2018. június 4., hétfő

Utolértem magam

Esős nap volt (időnként), de meleg.

Szilvi postán befizetett 3 csekkemet.
Utalni akartam pluszban a közös költséget, de évek hosszú sora óta most először, nem boldogultam az e-bankomba való belépéssel! Többször is próbáltam a nap folyamán, de egyszerűen a jelszó begépelése után "úgy marad", ki sem ír semmit, és eleve nem úgy néz ki az oldal, hanem olyan "szedett-vedett". Se a hírleveleket, üzeneteket nem sikerül megnézni.
Most meg már annyiszor begépeltem a jelszavamat, hogy most már csak amiatt se enged be.
Csak azt nem értem, hogy miért nem írja ki, hogy mi a problémája és menjek a fenébe. Sehol semmi.

Tejfölös bablevest főztem, és kisütöttem az összes itthon lévő fehér sós szalonnát.

Legyeket hajkurásztam sűrűn, mert akármilyen szűkre nyitom az ablakokat, valahogy mindig beeszi őket a fene. Ráadásul ha döglégy van, na, attól vagyok nagyon kiakadva.
Délután kukacok voltak Haramia kajájában, hát a guta majd' megütött, hát megköpte a döglégy! Fujj! Fóbiám van a kukacoktól! Hatalmas erőt kellett venni magamon, hogy le tudjam rendezni a dolgot...
Pedig még büszke is voltam, hogy nagynehezen kiebrudaltam egymás után kettőt, a nagyszobában meg leütöttem egyet és lechemotoxoztam egy másikat, mielőtt Honesty kiveri az ablakot...

Vártam a postást, elsősorban a pénzem miatt, vagy akármilyen soros ajánlott levelek miatt. Semmi.

Szinte hihetetlen, de sikerült e blogban utolérni magam!
Mai napnál tartok ezzel a bejegyzéssel. Most legutoljára csaknem egy hónapot kellett bepótolnom, plusz 20 kihívásteljesítés és 2 db kerek teljesítés játékoknál. Ilyen már nagyon rég nem volt.

Levelezések. Este BK és hajmosás.

2018. június 3., vasárnap

Pótlások

Délelőtt borongós, délután napos időszak volt, majd 5 után megint kezdődött a dörgés, felhősödés, némi esőzéssel. Hálisten.
A FB-ra albumokat csináltam a pénteki fotótermés alapján, valamint elmaradt blogírást pótoltam.

Délután Dani jött, hozott 2 almot. Mint megtudtam, felemelték az alom árát, így a különbözetet véletlenül négyszeresen odaadtam. Most egy ideig megint elleszünk az alommal.
Adtam neki egy pitli tyúkhúslevest bőven csigával és sárgarépával, valamint a nagy beszélgetésben odapakoltuk az összes főtt húst, ami megvolt... Formában voltam mindenesetre.
Mindegy, mert érdekes módon a főtt tyúkhúst Haramia sem annyira kultiválja, mint pl. a csirkepörköltet.
Odaadtam Daninak mind a három receptet, amelyen a háromhavi tápszerem van felírva. Majd apránként kiváltja.

Blogpótlással foglalkoztam leginkább.
Lassan utolérem magam!
Bár egy nagy csomó molykihívás még hátravan, azt majd be fogom dátumozni szerintem úgy május végére.

Este hozták Bencét, és ugyanekkor kezdődött A nagy duett döntője. Szerintem szuper volt! :))

2018. június 2., szombat

Végre eső

Hajnalban kezdődött az ég dörgedezése, kisebb-nagyobb hangkavalkád követték egymást folyamatosan. Mikor felkeltem a macskákhoz, még csak borús ég és dörgés volt.
Később elkezdődött az esőzés, és ez tartott délig.
Egyáltalán nincs baj ezzel, nagyon kellett, mivel ez az országrész eléggé háttérbe szorul mindenféle csapadék szempontjából. Amellett iszonyat meleg volt egész héten, legalább kicsit felfrissül a levegő. El nem tudom képzelni, mi vár még ránk ezen a nyáron, ha már a május is olyan volt, hogy rohadt rólunk a gatya.

Bencét elvitték 1 óra után. Közben a nagynéni-nagymama elesett a bejáratnál a kiálló ajtótámaszban... ahogy Szilvi elmondja, nagyon ijesztő volt, és mindent összevéve nagy szerencsével zárult... Mindenesetre irigylésre méltó a csontozata. És még el tudta vinni Bencét, igaz, hogy taxival...

Tyúkhúslevest főztem, sok zöldséggel. Mikor leszűrtem, csigatésztát főztem bele.
Én természetesen jóllaktam a levesben főtt krumplival és némi sárgarépával, levest majd csak este tudtam enni.

Megnéztem az Elif csütörtöki és pénteki részét.
Fényképeket töltöttem fel és feldolgoztam, azután pedig a blogpótlással igyekeztem haladni.

2018. június 1., péntek

Anyámhoz -- szemészeten

Keveset aludtam mára is. Most nem volt szúnyog, de egyrészt a melegtől csak hánykolódik az ember, másrészt Haramia hajnali nyávogása... mire az ember visszaaludna, már Szilviék készülnek és mennek iskolába. Így aztán eszembe jut a mai teendő, logikus, hogy képtelenség aludni.

Összepakolásztam anyámhoz. Nemcsak a két papucsot meg a virágmagvakat, de ugyanúgy akkor már a göngyöleget és szárazkenyér-csomagokat is, ahogy szoktuk.
Közben olyan negyed 10-kor vonalason felhívott sógornőm. Egyből gondoltam, hogy anyám elvitelével kapcsolatos infók lesznek, úgy is lett.
Mondta, hogy ő már eddigre megjárta az Augusztát, elmaradt a kontrollja, azaz tolódott egy héttel, mert az orvosa szabadságon van. Lényeg, hogy el tud vinni minket, utána hazamegy, és ha végeztünk, telefonálok neki és jön értünk. Ő már rendezte a családdal az infókat, tehát unokahúgom is tud mindenről. Mint később kiderült, tőle meg Dani is megtudta, hogy mi van.
Úgy beszéltük meg, hogy fél 1-re odajön anyámhoz, sőt ha én is akkor mentem volna, engem is vitt volna -- csak mondtam neki, hogy itt még cipőügyek vannak, amiket nekem korábban kell elvinnem neki.

Ezek után felhívtam anyámat, mert ő még mindent alapjáraton tudott, vagyis hogy odamegyek délelőtt, és majd taxival megyünk és jövünk. Úgyhogy elmeséltem Danitól és unokahúgomtól kezdve a mai momentumig.
10 után indultam itthonról, gyalog bandukoltam hozzá. Máris borzasztó meleg volt egyébként!
Anyám már szépen lassan kezdett készülgetni, előszedtük a száz éve nem használt személyijét és TB-kártyáját, kiválasztotta a ruhaneműket, amit felvesz. Előszedtem a papucsokat -- izgalmas volt! Először felvette a deichmannos új papucsot, és jó lett, hála istennek. A spangli elég necces azért, még jó, hogy tépőzáras, mert eléggé a végén kapcsolódik, de szerencsére jó erős. Felpróbálta a fekete műanyag papucsot is, az is jó lett, csont nélkül.:)
Ki akarta fizetni a papucsot, mire elmondtam az elképzelésemet, hogy ez a két lábbeli akkor az én szüli- és névnapi ajándékom. Erre ő kifizette az én vászoncipőmet névnapomra.:))
Utána adtam neki egy topot, ami rám nagy volt és nem hordtam. Az effélét lényegében melltartó helyett hordjuk egy jópár éve, engem Szilvi vezetett rá. Mondtam anyámnak, hogy próbálja már ki, hátha neki is jó lenne ilyen. Már el sem tudom képzelni azt a sok kínlódást az ilyen-olyan konkrét melltartókkal, kikapcsolódással, állandó vállpántlecsúszásokkal... brrr!, amelyekkel évtizedeken át szenvedett az ember. Felvette, szó nélkül alkalmazkodott az egészhez, mondta, hogy jó lesz.
Jobb helyekről örökölt blúzt és szoknyát vett fel, egészen jól "gatyába lett rázva" Mamucika.:))

Kicsit összébb rámoltam már, mert akkora felfordulás volt itt a készülődéssel, mintha hetekre utazna.
Vittem egyébként egy műanyag irattartót is, számítva rá, ha papírokat kapunk, normálisan el lehessen pakolni. Ő még pakolt magának innivalót és műanyag poharakat.

Még volt idő a komótos készülődések után is, kimentem a kertbe, és találtam vagy 10 szem gyönyörű érett málnát, amit helyben befaltam, bár jelenés előtt mindig félek az ilyesmitől. De annyira nem tudok délelőtt enni, hogy csak erőltetésekkel tudtam két kis sós teasütit magamba nyomni otthon a gyógyszerek és a pohár lé után. Azért bíztam benne, hátha nem kell rohannom a málnától, elvégre otthon elvileg kivégeztem ezt a témát...
Láttam, hogy a ribizli teljes mellbedobással adja magát, és a meggy is piroslik... sőt a szeder is kezd lassan érni.
Az udvaron a hatalmas eperfáról folyamatosan potyog az eper, anyám nem győzi seperni. Kár érte! Na, abból a jelenés előtt nem mertem enni...
Az ecetfának a sárga virágával terítve van minden. Meg az illatával is, ami nem okvetlen a legjobb.

Lemostam anyámnak a legillusztrisabb botját.:)
Epret sepregettem az udvaron és a járdán, amikor jött sógornőm.
Beszélgettünk kicsinyég, majd összeszedtük magunkat és beültünk az autóba. Hát igen, nem egyszerű ez sem anyámnak igazából, de főleg nem kiszállni! Segítség nélkül nem is tudom, hogy boldogulna szegény.
Hamar odaértünk, de persze az SZTK bejárata környékén lehetetlenség volt megállni vagy pláne parkolni, úgyhogy még sógornőm keringett egy ideig, hogy meg tudjon valahol állni. Ez a Füvészkert utcán sikerült. Innen míg az SZTK-hoz vánszorogtunk, hát az sem két perc volt... Anyám megkérdezte, hogy én tudom-e, hogy hol járunk, mert neki fogalma sincs... Hát igen. Száz éve nem járt már nemhogy erre, de semerre sem.

Az SZTK-ban a földszinti jelentkezési ablakok előtt már nem volt a reggeli megszokott óriási kacskaringózva kanyargás. Elővettük az iratait és gyakorlatilag azonnal be lehetett állni valamelyik ablakhoz. Mondtam, hogy időpontunk van 13.10-re a szemészeten, sorszámot kérnénk. A sorszámunkon ott volt, hogy 13.00-kor jelentkeztünk.
Innen még fel kellett valahogy másznunk a másodikra, gondoltam, 10 perc alatt biztos sikerül, de szólt a hölgy az ablaknál, hogy itt meg itt van a lift. Még szerencse, mert mondjuk, én sem használtam még soha, eszembe sem jutott.

A másodikon végigbotorkáltunk a folyosón addig a rendelőig, amelynek a száma meg volt jelölve a sorszámunkon, innentől kezdve már csak várnunk kellett.
Engem már nem lepett meg, hogy az időpont itt sem számít, mert jó 1 óra 10 percet ültünk, mire a számkijelzőn behívták anyámat. Természetesen én is bementem. Anyám azt mondta, nem fontos bemennem, de aztán láthatta, hogy de bizony, fontos.
Olvastatták először is. Jobb szem: semmit nem látott. A ballal a vonalig el tudta olvasni a számokat.
Utána szemnyomásvizsgálat volt, ahol az adjunktusnő azonnal meg is állapította, hogy nagyon kifejlett szürkehályog van a jobb szemén, amelyen már csak műtéttel lehet segíteni, és már egészen meg van szinte szarusodva. A bal szemén is van hályog, de annak köszönhető, hogy még egyáltalán lát valamit, hogy az még csak 50%-os. Állítólag azon majd lehet talán segíteni UH-os kezeléssel is...
Kapott anyám szemcseppet, és ki kellett ülnünk a folyosóra vagy 20 percre. Addig "találjuk" ki az anamnézisét, gyógyszereit, műtéteit stb. Ezeket meg is beszéltük, mire újra behívtak bennünket.
Újra a műszerhez kellett ülnie, majd újra kapott szemcseppet. Ezután megultrahangozták a szemét, és következett a kérdés-felelet, betegségeket, gyógyszereket, eddigi műtéteket illetően, és allergiára vonatkozólag.

Semmiféle szemészeti klinikai vizsgálatra nem kellett menni, itt helyben már meg is kapta anyám a műtéti időpontot. Eredetileg hívta az asszisztensnő a Kenézy szemészetét, időpontot illetőleg; viszont anyám megkérte az adjunktusnőt a műtétre. Így nem is kellett tovább kísérletezni a telefonnal, az adjunktusnő kijelölte a műtéti időpontot, és elmondta a további teendőket.
Július 10-én 11-re kell jelentkezni a Kenézyben, a VI. emeleten, a szemészeten. Aznap még nem lesz meg a műtét, majd másnap, 11-én. A műtét napján csak saját felelősségre mehet haza az ember, ők a másnap reggelt tartják elbocsátásra inkább alkalmasnak -- mi is ezt preferáltuk anyámmal. Tehát 3 nap kórház, 2 éjszakával.

Felírtak két szemcseppet, melyeket műtét előtt 2 nappal kell elkezdeni csepegtetni, mindkettőből napi 4-szer a jobb szembe.
El kell vinni a háziorvosnak egy írásbeli véleményezési kérést, mely arról szól, hogy nyilatkoznia kell anyám cardirespiratoricus (szív- és légzőrendszeri) állapotáról, gyógyszerezéséről és betegségeinek felsorolásáról.
Meg hát szerencsére megkaptuk az ambulánslapot, melyen minden le van írva. Erre nagy szükség van ám, mert ilyenkor annyi az infó, hogy nem lehetne megjegyezni. Így is szerintem mindenképp jó, hogy bementem vele a rendelőbe, mert sok olyan dolog is elhangzott, amire én hamarabb tudtam a választ, így is a telefonszámnál eléggé leblokkoltunk mind a ketten. Az anyámé kívülről nekem sem jutott eszembe, ő sem tudta -- pedig amúgy tök egyszerű; így hát az enyémet diktáltam be. Oké, nem lakunk együtt, de ha anyámat hívják, ő is csak hozzám továbbítja a dolgokat, legyen szó bármiről is, innentől kezdve úgyis szoros kommunikációra van szükség e műtéttel kapcsolatban.

Kint a folyosón aztán leültünk egy távolabbi padra egy üresebb környéken, és átbeszéltük a dolgokat. Várakozáson felüli eredményességgel ért véget ez a vizsgálat, s ezt még fel is kellett dolgozni...
Aztán bekísértem a mellékhelyiségbe, mármint az előtérben vártam meg.
Egyébként visszatérve rá, nagyon is szükség van rá, hogy én is menjek vele mindenhova. Nem tud ő már az otthonán kívül önállóan és biztonságban tevékenykedni. Több alkalommal is rossz irányba indult, rendszeresen otthagyta valahol a botját stb. Figyelni kell, koordinálni, és időnként akár helyette is kommunikálni.

Lifttel lementünk, ott leültettem egy padra, miközben felhívtam sógornőmet. A beszélgetés után el is indultunk ugyanoda, ahol kitett bennünket, mert tartottam tőle, hogy míg mi oda kibattyogunk, még a végén előbb ott lesz sógornőm...
Egyébként anyám még soha nem látta itt ezt a részt, a Kölcsey Központ környékét, úgyhogy nem is csoda, ha nem tudta, hol járunk. Pedig innen amúgy vagy 200 méterre van az ő volt munkahelye...
Odaérve a parkolóhoz, szerencsére árnyékos volt az utca, és úgy nagyjából 5 percet vártunk, s már meg is jött sógornőm.
Délután 4-re értünk haza, közben jól megbeszéltük a dolgokat. Sógornőm nem jött be, mert innen egyenesen indult tovább Kadarcsra -- egyébként ha hazamentem volna, hazavitt volna, de úgy beszéltük meg anyámmal, hogy itt maradok délután --, azért még a kapuban sokáig nem tudtuk abbahagyni a teendők megbeszélését. Kapcsolattartásban egyeztünk meg, és remélem, innentől kezdve öcsémék is hamarabb fognak értesülni az időpontokról.

Felhívtam Danit, ahogy ígértem neki, és elmondtam a történéseket.
Anyám elkezdett csirkecombokat rántani, félórán belül rizs és sült krumpli is volt... hihetetlen. Ahelyett, hogy a szokatlan sok menés és igénybevétel után ledőlt volna egy kicsit.
Én kimentem a kertbe fotózni és málnát enni. Faepret is ettem.





 

 





 

 



   


Anyámhoz még év végén idetelepült két kis fehér japán baromfi, nem lehetett ellenük tenni, repülve érkeztek a fákon. Valamiért úgy gondolták, itt maradnak. Semmi kuckójuk nincs és rettenetesen félősek, meg sem lehet őket közelíteni. Itt teleltek át -- máig nem értjük, hogyan is maradtak meg télen, hisz voltak azért olyan hideg, szeles idők, hogy szinte képtelenség lehetett heteken át kint a szabadban, a kertben megmaradni! Anyám nem is tud nekik mást adni, mint azokból a száraz kenyerekből, amit mi viszünk, beáztat nekik... azt eszik, meg amit a kertben találnak. Na de télen mit találhattak?
Most van egy csirkéjük. Biztos ült a tojásokon a tyúk... a többivel bármi is lehetett, de egy kikelt, én is láttam a kiscsirkét, rohan mellettük, mikor nagy ijedezve, kárálva arrébb rohannak, mikor kilépünk a kertbe. Anyám egyébként talált néha itt-ott kis tojásokat, amiket behozott, de nem használja fel, ott vannak letéve... Nagyon cukik egyébként.:)


Bevágtam két és fél rántott csirkealsócombot magában, ez nagyon jólesett. 1-2 falat sült krumplit és két villányi rizst is leküldtem utánuk, és sört ittam.
Anyám később kiment két darab literes műanyag vederrel (tescós halászlé volt bennük eredetileg, én szoktam hazaküldeni), hogy szed nekünk ribizlit, tele is szedte mindkettőt! Ezalatt felhívtam Istvánt, mivelhogy ugye, egész nap nem láthatott a neten, legalább tudja már, miről van szó. Elbeszélgettünk, valamint megköszöntem neki a támogatási utalást, minthogy kaptam róla sms-t, még mikor hazafelé jöttünk, csak itthon vettem észre.
Anyám pakolt mindenből valamennyit. Fél 8-kor tudtam hazafelé indulni, még útközben is fotóztam, mert világos volt.



















Itthon mesélés Szilvinek, elpakolás, majd BK és netezés.