2019. május 9., csütörtök

Laborlelet jó

Reggel a szokásos hadműveletek után 9-kor lementem anyámért, felhoztam, megfésültem, megmosdattam.
Sógornőm ma ment a laborba a leletért.
Etelka telefonált, jól elbeszélgettünk, elsősorban nyilván anyámról; majd át is adtam neki a telefont, ők is beszélgettek.
Krumplipürét készítettem.
Anyám rántott és párizsi csirkemellet evett krumplipürével és uborkával.
Magam most nem kívántam, főztem egy zacskós grízgombóclevest, ettem, mosogattam.
Szilvi befizetett egy számlámat, fél 4-kor jött haza, 4-re ment a gyerekért az iskolába.
Sógornőm délután elment a háziorvoshoz a laborlelettel, így este én is megtudtam, hogy a vizelet horrorisztikus eredményei az antibiotikum hatására teljesen optimálisakká váltak! Kimentek a baktériumok!
Na nyilván ez egy dolog, tehát a kóros és érthetetlen "ömlések" elmaradnak. De attól az inkontinencia nyilván fennáll, és a betétek, pelenkanadrágok tb nélkül baromi drágák. Tehát kérni kell egy időpontot az urológiára, ezt még meg kell ejteni, hogy megkaphassuk a támogatott termékeket.
Délután gyógytornáztunk, megfésültem anyámat.
Dani telefonált, majd jött, hozott 2 zacskó aldis almot, már előre kifizettem neki.
Adtam neki kaját is, rántott csirkemellet és 2 szelet bundáskenyeret...

Este eget fotóztam...


Grízgombóclevest, sonkát, vajkrémes kenyeret és nyers uborkát ettem.
Konyhafőnök, BK.

1 megjegyzés:

  1. Casino Roll Casino Review for November 2021
    Casino Roll Casino - Review - Bonuses, Games, Support & More. Slots, table games, 스포츠분석사이트 progressive jackpot games, jackpot Bonus: Welcome Bonus 100% up to $200 Rating: 4.7 해외 토토 사이트 · mgm 바카라 ‎Review melbet by 블랙잭 CasinoRoll

    VálaszTörlés