2018. augusztus 7., kedd

Mobil -- orvosnál

Borzasztó keveseket alszom, s ennek két oka is van: a meleg és Haramia. Amit mégis tudok aludni, azt a ventilátornak köszönhetem.
Ezt a 4-5 órát is több részletben...
Az a baj, hogy nem vagy nagyon nehezen tudok visszaaludni, márpedig többször is fel vagyok verve 1 utántól, amikor egyáltalán lefekszem. Magamtól nem kelnék fel, tudnék aludni, de ez a macska szörnyű... Sokszor hajnaltól csak vergődöm, aztán a végén, hiába vagyok rettentő álmos, mégsem sikerül -- 8 után meg már nem is próbálkozom.
Reggel meg is jött István utalása, ami a szülinapi ajándékom, Honesty oltásának és mizériájának ára.

Kimostam egy géppel pokrócot, terítőt.
Honesty úgy aludt a paplanomon, mint akit agyonvertek, úgyhogy gyakorlatilag be sem tudtam ágyazni egész nap, ilyen pedig soha nem szokott előfordulni, sosem szerettem a vetetlen ágyakat. Ám most Honesty gyengélkedik, nem volt szívem felverni. Szinte mozdulatlanul punnyadt méter hosszan.
Mikor késő délután végre lement almozni, áthúztam az ágyat és újabb gépnyit kimostam.
Délelőtt kaputelefon -- megjött a futár az Akai nyomógombos telefonommal. Ez István névnapi ajándéka, amiről már írtam.


Mondanom sem kell, hogy Szilvire bíztam, hogy rakja át a SIM-et az okosból ebbe, meg állítsa be, töltse fel stb., de ezeket már mondani sem kell, nyilván tudja Szilvi magától is. Meg hát szeret ilyesmivel foglalkozni, felderíteni a cuccokat.
Én közben kora délután összekaptam magam, és tetszett vagy sem, el kellett mennem a háziorvoshoz. Főként gyógyszeríratás miatt. Logikus, hogy egybekötöm az anyámét és az enyémet -- most leginkább az én legfontosabb gyógyszerem volt fogytán, a Bisoprolol, mert ez pont 3x30, azaz 90 szemnyi, ez fogy el a leghamarabb. Nagyon vigyázok most már, hogy egyetlen nap ne maradjon ki, mert az nagyon sz@r közérzettel jár. Így ilyenkor nyilván íratom a többit is, meg az anyámét is.
Nagyon sokan voltak, de több mint fele nép nem ment be, mindenki gyógyszert íratott. Ami azt jelentette, hogy "csak" gyógyszeríratással is rendesen ki kellett várni az időt.
Még mindig nem volt az én doktornőm, elég régen helyettesítések vannak. Lényegében egész nyáron tanácsos a rendelési idő első felében jönni, mert utána már másik körzetes helyettesítés van. Nem is tudom, létezik-e még a napi 4 órás rendelési idő valaha, hiszen néha húsvét körül, meg egész decemberben is ez van.
A listával egyidejűleg beadtam anyám zárójelentését, valamint a kontrollos ambulánslapot megnézésre.
Miután minden megvolt, a legfontosabb gyógyszereket kiváltottam a gyógyszertárban.
Ezután vettem egy kétgömbös fagyit -- ha már erre járok, ki nem hagynám; sehol másutt nem láttam még gyömbéres narancsot...
A fagyi bevégzésével bementem az itteni Coopba. Félő, hogy egyszer majd megszüntetik ezt itt, hiszen bármikor járok erre, tényleg alig lézeng valaki. Mióta innen nem messze nem csupán a Penny van, hanem ugyanannyira az Aldi is, itt csak mutatóba jár vásárló. Bezzeg a mi Coopunk mindig zsúfolt!

Szilvi mutatott-mondott pár dolgot a mobilról.
Ami érdekes, ahhoz képest, hogy az ezredforduló tájékán milyen "nagy dolog" volt egy mezei mobil, most lényegében semmi nincs vele "foglalkozva". Magától értetődik, hogy semmit nem írnak le, mert biztos "úgyis mindenki tud mindent"... Régen olyan részletes, kiskönyvszerű volt egy használati útmutató, rajzokkal, töltésmagyarázóval... emlékszem, háromszor kellett feltölteni koppig, 10-12 órahosszat... minden egyes funkció és billentyűhasználat alaposan meg volt magyarázva. Most meg tényleg minden funkció kitalálása ránk van bízva.
Akkoriban a mezei mobilokon volt egy rahedli csengőhang, és szintén nagyon sok sms-hang.
Na, ezen kétféle van, és meg sincs különböztetve az, hogy csengő vagy sms. Az a csengőhang, amivel bekapcsolom a mobilt... és ugyanaz az sms-hang is. Azt a csóró két hangot nem tudom ketté venni, hogy egyik legyen akkor a telefoncsengés, másik az sms. Nem, csakis egyforma. Ráadásul meg sem lehet különböztetni, hogy egyik röviden, másik hosszan szóljon legalább. Ha én nem is lelném, Szilvi meglelte volna, nem olyan bonyolult mindent végignyomkodni és -nézni.
Háttérképekből is volt bármelyik telefonomon jópár darab. Na, ezen egy darab van!😁 Olyan... primitívek a lehetőségek. De hát azért négyezer Ft-ért ne várjon az ember csodát így, az okostelók világában!
Mindegy, alkalmazkodjunk. Szép amúgy, kis guszta. Az a lényeg, hogy a családi csomag ezentúl ebben lesz, és remélhetőleg ezt majd mindig fel lehet venni!

Este meghozták Bencét.
Leveskockából és -tésztából dobtam össze magamnak egy kis levest, este pedig egy darab tükörtojást sütöttem.
Megnéztem a BK-t és a tegnapi Elifet.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése