2019. május 8., szerda

Ideges nap

Korán kelés, teafőzés, ágyazás és annak előkészítése.
Fél 9-re mentem le anyámért, mert sógornőm 9-re viszi az antibiotikumok utáni vizeletet a laborba (a beutaló, időpont már rendezve volt).
Délelőtt konyakos bonbont, csokis mazsolát, kivit eszegetett, teát ivott.
Főzéssel töltöttem az időt: rántott csirkemellet, párizsi csirkemellet készítettem, sült krumplival, tört krumplival, a maradék tojással bundás kenyeret. A rántott csirkemell mellé a párizsi azért kellett, mert anyámnak kissé ki volt kezdve az ínye, és ugye, a prézlis cucc bántotta volna. Tehát csak lisztbe és tojásba volt mártva.


Ebédeltettem, bevette a gyógyszerét, volt a vécében minden szükséges...
Jó sokat mosogattam, utána még kézi mosást is végeztem.
Délután fagyit kínáltam, valamint gyógytornáztunk. Duna tévézett este fél 8-ig.
Megfésültem, összepakoltunk, majd levittem öcsémékhez.
Öcsém fél órát beszélt, ugye, hogy sógornőm kivan, hogy nem tudja kialudni magát, úgy tudom, 9-ig szokott amúgy aludni. Milyen szerencse egyébként, hogy nekem nincs szószólóm... Lényeg, hogy azt szeretnék, hogy ha majd a kadarcsos időszaknak, a jó időnek vége lesz, akkor nem lesz ez így jó, hogy az embernek egyetlen nap szünetje nincs. Ez igaz egyébként, itt nincs se szombat, se vasárnap, semmi; minden áldott napon készenlét és sosincs szabadság.
Meg akartak győzni, hogy ide énhozzám márpedig be kell rakni egy ágyat! Aki ismeri a lakáshelyzetemet, tudja, hogy ez alapból képtelenség. Olyan zsúfoltan vagyunk, hogy egy darab egyszemélyes ágyammal is alig férünk. Plusz itt a macska, jónéhány kedvenc helyével. De a célhoz ragaszkodtak. Sajnos, öcsém ilyenkor túl hamar "idegállapotba kerül", vagyis elkezd ordítani, amit ő úgy mond, hogy "felemeli a hangját", és én egyetlen mondatomat sem tudom végigmondani...
A probléma az, hogy bizony, nekem is szükségem lenne időnként szabadságra, de ettől még nem növekszik meg a lakásom. István is, ha itt van, nem véletlen, hogy egyikünk mindig a földön alszik. Ha megoldható lett volna, már rég kitaláltuk volna a plusz ágyat. Öcsém szerint ki kell rakni innen 2-3 bútordarabot (elvinni -- természetesen! -- anyámhoz!), és a helyükre berakni egy fotelágyat. De addig nem jut el, hogy a 3 bútordarab nem dísznek van itt, hanem mindegyik alul-felül-belül rengeteg mindent tárol, többfajta szerepük is van, gyakorlatilag semmi nincs feleslegben. Az igaz, hogy rengeteg könyv van, a bútorok alatt is minden tele van, mert már képtelen vagyok hova tenni, de nekem nem volt ehhez energiám, hogy bedobozoljak belőlük és semmim hozzá, hogy elszállítsam valahova.
A kétszobás lakásba 8 éve már, hogy az egyik szobába visszaköltözött Szilvi a gyerekkel. Ők is botrányosan zsúfoltan vannak, de annyira, hogy az már nemcsak ciki, de egyszerűen borzalmas! Oda ember be nem teheti a lábát. Egy teljes háztartással jöttek rám, ergo a közös helyiségek összes szekrényei is centire be vannak legózva. Marad az én szobám. Ott van még a fedeles macskabudi is, ott van nyitva a szárító, minden nyilván bútorok előtt, amit ezektől nem lehet kinyitni, csak elhúzással. Ugyanígy a komód előtt is egy forgószék és egy kisfotel van, ha komódot nyitogatnék, azokat is el kell húzni... Tudnék még mesélni, tényleg szörnyű...
De hát van az a helyzet, hogy mindenáron, és akkor is, és mindenképp... annál is inkább, mert én egyedül vagyok, ők meg ketten. Ágyat ilyen áron semmiképp nem akarok. Pont elég ez az egész nekem, egy sokk az egész, egy nagyon is megoldatlan és ideiglenesnek tűnő helyzet, holott ez bizony még akár hosszú évekig is eltarthat! Ha addig élek. Mert utána nem tudom, mi lesz.
Úgyhogy nem volt más megoldás, aludtam én eleget életemben földön. Ezt ajánlottam fel. Lemegyek a földre, hagyjanak békén az ággyal. Igaz, sejtettem előre, hogy ez meg anyámnak okoz majd problémákat, hogy ennyi idősen, szívbetegen, tele reumatikus problémákkal, kezelt rákos betegséggel én földön fogok aludni, és esetleg x+1-szer felkelni éjjelente... Nem lesz könnyű, de inkább, mint az ágy... Mindenesetre jól felhúztam magam ekkora meg nem értés és megingathatatlan eb karóhoz kötése után, nagyon sokáig majd kiugrott a szívem.
Az esti BK-ból gyakorlatilag semmit nem bírtam felfogni...
Sejtettem, hogy lesznek még szép napjaink. Minden téren.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése