2019. április 9., kedd

Anyám gondozása, ottalvás

Elég baj volt, hogy csak 4,5 órát sikerült aludnom, hogy nem volt annyi eszem, hogy bevegyek valamit -- sosem volt altatóm, de nappali nyugtatóm igen, az legalább megnyugodni segít valamennyire, és akkor talán könnyebben alszik az ember. Az a gond, hogy amikor hajnalban eszmélek, képtelen vagyok visszaaludni, mert jár az agyam azonnal. És akkor nem tudom magam leállítani. Na mindegy, még ekkor nem tudtam, hogy következő éjjel gyakorlatilag nemhogy ennyit nem, de semmit nem fogok tudni alvadni...

7-ig kínlódtam, aztán felkeltem és dolgozgattam úgy itthon, magam körül, mint összepakoltam azokat, amiket anyámhoz szándékoztam vinni, még egy adag kajám is volt neki -- mostanában nemigen fog tudni főzni. Sem.
Összepakoltam a hátizsákot is egy napra való cuccal, meg a legfontosabb dolgaimmal -- tisztálkodók, gyógyszereim, alváspóló, otthoni bemcsi...
Bevallom, eleve attól vagyok rosszul a hosszabb távon ottlét miatt a gondolattól, hogy ott kb. olyan, mintha egy falu végén lennék úgy a 70-es évek elején. El vagyok vágva a világtól, egyetlen kisbót kétháznyira, oszt ezenkívül több kilométerre sehol semmi. Net se. Ha valami gond lenne, egy telefonszámot sem tudok kinézni sehonnan, ha netán lemerül a telefonom, mert nem hoztam töltőt. Ha hiányzik úgy nekem valami, nem tudok kocsival hazaugrani, hogy elhozzam azokat félórán belül visszatérve. Nekem félórát kell ahhoz gyalogolnom, másik felet meg vissza. Ehhez meg én már kevés vagyok. Legalább ne lopták volna el a biciklimet 30 évvel ezelőtt😀😒😠, hogy azóta sem voltam képes pótolni, mert sajnos, általában a fontosabbakra sem futotta.
Kezdettől fogva tudtam, hogy EZ nem megoldás. Ha sógornőmmel felváltva alszunk anyámnál, az mindenképp borzalmas. Talán már túl kényelmesek lennénk? Semmi komfort. Fát kell hasgatni, ha fűteni akarnánk, amiben semmi gyakorlatunk. Víz csak melegítéssel, és udvari csapból behordásra van mosogatásra, mosdásra. A budit leöntögetjük... Az udvari csapból hordott vizet palackos gázon melegítjük mindenhez. Ez egyszerűen túl lassú, feleslegesen időrabló, és valljuk be, szörnyű. Anyámat sem lehet így, ilyen állapotban, ebben a helyzetben tisztán tartani. Nincs mosógép, görnyedjünk három veder és két lavór fölött a mosásokkal-öblítésekkel. Ez nem fog menni.
Nekem, bevallom őszintén, néha még az összkomfort mellett sem könnyű... elfáradok, szíves vagyok, lumbágós, térdfájós, hátfájós vagyok... nálunk is régi minden, nem úgy működnek a dolgok, mint a modern cuccok, ráadásul túlzsúfoltak vagyunk -- DE_ összkomfort van, és még mindig ezerszer könnyebb, mint anyám őskori házában.

Nem beszéltünk meg előre semmit, tehát 10 körül már nemigen vártam tovább, felhívtam sógornőmet. Mondta, hogy éjszakás műszak után öcsém odament, és ő pedig hazajött. Mondta, hogy éjfél körül és reggel 6 körül kellett kivinni pisilni, még utána is tudtak pihenni. Sógornőmnek nem volt baja a nem-otthon-alvás miatt, szerencsés alkat, aki mélyen alvó.
Mindenesetre azt beszéltük, hogy ő most főz némi tarhonyalevest, és dél körül készül újra, elvinni a levest. Öcsém pedig bevásárolt és vitt több dolgot a hűtőbe.
No, akkor én pedig mondtam, hogy akkor nyilván most én következem, tehát megyek vele délben, és már tulajdonképp össze vagyok pakolva. Majd telefonál, ha indulunk.
Mint kiderült, háromszor telefonált, és nem vettem fel. Ami különben elég lehetetlen volt, mivel én is vonalason hívtam előzőleg, digisek vagyunk mindketten, visszafele mér ne működne...! Hát azért, mert ő nem tudta az új számunkat. Én azt gondoltam, hogy mivel öcsém tudja, már hívott is rajta, hát sógornőmnek is nyilvánvaló. De erre később jöttünk rá, mi volt a difi. Azt azért csodálom, hogy a régi számom hívásánál mér nem mondta be a gépi hang, hogy a hívott szám nem létezik.

Elég letargikus állapotban voltam, de egyébként én ilyenkor mindig erőltetem, hogy mindenben a jót lássam. Kocsival nagyon hamar ott vagyunk, ezalatt elég sokat tudtunk mégis beszélgetni.
Mivel ők régebb óta hívják anyámat legalább a télre magukhoz ott lakásra, én ebből indultam ki.
Ők, ahogy a lányok kirepültek, felújították gyönyörűen az egész háromszobás lakást. Anyám részére teljes szoba áll készen. De ő eddig nem volt hajlandó erre. Megbeszéltük, hogy EZ, amit most csinálunk, egyáltalán nem járható út. Nem fogjuk tudni ott a nomádságban ellátni, elzárva a külvilágtól, saját életünk úgyszólván megszűnvén... ez így hosszú távon nem fog menni! Bennem már régebben kialakult, hogy úgy kéne, hogy ha anyámnak ott külön szoba áll rendelkezésére, akkor, hogy ne legyen egyikünknek sem folyamatos gondozás a része, lehetne úgy csinálni, hogy napközben nálam van anyám, éjjelre pedig öcséméknél. Mivel tudom, hogy anyámnak főleg az a baja, hogy talán ha nekem lenne nagyobb lakásom és helyem, akkor nem ütközne nála ekkora akadályba, ha azt akarnám, hogy itt legyen, ha beteg, mégiscsak én vagyok a lánya. De a sors így akarta, hogy nekem két szobás lakásomból egy szobám legyen, egy darab egyszemélyes ággyal és (most már csak) egy macskával, és teljes, totális teltház, másik depós szobában a befogadott lánnyal és unokával. Ám mivel én nappal nem szoktam lefeküdni -- csak nagyon indokkal és elvétve --, és kiürítem a plüssöktől keresztanyámtól megörökölt karfa nélküli kisfotelomat, ezeken ellenne napközben. Így nem érezné úgy, hogy csak egyikünknél van, és hogy esetleg "milyen nagy teher". Mert őneki ez az állapot, ez a kiszolgáltatott helyzet egyáltalán nem természetes. Nem kér semmit inkább, és annyira alázatos és nem akar terhelni senkit, hogy nem is szól semmiért akkor sem, ha az tényleg semmibe nem kerül nekünk!
No, én ezt előadtam sógornőmnek, és azt láttam, hogy igen tetszik neki. Ahogy odaértünk anyámhoz, öcsém az udvaron téblábolt, s mondta, hogy a beteg alszik. Egészen jól aludt, jöttünk, mentünk, beszélgettünk -- nem ébredt fel. Végül is kint sikerült öcsémmel is megbeszélnünk mindazt, amit már sógornőmmel útközben megbeszéltünk. Öcsémnek is tetszett az ötlet. Ők már régóta azon vannak, hogy odamenjen anyám, de így, hogy én felesben felajánlom a gondozást, így még inkább jó lehet. Rám bízták, hogy amíg most itt leszek vele holnap délelőttig, készítsem elő a terepet... mert öcsém szerint rám hallgat jobban...
Mivel öcsém éccakás volt, ideje volt hazajutnia lefeküdni, sógornőm is itthagyta a levesét, elbúcsúztunk és elmentek. Innentől enyém volt a "terep", egészen másnap délelőttig.
Anyám még aludt, többször is ránéztem. Ezalatt, két ránézés között mindig kimentem a kertbe, mert ragyogó idő volt, szinte nyári meleg, és a kertben gyakorlatilag minden fa virágzott! Plusz a tulipán, ibolyák, nárcisz, primula -- igaz, nem túl nagy mennyiségben (évről évre kevesebb virág van), de a fák irtó szépek voltak. Bimbózott már az orgona is.
Szóval fotóztam többszöri nekifutással, mint aki sose látta ezt a kertet ebben az állapotban.


Anyám felébredt. Egyből vonultunk pisilni... alig ért el a vécéig. Rongyozás. A kád tele volt különböző stádiumokban lévő rongyos vedrekkel, de hiába kérdeztem, anyám is csak kb. tudta már, melyik hogyan is áll... így az új elázottakat csak a vedrek mellett halmoztam.
Mintha csak érezte volna hétfőre virradó éjjel, mi vár rá, hogy akkor 5-6 órát mosott egyfolytában... De hát nyilván mindenki tudhatja, hogy ez a több mázsányi fehér rongy azért... na. Nem helyettesíti a normális pelenkanadrágot, esetleg plusz betéttel. Ez... borzasztó! Mosógép nélkül... kézzel görnyedni és mosni az udvarról hordott, gázon melegített, lavórba becipelt vízben!
Ráadásul a felismerhetetlenségig dagadt lábai... az alig vánszorgás! Hát esküszöm, hogy a felkötött kar a törött vállal szinte a legkevesebb baja...😖

Háromszor hordtam vizet délutántól estig. Melegítettem a gázon. Kétszer elmosogattam az összes rászoruló dolgot, egyszer meg egy féllavórnyit, este, magamnak, lemosdani. De többször is fordultam ilyenekért, hogy öblítés, macskáknak edénymosogatás, vízcsere, ki a tyúkoknak víz, valamint kávéfőzés.
De lepakoltam, rendbetettem és lesúroltam a konyhai asztalokat is.
Közben jött Imre bá, aki nem is tudta, Mamuval mi van. No, ővele is egy félórát elbeszélgettünk, mindenben megígérte anyámnak, hogy segít, csak szóljon. Kár, hogy anyám soha nem vette ezt igénybe, pedig sokszor segített volna neki. És hát nem ingyen tette volna ezt a bácsi amúgy sem, mert ez kölcsönös: anyám is segít neki, amiben tud -- ide hordhatja az ételhordó annak kajáját és az ételesért is idejön... meg ő veszi fel a nyugdíját, ilyenek.
A cicák etetésére is volt gondom. Marcival nem volt probléma, mert többször is bejött, evett tápot is, konzervet is. Inkább a kicsivel. De gondolom, győzhetett az éhség, mert először is bejött csak úgy, hogy én a konyha végében állva meg sem mozdultam, míg ő a szárazat eszi. Később beljebb merészkedett, és mint aki sose evett, befalt egy egész tálkás Shahot. Közben én a konyha végében szintén szoboráltam.
De bent maradni egyik sem maradt bent éjszakára, pedig elég sokszor bent alszanak. Nekem is jól jött volna...
Anyámnak ebédre a sógornőmféle levesből melegítettem, estére pedig a paprikás csirkémet ette főtt tésztával. Magamnak is vittem kaját, délben a tegnap vett sült hekkdarabjaimat ettem minden nélkül, este pedig piacon vett ötcentis, enyhén csípős, lágyabb füstölt kolbászt kenyérrel.
Vittem egy fél liternyi ice teát, lényegében azt ittam másnap délig...
Vittem ki a csirkéknek darát a szokott helyükre. Imre bácsi kiszedte a japán tyúkoknál a tojásokat.
Késő délután kint ücsörögtünk a ház előtt az udvaron és beszélgettünk anyuval. Annyira jó idő volt, sok mindenről szó esett...
Óvatosan felhoztam neki ezt a hozzánk költözéses témát. Vártam a szokásos nagy tiltakozást, felháborodást, hogy na ő aztán nem, meg ilyenek. Tulajdonképpen tegnap, mikor hazamentünk késő éjjel a kórházból, ő akkor is teljes nyugalomban azt mondta, hogy menjünk csak nyugodtan haza, ő majd ellesz itt, ahogy szokott... Még jó, hogy sógornőm nem hagyta, mert tényleg nem tudom, mi lett volna vele! És abszolút nem csak a gúzskötés miatt, hanem az állandó pisilés és kimenések miatt.
Megjegyzendő még, hogy éjjel óta máig is kissé zavart az ügyben, hogy ő hol is van most tulajdonképpen. És tudja is. Attól, hogy sógornőm itt aludt az éjjel, ez megzavarta, hogy ki van kinél. Azt hitte, ő van sógornőmnél... A saját lakásában nem ismeri fel, hogy merre van a fürdőszoba. Vagy rossz irányba fordul, ha bárhova is akar menni!
Na, lényeg, hogy amikor nagyon finoman részleteztem neki, hogy hogy is képzeljük ezt a hozzánk költözést, hogy nappal énnálam lenne, éjjel meg öcséméknél aludna; ott van neki egy teljesen neki szánt szoba, ellátnánk, kimosnánk minden szennyesét (jelenleg nyilván sógornőm, mivel nekem perpillanat nincs mosógépem), gondoskodnánk róla, és hát mennyivel más ott, vagy nálam, az összkomfortban lemosni őt, nem neki kéne dikicselnie mindig az összepisilt dolgokkal... na és hát Dani is megígérte, hogy naponta eljön a macskáit megetetni... NEM tiltakozott. Hallgatott ugyan, nem ujjongott... elég beletörődő arckifejezéssel, de nem tiltakozott. Azt hiszem, belátta, hogy akármennyire is önálló is volt mindig, ez most már meghaladja az erejét! Rohadtul nem neki való ez a komfort nélküliség 88 éves korára. Ráadásul az égegyadta világon semmi garancia sem lesz ezek után arra, hogy nem esik el még akárhányszor! Mi lett volna, ha combnyaktörést vagy gerinctörést kap? Vagy elég csak egy lábtörés. Hogy vonszolnánk ki ilyen sűrűn a budira? Sehogy!
Azt hiszem, sokat jelentett nála az is azért, hogy hangsúlyoztam, hogy nappal nálam lenne.

Napközben is többször aludt vagy szundikált, de a pisilés mindig felébresztette... (szerencsére!).
Este 8-kor lefektettem véglegesen, miután mindent elrendeztem körülötte. Én azután lemosdottam, átöltöztem, bezártam, és 9 körül én is lefeküdtem. Mondanom sem kell, hogy hiába aludtam én előzőleg keveseket, szokatlan helyen nem tudok aludni, vagy legalábbis nehezen, de nem is igen volt kényelmes, rövid volt, lejtett befelé a fekvőhely, de roppant idegesített, hogy hogy lehettem ilyen hülye, hogy a kispárnámat, holott előre gondoltam rá, nem hoztam el! Holott még a kórházba is mindig vittem! Otthon maradt a papucsom is, úgyhogy egész nap sportcipőben, az sem volt vidám.
Talán kispárnával sikerült volna, de így egyáltalán nem. Pedig addig kellett volna aludnom, amíg anyám is alszik -- mint a gyereknél...
Danitól kaptam úgy negyed 11 körül sms-t, hogy mi újság... nos, ő az egészről mit sem tudott, úgyhogy igyekeztem tömören megírni a lényeget. Ezek után felhívott, legalább fél órát beszélgettünk, részemről halkan -- anyám az egészből nem is hallott amúgy semmit, csak utólag meséltem neki, hogy itt beszéltem éjjel nem messze tőle. Ezután továbbra sem tudtam elaludni, és anyám negyed 1-kor megkezdte a vécébe járást. Amihez pattanni kell ám, mert nem tud felállni, jó idő a segítése, s addig becsuroghat simán. Bot a jó kezébe, a másik oldalról gúzs és nem lehet ott tartani, tehát mindenhogy átnyalábolva ki kell támogatni a fürdőszobába. Kifelé megáll a szobaajtóban, és gondolkozik... hogy akkor innentől merre is?
Ez az állandó pisilés a rongyozás miatt volt katasztrófa. Ráadásul egy darab laza bugyi tartotta az egészet... szóval egy őrület volt az egész...
Bementünk. Ő 5 perc alatt elaludt, én továbbra is csak forogtam, mint a szélkakas.
Fél 3 körül már szinte majdnem sikerült eszméletet vesztenem, de megint gyúlt a kisvillany... Menni kell? Naná. Dettó ugyanaz lejátszódott. Visszafekvés, ő elalszik pár percen belül. Én megint csak fetrengek. Még fél 5-kor nézem az órát... és 5-kor megint pisilni vonulás, akkor már nagyon elborult volt a fejem, nyilván alhattam vagy negyedórát, és lett volna esetleg több is...
Na, mindegy, nincs tovább miről beszélni, már világosodott, az utca nagyon forgalmas és zajos -- végképp nem tudtam immáron visszaaludni.
Elég sok szörnyű éjszakám volt, esküszöm, pedig nincsenek nagyon különleges igényeim; ám tényleg, ilyen téren (semmi vagy nagyon rossz alvás) nem szenvedtem hiányt... de bizony, ez is közéjük tartozott!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése