2019. január 28., hétfő

Hóember

Mivel tegnap is rendesen betartott a hóesés, így kora reggel öröm volt bentről nézni a külvilágot. Még nem járkálták le az autók sem, a fehérség legnagyobb része hibátlan volt.

Összeszedtem a lenti macskák részére az alkalmas maradékokat, előkészítettem számukra.
Tejfölös bablevest főztem.
Netezés közben két-három forrásból is értesültem, hogy a hétvége folyamán itt, tőlünk nem messze egy elegáns hóember készült. Még az újságban is benne volt, és a helyi online híroldalakon. Ahogy beazonosítottam, szerintem ha jobb lenne a szemem, a konyhaablakból akár el is láthatnék odáig!
Úgy döntöttem, hogy ezt nem hagyhatom ki; úgyhogy összekaptam magam és lementem a fényképezőmmel... S ha már lementem, eszembe jutott, hogy a karórám leállt, és az utóbbi pár "kijárási" alkalommal már nagyon hiányzott... Alapvetően ilyenkor tudja meg az ember, milyen gyakran tekint az órájára. Én egyszerűen nem bírnám megszokni, hogy minden alkalommal rángassam elő a mobilt. A karórára nézés abszolút automatikus, és amúgy akkor fogalmunk sincs, milyen komoly hiány az, ha nincs. Valamint fölöttébb idegesítő, hogy mindannyiszor a csupasz helyét látom...
Szóval, hogy ne csupán a hóember miatt menjek, ezt is le akartam rendezni, mivel a piac pont a lakás és a hóember közt helyezkedik el.
A piacon viszont igen nagy pangás volt, mindenesetre az "órás bácsi" nem volt jelen, tehát nem tudtam elemet cseréltetni. Egyúttal banánt néztem volna, mivel holnap megyek anyámhoz és vittem volna neki -- hát amiket láttam, igen "viseltesek" voltak, inkább kihagytam.
Tehát ez a része nem járt sikerrel a leruccanásomnak. Mentem tovább a hóemberhez...
Szerencsére még sikerült időben elkapnom, még nem rongálták meg. Bár a netes fotókon láttam, hogy madárka is ült a vállán, valamint a kutyának a kis sűrű gallyakból fülbojtjai is voltak... Hát ezek, valamint a gombokként szolgáló fekete kupakok közül már néhány leesett a hóba, de még így is nagyon dekoratív volt a kutyás hóember!👍😊
Az egyik netes képen látszott az oldalán két vagy három név is, de mára már nem volt kivehetően olvasható.
Itt az első képen mögötte ott van a sárga kanyar, ahol lakunk...


No, nekem ez már önmagában is élmény volt egynek! 💙
Otthon, mielőtt délután Szilvi az iskolába indult Bencéért, megmelegítettem a macskakaját, és leküldtem vele a lentieknek. Legalább ne azonnal fagyjon már meg, ha nem fogy el egyből.

Megnéztem az Elif múlt pénteki részét, majd este a megszokott két néznivalómat, s a szlovák sorozatomból éccaka megnéztem két részt.

2019. január 27., vasárnap

Eredményes

A tegnapi, hozzám képest igencsak aktív nap után -- bár nyilván most sem feküdtem le éjjel 1 előtt -- sikerült 10 után kimászni az ágyból. Nem volt fúrás és kopácsolás, valamint mivel tegnap szokás szerint elvitték Bencét, ilyenkor Szilvi sem jön elő déli harangszó előtt -- szóval lehetett. Természetesen fent voltam, ahányszor kellett vagy Honesty elvárta, de vissza tudtam alvadni.
Kimostam két géppel, kiteregettem utánuk.
Tegnap, ha már el lett húzva az éjjeliszekrény és félig ki is pakolva, hát kirámoltam rendesen, kitörölgettem, majd erőteljes szelektálás után újra berendeztem, szortíroztam.
Ugyanakkor a komód tetejét is rendesen felülbíráltam... likvidáltam, rendszereztem a dolgokat. Később még az egyik sarkán tornyosuló iratokkal teli dossziékat is átnézegettem és helyretettem, amiket kellett. Ezzel el is telt a nap hátralevő fele...

Rántott sertéscombot készítettem sült krumplival, rizzsel.
Ezek után már eléggé hasogatott a hátam, úgyhogy meglehetősen rám fért a pihenés.
Evés után megnéztem a hét első négy napján leadott Elif-részeket, majd A múlt árnyékából 3 részt. Közben megállítgattam, mert telefonált István is, anyám is.
Estefelé hozták Bencust.
A napot eredményesnek ítéltem.😊

2019. január 26., szombat

Erdőspusztai kirándulás

Már lassan azt mondhatom, hogy szokás szerint fél 6-kor keltem -- ugyanis minden hasonló programnál ekkor kelek. Általában 9 környékén van a gyülekező, illetve indulás; szóval ekkor kell magam ébreszteni. Úgy vagyok vele, ha már sikerül fél 6-kor talpra állni, akkor el tudok indulni 2 órával később, HA minden rendben van és nem érzem magam eleve szarul valami miatt.
Nyilván folyamatos készülődés és itthoni helyzetstabilizálás zajlik indulásig, átgondolás, nehogy itthon maradjon valami olyasmi, ami szükséglet.
Tavaly nyáron szerveztek az Erdőspusztára kirándulást, de (már nem tudom, miért), akkor kihagytam. Tavaly még nagyon kevéssé voltam bátor, lassú folyamat volt az erősödés abból az állapotból, hogy egy zacskós levest nem bírtam megfőzni, háromszor jött rám alatta az ájulás...
Viszont sok-sok erdőspusztai kirándulásra emlékszem, és itt, a bemutató tájházban nagyjából 20 éve jártam. Most már teljesen máshogy néz ki, bár az akkori zsindelytetős változata is tetszett...
Fél 8 után indultam, a hó és az esetleges nehezebb útviszonyok miatt. A 30-as megállóhoz egy megállónyit kell gyalogolni, ha a távolságot nézzük, mind a Kishegyesi, mind a Vincellér viszonylatban. A lakótelepet középen nem szeli át buszút, de tudni lehet, hogy legalább egy megálló a szélessége. Na most, ha hó van, akkor azt is be kell kalkulálni.
A busz 7.55-re jön, addigra muszáj kiérni. Végül is 7 perccel előbb odaértem, de innentől már biztosra vehettem, hogy én a magam részéről ott vagyok.😇
Előző nap kérdezgettem, hogy a Tócósból ezzel a busszal megy-e valaki, mivel arra gondoltam, hogy legtöbben úgyis autóval mennek. Amúgy tényleg, de azért vannak gyalogosak, tömegközlekedők is, hálisten; úgyhogy többen is jelentkeztek, korombeli vagy idősebb hölgyek, hogy ők is ezzel a busszal jönnek. Na nem mindenki pont a Tócósból, de erre fognak útközben felszállni. Így is volt. Egy nő felszállt utánam két megállóval, akkor már megnyugodtam. Az volt ugyanis a problémám, hogy én a 30-assal az állomásig szoktam csak utazni és passz. Most meg jóval tovább kell... és ez Debrecen leghosszabb járata, félóránként megy ilyenkor, szóval tökre nem mindegy, hogy előbb vagy később szállok-e le. Azért is érdeklődtem előre, hogy ha mondjuk, nem működik a megállókijelző és nem mondják be a megállókat, én tutira nem ismerem fel a Vekeri tavi elágazás nevű megállóhelyet...
De erre nem került sor. Működött mindkettő, pluszban még szálltak is fel az állomásnál és később tutira odaigyekvők, rájuk ismertem.
Fél 9 után megérkezett a busz a bizonyos megállóba, és mintegy 12-en szálltunk le, akik erre a kirándulásra jöttek. A félóra múlva érkező 30-as is benne volt a kiírásban, úgyhogy a gyülekező  még tartott legalább félóráig.
Tiszta hó volt minden a külsőségen, még inkább, mint a lakótelepen. Hó lepte az úttesteket is. Az erdőspusztai bemutató tájház egy kis dombon állt, úgyhogy enyhén emelkedős részen, a hóban kaptattunk fölfelé, előre mondták, hogy rendkívül csúszik. Örültem, hogy egy kedves tanár társnőm, akivel valahogy minden programon egymás mellé keveredünk és van köztünk egy "alapkapcsolat", most is ott volt, és beszélgetve haladtunk a hóban fölfelé. Úgy látom, ő is örül, hogy ott vagyok, bár többekkel ismerjük egymást, de mindig egymás közelében állapodunk meg.😊
A tájház bejáratától nem messze már örülhettem kicsit: aranyos kis hónyuszi volt építve egy faasztalon, és mellette a földön egy jókora hócica tanyázott.😸


A tájházba érvén, számomra 20 év távlatából semmi a világon nem volt ismerős.
Némi elhelyezkedés, lepakolgatás után bejártam a körben futó -- Erdőspusztát bemutató -- termeket, és nyomokban sem erre a kiállításra emlékeztem az őskorból. EZ tetszett jobban.


Kivártuk a következő buszt, s az érkezők elé kiment Ibolya, mivel természetesen eltévedtek -- az ellenkező irányba indultak...
Mikor végre megérkezett minden jelentkező, akkor a kirándulás első napirendi pontja, az üdvözlések után megkezdődött. Ez pedig Szászi Róbert, a bemutatóház vezetője előadása és fotóvetítése volt az Erdőspusztákról. Ő is lakója ennek a városrésznek, továbbá nagy fotós és kaktuszos.
Az előadás és prezentáció után összekészülődtünk a külső túrára az arborétumban. A tanösvény egy részén volt az elég vastag hóréteg számunkra eltolva egy egyszemélyes járhatóság erejéig, úgyhogy libasorban kezdtük a vonulást. Voltak, akik hoztak túrabotot, nekem, sajnos, nem jutott eszembe, hogy nem lett volna hátrányos! Megnéztük a vákáncsosok lakóhelyét, a kunyhót, kemencét. Elég sűrűn leragadtunk, mert elöl megálltak, és nem lehetett kerülgetni a fél lábszárig érő hóban...


Mindenesetre fotózásra elég bőséges alkalom nyílt.😊 Csodálatos volt a táj, az érintetlen szűz hó! Amúgy is kegyes volt hozzánk most is az időjárás, egy szavunk sem lehetett! Hát még később, amikor a túránk végén visszafelé araszoltunk a hóban, addigra kisütött a nap is és kék lett az ég! Fantasztikus látványos volt minden, igazi téli verőfény, ami nem jelentette azt, hogy olvadni kezd.
De még előtte, a kilátóval egyvonalban megszűnt számunkra a járható út, s a kilátóhoz némi emelkedős, féllábszárig érő hóban egymás nyomába lépkedve igyekeztünk feljutni. Elvileg itt természetes lépcső van kialakítva, de itt ennek most semmi jelentősége nem volt.


A kilátóba nem mentem fel, inkább fotóztam ezalatt. Amikor mindenki leért, felért; csoportképeket készítettünk többen. Ibolya előre szólt, hogy itt majd okvetlen csoportképet kell, hogy készítsünk...
Ezután indultunk visszafelé az úton. Innentől vettük észre, mennyivel ragyogóbb minden, mert kisütött a nap, és hogy milyen csodás kék az ég.
A tájházba beérvén hamar elővarázsolták számunkra a már előzőleg, az első előadás alatt elkészített, több tálcányi zsíroskenyeret lilahagymával, melyet mindenki jóízűen fogyasztott forró tea kíséretében. Azt hiszem, mindenkinek nagyon jólesett, volt, aki repetázott is rendesen.


A kajálás után újra helyet foglaltunk a következő előadáshoz: szintén Szászi Róbert előadásában a kaktuszokról hallhattunk érdekes tudnivalókat, valamint ezt az előadást is fotóprezentációs vetítés kísérte.
A végén befizettünk mintegy 500 Ft-ot, mely a bemutatóház és arborétum belépőjének ára.
Negyed 1-kor lett vége a programnak, ezután a hazafelé útra készülődtünk.


Néhány, mások készítette fotó, melyen nyomokban fellelhető vagyok.😉


Újra a havas műúton gyaloglás következett a buszmegállóig, ahol kb. 10 percig még vártuk a buszt.
Fura volt, hogy végül is még ez is bőven helyi járat, és olyan volt a táj, az út, mintha nem is Debrecenben lennénk. Legalábbis úgy az állomástól két megállónyi határig.
A buszon végig társnőmmel beszélgettem, a nagyállomásnál viszont minden kiránduló leszállt, egy kivételével.
Nem szálltam le hamarabb, a Derék úttól hazagyalogoltam.

Otthon kis pihenőre vettem a dolgot, de nem sokáig. Miután mindent elrendeztem, természetesen hozzá is kezdtem a fényképek letöltéséhez és feldolgozásához.

Még volt azért egy esti program. Dani jött úgy negyed 7 tájban, mégpedig amiatt, hogy a digis megrendelés előtt szétnézzen, mit, hol, hova is kell itt majd vezetni és kötni...
Igen sokat dolgoztunk, az ágyat, éjjeliszekrényt, apróbb ezt-azt is elhúzgáltunk, s ha már elhúzgáltuk, természetesen ki is takarítottam. Mivel Szilvihez is átmegy majd egy normális kábel, így a falvédőt is felvarázsoltuk, feltámasztottuk, majd Dani átfúrta a falat, miután belőtték, hogy hol is lesz Szilvi tévéje. Átvezette a kábelt azokon a helyeken a lakásban, a bejárattól kezdve, odatűzte kapcsokkal a beépített szekrényen, átvezette úgy, ahogy én gondoltam -- tehát teljesen új bekötés lesz, köze nem lesz a régi upc-s bekötéshez, nem lesz többé szekrénybe búvás stb., elvezette komód és ágy mögött, és mindkét végén tekercselve hagyott annyit, amennyi szükséges lehet -- szóval tulajdonképpen előre dolgozott. Nekik napi alapszám van, ami a megrendeléseket illeti, és bizony elég tartani az időt, amiből elég könnyű kifutni. A két szerelőtechnikus lóhalálában szokott dolgozni. Mivel nálunk eléggé nem lesz szokványos és egyszerű a meló, ezért volt erre szükség -- ha már megteheti. Így nem kellett loholni, komótosan és nyugodtan dolgozott, és mindez jó 3 órába telt... és ugye, gyakorlatilag még nem tartunk bekötésileg sehol.
Amúgy meg hozta a szennyest, és még utánam elment anyámhoz is, elvitte az almostálat, amit vettem a macskáknak.

Mit mondjak, igen élmény- és eseménydús napunk volt!