2017. április 25., kedd

Kardiológia, onkológia

Mára beutalóm volt a kardiológiára. Természetesen a Kenézybe.
Így még addig sem bírtam ágyban maradni -- nem mintha nem lettem volna álmos... -- ameddig lehetett volna. Nem is baj, mert az idegtől folyton a vécét jártam.
Hiába, még az is megfordult az agyamban, hogy ott tartanak egyből kemóra, vagy hasonlók.
Vagy netán mi van olyankor (van-e olyan egyáltalán), ha valakinek a szívbaja olyan, hogy nem lehet kemóra engedni.
Összeszedtem a mostani történet iratai mellé az olyan dossziékat is, amely vagy egészben, vagy nyomokban tartalmazott kardiológiával kapcsolatos vizsgálatokat, ambulánslapokat.
Sőt, még szerintem nyomott egy kilót is az egész, ugyanis sose lehet tudni alapon az összes orvosi dossziémat elvittem. Ne legyen az, hogy valami hiányzik.
Szilvi hazajött, most a Pennyben volt az iskola után, hozott anyám kosztos macskáinak olcsóbb tálkásakat, meg egyébként is mindig figyeli az akciókat.
Szóval nemsokára én már készen voltam, már keléstől kezdve a macskák, az öltözés, pakolás, minden ahhoz van rendelve, mintha akár korán indulnék.
Ami relatív. 10.40-kor már mentem a buszhoz. 3 megálló plusz gyaloglás. Szokott hely.
Betegfelvételi jelentkezés: kaptam számot, megmondták, hova kell menni. A traumatológiával szemközti folyosóra jól be, egész a 10-es ajtónál kellett várakozni, ahol természetesen nem volt ülőhely, csak 3 szobával arrébb. És kellett is, mert ezt élő ember állva nem biztos, hogy az én helyzetemben kibírja -- az a rohadt 10-es ajtó ugyanis 2 óra hosszáig nem nyílt ki, lélek azon se ki, se be.
Amúgy a pulmonológiával szemben ültem, ott bezzeg nagyon kedves hölgyemény nézegetett ki folyton új beteg után a folyosóra.
Negyed 12 előtt 2 perc volt a számomon jelentkezéskor, fél 12-re voltam híva. És 13.40-kor már be is voltam híva! Ezt megelőzendő, egy óra körül kijött egy nő a nevemet mondva, miközben az ablakmélyedésben összeraktam neki kísérőszöveggel a kardiológiával bármi kapcsolatban lévő dossziéimat.
Amikor végre eljutottunk a behívásig, elbeszélgetés következett.
Mit mondjak, nekem nincs szerencsém a kardiológusokkal. Vannak rossz élményeim velük.
Ez a doktornő is az a fajta volt, aki már a kérdés feltevésénél is azt lesi, hogy a válaszom második szava után kössön bele a mondanivalómba, vagy ráér kivárni a harmadikat is. A "kákán is csomót..." típus. A "botra beszélő" típus. Van, aki ismeri az ilyet. Mikor Szilvinek itthon elmeséltem, ő tudta, miről van szó. Elkezdesz bármilyen "okosan", értelmesen, lényegretörően válaszolni, mire jön, hogy ez őt nem érdekli, nem ezt kérdezte, "akkor megismétlem a kérdést" -- ésatöbbi. Hát hülye lennék? Úgy magam előtt láttam, volt időm megfigyelni több mint két órán át a többi pácienst. Elég nagy részük sokkal kevésbé volt koncentrált, rendszerező, alázatosabb, mint én. Voltak veszekedősek, janiskodók... azokat vajon hogyan kezeli egy ilyen "empatikus" doktornő? Én mindig igyekszem határozott, barátságos, lényegretörő lenni, ugyanakkor tiszteletet adni, alázatosnak lenni ebben a kiszolgáltatott helyzetben. Nem szándékolt -- mindig így volt, alapból. Ahol én vagyok a kiszolgáltatott, ott akkor is befognám, ha nincs igazam. De ennél a nőnél már gyakorlatilag alig mertem normálisan megszólalni -- mondom, bármit mondok, nem tetszik neki. Ahelyett, hogy örülne, hogy nem ő rákos, és mutatna egy kis empátiát, biztatást stb.
Végül a lényeget megértette, ezt akkor láttam, amikor diktálta a gépbe az asszisztensnek. Ugyanakkor én már a szív-UH-hoz készülődve pont a bal mellemre kellett feküdjek. No, mikor azt meglátta, akkor mintha valamennyire megenyhült volna. Egyik megjegyzésemnél még el is mosolyodott! Azt hiszem, hogy a szívkatéter felvetésénél, amikor én azt válaszoltam, hogy igen, szóba került, de nem forszíroztam a dolgot.
De az UH végeztével, mikor felöltöztem és láttam, hogy a három stóc papírjaimat összekeverték, akkor megpróbáltam gyorsan rendbe rakni ADDIG, míg (szólt az asszisztensnő) az ambulánslapomat kinyomtatják. Nem tovább. Mégis leb**ott a doktornő, mint egy taknyos kölyköt, hogy mit csinálok én itt, majd máshol összerakom, NE ITT foglalkozzam már ezzel... mire mondtam neki, hogy NEM ITT akarom végig összerakni, DE az ambulánslapig úgyis maradnom kell, asszem.
Na, alig vártam, hogy húzzak onnan el. Mondom, ezért aztán érdemes volt 2,5 órát itt szarozni!
Kint kissé távolabb kénytelen voltam leülni egy székre, ahol voltak mellettem is üres székek, hogy rendbe rakjam a papírokat, mert ha megyek az onkológiára, ne már a 3 éves epeműtétemet adjam már oda! Lásd, én rendszerezve adtam oda, ők keverték össze, mégsem találták egy háromnegyed óráig, vaklálva nekem kellett megkeresni azokat az iratokat, melyek kardiológiára vonatkoztak. És nehogy már netán elnézést kérjenek az összekeverésért, sőt, leszidnak, hogy nehogy ott rakjam már össze!
Ráadásul aggódtam, mert nem tudtam, hol van az a másik onkológia, amelyet az onkológus doktornő mondott, hogy ő most ott lesz. Plusz még egy pisilést is meg kellett ejtenem.
Mindezzel nem késtem pár percnél többet... de csak a múltkori onkológiát céloztam meg először, ahol a kartonozóban azt mondta egy másik doktornő, hogy az "én doktornőm" elment, úgyhogy kopogjak be az egyébkénti szobájába, ami nyitva volt amúgy, és az asszisztensnője majd elmondja, hogy mi a teendő.
Így is történt. Mondta, hogy felhívja a doktornőt, és megkérdezi, mi a teendő; addig kint foglaljak helyet.
Az, hogy személyesen nem látta még a vizsgálati eredményeket, az, hogy még mindig van a patológián egy át nem küldött szövettani anyag, nem zárta ki, hogy talán addig nem lesz kemó.
De benne volt a pakliban az is, hogy akár már holnap. És bingó, igazam lett.
Kijött az asszisztenső, behívott, s elmondta, hogy holnap reggel fél 8-8 között jöjjek ide, a főorvos úr (?) felvesz, majd felmegyek az első emeleti onkológiára a doktornőhöz, aki elmond majd mindent...
Szerencsére eszembe jutottak a receptek, kérdezvén, hogy akkor most ezeket ki kell már váltanom?
Újra visszahívta a doktornőt, és így megtudtuk, hogy igen, sőt, már ma el is kell kezdeni szedni!
Még annyit volt erőm megkérdezni, hogy mi van, ha egyedül jövök, mennyi az esélye, hogy nem bírok hazamenni vagy valami? Azt mondta, hogy az utóhatások általában később jelentkeznek...
Hát, mit ne mondjak, nem az a gond, hogy ilyen hamar kezdik, mert minek tologatni, úgyis túl kell rajta esni. De tényleg keménynek látszik.
Kifelé kiváltottam a recepteket, három gyógyszert kaptam. Ráírattam az adagolást is, honnan ismerném ezeket.
Ezután ittam egy olasz kapucsínót, majd kint a buszmegállónál egy 42-essel mentem 2 megállót a Segner térig, onnan a Tecsóba, de csak egy kajáért és pénzt felvenni.
A 24-es pár perc múlva jött, így már negyed 4-re otthon is voltam fél 11 óta.
Megettem a kajám nagy részét, Szilvivel beszélgettem, aztán ő elment a gyerekért.
Én itthon kicsit magamba roskadtam, elsősorban a dolgok "hirtelensége" és predesztináltsága miatt, de szerepet játszott benne a szerintem feleslegesen cinikus kardiológusnő is.
Na most, telefonon is beszéltem anyámmal és Istvánnal, csetelgettem is pár emberrel -- pl. megkérdeztem egy már hasonlókon túlesett régi kolléganőt, hogy kell-e valamit vinni, pl. papucsot stb., mondta, hogy nem, csak vizet, rágcsát és esetleg könyvet. Mások pedig biztattak...
A családi csomagos telefonommal is vannak bajok, pl. napok óta nem tudom rátenni az eddig automata billentyűzárat, ami azért hordozásnál kicsit kínos lehet.
Másik az, hogy tökre feltöltött telefonnál annyitól lemerül, hogy anyám csörgetett úgy egy percig (pont akkor, amikor az odaérkezéskor, negyed 12-kor a felvételnél voltam). Utána megnéztem: egy hajszál töltés volt rajta. Ki is kapcsoltam, mondom, ne bongjon itt hiába, jelezve, hogy mindjárt lemerül. De egyébként is idegesít, hogy nem használható a billentyűzár. Kézzel se, menüből se tudom lezárni. Már régen észlelem, hogy szerintem túl hamar feltölt, és ugyanilyen hamar (ma még a szokásosnál is sokkal hamarabb) merül le.
Este a BK után bevettem mindhárom gyógyszerből egyet. Nem irigylem magam, és nem tudom, hogy fogom ezt végigcsinálni! Kettő nem túl nagy, nyelhető -- ám az egyik még így is keserű, mint az epe. A harmadik viszont egy 650 vagy mennyi mg-os kapszula -- hát az maga az iszonyat. Mikor beveszem, tele van a képem. Sokszor még a pici gyógyszereket sem bírom bevenni, én nem tudom, mi lesz ezzel. Most még bement, nagy keservesen, többedszeri nekilódulással, öklendezéssel, de tudom, hogy ez egyre rosszabb szokott lenni.
Majd rákérdezek, hogy nincs-e kisebb formátuma (persze biztos nincs), mert nekem akkor is megérné, ha többet kéne bevenni, de lenyelhető lenne -- még akkor is, ha ez a három gyógyszer is párezer Ft volt így is! Egyszóval félek ezektől a gyógyszerektől, plusz még akkor egyem az eddigieket is... áááááá... Még jó, hogy a kemót nem szájon át kell kapni...
Szóval -- kezdődik a rémálom.

2017. április 24., hétfő

Rovarirtás és velejárói, szülői értekezlet

Ma vagyok 1 hónapos műtött.

Hétfőn az adómat akartam rendezni, mert csekket, azt nem küldtek. A neten napok óta hiába keresek egy rohadt számlaszámot, de biztosra egy olyat sem találtam, ahova el lehet küldeni vagy utalni az adót. Feleslegesen meg már elegem van az egészből. Szerintem nem jól számolták ki, ezen túlmenően nem tiszta, hogy mit kell még tennem, kell-e nyilatkoznom, mindenáron rá akarnak beszélni az 1%-ra, de könyörgöm, miből 1%? Kapnak 60 Ft-ot? :DDDDD Hagyjuk már...
Úgy döntöttem volna, felmegyek és tisztázom, hogy EZ-e a bevallás, adjam le, írjam alá, vagy mit csináljak vele; ugyanakkor mindenképp túl akartam esni a befizetésen is. Bár rohadtul nem mindegy nekem a 22 ezerből, hogy 6500-at fizetek-e be, vagy szerintük 8100-at.
Pedig könnyű volt kiszámolni, és anno a titkárnőnkkel számoltuk ki, fogalmam sincs, miért lett nekik ennyi, de azt gondolom, nekem megéri a nyugalmamat, ha nem vitázok, hanem fogom és befizetem. Ha lenne egy rohadt csekk vagy valami számlaszám.

Mindez fuccsba ment, mert Szilvi még előző éccaka közölte, hogy mikor Bencust hozták, látta, hogy ki van írva a liftre, hogy hétfőn rovarirtás.
Délután meg szülői értekezlet, amikor Bence úgy van itthon, a felügyeletem alatt, még akkor is, ha nincs vele gond (máshogy nem is merne maradni, olyan).
Szóval rovarirtáskor rámegy néhány órahossz arra, hogy mindent felszedegetni a vizesblokkokban a padlóról, kiüríteni, kipucolni a mosogató alatti szekrényt, kimosni, újrabélelni újságpapírral, és addig nem visszapakolni, hogy tudjanak hozzáférni a spriccelővel. Mindezt két kosárba pakolom össze, ami a földön, a sarkokban, valamint a mosogatószekrényben vannak. Mindezt fel a konyhai ülőpadra, az asztalra a puffokat. A vécében lévő minden mozdíthatót át a fürdőszobába, ott is a kádba: a két lavórba és egy vederbe. Szintén oda a mosdó alatt lévő összes tisztítószert is.
Ezután jön a felmosás kétszer. Padlófelmosós és domestosos vízzel, alaposan, sarkokban is.
Míg száradt, beszedtem a száradó cuccokat, összehajtogattam, megvarrtam, ami kell, a Dani ruháit zsákba rendeztem, szárító összecsuk, kész. Másfél méterrel több hely lett.
Ezek után hulla voltam persze. Szilvi pedig tecsózott közben, kora délután jött haza.
Délután 4-re ment a gyerekért, majd el szülőire fél 5-től.
A rovarirtás fél 6-kor zajlott le, most a jópofizó ember jött. Van az idős bácsi, őt jobban kedvelem, meg van a jópofizó, aki egy kicsit sokat beszél, emiatt volt már, hogy ha nem szólok, kihagyja épp a konyhát.:)
Na mindegy, aláírtam, nem maradt ki semmi, elment. Pár perc múlva kissé ijedten újra becsöngetett, nemcsak mihozzánk -- hogy nem hullott-e ki valahol valami papír, gondolom, egy lap híján már nem tudja vagy 20 lakásban aláíratni... remélem, meglett neki.
Ekkor jött haza Szilvi is, mondtuk is, hogy ez szokatlanul kutyafutta egy szülői volt!
Megszokta, hogy mint most is, ő volt a jegyzőkönyvvezető, ezt előszeretettel rábízzák (mér nem csodálkozom?), de szereti is csinálni, mert bele tud mélyedni, mikor kényes kérdésekkel pásztázzák a szülőket.:)))
A BK előtt megnéztem 2 részt a Szívekből, aztán 1 óra körül befejeztem a napot, holnapra tárolt izgalommal...

2017. április 23., vasárnap

Vasárnapi lazázás

Vasárnap is esős, hideg, szeles idő volt, na nem mintha amúgy mehetnékem lett volna. Ez mostanság nem attól függ...
Kimostam egy géppel, meg kézzel is, Honestyt fésültem.
Főztem paprikás csirkemellet vékony szeletekre vágva, sok tejföllel; valamint nokedlit szaggattam mellé.
Este megnéztem a Szívek szállodája 2. évadjából 3 részt.
Ezentúl volt egy molyos kihívás, amire igen hamar megjött az eredmény.
Tehát:

Olvassunk rövideket!
celeste kihívásán 256.-ként vettem részt.


Olvassunk rövid történeteket!
Feladat:
– Jelentkezz a kihívásra! 
– Olvass el 2 darab maximum 200 oldalas könyvet! (Csak 2 db! Nem 3, nem 4, 2 db!) 
– Hozz én és a könyv linket + értékelést (elég a csillagos).
Olvashatsz bármit, csak a 200 oldalt nem haladhatja meg az oldalak száma! 
Az olvasásokat a kihívás kezdetétől fogadom el! Teljes dátumos olvasást fogadok csak el!
Jó olvasást! :) 
(Nem mindig van időm reagálni a kommentekre, olyankor csak csillagozom! De mindenkinek köszönöm, ha részt vesz a kihíváson!:)) Ha valakit nem zöldítek, az szóljon nyugodtan!

Két macskás könyvet vittem:
Pomogáts Béla szerkesztésében a Macskakalendáriumot, és
szintén az ő szerkesztésében A legszebb macskatörténeteket.
Természetesen szöveges értékelésekkel.
Megkaptam érte a 312. plecsnit.

2017. április 22., szombat

Szombat kedv szerint

Szombaton mindent csináltam: neteztem, játszottam, olvastam, leveleztem, színeztem, verset írtam, plusz a négyszavasokra is.
Estefelé kivégeztem a Szívek szállodája 1. évadjának utolsó két részét, és feltöltöttem pendrájvra a 2. évadból annyit, amennyi arra ráfért, talán 15 rész.
Csináltam a húsvéti maradék pulykasonkából sok tejföllel sonkás tésztát.
A színezéssel készen is lettem -- ő lett a 10. számú kép:


Ilyenkor fel szoktam tölteni az eddigieket, mert jólesik együtt látni őket:

2017. április 21., péntek

Egy kimondottan jó nap

Már én is úgy örülök a szabadnapoknak, mint dolgozó koromban. Csak most az intéznivalók, a kórházi dolgok alól szabadulok.
Későn feküdtem, és korán keltem macskaetetés címén, viszont utána 10-ig úgy aludtam, mint akit főbe vertek. Határozottan átszellemültem tőle, nagyon hiányzott.

Délelőtt párszor hívtam a klinikai Nukleáris Medicinához szóló csontizotóp-vizsgálathoz az előjegyzési számot, de foglaltat jelzett.
Kora délután sikerült, és kaptam június 28-ra, reggel háromnegyed 9-re kapásból egy időpontot.
Annyit mondott még a hölgy, hogy vigyek magammal másfél liter (!) vizet VAGY TEÁT! A másfél liter negatív, a tea viszont pozitív hír.
Eddig az ambuláns lapomon, meg a neten a vizsgálat keresésénél is EGY liter vizet olvastam, és még attól is frászom van, hogy hogy innék én annyit meg, erre most mondja a hölgy a másfél litert -- hát szerintem engem kivégeznek ezzel.
Ezen kívül kértek felbélyegzett borítékot, valamint telefonszámot is. Ez valami PET Centrum épülete vagy micsoda, és ez a vizsgálat eltart néhány órahosszat.
Na, ennek örültem, hogy megvolt.

Közben Szilvi hazajött a vásárlásból, hozott nekem folyékony édesítőt, párfajta filteres teát (már van négyfajta, amit szívesen iszogatok: bodza, jázmin, hárs és fekete tea, mindezt felváltva). Ezentúl hozott nekem banánt, új karalábét és bébi sárgarépát, magában evésre.
Jól elbeszélgettünk, majd miután Haramia "kiszabadult" (értsd: végre leszállt a mosógépről), beraktam egy mosást a Dani cuccaiból, majd kiteregettem.
Közben megnéztem a Szultána heti részét, melyet István letöltött és átküldött.

Szilvi du. elment a gyerekért, és kicsit később feljöttek.
Nemcsak a Vízmű csekkje, de volt velük az AKSD-től levél, melyben a Temetkezési vállalat megküldte a befizetett sírkőelőlegről a számlát, valamint a megrendelés egy másolatát. Hurrá.:)

De még jött valami, ami tök meglepetés volt: régi jó tibeti terrier tenyésztő ismerősömtől egy különleges piros boríték! Őt már említettem a blogban sok éve, amikor Debrecenben volt kutyakiállítása, és kimentem a helyszínre, végignéztem a versenynek arra a pár órára eső részét, és vittem neki marhapörköltet főtt tésztával, gondolván, jól fog esni egy kis otthoni főtt kaja. Kicsit később sajnos, valahogy sós lett ez a kaja, amikor én még otthon ettem, nem volt semmi baja. Este viszont már én is éreztem a következő evésnél... Égtem is rendesen. Ez mindenesetre megmaradt emlékbe: az ajándékba, jószándékkal vitt elsózott marhaperkelt.:)))) De hozzátartozik, hogy nem ment kárba, mert mire hazaért, olyan éhes volt, hogy kicsit sem érdekelte a kaja elsózottsága, ha jól emlékszem, hidegen, sok kenyérrel megette, meg lehetett enni.
Nahát, mondom, kaptam egy képeslapot, milyen aranyos, meglepit akart szerezni! De még kipotyogott belőle valami...
Én tudom, hogy neki sem könnyű, rengeteg kiadása van a kutyusokra, és egyedülálló nyugdíjas.
Mégis segíteni akart nekem -- ez a gesztus mindmáig mindannyiszor könnyekre fakaszt. Egy idő múlva ríva vittem ki Szilvinek megmutatni, mit kaptam...
Az egész olyan tibbés volt: borítékban adni fel ekkora összeget, igaz, az elsőbbségivel valamennyire bebiztosította. Meg a szöveg: a "sörrevaló". Tehát nem borravaló, mint megszokott kifejezés, hanem sörrevaló...:)))


Ezután még este felhívott az iskolavezető unokatesóm, aki megújította ajánlatát, miszerint csak szóljak, ha fuvar kell, bárhová elvisz szívesen. Egy órát beszélgettünk a két hónapja viselt dolgaimról, egyéb betegségekről, rokonainkról. Biztatott, és örült, hogy "magamnál vagyok", tehát úgymond, mentálisan jól viselem a dolgokat.
Hát, elsősorban ezek miatt. Hogy nem vagyok egyedül. Biztatások, együttérzések, segítségek, jó kívánságok, támogatások, érdeklődések, privát csetelések, igény a velem való beszélgetésre vagy kapcsolatra.
Sok jó ember csodákra képes hasonló helyzetekben.
Köszönet mindenkinek, mégpedig óriási.:)

2017. április 20., csütörtök

Onkológián 1.

Négy órát voltam képes alvadni mára. Igaz, hogy a Szulejmán majd' éjfélkor fejeződik be, de afelől még alhattam volna majdnem hatot.
Na mindegy. Mivel fürdés és esti teendők, aztán reggel 5-kor macskazörgés -- ergo etetés, így hiába próbálkoztam a visszaalvással. Pláne, hogy havaseső esett egész hajnaltól.
Hót ideg vagyok ezektől a kórházas programoktól, pedig ez most már így lesz, míg élek.
Legutóbb a Jerikón a bizottsági határozat alapján a terápiamegbeszélést mára jegyezték elő a Kenézy onkológiáján. Ott is konkrétan egy doktornőt kell majd keresnem.
Tehát el- és felkészülés, összepakolás, mindennek az elrendezése, majd hideg, erős szélben, szakadó esőben ernyővel indulás a kinézett 22-eshez.
Mondtam már biztos, hogy utálok papíros-iratos ügyeket intézni, ha eső-ernyő téma is szerepel... de hát ez sem első már, sőt.
A doktornő a bizottságban azt mondta, hogy úgy 9 után menjek.
Háromnegyedre már bent voltam a Kenézyben. Utána járkáltam, mint zsidóban a fájdalom, a szememtől nem láttam a már sokszor bejárt hosszanti főfolyosón, hogy hol lehet az onkológia. Megkérdeztem a betegfelvételes jelentkezésnél -- semmi, túlmentem.
Megkérdeztem még két embert a fel-alá jövésemnél -- semmi.
Aztán kiderült, hogy a bizonyos 40-es szoba előtt van az előjegyzéses kis folyosó a szobákkal és kötözős túlfolyosókkal, és mindez ELŐTT van egy ugyanilyen folyosó, na, az az onkológia. Bent kiszélesedik az egész, és várók, kartonozó, ambulanciák, öltözők stb. vannak -- és rengeteg ember.
Úristen, mondom, ennyi a rákos beteg épp ebben a percben? Mert ez nyilván csak egy töredék, de akkor is hihetetlen, hogy alig volt ülőhely, pedig nem volt épp kevés.
A kartonozónál ácsorogtam kicsinyég.
Jó 20 perc elteltével foglalkozott velem a hölgy, hogy foglaljak helyet a váróban, miután elvette a dossziémat.
Már ücsörögtem vagy 40 perce, mikor ugyanez a hölgy szólított, hogy menjek laborvizsgálatra.
Ha megvan, aztán meg jöjjek vissza és jelentsem neki, mert nem fogok kapni nyilván semmit, majd a gépben lesz az eredmény később.
Jó, magamat vállon veregetvén megtaláltam a lépcsőt és felmentem az elsőre, ahol ismerős lett a labor és környéke. Húztam egy sorszámot, mire kijött, hogy 21 várakozó van még előttem. Ülőhely nem volt, úgyhogy negyedórát ácsorogtam. Utána csak felvetettem az egyik hölggyel a táskáját egy székről, hogy le tudjak rogyni, hiszen kicsit soknak tűnt még az előttem lévők száma.
Aztán egyszer csak elérkezett az én időm, úgy összesen 1 óra múlva.
Ugyanaz a nő vett tőlem vért, aki múlt hónap 14-én, meg is kérdezte, hogy tegnap is jártam-e itt. Mondom, nem, csak múlt hónap közepén.
Most a jobb karom lett megcsapolva, de alig vártam, hogy megteljen az a pár kémcső...
Ez a legszarabb az egészben, hogy szorítsam oda a vattát, vigyem a kabátot, szatyrot, táskát, iratokat.
Ezer szerencse, hogy vizeletet nem kérnek...
Kint leültem, és nem érdekelt, hogy 5 percig legalább ültem a vattámmal, mivel elég sokat láttam már spriccelni, nekem is volt benne részem, mikor úgymond, türelmetlen voltam és nem vettem komolyan a leszorítást.
Azonkívül muszáj volt kivárnom, mert itt láttam egy "szélcsendes" vécét, és nekem már nagyon itt volt az ideje. Nem tudom, mi lenne, ha még innék is rendesen. Másoknál ugyanis folyton az ivást látom.
Mikor megkönnyebbültem, visszalépcsőztem az onkológiára, és jelentettem a kartonozó hölgynek, hogy megtörtént a labor. Oké, foglaljak helyet, majd szólítanak.
Erre megint egy órát vártam, de már viszonylag nyugodtabban.
Szerintem valahogy túlságosan is lemehetett a vérnyomásom, egyfolytában ásítoztam és ragadt a szemem. Ilyesmi az álmosságon kívül a vérvétel miatt is jöhetett.
Szóval a végén hihetetlen, de dél körül szólítottak -- pedig már kezdtem attól félni, hogy be fog szólni az ebédszünet.
A doktornő nagyon kedves volt, Magdinak szólított folyamatosan, és miközben elkezdte az összefoglaló mondandóját, közbeszúrva érdeklődött is, hogy "hány éves, Magdi? Negyven...????....", tehát várta volna a folytatást. Mondom neki, hogy 60. Kicsit elcsodálkozott, hogy nahááát, pedig... ésatöbbi.
Mondtam volna, hogy tudom én ezt és örülök is neki, de attól... látja, még itt vagyok!

No, lényeg az, hogy kemoterápiát adnak, 6-ot fogok kapni, itt a Kenézyben, háromhetente fog e jelentős esemény bekövetkezni. Nem áltatott, mondta, hogy kemény lesz.
Írt fel három receptet, amit még ne váltsak ki.
Ugyanis kaptam még két beutalót: egyet a kardiológiára (ez lesz kedden, a legközelebbi stádium), hogy fogom-e bírni a tortúrát; a másik meg az egyedüli, amit a klinikán a Nukleáris Medicina ijesztő nevű épületben végeznek, egy csontizotópos vizsgálat. Mondta, hogy ehhez előjegyzés kell, júniusra fogok kapni, de ez minket nem fog zavarni, majd úgy igazítjuk, hogy beleférjen...
Nem nagyon értettem, miről van itt szó, itthon utánaolvastam.
Tehát a csontok anyagcseréjét mérik itt gammasugárzással.
Vigyek magammal (a beutalón is rajta van, de a neten is olvastam) 1 liter vizet, és miután beadják vénásan az izotópot, meg kell inni az 1 liter vizet!!!!!!!!!!!!!!!!! Hogy szétterítse az izotópot a szervezetben. Őrület. Én, aki sokszor egy egész nap alatt nem iszik meg ennyit, pláne nem júniusban pisimeleg vizet. Nem tudom, hogy fog ez bekövetkezni. Miért nem lehet infúzióban adni, akkor tuti bemenne a liter víz!
Miután mindez megvan, 2-3 óra múlva (!!!) elkezdenek nagyon lassan gammasugarat irányítani rám, hogy számítógépen nyomon követhessék a csontok anyagcseréjét.
Hát... mindkét beutaló rizikós, az egyik a szívbajom, a másik a csontritkulásom miatt.
Mert ha nem jönnek össze, nincs kemó?
No, mindegy. Viszont sugárról ma nem hallottam. A sebemet megnézte a doktornő, eléggé meglepődött, hogy nem bírom emelni az égbe a karomat. Mondtam, hogy szerintem ez is nagy haladás, és amúgy is olyan lassú lettem, mint a csiga, de ettől függetlenül megcsinálok mindent, mert az ember rákényszerül.
A karomat nem lendítem fel, mert a bőrömön érzem, hogy szűk rám. A bőröm. Húzódik. Nehogy már kirepedjen! Így is aggaszt egy megjegyzés az orvosomtól, hogy van egy rész, ahol aggasztó, fog-e új bőr nőni. Azért aggaszt, mert egy ilyen helyre sugarat kapni... szóval ez nem a legoptimálisabb lenne.
Kérdezte, van-e kérdésem, de én hirtelen földbe gyökereztem, nem jutott eszembe semmi.
Úgyhogy átismételtük a tennivalókat.
Kedden kardiológia, utána megkeresem őt, de nem ugyanezen az ambulancián lesz. Addig meglesznek a laboreredmények is. Közben előjegyeztetem magam csontizotópiára.
Azt mondta, hogy azért kell ezeket figyelemmel kísérni, mert ez a fajta rák elsősorban a májra, tüdőre és csontra megy át.
Még majdnem küldött hasi UH-ra is, szerencse, hogy észnél voltam és szóltam, hogy mindez megvolt a műtét előtt. Na nehogy már megint ott is végig kelljen ülni 1 hónapon belül 2 órát!
Annyi a papírom, hogy én megértem, ha nem lelnek meg mindent egyből, de annak is örültem, hogy ebben a legyengült reakcióállapotban eszembe jutottak ezek a dolgok.

Mikor mára elkészültem, előre mentem a Bartók felőli kijárat felé, és ittam egy krémkapucsínót az ótómatából. Jólesett.
Utána elgyalogoltam a Tecsóig, vettem fél grillcsirkét Haramiával nekünk, majd egy kaját nekem ebédre.
Utána megvártam a buszt, már nem szakadt annyira, elég volt a kapucni. Épp ideje volt, mert a cucc és ernyő is kicsit sok lett volna.

Otthon ettem, Szilvivel beszéltünk, aztán lecseteltük az egészet Istvánnal, majd felhívtam anyámat és beszámoltam.
Később jött Dani, neki is beszámoltam. Egyúttal hozott szennyest, almot és olcsó sert, meg még az anyukámtól nekünk húsvétkor elhozott apentát. Én meg odaadtam neki a piacon vett csípős házikolbászt, mert nekem nagyon csípős.
Később néztem 3 részt a Szívek szállodájából, majd BK és netezés.

2017. április 19., szerda

Szerdai lehűlés, adó, locsolás

Ma Szilvi a gyerek első iskolai napjára való elkísérés után hazajött, majd újra elment a MÜK-ba.
Felküldték irodára, de semmi különös nem volt. Utána még a városházán kért ilyen-olyan űrlapokat, majd szükséges dolgokat vásárolgatott, kora délután jött haza.

Én meg délelőtt hajat mostam, közben kiolvadt a csirkemáj.
Főztem csirkemájpörköltöt targoncával. Ebből Haramiát csak az első érdekli. Főleg miatta is főztem, mert mindennap egy szakajtó probléma Haramia különleges etetése. Amíg van csirkemell vagy -máj, addig tudok neki mit adni.

Fura volt, hogy a neten mást sem láttam, mint havazást, hólepte fákat, virágokat, fagypont közeli hőmérsékletekről írtak. Itt is hideg volt, 8 fok, a szél és eső miatt még ez is kevesebbnek tűnt. De 4 fűnyíró dolgozott előbb a déli, majd délután az északi oldalunk füves részein időnként csepergő esőben -- tök jól néz ki a harsány üde zöld így fentről. Itt nincs hó, de nem lehet tudni...
Nem szokott ez már tartósan megmaradni, bár gondolom, aki a terméseket, virágokat félti vagy érdekelt bennük, az nyilván nagy problémaként éli meg.

A postás meghozta ajánlottan az általam kért, adóhivatal által előállított bevallásomat.
Hát, mit ne mondjak, én nem ennyit számoltam, meg a titkárnő sem, ahol a munkát végeztem.
Még az Aranykor miatt is lejött valamennyi, és még úgy is több jó másfél-kétezerrel...
Csessze meg, oda is el kell akkor mennem... pedig tök egyszerű lett volna kiszámolni...
Egyébként mindenképp el kellene mennem, mert csekket bezzeg elfelejtettek (vagy nem akartak) küldeni. Küldtek egyébként mindenféle -- számomra szerintem érdektelen -- űrlapokat, amiket nekem nem kell kitöltenem, de hát még ha úgy döntök, hogy szokásos balek módra van nekem nyomorultabb dógom is, mint már megint oda menni, inkább kifizetem; azt sem tudnám, hiszen nincs csekk! De utálom én az ilyet!
Oké, van még egy hónap az adóig, de minden májusra fog felgyűlni, amikor én már a kezelésekre fogok járni. Májusban lesz Munkanélküli kp., akkor lesz az aktív korú intézésének évfordulója, tehát begyűjteni az igazolásokat, akkor lesz az adóbevallás, akkor lesz kész a sírkő, tehát kimenni a sírhoz és rendezni a temetkezési vállalathoz... akkor kell mennem háziorvoshoz gyógyszert íratni, kellene menni a reumatológiára, lesz anyák napja, gyermeknap -- mindeközben kezelések... esélyes a hányás és esetleg kopaszság.
Nem tudom, de most ez így nekem soknak tűnik. S még azt sem mondhatom, hogy elvégre nyugdíjas vagyok, kitelik az időmből... Merhogy nem vagyok az és bizonyára nem is leszek. Négy év az rengeteg!

Anyámmal beszélgettünk röpke másfél órát, legalább tudom, hogy kiheverte az ottlétünket.:) Mondta, hogy másnap, talán az időjárás-változás miatt nem bírt menni, és hálát adott, hogy még jó, hogy ez nem tegnap jött rá, mert akkor nem tudott volna helytállni nekünk... No látod, mondom, nem hiányzik már ez neked. Eljövünk mi kaja nélkül is. De hogy az meg milyen már... Hát de ebből áll ki szegény, most meg már, ugye, jön az anyák napja...

Bencust hazahozta az anyja az oskolából. Megvolt a nagy locsolás, tanárnőket is, kislányokat is -- úgyhogy kapott egy zacskónyi csokitojást. Mondta, hogy hétvégén is 6 vendég jött nagynéniékhez, ebből lényegében 3 volt férfi... de ott mindig ez van, megszokták, hogy nagynénit a végtelenségig ki lehet használni, menjünk csapatostul, évente többször.
Bencus most locsolta meg az anyját is, meg engem is.:) Verset is mondott, külön-külön.
Nagyon ügyes volt, mert a pólómra locsolt, pedig nem beszéltem volna le okvetlen a hajamról, lehet, hogy az anyja mondta neki, hogy hajat mostam. Ám Bence azt mondta, hogy a tanárnők is a blúzukra kérték a locsolást.
Adtam Szilvinek locsolópénzt kétezer erejéig, amiből ő vett olyan figurás-feladatos könyvet, melynek hasznát tudja venni, tőle is hasonlót kapott. Örült Bencusom.:)

Rákaptam a teára, naponta legalább kétszer kimegyek és igenis, készítek magamnak 1-1 háromdecis bögrével, váltva a bodza és a jázmin filtereseket. Ha csak citrál és egy cukor van benne, már meg tudom inni, pedig a cukor ízileg még nyomokban sem fellelhető szinte így. Nem értek az édesítőkhöz, de majd körbenézek, milyet, mennyit, mennyiért kéne és hogy kell adagolni, mert fogalmam sincs.
Régebben a kórházakban annyira édes volt a tea, hogy szinte ihatatlan. Persze nem cukortól, hanem az édesítőtől. Most, a legutóbbi kórházamnál volt elfogadhatóan kevésbé édes a tea, amit adtak, tehát édesítőből is rájöttek, hogy lehet kevesebbet adni.

Ma vigasztalásként BK után Szulejmán-nap van. Ez mindig egy kis... jó, ami történhet...