Beregi kirándulás

Fél 5 után kelnem kellett. Igen kevés volt már megint az alvás, de hát ez van, ha ződhajnalban kelek. Mert ettől még nem tudok este 9-kor lefeküdni.
Tempósan végeztem a reggeli dolgaimat, közben pakoltam az útra, csináltam két zsemléből szalámis szendvicset, beraktam a kis hűtőtáskába a fél liter gyömbéremmel együtt. Tettem még bele Balaton szeletet -- persze csak utólag mondhattam el, hogy mindezekből estére csak az üdítő volt megkezdve, a többihez hozzá sem értem.
Fél 7 után indultam a 19-eshez. Előzőleg kinéztem, hol kell leszállnom, mert ennek az útját csak addig ismerem, ahol a volt munkahelyemhez kellett leszállnom. Ehhez képest a második megállónál  volt a Csapókerti Művház, sokat hallottam már róla, de sosem jártam erre. Ott volt a gyülekező.
Előzőleg Popikával úgy beszéltük meg, hogy erre a buszra, melyen én leszek, ő a Kossuth utcán fog felszállni, de nem így történt. Később felhívott, hogy hol járok, mert ő már ott van, ugyanis az előző buszra szállt fel, azt hitte, az már ez. Mindegy végül is, inkább ott legyen, mint késsen, azt mondta előzőleg Popika, hogy fél 8-kor gyülekező, és senkire sem várnak.
Ahogy kiszámoltam, úgy is értem oda: 7.20-kor. Popika már várt a megállónál.
Akadt egy kis zavar, mert Popika neve nem szerepelt a listán; az én nevem hallatán meg azt mondta a vezető hölgy, hogy soha életében nem hallotta ezt a nevet... Pedig Popika anyósa befizette a pénzünket -- viszont ő még nem volt itt.
Hamar tisztázódott az ügy: Popika más néven lett beírva, egy olyan nő nevén, aki kétszer is szerepelt a listán... én viszont benne voltam, csak nem emlékeztek ezek szerint erre a névre.
Lényeg, hogy nem kellett hát hazamennünk, mégiscsak mehettünk kirándulni...
Egyébként én már voltam ezen a tájon többször.
Egyszer még '77-ben, nyomdai buszos kirándulással, a Déri Múzeum szervezésében.
Aztán a '90-es években még kétszer -- egyik egy esős pünkösdi napon, a Szent Anna-székesegyház szervezésében, Lőrinc atya vezetésével; valamint egy hittanos kirándulás volt Dani 9 éves korában, József atya vezetésével, s 2000 környékén András atyával... Úgyhogy nem panaszkodhatom ismeretlenségre -- de akárhányszor eljönnék. Más-más időszakokban, más társasággal, más szituban, más minőségben az ugyanarra a tájra szóló kirándulások mindig mások, mindig újak. Egy biztos, soha nem unalmasak, mindegyik ezerféle újdonságot nyújt. Nem beszélve arról, hogy e kirándulások közös pontjain, azaz Tákoson, Csarodán, Szatmárcsekén és Túristvándin kívül mindegyik kiránduláson egyéb, különböző települések voltak beiktatva, tehát mindegyiknél volt valami ÚJ, újak.

Fél 8-kor meg is érkezett a busz, felszálltunk, megállapították, hogy mindenki itt van, s indultunk is.
Légkondicionált busz volt, s tudvalevő, hogy az ablakok nem nyithatók, tehát valamilyen szinten elvileg mennie kell mindig a kondinak. Ezt reggel igen sokan nem tolerálták -- na, nem én, az biztos. Tudtam, milyen jól fog ez még esni ma... De a sok sápítozásra kikapcsolták a kondit kis időre, s mikor legközelebb be lett kapcsolva, már senki nem jajgatott. Napfényes, gyönyörű időnk volt ugyanis egész nap!
Állítólag három különböző egyesület illetve társaság gyűlt össze ezen a kiránduláson! Többek között énekkar is.
Popikával egymás mellett ültünk, hátunk mögött meg az anyósa ült valaki társaságában.
Ugyanazon az úton haladt a busz jó ideig, mint amikor pár hete a zempléni kirándulásra mentünk.
Első állomásunk Tákos volt, ahol a magyarországi népi építészet gyöngyszemét, az 1766-ban épült favázas református templomot tekintettük meg. Mezítlábas Notre-Dame-nak nevezik, mivel a nép emelte magának sárból és fából. A paticsfalak vesszőfonatokra épített agyagból és sárból készültek, a sarat pedig mezítláb kellett hozzá taposni, innen ered a neve. Padlója döngölt agyag, s a hatszögletes faragott szószéke malomkövön áll. Mennyezete alacsony, 58 db kézzel festett, virágmotívumokat ábrázoló kazettából áll, melyek mindegyike különböző. A templom melletti harangtornyot 1980-ban, eredeti rajzok alapján állították helyre. A 2001-es árvíz bizony egy időre tönkretette, majdnem fél méternyire a padokon még mindig látszik a víz nyoma... Utána sok-sok segítséggel szépen helyreállították a templomot.
Részletes és érdekes idegenvezetést hallhattunk a helybeli idősebb hölgy által, miközben megtöltöttük az apró templomot.

 

 

A belépőjegyért nem kellett fizetnünk, vezetőnk rendezte. Így hát vettem egy hűtőmágnest 500 Ft-ért, ehhez "kapcsoltak" egy kisebb puzzlét is, mely a templomot ábrázolja.

A templom környékén beregi keresztszemes hímzéses ajándéktárgyakat árultak, gyönyörű munkák voltak. Vettem egy kis tűpárnát és egy kulcstartót is, egy ezres volt a kettő.

Megérkezésünk után egyébként a társaság megrohamozott egy nyitott terű udvarféleséget, ahol sorbaálltunk pisilni több vécénél -- ez azért egy busznyi társaságnál elég rendes időt vett igénybe...

Tákos után Csaroda volt a következő állomás. Ott vezetőnk hiába akarta felvenni a telefonkapcsolatot azzal, aki elvileg beengedett volna bennünket -- hát ez nem sikerült...
Úgyhogy ezt a templomot csak kívülről sikerült megtekinteni, miközben a templomkertben töltöttünk némi időt. A 13. századból eredő református templom freskókat ábrázol, tornya tűhegyes, körerkélyes, és fazsindellyel fedett sisakban végződik. Itt is festett famennyezet van, s festettek a padok, a karzat és a szószék is. Kár, hogy nem sikerült belül is látnunk...

Nem volt szükség a szendvicsemre, mert Popika anyósa többször is megkínált ezzel-azzal bennünket, tényleg elég sokszor, de persze összesen sem bírtam volna annyit enni. Kétszer viszont elfogadtam egyfajta isteni finom kefíres kiflit, később egy szelet rántott padlizsánt, úgyhogy ennyi nekem részletesen kimerítette az ebéd előtti táplálkozást.😊

Ezután Nagyarnál álltunk meg, ahol kastélytól a rózsák kertjéig elég sok mindent meg lehetett volna nézni, de csupán a Petőfi-fánál álltunk meg. A több mint 200 éves, 6 méteres törzsű, 25 méter magas kocsányos tölgy már nem él, de emlékkertet, parkot, emléktáblákat állítottak körülötte, s nem utolsósorban a gyökerénél sarjadt egy fiatal fa az öreg tölgy utolsó terméséből.
Ennél a fánál megállt a társaságunk, és kiderült, hogy a csoport egyes tagjai -- készültek! Hallhattunk jó néhány Petőfi-verset, valamint éneket Petőfi megzenésített verseiből. Nagyon hangulatos volt az itt töltött idő. (A következő négy fényképet buszból készítettem.)

Szatmárcseke volt a következő állomás, ahol a Kölcsey-házhoz vezetett az első út. Ezt a belépőt is megfinanszírozták nekünk! Igazán részletes idegenvezetést kaptunk, és alaposan belemélyedhettünk Kölcsey korába. A végén a Himnusz is elhangzott, s beírtuk a nevünket a vendégkönyvbe. A parkban Kölcsey szobránál fotózkodtunk, csoportunkból volt, aki virágcsokrot helyezett Kölcsey kezébe.

Ezután a Szatmár fogadóba mentünk, ahol már vártak bennünket az ebéddel. Az ebéd nem volt kötelező, de 45-en igénybe vettük, s mivel a buszon idejövet még be lehetett fizetni, mi így tettünk Popikával. 1000 Ft igazán nem volt sok a kétfogásos ebédért, mely kötött tészta-levesből, rántott sertésbordából és vegyes köretből állt. Kaptunk mellé csemegeuborkát is, és friss víz volt az asztalon.

Utána Popika meghívott egy habos kávéra -- első alkalom, hogy a nap folyamán házon kívül kávét iszom. Szerencsére semmi gond nem volt emiatt. Fotózni akkor jutott eszembe, mikor már elkavartam a habot...😄 De olyan guszta volt ez a csésze, hogy muszáj volt.  Elindulás előtt beszaladtam a második pisilésre, nekem egész nap szerencsére ennyi elég volt.

Ezután sétáltunk Szatmárcsekén, s ami feltűnt, hogy tele voltak az udvarok, kertek, az utcák virágzó rózsákkal! Csodálatos látvány volt az októberi verőfényben.

Elsétáltunk a temetőbe, ahol megcsodáltuk a csónakos kopjafákat.
"A református műemlékké nyilvánított temető Szatmárcseke egyik nevezetessége, mint népi csónakos fejfás temető. A községben született Korpás István fafaragó mester, a kopjafák készítője. Páratlan látványt nyújt a közel 600, embermagasságú, stilizált emberfejet, illetve csónakban fekvő embert szimbolizáló sötét fejfával benépesített sírkert.

Egyelőre megdönthetetlen magyarázat nincs a csónakos fejfák eredetére. Vannak, akik úgy vélik, hogy az ősi ugor csónakos temetkezési szokás utolsó emléke, ez azonban romantikus tévhit. Mások szerint azért temetkeztek így, mert a falut körülvevő vizek áradásakor a halottakat csak csónakban vihették a temetőbe, azonban errefelé ladikkal jártak és a bárkás, félbárkás és deszkás temetés volt a hagyományos. A szakemberek dolga a vita eldöntése, nekünk marad az a különleges élmény, amit a fejfák százai nyújtanak." (Szatmárcseke honlapjáról idézve.)

A temető legmagasabb pontján helyezkedik el Kölcsey hat köroszlopos, felül párkánnyal összefogott, fehér síremléke, melynek közepén, hasábtalapzaton áll a Kölcsey feliratú, címeres urna.

Megtudtam, mi az az A.B.F.R.A., mely szinte minden síremléken megtalálható -- A Boldog Feltámadás Reménye Alatt.

Itt is részletes tájékoztatást kaptunk, és a végén csoportunk elénekelte a Himnuszt, amelyet fel is vett és visszajátszott egy csoporttag; meglepően szépen, tisztán hangzott a felvétel, igazán büszkék lehettünk.😇

Nagyon szép, rendkívüli tisztaságú ez a temető.

Az őszi színek itt is lenyűgöztek... egyszerűen nem bírtam abbahagyni a fotózást a vöröslő vadszőlők és egyéb futónövények láttán...

A temetőből a busz felé menet lehetett egy háznál lévő boltban vásárolni -- többen vettek különleges, kézműves, igen drága lekvárokat, van, aki házipálinkát. Én egy kis faragott csónakos fejfát és egy hűtőmágnest vettem, összesen 900-ért.

* *

Még egy állomás volt hátra: Túristvándi. Ezt már nagyon vártuk, és majdnem sikerült lemaradnunk arról, hogy működés közben lássuk a vízimalmot és a múzeumot. Szerencsére onnan való elindulásakor éppen sikerült elcsípni az ott dolgozó jóembert (azt nem tudom, tulajdonosa-e vagy csak megbízott), aki visszajött, és kinyitotta nekünk a malmot... No, itt, ezen az egy helyen kellett fizetnünk, de egyébként tényleg potom 200 Ft volt a belépő, s ennek fejében részletes ismertetést kaptunk, nem beszélve a látványról.

Csodás volt így a vízimalommal a Tisza, a rengeteg növényzettel, az őszi tájjal...
Sokat kellett manipulálni a képünkbe vágó éles őszi napsütéssel, elég nehéz és körülményes volt a fotózás. Azért igyekeztem megtenni, amit lehet.

Erre a helyre érve merült le immár a második akksim is a fényképezőhöz, úgyhogy itt már jórészt okostelefonnal fotóztam.

Természetesen kifelé menet itt is ajándékpult "állta utunkat", melyet megrohamoztak az emberek. Vettem egy csinos fa alapanyagú díszített szalvétatartót 700 Ft-ért, nagyon mutatós.

Tulajdonképpen innentől kezdve már csak a hazaút maradt, de az is igen hangulatos volt. Egész úton hazafelé énekelt a busz első fele, igencsak profi módon. Jókedvű beszélgetések zajlottak, a nap végig sütött (az biztos, jövet-menet az én oldalamról sütött, időnként a függönyt is kénytelenek voltunk behúzni, és mögüle leselkedtem kifelé. A légkondira egyébként tényleg nagy szükség volt egész nap, főleg így, hogy konkrétan égetett a nap az ablakon keresztül).

6 után értünk a csapókerti közösségi házhoz. Megvártam, míg Popika bemegy dolgát intézni, majd indultunk a 19-es buszmegállójához, ahol már ott várakozott a buszállományunk egy része. Popi leszállt a Kossuth utcán, én pedig majd a Tócósban, s hazagyalogoltam.

Remek kirándulás volt, nagyon jól éreztük magunkat. Roppant elégedett és boldog voltam, hogy részt vehettem rajta.💚👍😊

Telve élményekkel otthon megettem az egyik szendvicsemet, majd épp kezdődött a Survivor, utána a BK. Szenzációs nap volt.