2019. április 24., szerda

Folytatódnak a hétköznapok

Megkezdődött az iskola, Szilviék reggel elég nagy csatazajjal elvonultak. Már nem igazán foglalkoztat, hiszen én korábban fent vagyok, mint ahogy ők elmennek. Meg hát amúgy is... soha nem mentek el úgy, hogy ne ébredtem volna fel, legfeljebb mázlista voltam, ha vissza tudtam alvadni.
Szokásos készülődés, rendrakás, előkészületek.
9-kor le anyámért, fel, mosdás, fésülés.
Rejtvényt fejt, olvas, tévé, néha alszik. Kikészítve banán, tea, kakaós keksz, kísérések vécére.
Még mindig a húsvéti főzések maradványait ettük.
Kicsit megmosdottunk, majd lábáztatás következett órákig, melegvíz-cserékkel, hogy neki tudjak esni a lábkörmeinek... Kitonaillel egyébként 2-3 naponta kenem neki, s ha így kiáztatódik, többé-kevésbé sikeres karomlevágást abszolválok nála. Nem valami guszta dolog azokat a vastag, itt-ott tök ferdére nőtt cuccokat levagdosni... de rajtam kívül nemigen csinálná meg más. Mikor befejezzük, átkenem Kitonaillel.
Az utolsó nézett sorozata után összepakoltam, megfésültem, levittem.
Ott már olyankor kész a vacsora, a legtöbb este isteni illatok szoktak terjengeni. Sógornőm leginkább estére főz, délre külön a levest szokta elkészíteni. Úgyhogy 8 körül szokott vacsorázni anyám is.
Felmentem, és szusszanva megnéztem a szokásos két műsoromat.

2019. április 23., kedd

Hétköznapok

Teljesen egyszerű nap.
Mivel visszaalvás után fél 8-kor sikerült felkelnem, ezért igencsak kapkodnom kellett, hogy mindent lerendezzek és előkészüljek.
Még tavaszi szünet van, Bence még odavan, mivel Szilvi viszont ment már iskolába. Most már gyakorlaton vannak, van négy hely, ahová járnak. Persze még folynak elméleti oktatások is, de járnak gyermek-, ifjúsági otthonokba a város négy intézményébe.
9-kor lementem anyámért, sógornőmtől kaptunk 4 szelet házi sütit (isteni volt, mint utólag kiderült😊), aztán felmentünk hozzám.
Mosdás, fésülés, raktam ki teát, banánt, mézest, csokit kis tálakba.
Rejtvényt fejtett, olvasott, tévét nézett. Néha aludt, kicsiket.
Jól ebédelt, még mindig a sült tyúk és a tepsis krumpli volt; neki nagyon jólesett, viszont kért utána Dipankrint a biztonság kedvéért.
Én sonkát, főtt tojást, retket ettem, utána kávéztunk.
Délután lemosdatás következett, ezután sütiztünk.
Szilvi iskola után vásárolt, beszélgettünk.
Este Bencét hozták.
Sorozata után összepakoltunk, megfésültem, és fél 8 körül levittem anyámat.
Este Drága örököst és BK-t sikerült néznem.

2019. április 22., hétfő

Húsvét másnapja

Borús, esős húsvét van. Ébresztőre keltem. Azt hiszem, ezt mostantól meghatározatlan időkre elmondhatom. Jó lenne egyszer kialudni magam...
Innen két órahossza folyamatos előkészület, rendrakás, átágyazás, magam, macska lerendezése, majd 9-kor levonultam anyámért. Visszavittem sógornőmnek a remek szolgálatot tett húsleveses fazekat.
Vízhajtós nap. Ilyenkor jobban figyelünk, és ha kell, "rohanunk", amennyiben ez a szó a mi esetünkben nem nevetséges...😛
Arcot mostunk, megfésültem.
Szerencsére főzni nem kellett, a tegnapi kaját ettük.
Anyámnak tálcán szoktam mindig bevinni minden ételt.
Fél 1-kor tyúkhúslevest ebédelt két főtt tyúkháttal (ez, meg a püspökfalat a kedvence...), sárgarépával.
Én is húslevest ettem, aztán kenyérrel egy sülttyúk-alsócombot. Eddig is tudtam, de mivel tyúkkal ritkán van dolgom a konyhában, mindig meglepődöm, hogy a tyúk alkatrészei feleakkorák, mint a csirkéé, sokkal szárazabb és "szálkásabb".
Mosogatások, pakolászások, rendezkedések. Locsolástól nemigen kellett tartanunk...
Négyszer "rohantunk" pisilni, de amúgy baromi jó ez a vízhajtó, hogy így levitte a lábdagadását.
Duna tévét nézett, majd megnéztünk két részt a Szomszédokból. Időnként bealudt, csemegézett dianás cukrokat és banánt.
Este fél 8-kor levittem, beszélgettünk kissé.
Tudom, hogy ilyenkor vacsorázik, búcsúpisiltetés, éjszakára való "beöltözés" két pelenkabugyival és egy betéttel, és 9-kor már alszik is. Ő ezért néha ki van akadva, mert otthon 10-11-nél régebben nem feküdt korábban. Azzal nincs is probléma, hogy ne tudna elaludni, csak hamar fent van, viszont nem szól... visszaalszik időnként, így nyilván tele van minden pelenka, ami rajta van. Nem akarja őket zavarni. Ráadásul nem kínálják fel a szobavécét, magától meg nem meri használni... no, ha én fogok vele aludni éjjel ott, akkor ez nyilván nem így lesz. Nem szól, így azt hiszik, alszik egész éjjel...
No, mindegy.

Otthon némi sonka és főtt tojás után megnéztem még két részt (48, 49-nél tartok) a Szomszédokból, de tényleg éjfélig is alig bírom ki, már nem fogja az agyam, nem látja a szemem, ha később is aktívkodnék, mint eddig az időszakig mindig...
Egyszerűen fáradt vagyok.

2019. április 21., vasárnap

Húsvét első napján

Húsvét.
Tudjuk, de mégis más, mint eddig bármikor.
Eddig mi mentünk anyámhoz... Tudom, ha most nem történik ez a baleset, akkor is más lett volna, mint eddig, mert ugyanúgy, ahogy karácsonykor nem tudtam egyedül hagyni a készülődés szempontjából, most is odamentem volna kora délelőtt, hogy segítsek neki főzni, takarítani, készülődni. Mondtam is neki, hogy örüljön egy kicsit annak, hogy most nem kell éjt nappallá téve robotolnia, hanem most mindent megcsinálunk és ágyhoz visszük a kaját, minden megvan és ő csak pihenjen.
Szilvi is felkelt 9-kor, és kézzel mosott jó ideig. Hiába, hát nincs mosógép, muszáj. Nekem nem probléma különösebben, mert itthoni cuccok vannak, hideg van, nem izzadunk, az biztos... azt az egy-két darabot kibírom, ha muszáj mosni. De nekik csak járni kell nap mint nap valahova, tehát mosni is kell.

Anyámnál ma nem volt vízhajtó. Láttuk egyébként már az első vízhajtásos nap után, milyen szembetűnően megy lefelé a lábából a dagadás. Úgyhogy ez jó ötlet volt, biztos, hogy kellett neki már régóta. Azok a furcsa "ömlései", "áradatai" is mintha megszűntek volna, hogy néhanapján literszámra elárasztotta a víz.
Reggel szokásos időben ébresztettem magam, előkészítettem, rendbe tettem mindent, teát főztem.
9-kor lementem anyámért. Sógornőm adott egy nagy fazekat, olyat, amilyen nekem nincs semmilyen szempontból. Ez nemcsak a nagyságát jelenti, hanem az anyagát is, acéledény, üvegfedővel. Én valahogy megragadtam a leginkább 40 éves edényeimmel... bár oké, van 20 éves is. Mindenesetre a két tyúkkal, amikor tisztítás után feldaraboltam, csak félig lett tele a fazék! Úgyhogy mivel sok zöldséget tisztítottam, ezért bőven elfértek még azok is egy idő után. Szóval jó nagy fazék húslevesem lesz. Természetesen krumplit is raktam bele, mert mindenki szereti a húslevesben főtt krumplit.
Anyám hála istennek rendbe jött gyomorilag, érdekes módon most már egyáltalán nem bántotta a hasát a kötés, elmúlt a hányinger és lett étvágya is. Szerintünk a jól sikerült reggeli "nagydolog" hozta helyre...
Délelőtt volt a Duna tévén szentmise, majd később délben a Vatikánból pápai áldás. Én is hallgattam, időnként láttam is belőle.
Vittem be neki krumplit sárgarépával, a levesről leszedett zsírral, sózva; meg magamnak is kiraktam rendesen -- szerintem nekünk gyakorlatilag ez a lényeg...
Míg főtt, néha be tudtam jönni a géphez, kicsit nézelődtem, válaszolgattam, most minden ünnepi jókívánságokkal van tele.
Sokat kínlódtam főzés közben, mert nagyon nehezen férek, emiatt folyamatosan mosogatok.
A két tyúkot, mikor már szinte megfőttek, a legnagyobb teflontepsimbe pakoltam, megsóztam, megborsoztam, és pucoltam egy csomó krumplit, vaskos hosszúkás darabokra vágtam, majd a húsok mellé-közé-fölé pakoltam. Megszórtam az egészet Delikáttal, lefedtem alufóliával és bevágtam a sütőbe. Mostanában sok krumplit használunk, mert anyám nagyon krumplis.
Visszaemlékszem az elmúlt, kb. 15 évre, amikor néha 1 hálós csomag krumplival elvoltam hónapokig... tényleg szinte alig vettem. De most mindig kell, hogy itthon legyen. Közben persze az évek során én is jobban megszerettem, mert mikor anyámhoz mentem, leggyakrabban krumpli volt köretként.
Miután jóllaktunk az előétellel, már egyáltalán nem siettem jobban, mint kéne.
De azért kiszedegettem külön a zöldséget is, a levest pedig befőztem a tiszaigari házi eperlevél tésztával. Tényleg nagyon finom lett az egész.
Szilvi a terítésben és díszítésben segített. Kinyitotta az asztalt, abroszt hozott és mindenféle dologgal díszítette az asztalt, megterített, én meg felpakoltam a levest és tartozékait.


Anyám nem óhajtott kijönni, egyrészt jól is lakott, másrészt emlékeztetett bennünket, hogy szerintünk hányszor ült ő le bármilyen asztal mellé is, bármilyen ünnepen. Ez viszont tényleg így van!
Azért kivittük a konyhába, hogy megnézze, hogy néz ki az asztal.😊
Dani jött 3-ra, úgyhogy hárman ültünk az asztalnál húslevesügyben, mindenki szedett magának húst, zöldséget rendesen, és mindenki dicsérte. Anyámnak pedig tálcán vittem be egy tányér húslevest, szintén a belevalókkal. Jó étvággyal evett, utána olvasott, rejtvényt fejtett.
A gyerekek ettek sült tyúkot tepsis krumplival, bár Dani nem vitte túlzásba, mondta, hogy inkább pakoljak neki egy dobozzal. Egyébként anyám és én is kihagytuk most a második fogást, hiszen mi ráadásul krumplit ettünk előételként a levesből...😉
Mikor Dani ment el, még kért az anyám macskáinak száraztápot, mert hogy az elfogyott, pedig még azt hitte, van. Nekünk sem volt már túl sok, de azért adtam egy kis kajásdoboznyi One tápot. Dani még innen ment oda, macskákat etetni. Szerencsére minden áldott este megy. A macskák jelen vannak, mivel egyszer kapnak naponta, így éhesek és ott vannak. Olyannyira, hogy Dani közben tudja simogatni akár mindkettőt is! Szokott róluk fotót és videót is küldeni, úgyhogy meglehetősen hiteles!


Fotózkodtunk az asztalnál is, vagyis leginkább én a kölköket; aztán anyámhoz is bementünk, és készültek ott is képek.

2019. április 20., szombat

Kerekesszék és szobavécé ajándékba

Szokásos kelés és reggeli teendők.
9-kor le anyámért, és már otthon voltak a cuccok, melyeket Katámnak köszönhetek, és anyámnak szereztük meg. Nagyon szépen megkímélt dolgok ezek, és még Katám még egyszer át is súrolta, holott nyilván ki voltak takarítva.
A kerekesszék összecsukható. Kipróbáltuk, öcsémék lakásában tökre jól be lehetett üzemelni, mert a három szoba az összekötő folyosóval teljesen körbejárható, és mivel náluk szellős a berendezés, semmi gond nincsen, teljesen jól befér az ajtókon a masina. Majd az autópumpát kell öcsémnek hazahoznia Kadarcsról, mert fel kell fújtatni a kerekeket. A szobavécé meg lényegében olyan, mint egy szék, senki meg nem mondaná, hogy nem az, hanem más funkciót is ellát.
Tényleg nagyon szuper mindkettő, nagyon örülök neki és hálás vagyok Katámnak, hiszen konkrétan ajándékba kaptuk...

Anyám ma is kapott vízhajtót, reggelizett, sógornőm öltözteti az éjjeli és a nappali cuccba felváltva.
Itthon fésültem, arcot, kezet mostunk. Valami nem stimmelt nála ma, fájlalta a hasát, azt hajtogatta, hogy a kötés szorítja egy bizonyos helyen. Ez azért volt furcsa, mert 12 nap óta nem volt ilyen problémája? A kötés szerintem azóta csak lazulhatott, és soha nem panaszkodott, hogy szorítaná bárhol is.
Ugyanakkor gyomorilag sem volt jó, hányingert is érzett.
Szóval ma bármit kínáltam, nem, nem és nem. Amit elfogadott, egy darab főtt tojás volt, pár darab TUC sós keksz és tea.

Bencét elvitték 5 óra körül, Szilvi pedig elment vásárolni.
Dani is volt a Tescóban, vett Dolgit kenőcsöt, amit eredetileg anyám talált ki, hogy hátha kevésbé fog fájni a karja, de aztán kiderült, hogy érdekes módon a napi több reklám alatt sem derült ki számára, hogy rá van írva: ibuprofén tartalmú, amire meg ő érzékeny. Így aztán természetesen enyém lett a Dolgit, annyira azért nem olcsó. A Just (Erika-féle) amúgy is elfogyott, s a Voltaren Dolo is fogytán van, nekem viszont a térdem azóta is fáj, mióta a betegszállítónál kiakadt a térdem. Erről azóta nem is beszéltem, mert ugye, nemigen jár amúgy az ember itt mostanában sehova, így minek panaszkodjak... de amúgy igencsak sántítok, és a Voltarennel kenegettem, de eddig semmi. Úgyhogy most akkor elkezdem kenni a Dolgittal, ha már annyira dicsőítik.
Ami nagyon dicséretreméltó és feldobott -- mint mindig, ha valami elintézendő dolgot ki tudunk pipálni! --, az az, hogy Dani elintézte az anyám és az én kártyás telefonjaink adategyeztetéseit a tescós Telenornál. Amúgy május 9-éig kellett intézni, de így legalább nem kell tovább észben tartani és túl vagyunk rajta. Mindkét telefonra kaptunk sms-t, hogy köszönik az akciót.

Este megnéztem A mi kis falunk következő részét.
Kivettem a két fagyasztott tyúkot a fagyóból, hadd olvadjanak holnapra. Most itt lesz húsvét, anyák napja, minden.
Szilvi már a díszítéseket is elvégezte -- olyan csendben szokta ezeket csinálni, mindig csak az eredményt látom már.

2019. április 19., péntek

Nagypénteken

Ma nagypéntek van.  Harmadik alkalommal munkaszünet. Kár, hogy régebben nem volt, emlékszem rá, hányszor munka után tértem be anno nagypénteki szertartásra. (Néhányszor a nagycsütörtökire is, és hát étlen-szomjan hajnali 5-ös keléssel, munkaidővel, este fél 10-es hazatéréssel azért nem volt annyira ideális.) De most már legalább a nagypéntek munkaszünet. Volt is gondolatom tegnap is, ma is, hogy lelkileg jót tenne részt venni a nagyhéten, de... sajnos, nehéz napok ezek, és már nem bírom közel sem annyira a gyűrődést, mint régen.
Ébresztőre keltem, mint mostanság rendesen, készülődtem, rendezkedtem, előkészítettem a lakást, teát főztem, majd 9 körül lementem anyámért.
Sógornőm jelezte, hogy anyámnál reggelre minden kis- és nagydolog bement. Nem nagyon érzékeli a dolgokat, a nagydologról nem is tudott. A kicsit "megszokta", és utólag már azt is tudom, hogy amiatt, hogy ott alszik, ha véletlenül érzi éjjel, hogy pisilni kell, akkor sem szól... Nem mer szólni sok mindenért, hiába könyörgök neki. Bezzeg nekem, mikor nála aludtam, kétóránként szólt és semmi alvással vonultam vele folyton kifelé.
Az ő és az öcsémék szobája össze van nyitva, elvileg szólhatna.
Ráadásul ha anyám ződhajnalban fent van, nem meri bekapcsolni a tévét mondjuk, 6 órakor, pont emiatt az ajtóátnyitás miatt, mert hogy akkor nem tudnak aludni. Úgyhogy szerintem jót akarnak nyilván az összenyitással, csak éppen semmi értelme nincs, mert anyám semmi hasznát nem meri igénybe venni.
Ma reggel vízhajtót is kapott, úgyhogy fel voltam rá készülve, hogy esetleg egész nap szaladgálunk a vécére. A későbbiekben kiderült egyébként, hogy nem mindig egyértelmű ám, nem feltétlenül függ össze egyenes arányban a vízhajtó és a pisilések száma.
Mikor felviszem, mindig először megfésülöm, és arcot mosunk.
Felraktam a kötözött lapockát főni "csendes" vízben, közben drukkoltam, hogy találjam el a végén az optimális sonkaállapotot. Ezen túlmenőleg felraktam 14 tojást is. Mindnyájan imádjuk a sonkát főtt tojással, s direkt beszereztünk hozzá tormát, mert úgy szeretjük leginkább, plusz még piros retekcsomó is díszelgett nekem itthon.
Anyám pedig nézte a tévében az Ácsról adott református istentiszteletet. Mivel hangosan néz tévét, én is hallottam a konyhában -- szép volt, tetszett.
A sonka levéből két konzerv vörösbabbal tejfölös bablevest főztem, szerintem nagyon finom lett.
Anyám, sajnos, az összes babot meghagyta, nagy elnézéseket kérve. Pedig amúgy szereti, csak nem tudta megenni, ráadásul félt, hogy felpuffasztja. Én viszont tudom, hogy bármennyire tovább főzném a babot, kifordulna a héjából az összes... attól még a héja nem lenne vajpuha továbbra sem szerintem. No mindegy, mi mindig meg tudjuk enni, nyilván némi fog azért jó, ha van hozzá.
Így aztán mikor lehűlt a sonka, vittem be neki pár szeletet főtt tojással, tormával, kenyérrel. Megjegyezte, hogy böjt van, de emlékeztettem, hogy 14-60 éves korig hirdetik a nagypénteki szigorú
böjtöt, már amennyire szigorú a hústól való tartózkodás. És mindig hozzáteszik, hogy azok is egészséges állapotban! Ő már rég egyik se, úgyhogy csak egye nyugodtan azt a sonkát, sőt mi több, én is ehetem...

Katámmal sokat cseteltünk, és úgy néz ki, hogy neki és a kommunikációinak köszönhetőleg most már csak azon múlik, hogy lesz-e szobavécé és kerekesszék, hogy öcsémmel mikor tudják összeegyeztetni az időt.
Megadta az elérhetősége paramétereit, este pedig, mikor levittem anyámat hozzájuk, odaadtam öcsémnek az ezekről szóló cetlit, mindenféle instrukciókkal ellátva. A továbbiakban majd ők megbeszélik, hogy mikor tud öcsém elmenni a cuccokért.
Azt már tudjuk, hogy az ominózus lakásból kikerültek a lépcsőházba a cuccok, Katám meg levitte a pincébe ezeket.
Sőt, beszéltek is telefonon, és mivel öcsém éjszakára megy dolgozni, reggel 8-ra beszélték meg Katával, hogy megy a cuccokért.

Este megnéztem a Kincsem c. nagy sikerű magyar filmet. Tetszett, egy momentumot kivéve. Az állatbántalmazást sosem bírtam és most sem bírom elviselni, főleg minden sejtem tiltakozik és nagyon megvisel, ha totálisan indokolatlan, és csupán saját indulatait vezeti le szerencsétlen, amúgy tökéletesen teljesítő állaton az amúgy őt pedig nagyon is szerető gazda... Érthetetlen, értelmetlen és szívszakasztó. De nyilván nem ez volt a film lényege, amúgy jófilm-kategória.

2019. április 18., csütörtök

Anyám első kontrollon

Most 5:20-ra ébresztettem magam a mobillal, mert azt javasolták, hogy bár a betegszállítók 8-9 között jönnek, de azért "célszerű" már fél 8 után (!!) készen lenni. Annyira nem voltam boldog, de ez ugyan kit érdekel, engem sem.
Elkészültem mindennel magam körül, macskát otthagytam mindennel ellátva, összepakoltam, majd fél 8 után együtt indultunk Szilvivel -- ő iskolába, én pedig le öcsémékhez.
No, ott is már szinte elkészültek, anyám is ott ült glédában, ahogy kell. Természetesen nem ma kezdtük el a vízhajtózást, nehogy fokozzuk a parákat.
Beszélgettünk, várakoztunk. Jó, hogy ilyen korán puccba vágtuk magunkat, meg hogy ilyen széles az intervallum, mert fél 10-kor jelentkeztek is a betegszállítók.
Öcsém rendezte előre, kaputelefon, ajtónyitás, lement eléjük stb.
Egyébként nagyon topon voltak, kenték-vágták a dolgukat. Megkapták a menetlevelet vagy mifenét, aztán anyámat összekapták és bepakolták egy profi kerekesszékbe, a következő percek szinte egybefolytak.
A profi kerekesszék abból is állt, hogy pl. amikor a lépcsőn kellett valahogy a lépcsőház után levinni az utcára, seperc alatt a fejnél és a lábnál két-két rudat (nyelet?) kinyitottak, és hordágyként funkcionált a cucc, úgy vitték le anyámat.
Mindenesetre sógornőm megkérdezte, hogy mi ketten mehetnénk-e a beteggel esetleg, azt a szerencsés választ kaptuk, hogy egyébként NEM lehetne, de mivel senki mást nem szállítanak most a kocsiban, így mehetnénk, mind a ketten! Ennek nagyon örültünk tényleg! Benne volt a pakliban, hogy nem, s akkor úgy gondoltuk, hogy abban az esetben megyünk egyből utánuk sógornőm kocsijával. És mi van akkor, ha nincs autó (vagy személy), aki utánuk menjen ilyenkor a betegnek? No, most esett le az a sok szerencsétlen elesett beteg a kerekes székekben a kórházakban, akik órákig vegetálnak tök egyedül, szinte mindenfajta kommunikáció nélkül, hiszen semmit nem tudnak segítség nélkül csinálni!
Nekünk ez tökéletes mázli volt. Azt leszámítva, hogy amikor anyámat hátulról betolták a betegszállító autóba, nekünk pedig leraktak (!!!) egy sámlit ahhoz, hogy oldalról fel tudjunk szállni az autó utasterébe!!!, a sámli és készség ellenére úgy éreztem, gyakorlatilag kifordult a bal térdem.
A mentőbejáratig vittek bennünket, de onnan is végig segítettek, pl. kórházi kerekesszéket keríteni, ahova az ő székükből átrakták anyámat, aztán az egyik el is ment anyám papírjával jelentkezni és meghozta a sorszámot és a vele járó infókat is, lényegében semmi dolgunk nem volt!
Míg sógornőm vállalta a kórházi kerekesszékkel járó adminisztrációt, én -- anyám nagyon határozott kérésére -- odaadtam az egyik szállítónak kétezret, nagy köszönettel. Ezt így kellett intézni, titokban, merthogy öcsémék egyébként nem adnak gyakorlatilag sehol. A szokásos szabványszöveg: "nekem ki ad?" Pedig sajnos, tudomásul kell venni, hogy vannak borravalós szakmák. Eddig is nagyon rendesek voltak, tényleg, ezek az emberek, de ezután még a szék tolását is átvette tőlem a jóember, ahogy evickélgettem, laikusan lavírozgattam anyámat tologatva a nép, a tömegekkel zsúfolt folyosók, ajtók között. (Mindenesetre öcsémék nem tudják, hogy borravalót adtunk a betegszállítóknak. Így mindenki jól járt, mert mi meg anyámmal pont hogy így éreztük magunkat jobban...)
A szállítók többször is megkérdezték, hogy biztos-e, hogy nincs igény rájuk a vizsgálat után, egyeztettek velünk mindent. Ugyanis úgy volt megbeszélve, hogy mivel öcsém szabadnapos, szólunk, ha végeztünk és értünk jön. Így gyorsabban végzünk mindenféleképpen...
Persze így is onnantól, hogy jöttek a betegszállítók és míg öcsém értünk jött, 4 órahossza telt el!
Most ugyan nem 6, csak 3 helyen kellett kivárnunk a behívásunkat, orvos-rtg.-orvos volt a sorrend. Mégis iszonyú hosszú volt, még szerencse, hogy anyám eleve kerekesszékben ült, és az első volt a leghosszabb várakozás, míg előszörre bejutottunk az orvoshoz -- akkor pedig egy idő után le tudtunk ülni a gyógyszertár előtti nagy váróban. Előbb én, majd sógornőm is.
A három helyen a bent töltött idők összeadva sem adták ki a 10-15 percet. Mindhárom helyen én toltam anyámat, sógornőm pedig vitte a papírt és a cuccokat, ami különösen a röntgennél tényleg szükségszerűen fontos volt! Megmondom őszintén, egészen más volt így, hogy nem tök egyedül vagyok anyámmal és tök egyedül végzek órákon át mindent! A hívószámok figyelése állandóan, anyám be- és kicipelése, bent vetkőztetés, papír, öltöztetés, cuccok összefogása, pisilés, ez kell-az kell.
Egy arab, nagyon kedves orvos volt, nagyon hamar végzett. Sógornőmet ismerősnek találta, persze (sógornőm szerint szerencsére) nem volt honnan, hiszen nem volt még traumán.
A röntgen után beiktattunk egy pisilést, mégiscsak van már 5 órája legalább, hogy anyám meg tudta ezt ejteni utoljára. A kerekesszékes vécében próbáltunk szerencsét, hát mi tagadás, majdnem feladtam, látszik, hogy kezdő vagyok, mert sehogy sem sikerült úgy helyezkedni a székkel, hogy anyám normálisan valahogy kisegíthető legyen a vécéhez, illetve hozzáférjek vetkőztetni. Valahogy mégiscsak elvégeztük, de ez az egész majdnem meghaladta teljesítőképességemet.
A röntgen utáni orvosi jelenésnél az volt a véleménye, hogy szépen gyógyul a törés, és el is engedett bennünket, de már 26-ára újra kontrollra rendelt. Már csak bőven kint jutott eszembe, hogy hát ez ragyogó, pont aznapra onkológiai kontrollom van...
Mikor végeztünk, sógornőm hívta öcsémet, akit a mentőbejáratnál vártunk. Mikor megérkezett, kicsit később vettük észre, mert a mentőktől nem látszott a hátrébb álló kocsi... Mindenesetre kitoltam anyámat, beraktuk a kocsiba és a cuccokat is, közben sógornőm visszavitte a kerekesszéket és befejezték az adminisztrációt.
Hazaértük, a kanyarbelső könnyebb lépcsőjén felimádkoztuk anyámat, majd mikor végre már a liftet is magunk között hagytuk, megkönnyebbülve sóhajtoztunk... Öcséméknél átöltöztettük, anyámat, majd én felvittem magamhoz, s a nap hátralévő részét ott töltöttük.
Ebédre a tegnapi sajtos-tejfölös csirkecombot melegítettem neki sárgarépás rizzsel, uborkával. És megvolt a kávé, banán is.
Nézte a sorozatait, este pedig meghozták Bencét.
Fél 8 körül levittem anyámat öcsémékhez, aztán megnéztem a Drága örököst és a BK-t.
Közben és után telefonok voltak Danival, Katámmal, Istvánnal...