2019. április 30., kedd

Mosógépes

Szokásos reggeli ceremóniák és előkészületek után nyilván ma is mentem 9-re anyámért.
Fésültem, mosdattam, kissé tornáztattuk is a karját.
Rejtvényt fejtett, olvasott és tévét nézett egész nap, természetesen közben időnként aludni is szokott mindig. Ezek nem hosszú alvások, de a bóbiskolásnál azért többek. Negyedórák, félórák...
Délben a tegnap készített párolt csirkemellet tálaltam neki, gombamártással és rizzsel.
Később kávét, banánt evett.

Délután megjött öcsém, aki eltöltött vagy 1--1,5 órát a mosógépem bekötésével. Szerencsére volt már jó tekerőgomb alulra, megfelelő hosszúságú összekötő vízcső, és a szennyvíz is be volt kötve eddigi helyére. Egyébként olyanokat is kiszerelt és beszerelt, mármint külön adott tartozékokat, amire én és más laikus soha nem jöttünk volna rá, minek az és mire való. Két ilyen téglalap alakú dolog is volt, amit úgy tudott berakni, hogy valami nagyobb cuccot kiszedett hátulról. Mondjuk, a gép mellé adott könyv ezt tartalmazta, de az én felfogóképességem nem terjed ilyen dolgokig, soha életemben nem is hallottam ilyesmiről. Öcsém is csak onnan tudja, hogy ők pl. az új mosógépüknél nem csinálták ezt meg, aztán probléma lett... Utána a két lánya mosógépeinél már tudta, hogy azt ott meg kell csinálni.
Nagy szerencsém volt, mert azért ki tudja, mennyit kellett volna fizetnem egy szakembernek. Főleg, hogy venni kellett volna hozzá hosszabb vízcsövet és új tekerőgombot.
Elvitte azt a "szakirodalmat" is, ami a programokat tartalmazza, hogy majd lemásolja nekünk, mert kívülről ezt a kínálatot nemigen lehet megtanulni hirtelen...


Este levittem anyámat, elbúcsúztunk, majd itthon rendbe tettem a nyomokat, majd levágtam magam az ágyra, hogy nézzem a Konyhafőnököt és a BK-t.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése