Kontrollok - onkológia és traumatológia

A mai onkológiai időpontot komolyan vettem, bár úgyis onnantól szólíthatnak, miután már bejelentkeztem a kartonozóba.
Pont azért keltem és készültem el mindennel zöldhajnalban, hogy 8-kor már mehessek a buszhoz, az onkológiai időpont 8:30 volt -- bár már rég tudom, hogy itt sem számít semmit sem az időpont...
Azért reménykedtem, hogy hátha tényleg számít, hogy készen vannak a kért vizsgálatok és hamar behívnak, túlesünk rajta.
Azért is, mert anyám ma délelőttre (nincs órára pontos időpont, csak hogy délelőtt) lett visszahíva a traumára, második kontrolljára.
Ott voltam pár perccel időpont előtt, 10 percen belül sikerült is lejelentkezni a kartonozóban, ahol jeleztem, hogy a vizsgálatok tegnap elkészültek.
Na, ehhez képest 11:20 (!!!!)-kor hívtak be. Hát, ezért mondjuk, kár volt két napot bumliznom a Kenézyben ugyanannyiért, mint amikor egy nap alatt rendezem le az egészet!
Már tiszta ideg voltam, legalább 2 órája pisilnem kellett, de nem mertem elmenni, mert akkor richtig szólítottak volna. De még inkább stresszeltem, hogy anyámnak délelőtt kellene jönni a kontrollra, és úgy beszéltük meg sógornőmékkel, hogy ahogy végzek, azonnal telefonálok nekik, hogy indulhatnak! Így elkészítették anyámat szerintem már egész korán, ahogy mindenen túlestek, és várták a telefonomat...
Szóval ezen igen sokára estem túl, és nem igazán tett jót a stresszmentes élet címszó alatti javaslatnak a számomra...
Az onkológus a saját doktornőm volt egyébként, akivel nem találkozom többször, mint magával a főorvossal. Sok mindent fel kellett eleveníteni a régi időszakból.
Most mindenesetre a kérdezgetésekből kiderült, hogy mozgásszervileg nincs minden rendben, csontritkulással sok éve eleve kezelve voltam, aztán a rákbetegség miatt "elhagytam"... és hogy elég régen voltam DEXÁ-n. Tehát kíváncsi a DEXA-adatokra.
Valamint kaptam beutalót 08. 09-re: tumormarker labor, hasi UH, mellkasröntgenre; valamint évfordulón októberre mammográfiára és UH-ra, valamint utasítás a háziorvosnak a reumatológiai beutalóra; aztán persze csontizotópiára.
A haemangiómám 24 mm-ét megbeszéltük, mondtam, hogy 21-től 24-ig váltakozott a méret többször is a vizsgálat alatt. Előbb máj MRI-re akart küldeni, aztán emiatt, hogy ilyen bizonytalan volt a kimenetel, letett róla, hál' istennek. Most még csak az hiányzott volna, pont elég lesz a többi!
Miután végre kijöttem, azonnal mentem pisilni, utána hívtam sógornőmet. Mondta, hogy pont beszélték, hogy ha 11:40-ig nem szólok, akkor elindulnak... szóval már indultak is.
Kilavíroztam valahogy a mentőbejárathoz, ott leültem és vártam. Nemsokára meg is jöttek, öcsém autóján, mindketten. Kimentem, én is segítettem, bementünk és a mentőbejáratnál lévő váróban leültettem anyámat. Öcsémet útjára bocsátottuk, mi pedig: sógornőm elment kerekesszéket intézni, én pedig elmentem a betegjelentkezéshez, ahol számot kértem anyám ambulánslapjához, illetve a rajta lévő kontrollidőponthoz.
Én végeztem hamarabb. Mi tagadás, a kerekesszékek elég gyalavász állapotban vannak, ki kellett várni, míg lesz egy működőképes. Amihez sikerült végül is jutni, annak csupán annyi baja volt, hogy nem volt lábtartója... ami azért elég kényelmetlen.
Szokás szerint tömeges volt a várakozás, mi a gyógyszertár felé eső részen várakoztunk. Jó, hogy anyám ült a kerekesszékben, mert amúgy nekünk pl. állni kellett. És itt jön be, hogy amit vesztettem az egyik helyen (onkológiai fél nap), azt megnyertük a másikon: nagyon-nagyon kivételesen igen hamar szólítottak bennünket! Ugyanaz az orvos volt, aki a múltkor. És NEM küldött röntgenre, kapásból mondta, hogy ez már szerinte rendben van ahhoz, hogy levehessék a kötést, úgyhogy egy nővér azt le is vágta. Elmondta, hogy mozgatni, tornáztatni kell -- hát én ezt nyilván magamra vállaltam, mivel konkrétan a válltörésem után 40 gyógytornát vettem.
Megkaptuk az ambulánslapot, és már jöhettünk is el!
Javasolta az orvos, hogy vegyünk kartartó orvosi segédeszközt, úgyhogy míg sógornőm anyámmal félreállt a kerekesszékkel és felhívta öcsémet, miszerint jöhet értünk; én elmentem az orvosi gyógyászati segédeszközöket árusító boltba, és vettem egyet, igen speciális kartartót, 4000 Ft volt.
Ezek után kitoltuk a mentőbejárathoz és várakoztunk; mikor öcsém megérkezett, beraktuk anyámat, a cuccokat, és sógornőm visszavitte s elintézte a kerekesszék visszaadását.
A ház belső oldalához szoktunk állni, ott egy, és kevésbé meredek lépcsőn kell felsegíteni anyámat.
Öcsémékhez érve aztán összepakoltunk, átöltöztettük, és felvittem, elvégre ez az én műszakom volt.
Melegítettem az ebédet: a tegnapi húsos tészta volt, majd kapott teát, kávét, banánt, rizses csokit; nézhette a sorozatait, én pedig mindenek elrendezése után hajat mostam.
Szilvi befizetett 4, már meglévő csekkemet.
Este fél 8-kor levittem anyámat öcsémékhez.
Több mindenre szükség volt anyám nyugdíjából a számukra is, elvégre egy pelenkabugyi-csomag 6000, és már a következőt is meg kellett venni. Egy csomag betét 4000, a gumilepedő 4000... a csekkjei, a macskakaják...
Lényeg az, hogy elég kevés maradt a nyugdíjból, és ezzel kapcsolatban elég sok magyarázkodás volt, míg mindenki megértett mindent... Nekem mindenesetre tényleg nagyon ciki, hogy támogatásra szorulok anyám által. Nagyon szarul érzem magamat, annyi mindenre elmegy pedig szegénynek a pénze, mégis olyan, mintha csak miattam fogyna.