2017. augusztus 14., hétfő

Utónévnap

Popika akart velem ma találkozni egy rövid időre, hogy egy kicsit beszélgetünk egy padon, meg hoz nekem pár dolgot. Ma még egészen jó idő volt, úgyhogy nem tántorított el 35 fok, bár ez a szar közérzet és gyengeség nem tudom, mikor fog elmúlni az életben. Tényleg összeér a két kemó közti időszak, és folyamatos rosszullét az egész.
Megbeszéltük, ha felszáll a 30-asra az állomásnál, szólni fog, mert mégiscsak át kell öltözni, le csak nem mehet az ember úgy, ahogy otthon van.
Így is lett, elkészültem és hamar itt volt a busza. Lementem, és a sétányon találkoztunk, pont volt egy szabad pad. Emlegettük is, hogy reméljük, nem lesz olyan pechünk, hogy úgy járunk, mint utoljára: akkor ugyanis minden további nélkül mellénk ült egy asszony. Oké, egy utcai pad nem kisajátítható, de nekünk pl. eszünkbe nem jutott volna soha, hogy ahol ketten elmélyülten beszélgetnek, melléjük tanyázzunk. Még egy ember mellé sem ült soha egyikünk sem, pedig az nem feszélyezi a másikat annyira, hisz nem beszélget. Mondtuk is, hogy nem tudjuk, mások hogy vannak összerakva -- gátlástalanul, minden további nélkül leülnek akár bizalmas beszélgetésben lévő két ember mellé, aztán még érezzék magukat ők kényelmetlenül, hogy hogy álljanak fel... mivel nem tudnak tovább beszélgetni. Az ember azért óhatatlanul nem szívesen tálalja ki idegenek előtt a dolgait. Ez nekünk ezek szerint természetes, másoknak nem.
Hát, beszélgettünk vagy 10 percet, mikor most meg egy férfi telepedett mellénk. Most nem kényelmetlenkedtünk annyit, mint a múltkor, hogy hogy ne bántsuk meg a (szerintünk) pofátlan asszonyt, most férfit, hanem szinte azonnal felálltunk, és mondtuk, hogy mi már úgyis menni akarunk... ennyi...
Egyébként a többi padon is 1 vagy 2 ember ült, mi annak az oka, hogy feszt mimellénk van telepedhetnékje valakinek?
Popika meghívott a kézműves fagyizóba. Meglepődtem, hogy nem tudtam egyszerűen felpattanni a dobogóra a fagyis előtt, hogy lássam, milyen fagyik vannak... hanem bizonytalankodtam egy csomót. Meg lefelé menéskor is...
Kértem egy kétgömböset, jólesett!
Fagyival átmentünk az Angyalföld térre, ahol a kör alakú, szélén deszkás ülőkés részen reméltük, hogy itt nem fog szorosan mellénk ülni senki; még beszélgettünk kicsit.
Még előtte az első padon Popika a névnapi ajándék másik részével lepett meg: egy cicás karóra, mely Kínából érkezett némi viszontagsággal (nagyon cuki); és egy A5 méretű állatos-növényes színező gazdája lettem. De kaptam egy szatyor sárgabarackmagot is, melyet Popika kiszárított nekem. No, el leszek látva egy jó darabig!
Miután a lényeget megbeszéltük, visszamentünk a sétányra, ahol elbúcsúztunk. Reméltem, nem haragszik, amiért most nem kísérem el a 30-asig, de nyilvánvalóan megértette, sőt, örült, hogy le tudtam jönni.

Az ajándékok:

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése