2018. október 3., szerda

Rajzok ajándékba

A megszáradt ruhákat szedtem be, szortíroztam, hajtogattam, elpakoltam. Mindig megkönnyebbülés, mert ebben a zsúfolt kalitkában már az is sikerélmény, ha a ruhaszárítót össze lehet pakolni...
Szilvi vásárolt és befizetett egy számlát.
István telefonált, lefixálta, hogy hétvégén jön.

A nyárkezdet óta nagyon nem vagyok egyenesben anyagilag. Akkoriban triplázódott meg a macskakaja, és hát ugye, jöttek az állatorvosi dolgok. Így az eddig gyéren beszerzett ajándékokhoz mindenképp úgy gondoltam, hogy tennem kell valamit.
Ezért hát rajzolgattam...
Régi angol képeslapokat nézegettem, és úgy gondoltam, hogy ilyen manókat én is meg tudnék rajzolni. István meg értékeli is a hasonlókat.
Úgyhogy a nap nagyobb részét a két rajz elkészítésére szántam.


Megpróbáltam lefotózni a rajzokat, de az istennek nem nagyon akartak jól sikerülni.

Popika péntekre hívott volna magához, de mivel szombaton jön István, nekem addig még igen sok dolgom van, különös tekintettel péntekre... meg egyébként is, találkoztunk múlt pénteken, és fogunk is jövő csütörtökön; sokszor már én ennyiért is hálát kell adjak, hiszen néha elég sűrű a menőke. Meg aztán restellem is a tájékozódási képtelenségemet, sajnos, nagyon sokan nem hiszik el, azt hiszik, csak kényelmi szempont a részemről, ha azt kérem, hogy találkozzunk előtte. Életemben nagyon sok program ezért mulasztódott el, mert egyáltalán nem bíztam benne, hogy el tudok találni bizonyos helyekre. Volt, hogy megkockáztattam, és bizony volt, hogy mégsem jött össze; sőt, alig tudtam megtalálni utána a hazafelé bármivel is, de jó irányba vezető útirányt... Sosem tagadtam, hogy ez nekem az egyik legnagyobb gyengém. És sokszor inkább másra hivatkozik az ember, minthogy folyton égjek, és ezt kelljen bizonygatnom, hogy miért nem...
Szerintem elég jól bizonyítja ezt a hiányosságomat az, amikor eccer, 21 éves koromban, amikor négy hetet kettesben, aztán még két hetet egyedül voltam fent Pesten továbbképzés, tanfolyam céljából, a péntek esti hazautazáskor simán "hazautaztam" Debrecen helyett Szegedre... Ez azért nem hinném, hogy olyan általános és mindennapos dolog. No comment.

Blogpótlással is töltöttem az időt, na meg megnéztem a Nyerő páros 7--9. részét az RTL Moston, majd este Survivor, BK, később a Szulejmán követték egymást.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése