2012. augusztus 27., hétfő

Macis szülinap



Isten éltesse
a ma születésnapjukat ünneplő macikat! ;-)


2012. augusztus 23., csütörtök

Gyűrött álom

Nahát, mit találtam!:) Ráadásul a youtube-on, egészen véletlenül.
Helyszín: Déri Múzeum, időpont: 2009. 03. 19. Héttorony irodalmi est.


2012. augusztus 22., szerda

Késő őszi harmónia

Ennek létezéséről annak idején értesítettek, tehát mikor először néztem, nem volt váratlan.
Ennyi idő után eszembe jutott, megvan-e még... Igen.

Akárhányszor is őszinte köszönetem, hogy ismeretlenül is ilyet készítettek belőle.


2012. augusztus 21., kedd

Ötholdas Pagony


Ez itt végül is a 20-i történések folytatása...


Szerintem én még életemben nem voltam itt akkor sem, amikor Jubileumi játszótérnek hívták. Mindig kiesett az életteremből, mert ha az ember a Nagyerdőre megy, általában meghatározott a célja: állatkert, vidámpark, csónakázó-tó, Békás-tó, a sportpályák, az ezeken a helyeken történő rendezvények, vagy éppen egyetem, klinikák, gyógyfürdős orvosi ellátások és kezelések tömegével, vagy (aki szereti) strand és Aquaticum. Úgy meg külön, hogy csak játszótérre megyünk busszal-villamossal, olyan valahogy sosem volt.
Általában egy-egy állatkert vagy hasonló után nem igazán fér bele játszótér, mert önmagában is elég hosszú távú a program gyerekkel.


No, most bekövetkezett, hiszen mint előzőleg írtam, Bencust a virágkocsi-bemutató nem hatotta meg, mivel elhangzott még otthon a játszótér szó, egyedül az motiválta a gyereket...
Úgyhogy menni kellett, otthagyva a jó kis vaskos belépős helyünket. De legalább így megismertem a Pagonyt, és bár kapuval zárható és kerített, hatalmas terület, modern és különleges felszereléssel, ám itt legalább nincs belépő.


Bencus követhetetlen volt hangulatilag egész nap. A nyűglődés, "sz@r is ízetlen" kedv jellemezte. Hol éhes volt, hol szomjas, egy játéknál 2 percnél tovább nem bírta, fotózni alig lehetett, mert képtelenség volt rábírni, hogy egy-egy jópofa játékrésznél ott maradjon -- naná, hogy csakazértse! --, úgyhogy sok fotót kellett utólag elhajítani a vakok javára, de azért mégis rendesen készültek fotók mennyiségileg, ha már ott vagyok.
Furcsán jellemző volt itt fény szempontjából a hatalmas kontraszt, emiatt sok kép tényleg csak házi használatra alkalmas, de az nekem prímán megfelel. Csak míg pl. a virágkocsiknál pazar, éles, színtelített képeket lehetett készíteni megfelelő fényszögből, itt nem, mert ugye, az árnyékos részek és a verőfény folyamatosan váltották egymást; s ezt még tetézte, hogy Bencus futkosott ide-oda. Mire beállítottam mindent és exponáltam (nem szoktam lazsálni pedig!) -- né' má', gyerek meg sehol a képen... ésatöbbi.


Bencus zohorált, mert rengetegen voltak. Igen, csodák csodája, más gyerekek is ellepték a játszóteret, milyen hihetetlen! Én mondtam előre nekik, hogy ez elég hülyeség, hiszen pont ünnepi alkalmakkor tömve lesz a játszótér -- de már késő volt. Így aztán hol az volt a baj, hogy mire Bencus meggondolta és odament egy játékhoz, már másik 2-3 gyerek is felrohant rá sokkal bátrabban, akkor Bencus nyafogva visszaporoszkált.
Voltak itt padok is, bár ritkán találtunk árnyékban lévőt, de nem lehetett leülni, mert Bencust oda kellett kísérni a játékhoz. És ez nem elég, hanem végig ott állni mellette. Hót fáradtan gyakorlatilag végigácsorogtuk a játszóterezést, mert ha nem mentünk oda vele a játékhoz, ő se ment; s felváltva hol nyűglődött, hol dühöngött, hol nyekergett, hol következett a tág kívánságlista: éhes vagyok, szomjas vagyok... Szilvi egyébként külön kis hűtőtáskában legalább 6 félliteres flakon teát cipelt magával, ezzel nem is volt gond. De miután a Jó reggelt! nevű, gazdag rosttartalmú négyes keksz elfogyott, a gyerek még mindig éhes volt! (Én, ha egy ilyet megeszek, majd' egy napra elég...)
Ettől függetlenül, ha néha kedvére való volt a helyzet egy-egy játéknál, csúszdánál, várnál vagy házikónál, akkor voltak Bencusnak azért jó pillanatai is, hálisten. Itt például "átöleltem" előbb egyedül ezt a nagy fát. Utána ő is akarta, és megmutattam neki, hogy kell, meg megpróbáltam elmagyarázni, hogy az miért jó.:) Mert például hátha megnyugtatja a nyűgös és ingerült kisfiúkat...


A furcsa nyűglődős-hisztis hangulatot azért emelem ki, mert ennyire ilyen nap még nem jellemezte ilyen hosszan -- visszaemlékezve pl., hogy május 1-jén az egész napos állatkerti programnál milyen áldott jó gyerek volt.
Itt is jól elhúzódott az idő, én hamarabb célozgattam rá, hogy menni kéne, mert megint útlezárások és forgalomelterelések lesznek, bajok lesznek a hazamenetellel, de hát falra borsó.
Még a villamos előtt összekapirgáltam egy-egy fagyiravalót mindnyájunknak, persze Bencus itt is annyit hisztizett, hogy nem tudtuk megfejteni, mi nem jó neki, de semmi nem volt jó, pedig már színes cukorral is megszórattam a fagyislányokkal a fagyiját, de akkor még jobban verte a huppot... aztán már én is kiakadtam; mondtam, hogy na, részemről ennyi volt a bajforrás kíméletes orvoslása; oszt jól elkáromkodtam magam.


A fagyievésnél valamelyest rendbejött a hangulat, és a villamosnál is szerencsénk volt, mert kaptunk ülőhelyet -- hiszen az emberek még mindig itt szálltak le leginkább, így volt hely --, no de örömünk nem tartott sokáig, mert a Simonyi út közepén, a Honvéd utcánál leszállították a jónépet, mondván, hogy végállomás. És akkor elkezdődött a forró járdán való tömeges poroszkálás, még véletlenül sem lehetett szétszóródni, nem volt lehetőség, amerre néztünk, mindenütt rendőrök, kordon és lezárások. Ahogy a Kálvin térhez közeledtünk, ott szintén rendőrök állták el az utat, és szintén csak egyfelé, jobbra lehetett gyalogolni, a Hunyadi utcán lefelé. Forgalom leállt, tömeg mindenütt. Szerintem ekkor készültek a Bem téri zászlólevonáshoz vagy hasonlók. Ez a kilométeres, tömeges gyaloglás az iszonyat hőségben olyan háborús tömeghajtós hangulatot idézett elő bennem...
Majd végre a Déri térnél már oszolhattunk, hála a jó istennek!
No, innentől kezdődött élesben a dilemma, hogy hogy a fenébe is jutunk haza. Megy-e valamilyen jármű a Tócós felé, és honnan indulnak -- mivelhogy átszelő forgalom nincs, az tuti. Mindegy, a legrövidebbnek tűnő utat céloztuk meg gyalog, bár fogalmunk sem volt, hogy fogja bírni a gyerek. Ugye, gyerekkocsit már nem használunk, felemelve vinni meg nem bírjuk! Ehhez képest itt már nem volt nyeszergés, csodálkoztam is, hogy az egész naphoz képest milyen "jó gyerek" lett, csendben bírja a strapát.
Egyszerre csak azt láttuk, hogy az EJK-val szembeni megállónál várják a buszt. Forgalom egy szál se, úgyhogy szabálytalanul átmentünk oda. Kiderült, a többi ott ácsorgó ember sem tud semmit, jön-e egyáltalán valami vagy mikor. Aztán egyszerre csak elkezdett özönleni a forgalom, és hurrá, megjelent egy 22-es busz is -- Szilvi még azt is kiszúrta, hogy ugyanaz a sofőr vezette, akihez kora délután szálltunk fel minden bizonnyal ugyanerre a buszra. És ráadásul hely is volt, meg klíma is! Esküszöm, úgy megkönnyebbültünk, és úgy örültünk, mintha megnyertük volna a lottóötöst!
A Segner térnél még leállítottak egyszer minden forgalmat, de csupán azért, mert szinte az összes virágkocsi akkor vonult át ott a stadion felől a Petőfi térre, készülődvén az esti főutcai felvonuláshoz!
Ennek roppant örültünk, a klímás buszból ülve végigszemlélhettük a komótosan haladó virágkocsikat -- ez azért sem volt kis élmény, mert ugye, Szilvi és Bence nem nagyon láttak belőlük, hiszen a stadionban nem volt hajlandó a gyerek végigjárni őket, így Szilvi sem láthatta a kocsikat. Most pedig egy-egy futó pillantás erejéig mégiscsak élményt jelenthettek számukra is a virágkocsik.
A Derék utcától már csak negyedóra gyaloglás volt hátra hazáig, s érthetetlen módon, bár megszokottan a gyerek felélénkült, és végigrohangálta -- 10 méterenként oda-vissza! -- az egész utat hazáig...
Mindent összevetve nagyon fárasztó, néha idegesítő, izgalmaktól sem mentes, de szép és tartalmas napunk volt.
És az én helyzetemben pedig pláne ennél jóval kisebb horderejű élmények, pozitív dolgok miatt is nagyon hálásnak kell lennem.

2012. augusztus 20., hétfő

Augusztus 20.


Azontúl is, hogy 7.20-kor volt 31 éve annak, hogy Szilvi megérkezett; ünnep van.
Emlékszem, azon az augusztus 20-án, akkor is dögmeleg volt; s a fogalom, hogy klíma, még tán ismert sem volt, főttünk a levünkben az egyik teltházas, nagy, 24 ágyas össznépi kórteremben, ahová még pótágyakat is beraktak a mostanhoz képest pláne demográfiai hullám idején.
De egyébként sem sok augusztus 20-ára emlékszem, amikor ne lett volna iszonyat hőség...
Na, ebben most sem szenvedtünk hiányt.
Ha Bencussal akarunk elindulni, akkor bizony azt délelőtt tenni kizárt dolog. De nem is akartunk, délelőtt úgyis a felvonulás megy, irdatlan a tömeg, s kedvünk nem túl gyakran volt magát a vonulást az utcáról nézni. Mintegy 3 órán át pipiskedve állni, hogy a fejek fölött lássad a virágkocsik tetejét meg a tánccsoportok fejét... Ezt a dolgot sokkal célszerűbb a városi tévén, egyenes közvetítésben nézni fotelből vagy ágyról, ezerszer többet látni így, és kényelmesebb.
Délután viszont felkerekedtünk, ami elég komplikált volt, hiszen egész nap teljesen változatosan és váratlanul variálva voltak az útlezárások, azokat -- tekintettel arra, hogy a városnak egyébként is több mint fele fel van túrva rendesen -- előre megtudni és kiszámítani lehetetlen.
Naivan elterveztük, hogy innen indulunk és kimegyünk busszal egyenest az egyetemig, majd ott az erdőn át gyalog a stadionig. Igen ám, de nem ment a busz a Nagyerdőnek még a közelébe se, a Csokonai giminél fogta, oszt visszafordult... így meg kellett erőltetnünk a szürkeállományt: na most aztán, hacsak nem akarunk újra hazamenni, hol szálljunk le, hogy mégis, legalább nagyjából villamosközelbe kerüljünk?
Leszálltunk a Pesti utcán, és onnan kezdődött a kihalt, tikkasztó hőségtől forró utcákon a gyaloglás, majd feljutottunk a főtérre. Ott tök véletlenül sikerült kifognunk, hogy láthattuk az épp érkező nosztalgiavillamost, ami csak egyszer közlekedett oda és vissza a nap folyamán, s 500 kemény Ft lett volna rá a jegy. Mivel mi pénzdarabjaink utolsóit vertük a fogainkhoz éppen, ráadásul bérletünk van, úgy döntöttünk, hogy megvárunk egy következő tuját, ami nem nosztalgia ugyan, de a nosztalgiásat legalább láthattuk és lefotózhattuk!


Kiértünk tehát a Csónakázó-tóhoz, ahol emberezrek hömpölyögtek, míg szem ellát. Végigmentünk az árusok két sora közt az állatkertig, azzal szemben van a régi jó stadion bejárata. Ott újabb meglepetésben volt részünk: tavaly óta jelentősen növekedtek a jegyárak, a felnőtt 1300 volt, s még Bencéért is fizetni kellett 600 kemény Ft-ot. Azért, hogy megnézhessük a tikkasztó kánikulában szegény kiállított virágkocsikat, meg persze a délutáni folklórműsor is benne volt, de ezt, mivel az embertömegek előre elfoglalták az árnyékos, fedettebb helyeket a műsor színhelye előtt, úgysem lehetett látni, csak hallani.


Már az első virágkocsiknál érzékeltem, hogy Bencussal viszont baj van, nem bírta volna elviselni, míg körbesétáljuk az összes virágkocsit, és minden baja lett a melegtől: szomjas volt, éhes volt, ideges volt, hisztis volt; s mindezeket ebben a sorrendben; mikor véget ért, kezdte elölről! Legfőképpen pedig játszótérre akart menni!...


Mondjuk, ebben Szilvi is hibás volt, mert előre elejtette neki, hogy a virágkocsi-megnézés után kimegyünk a Jubileumi játszótérre. Úgyhogy Bencében EZ volt, ami megragadt, és csak ez lebegett a szeme előtt, emiatt nyűglődött. Holott megmondhattam volna előre, hogy azt sem fogja élvezni, mert ott is rengetegen lesznek ám, ő pedig nem szereti, ha több gyerek játszik ugyanazon a játékon egyszerre...
Kiemelt részletek innen-onnan:


Mindegy, a program lényege a virágkocsi-bemutató volt, úgyhogy mondtam, én akkor is körbejárom és körbefotózom azokat, ha fene fenét eszik is, én speciel ezért jöttem, és úgy tudtam eredetileg, hogy csatolt részeim is ehhez a programhoz csatlakoztak. Pláne, ha már kifizettünk egy rakás pénzt. Úgyhogy eldöntöttük, hogy üljenek le valahol a stadion egy árnyékos lépcsőjén - osztán hát majd jövök.
Így is lett, úgyhogy miután körbefotóztam a csodás kocsikat, csak kicsit lehetett facsarni a pólómból a vizet, és cseppet sem kaptam 230-nál többször frászt amiatt, mert a tömegből feszt akadt mindig valaki, aki előszeretettel belement a képembe. Lényegében megszoktam az ilyet, ez ezzel jár...



Virágdíszes járművek:


Egy kiemelés -- a Titanic katasztrófájának 100. évfordulója emlékére:


A Szent István-dombormű koszorúzás után a Déri téren:


2012. augusztus 19., vasárnap

Szülinap és névnap


19-én ünnepeltük Szilvit, aki egyébként augusztus 20-i születésű, mégpedig azért, hogy 20-án ki tudjunk mozdulni, amennyiben akarunk.
Szilvi némi eltúlzott pánikkal vette tudomásul, hogy már 31-es szám jelzi a korát a tortán... hogy az milyen borzasztó! Ecseteltem neki, hogy igen, tökéletesen emlékszem, mikor én 18 éves voltam, azt gondoltam, hogy húúúúú, aki már 27 éves, netán 30, az gyakorlatilag már a sír szélén áll! De majd 10 meg pláne 20 év múlva fogja látni és visszasírni azt, hogy milyen fiatal is volt még, amikor csak 31 volt...


Daninak érdekesen alakult a hétvégéje, mert pénteken még éjszakás volt, s szombat reggel alvás nélkül indultak zenekari baráti körrel Gergelyugornyára 2 napra. A Tisza menti faházban nyilván nem feküdt le soros alvására, hanem egész nap fürödtek, "bandáztak", buliztak, hajnalba nyúlóan... Vasárnap, mikor felhívtam, fél 2-kor még készülődött, hallatszott a hangján, hogy "túl sok" alvás nem lehetett 3 napon belül... Gyakorlatilag onnan egyenest hozzánk jött, otthon csak épp lepakolta a vitt holmikat és felvette a szennyeszsákját:)), ha már hozzánk jön (mer' hogy én mosok rá, mióta külön van, s egyben száradás után így meg is tudom varrni az arra szoruló cuccait).


A Szilvi szülinapjával egybevontuk Bencus névnapját, amely egyébként meg 23-án van naptár szerint, de ha már ünneplünk, a gyerek az gyerek.:)
Itthon csak ennyien voltunk, de Bencus úgyis meg lesz még ünnepelve máshol is a következő héten.
Anyukám meg később köszönti az unokáját és dédunokáját.


A Szilvi által rendelt kis 10 szeletes Sacher-torta isteni volt, s a mindennel megrakott szendvicsek által az épp kisült kolbász és a paprikás csirke nokedlivel is hanyagolódott - de nem gond, mert Daninak 1 hétig biztos nem lesz gondja kajára, ahogy odapakoltam.
Bencus aludt még, ahogy Dani jött, ami nem is baj, mert így nyugton tudtunk némileg beszélgetni szendvicsezés közben. Mire tortázásra került a sor, úgyis felébredt, naná!



Isten éltessen, leánymagzatom, boldog szülinapot!
És boldog névnapot, rosszcsont Bencusom!:)

2012. augusztus 15., szerda

Évforduló


Hat év nem kevés idő. Még akkor is, ha nagyrészt távkapcsolatról van szó...
Igaz, nem lehet olyan mércével venni, mint egy házasságot, melyek többségében sajnos, lakva elmúlik a varázs egy idő után, mert az ember mindenhez hozzászokik és talán nem becsüli eléggé. Nekünk viszont újdonság minden egyes találkozás. S mint A kis hercegben: a fizikailag ritka találkozások előtt mi már napokkal előbb elkezdjük ünneplőbe öltöztetni a szívünket.
Az is tény, hogy a távolság a kis tüzeket eloltja, a nagyokat fellobbantja... Ha az a társ lelki társ is, sőt, a körülmények úgy hozzák, hogy főleg az; megmaradhat a varázs. És akkor ünnep az évek sorának minden olyan napja és pillanata, amikor bármilyen formában találkozhatunk társunkkal.
Annyi, de annyi gyönyörű, kedves pillanat, nagyszerű élmények, történetek; rengeteg közös kaland, kifulladásig zajló nevetések sora, az a végtelenül sok kiállítás és együtt nézett számtalan film, töméntelen városnéző séta természetesen fotózásokkal egybekötve, kirándulások, a sok közös kedves macskás baráttal szervezett program, a kétszeri Loreena-koncert, sok-sok ezer fotó és millió ajándék... ezek csak töredékei ennek a 6 évnek. Ritka értékeink között tartjuk számon, hogy simán merünk gyerekek is lenni, s olyanokat megtenni, amit komoly felnőttként az emberek nem mernek. Meggyőződésem s egyben saját tapasztalatom is, hogy akár több dupla számjegyű időtartamú kapcsolat is van, melyben sajnos, töredéknyi igazi tartalom sincs...
Ja, és hát a lényeg: mindez közel sem áradozás és tömjénezés volt. Saját gyerekeim is ámuldoznak a kapcsolatunk (bár minden kapcsolat természetesen egyedi) különlegességén, minőségén, és nyugodtan hihető, hogy simán megmaradtam az objektív realitás talaján.
Hát ennyit a mai nap lényegéről, bár tényleg rengeteget lehetne írni sok mindenről ezzel kapcsolatban.



Pár éve még
(6. évfordulóra)

Pár éve még
nem tudhattad te sem,
mennyi tiszta szeretet
rejtőzik lelked mélyén.
Pár éve még
nem tudhattam én sem,
hogy élsz valahol a világ
bármely részén.
Pár éve még
nem hitted volna: nem kell
majd örökre, lelkileg is
magányosnak lenned.
Pár éve még
én sem tudtam, bízhatok-e
valakiben még ez életben,
s hogy majd éppen benned.
Pár éve még
nem tudhattuk, lehet-e,
merjünk-e a másikban hinni,
s táplálni a reményt.
Pár éve még
nem tudhattuk, egyszer majd
erősítjük s egymásnak adjuk
a túlélést, az esélyt.