyerő... később eszembe is jutott, hogy bár nem tudom, mert nem volt szó róla még, hogy a doktornőhöz kell-e menni, nyilván igen, és milyen időközönként; valamint hogy a gyógytornászhoz járás hogyan lesz, ha én ide este fogok járni? Oké, hogy debreceni vagyok, de nem érek ide hamarabb, mint ha Böszörménybe mennék busszal, sőt! Engem nem fognak kocsin hurcolászni -- valahogy mindenütt ebből indulnak ki! --, és este már a buszok is max. félóránként járnak! A sugár számításom szerint jól belemegy novemberbe, addigra óra-visszaállítás és 5-kor már sötét lesz -- hát mit ne mondjak, borzasztóan örvendek, hogy sötétben fogok a klinikán kóborolni minden áldott nap!
És volt még egy gondolkodnivaló: a doktornőtől, mikor rákérdeztem, arról volt szó, hogy minden ebben az épületben történik. A tegnapi folyosós beszélgetésen a hölgy is azt mondta, hogy itt van két sugárkezelős szoba, még mutatta is, merre. Erre ez a jóember aszongya a rákérdezésemre, hogy nem, nem ide, hanem a szomszédos épületbe kell menni! Na, itt totál bekavarodtam. Háromszor is rákérdeztem, hogy akkor a csontizotópia felé? Nem, nem, az a hátunk mögött van; ahova menni kell, az egy teljesen új, fehér épület. Gondoltam, a csontizotópia épületrendszere is fehér és új... De nem, ez sokkal magasabb -- majd elfelé menet meg teccik nézni.
Tényleg megnéztem, gyönyörű új, fehér, magas épület, körbe is jártam -- de annyira új, hogy sehol egy felirat nem volt rajta! Az emberek így nemigen jönnek rá, hogy hol vannak és mi az az épület... Elég kínos.
Később otthon merengtem rajta, hogy este 6-kor, ha megyek, akkor itt az ambuláns épületben kell-e vajon bejelentkezni? Vagy az újban? Mert eddig azt láttam, hogy mindig idejönnek a betegek a recepcióhoz. De azt meg nem tudom elképzelni, hogy este 6 után is nappali életet éljen itt az ambulancia. Egész biztosan se gyógytornász, se rendelés nem lesz már. Akkor majd járjak ide naponta kétszer? Szóval rendesen vetődtek fel bennem kérdések!

A klinikai boltban vettem egy 500 Ft-os könyvet, amit majd anyukámnak fogok adni, miután elolvastam; valamint pár darab kimérős sajtos rolót.
A 24-esre nem kellett sokat várni, szerencsére ülni is tudtam.
Szilvire bíztam a villanyszámla befizetését és a Letrozol Phace 3 havi tabletta kiváltását, amit az onkológián adtak. Féltem, hogy majd nem telik ki az odaadott pénzből, mert fogalmam sem volt, az effajta tabletta mennyibe kerül, pláne, hogy háromhavi. De mint kiderült, 90%-os receptre írták! Így csupán 300-at kellett érte fizetni a 16 ezer helyett... Ha meg már ilyen rohadt drága ez a gyógyszer, és ráadásul nagyon pici, akkor mostantól szedem is. Ez az endokrinterápia... hormongyógyszer annak érdekében, hogy ne újuljanak ki a daganatok.
Mondjuk, nem megnyugtató a rengeteg ellenjavallat és mellékhatás, de tudjuk, hogy a legmezeibb gyógyszereknél is micsoda listák vannak időnként. Itt ennél engem a megjelölt szívproblémák és a csontritkulás jelenléte aggaszt, mely betegségek fel vannak tüntetve, hogy kiknek nem javallott szedni... Majd alkalomadtán rákérdezek.

Anyám és István telefonáltak. Anyám eléggé aggódik a sugárra járás időpontja miatt, hogy nem lehetne-e azon valahogy változtatni. Mégsem járja, hogy kétszer ugráljak naponta a klinikára a plusz orvoshoz és gyógytornára járás miatt; így is elég trauma, hogy 6 hétig minden áldott hétköznap ki kell járjak... de akkor meg pláne agyon lesz csapva az egész napom.
Úgy gondoltam, hogy majd 25-én, ha megyek az elsőre, megpróbálom ezt megbeszélni valami megértő emberrel.
Most lesz egy másfél hét nyugtom, gondoltam, mikor lenyugodva néztem a Survivort és a BK-t.

2017. szeptember 13., szerda

Felvétel a radiológiára

Korán keltem, mert nem akartam már tovább húzni a klinikára menést.
Nem vidított éppen fel a 13 fok és eső, mert most nekem probléma, hogy mit vegyek fel, valamint az ernyővel való kínlódás sem hiányzik. Nem a szokásos női kényeskedés, hanem egyszerűen minden kinőtt ruhámat rendszeresen elhordtam a Máltaiba, így katasztrófa, ha fel kell öltözni utcára.
Az előző életem végén hordott farmernál három számmal kisebb gatyát már 20 centire tudom eltartani a derekamtól, továbbá a fenekén és combján legalább 10-10 centiket össze tudok fogni. Még szerencse, hogy Szilvi vett egy olyan övet, amely végig van verve lyukkal, így azt végtelenségig tudom magamon húzni, bár már másfélszeres az öv rajtam, a csat után bújtatott övvég majd' a hátamon ér véget... :D A blúzok különösebben nem érdekelnek, mert amúgy is mindig a bő, laza felsőt szerettem... bár ez most már túlzás, hogy úgy néz ki rajtam mindegyik, mint egy széllel bélelt sátor. Arra jutottam, hogy még szerencse, hogy az ember lába nem megy össze, mert a lábbeliméretek nem változtak. Kértem Szilvit, hogy adjon már azokból a gatyákból, amiket nem hord, de elfelejtett keresni... na mindegy, majd. Az a helyzet, hogy nem akarok farmert venni amiatt, mert most ennyi vagyok, hiszen úgysem maradok így.
Lényeg, hogy nagy keservesen elkészültem, összekészítettem mindent, macskákat, almokat lerendeztem, majd örültem, hogy némi vízzel be tudtam venni a Nitromint retardomat -- ennyi --, és kimentem a buszhoz. Elméletileg közel van ez a megálló, most mégis rohadt távolinak tűnt. Hiába, az izmok a nem-evéstől és attól, hogy nincsenek használatban, meglehetősen legyengültek. Nyolcvanévesnek éreztem magam, amíg elvánszorogtam a megállóba, miközben végig rettegtem, mert úgy éreztem, összecsuklik alattam a lábam. A lépcsőnél erősen kapaszkodom a korlátba... Fellépni valahova is elég szenvedés, nem is szólva lépcsőkről!
A buszon szerencsére ülhettem, szándékosan kivártam az iskolások tömegközlekedési idejét.
Klinika.
Ez is jó volt, ahogy háromszor-négyszer annyit barangoltam, mint amennyit kellett volna -- de egyszerűen nem akartam megtalálni a radiológiát... Visszamentem a bejárathoz, megnézni a térképet, de ott is rosszat néztem ki -- mindegy, ment az erőm és az időm a vakok javára...
Végül is megint visszamentem, kezdtem elölről, és befordultam balra a gyermekklinikánál, pavilonoknál, és természetesen a főúttól jóval beljebb megtaláltam egy szép nagy, fehér épületként.
Jelentkeztem a recepciónál. Elkérték az irataimat, és minden, betegségemmel kapcsolatos papírt. Több centi vastag már az, ami február óta összegyűlt! Ezt mind odanyomtam.
Mondta a hölgy, hogy neki ezt át kell válogatni és lemásolni a fontosabbakat, s azokkal fogok majd jelentkezni az orvosnál. Foglaljak helyet, majd szólítanak. Na, erre vártam legalább egy órát. Megkaptam a cuccomat, valamint egy stóc másolatot, ráírva a rendelő és a doktornő neve -- ezeket adjam majd be a 2. rendelőbe. Foglaljak helyet.
Kb. negyedóra múlva valaki bement a rendelőbe telefonálva, a kezébe nyomtam a másolt köteget, hogy legyen szíves már bevinni -- mert egyébként óraszámra nem nyílt az ajtó, meg is lepődtem, hogy úristen, meddig bent van egy-egy beteg...
Ehhez képest még egy óra eltelt, mikor egy hölgy behívott. Kiderült, hogy a doktornő elment ebédelni, ő meg addig megcsinálná a gépben a státuszomat. Könnyebb is volt így, mint csupán a papírok alapján, mert én is emlékeztem a dolgokra, dátumokra nagyjából, meg hát nincs minden a papírokon. Egy félórás adatfelvétel után várakozzak kint, míg majd visszajön a doktornő.
Ezalatt egy szintén várakozó hölgy nagyon közlékenyen beszélgetésbe elegyedett velem. Kiderült, hogy ő már csak kontrollra jár vissza, ugyanez a baja volt, túlvan a sugáron is már. Őtőle tudtam meg, hol van a CT, hol adják a sugarat. Valamint azt, hogy a doktornő nem szereti a kenőcsözést, amíg meg nem ég valaki, abszolút natúr, kence nélkül kívánja a kezelést tartani. Ha megég az ember, kiír valamit, ami pl. ennek a hölgynek semmit nem ért. Említette viszont a Panthenol habsprayt, ami meg használt. Ő úgy csinálta, hogy a sugárkezelés után már az öltözőben befújta magát vele...
Na mindegy, nem volt káros a vele való beszélgetés.
Közben beszólítottak, mikor megjött a doktornő. Rendkívül alapos tanulmányozásnak vetette alá a másolt iratokat, közben kérdezgetett is -- nagyon kedves volt egyébként. Látva a születési dátumomat, kedvesen felköszöntött, elővett egy doboz finom bonbont és megkínált.:)) Tényleg nagyon feszültségoldó, szimpatikus volt!
Lényeg, hogy 22+8 sugarat fogok kapni, nem tudtam megjegyezni, miben térnek el. Ez 30, minden hétköznap, szept. 25-től. Hat hétig fogok sugárra járni.
Szedjem az endokrin (hormon)-kezelésre a Letrozol Phace tablettát. A felsőim kicsit se legyenek kivágottak, használjak sálat, kerüljem az elkövetkezendő 5 évben mind a strandot, mind a szolit, mind a napsütést az utcán. Ne a folyosószintű tanácsokra hallgassak, ha égési sérülésem lesz, majd ő kiírja, ami szükséges. Gyógytornára is kell járnom! Melltorna.:) Nahát, ettől is kész lettem. Most, ha befejeztük, keressem is meg a gyógytornásznőt és beszéljek vele.
Holnap jönnöm kell, mert csinálnak egy CT-szimulátoros vizsgálatot, amelyen be is jelölnek. Erre azért van szükség, mert ennek alapján kell nekik 2 hét alatt kidolgozni a részletes sugártervet. Szóval nem csak úgy megy ez, hogy bemegy a paraszt az utcáról és nekiesnek a sugárral, ahogy az isten megadta, nem. Meg kell tervezni pontról pontra.
Elmondta, hogy a sugár ritka esetben negatívan hat az egészséges sejtekre... (hát ennek sem örülök, már tudjuk, hogy minden, ami nem jó és ritka, azt én simán begyűjthetem); valamint mivel nekem balról volt a műtét, ezért a szívre is rosszul hathat, a tüdőre is -- mindez pompás, tekintettel az angina pectorisomra és tachycardiámra, aritmiámra. Mondtam is, hogy nekem '94 óta hivatalosan is angina pectorisom van, de már '88-ban jelentkezett először, csak kellett 6 év a kardiológushoz jutáshoz a munka és két kisgyerek mellett.
A Letrozol Phace tablettának pedig iszonyatos mellékhatásai lehetnek, ezek közül majdnem kizáró kategóriájú a csontritkulás és szintén a szívbetegség. Nem tudom, figyelembe vette-e az onkológus főorvos, mikor felírta, mert a papíromon rajta van az osteoporosis és az angina pectoris is.
Úgyhogy elég vegyes érzések vannak bennem. Mindenesetre mit tehet az ember, nyilván aláírtam a sugárhoz a beleegyező nyilatkozatot...
Ezután felkerestem a gyógytornásznőt és beszéltem vele. Mondta, hogy nem kell mindennap gyógytornára jönni, csak heti 1-2 alkalommal, és általában összekötik a sugárral, ezért nem kell külön járni. Ő pont 25-én fog visszajönni szabadságról, majd akkor keressem meg, illetve adott telefonszámot is.
Végre 1 órakor eljöhettem. Ahhoz képest, hogy reggel fél 9-kor indultam, elég jól eltanyáztam itt.
Kifelé bementem a bejáratnál lévő boltba, vettem egy szalámis szendvicset otthonra. Persze nem ettem meg, majd másnap...
A 24-es gyakorlatilag hazáig visz, és jó, hogy ülni tudtam. Leszállva bementem a postára csekkeket befizetni, majd végigmentem a piacon, ami kész kirándulás volt... Majd felcibáltam magam a lépcsőkön a liftig.

Most én telefonáltam anyámnak, Istvánnak, mert este hosszú lesz a megnéznivaló (Survivor, BK, Szulejmán) időtartamilag, és még Dani is jön délutános műszak után a szennyessel, 11 felé... így is lett, úgyhogy az utolsó 10 percet nem láttam.
Ma is kaptam még köszöntéseket idővonalon és privátban is. Megcsináltam a szülinapi fényképeket, átküldtem Istvánnak és Daninak, mert még nem döntöttem el, töltök-e fel belőlük a saját idővonalamra. Ugyanis tökfedős képeket kell feltennem, ami engem cseppet sem zavar, de valakit nehogy megbotránkoztassak már. Mondjuk, jelenlegi ismerőseimnél nem vettem észre ez irányú ellenérzést...

2017. szeptember 12., kedd

Netes szülinap

A gép bekapcsolása után nekem az alapbeállításom a Googlét mutatja. Nem tudom, véletlen-e vagy sem, de az ezzel a képpel nyitott a mai napon:


Amúgy meg 222 ismerősöm írt az idővonalamra. Természetesen nem számolja a rendszer azokat, akik valaki más köszöntését felhasználva írnak az alá köszöntést, mert olyanok is jó sokan voltak és adódtak még a két nappal később felrakott szülinapi fotóim alatt is. Plusz kb. 50-en azok, akik privátilag köszöntenek -- ez mondjuk, nem tudom, miért könnyebb; vagy talán valamiért nem vállalják be --, hiszen nem zártam le az idővonalam, lehet rá írni; mert akiknél nem, azoknál érthető. Mindegy teljesen, én végül is azoknak is örültem, csak kicsit bonyolultabb egyenként megnyitni és úgy válaszolgatni, mintha az idővonalon írnának.
Én mindenesetre nagyon élvezem ezeket a napokat, és lelkiismeretesen igyekszem mindenkinek rendesen megválaszolni -- nem kopizva ám! :) Feldobja az ember napját, főleg azokat a köszöntéseket kultiválom, akik képpel is megtisztelnek.:) 106 képet, képes matricát kaptam...

Ezt a születésnapot azért nem volt könnyű megélni. Ez az év a szenvedés és túlélés éve. Néha bitangul nehéz. Szinte nem is mertem a születésnapomra gondolni egészen addig, míg már nagyon közel nem lettem hozzá. Éppen ezért értékelek minden pluszt, ami adódik.
Örömmel gyűjtögettem össze most is a kapott képeket, és köszönöm mindenkinek, aki rám szánt két percet, hogy még képet is keresgetett a köszöntéséhez.:) Persze azoknak is köszönöm, akik kép nélkül, de rám gondoltak, akár csak pár másodpercig. Mindig igyekezni szoktam a legnagyobb bajom közepette is viszonozni mindenkinek, sőt, olyanoktól sem sajnálom azt a pár percet, akik engem mindig kihagynak a történetből.