2017. december 9., szombat

Net- és tv-hiány

Milyen érdekes, hogy mennyire kirekesztettnek tudja magát érezni az ember már net nélkül. Nem vagyok, soha nem is voltam tévés, konkrét műsorokra kapcsolom csak be, sőt, volt idő életemben, mikor hónapszámra egyáltalán nem kapcsoltam be tévét. Ha igen, max. dvd-nézés miatt. De most még az az 1-2 kis néznivaló is hiányzik.
Telefonált István is, Kata is többször.
Mindketten megérdeklődték, utánanéztek, hogy kb. mi van: elég nagy rendszerhiba volt ennél a szolgáltatónál -- mint kiderült, az én körzetemben. Mivel állítólag folynak a hibaelhárítások, hát én ezeket hajlamos vagyok ám csont nélkül elhinni.
Azért délután én is megpróbáltam mobilról hívni őket, de csak géphangokkal sikerült beszélnem, így is tartott negyedóráig, amit az én pénzem bánt. A géphangok is felváltva közölték, hogy a telefonszámom alapján azonosítottak és beregisztráltak! Az én körzetemben rendszerhiba lépett fel, melynek elhárítása folyik. Továbbá kérek-e sms-szolgáltatást arra vonatkozólag, hogy a hibaelhárítás hol tart. Hogyne kérnék. Ezzel valamennyire meg is nyugtatott, számomra a regisztrálás úgy hangzott, mintha akár személyesen is sikerült volna bejelenteni a problémát. (Pedig nem! Soha ne higgye el senki!)
Nyilván pech is, hogy hétvége van, így nyilván tutira nem úgy haladnak a dolgok, mintha hétköznap lenne. De mivel már holnapot jelölték meg, hogy sikerül a problémát kiküszöbölni, így az ember mit csinál? Elhiszi és vár. Egyébként sem vagyok köteles ezreket a telefonálásra félretenni, mikor így sem, úgy sem tudok élő emberrel beszélgetni -- a géphangokkal való terefere fele azzal telik el, hogy hangsúlyozzák, mennyire borzalmasan leterheltek, és hogy higgyem el, pont ezen dolgoznak, és hogy csillapodjon le a paraszt, majd ők mindent megtesznek, csak maradjak végre nyugodtan, ne zaklassam őket a hívásommal, mert maguktól is tudják a dolgukat! Én meg elhiszem.

Net nélkül a gépen egyébként végezhető fényképletöltés, feldolgozás, szortírozás.
Tudok könyvet olvasni akár pdf-et, akár a Calibrében epubot.
Valamint megtaláltam nagynehezen a pasziánszos játékokat... most és a következő napokban jóóóó sok pasziánszt és Freecellt lejátszottam!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése