2017. augusztus 15., kedd

Labor és MÜK

Ma 8-ra laborbeutalóm volt.
Kissé hézagosan és hiányosan aludtam a macskák miatt, mintha szándékosak lettek volna a zavargások, hiányközlések, hosszadalmas, szagos és zajos almozások, melyeket állandóan abszolválni kellett.
Az utolsó hajnali után már vissza se próbáltam aludni a maradék fél órámra.
Célirányos készülődés, majd buszmegálló, padon ülve várakozás. Szerencsére egészen friss volt még a hűvös, szeles levegő -- legalább ennyi van kedvemre.
Pesti utcáról elvánszorgás a Dorottyáig, Kenézy. A labor most normál volt, tehát alig több, mint egy órahosszat kellett ücsörögni, mire a sok sürgős után beszólítottak.
A vérvétel után csak egy apró papírvattadarabot kaptam, és mire kértem, hogy ragasszák már le, ha lehet; már gyorsan át is vérzett. Új két darabot szorított rá a hölgy, ráragasztva és reményét kifejezve, hogy reméljük, nem vérzik át, mert nagyon beindult. Hát, én is reménylettem...
Nem mertem nagyon messze menni, hátha tényleg elkezd itt nekem spriccelni, így hát kissé esetlenül a cuccokkal megpróbáltam tartani és jó sokáig nyugton maradni. Elég tartósan nem éreztem stabilnak a nyomát.
Végre elhagytam a kórházat, és most az volt a szándékom, hogy felmegyek elintézni a MÜK-ot. 21-ére, jövő hétfőre vagyok híva, de számításom szerint én már akkor nagyon rosszul leszek, hisz holnap kemó, ami után már legutóbb is szombaton borzasztó állapotban keltem.
Az volt a tervem, hogy úgy megyek, mint a múltkor, a 42-es vagy 43-as a Kistemplomnál megáll, onnan már egy köpés a MÜK. Na, ezek útvonalát az életben nem fogom megjegyezni. Múltkor sikerült jó buszra szállni, most a Nagytemplom feliratúra szálltam fel, amely útvonal nem zárta ki nálam a Kistemplomot -- de nem arra ment. Így a Burgundián szálltam le, ahonnan nekem most nagyon nagy távolság volt begyalogolni a Péterfiáról a Kálvin tér, Piac utcán egészen a Szent Annáig még csigatempóban is. Marhára fárasztó volt.
Ketten álltak előttem a sorban, így hamarosan kaptam egy sorszámot. Fel kellett mászni az elsőre, hát, én erre most nem vállalkoztam, úgyhogy nem érdekelt semmi, lifttel mentem.
Kb. egy fél órámba került a várakozás, míg az eredeti ügyintézőm elé kerültem, aki még most látott először így (a tökfedőm eléggé mutatja a szomorú valóságot), mivel a múltkor helyettesítették.
Eléggé leplezte, de azért látszott a döbbenete, és hát megnézett párszor, hogy jól azonosított-e be.
Mondtam, hogy tudom, előbb jöttem 6 nappal, de később nem mertem. Ugyanis a híváskor én már nagyon rosszul leszek, akár hetekig.
Adott nekem egy lehetőséget arra, hogy minden második alkalommal neten jelentkezhessek be, jelezvén, hogy változás nem történt és időpontot kérek. Így ezt a következő alkalommal már használhatom. Adategyeztetések után váltottunk még pár dologról szót, hogy milyen kár, hogy nem jött össze az az 1 év bejelentett meló, mert ha az után újra jelentkeznék a MÜK-nál, már rég jogosult lennék NYES-re. Mondtam, hogy mivel még egészségesen sem tobzódtak értem, hogy 1 évre alkalmazzanak, így meg aztán pláne. Nem beszélve arról, hogy én jelenleg csak maximum túlélésre tudom használni a jártányi erőmet.
Nagy fellélegzés, megkaptam a pecsétet, ez is le van 3 hónapra tudva.
Vettem egy kétgömbös fagyit, amit nem bírtam megenni -- hiába, ez nem a kézműves-cukormentes volt... --, közben elsétáltam a főtérig. Ott lefotóztam a virágos térkaput a Nagytemplommal.

 
A Halköznél elvitelre vettem némi kaját -- rántott csirkemellet rizzsel és sült halat, optimistán gondolván, hogy az elsőt megeszem, ez utóbbit meg Szilvivel megosztjuk --, aztán a tűző napon lévő buszmegállóban vegetáltam, míg végre jött a busz.

Otthon ledeglettem kicsinyég, mert baromira elfáradtam.
Délután megpróbáltam nagy ambícióval nekilátni a sült halnak. Hát, nem tudtam enni. Pedig imádom... Majdnem sírva fakadtam. Egyszerűen nem éreztem az ízét, teljesen mást éreztem. Eredetileg Szilvivel gondoltam felezni, de így az egészet neki adtam. Hekkhal volt, 5 kis darab, melyek vastagsága persze változó volt aszerint, hogy törzse vagy farka a halnak. Nyilván ha tudom, hogy nem tudom ezt sem enni, nem kísérletezgetek, de annyira szeretem amúgy, hogy fel se tételeztem, hogy ebből sem bírok enni. Így aztán Szilvi jól járt.
A csirkemellből és rizsből azért ettem, nem volt százas az sem nálam, de kevésbé tért el a valóságtól, mint a hal. Persze felét sem bírtam megenni. A megmaradt csirkemellel nem volt probléma: Haramia nagyon örült neki két alkalommal is.
Telefon anyámmal, Istvánnal, majd jött Dani, szennyest hozott, beszélgettünk.
"Meglehetős" nap volt...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése