Anyám első kontrollon

Most 5:20-ra ébresztettem magam a mobillal, mert azt javasolták, hogy bár a betegszállítók 8-9 között jönnek, de azért "célszerű" már fél 8 után (!!) készen lenni. Annyira nem voltam boldog, de ez ugyan kit érdekel, engem sem.
Elkészültem mindennel magam körül, macskát otthagytam mindennel ellátva, összepakoltam, majd fél 8 után együtt indultunk Szilvivel -- ő iskolába, én pedig le öcsémékhez.
No, ott is már szinte elkészültek, anyám is ott ült glédában, ahogy kell. Természetesen nem ma kezdtük el a vízhajtózást, nehogy fokozzuk a parákat.
Beszélgettünk, várakoztunk. Jó, hogy ilyen korán puccba vágtuk magunkat, meg hogy ilyen széles az intervallum, mert fél 10-kor jelentkeztek is a betegszállítók.
Öcsém rendezte előre, kaputelefon, ajtónyitás, lement eléjük stb.
Egyébként nagyon topon voltak, kenték-vágták a dolgukat. Megkapták a menetlevelet vagy mifenét, aztán anyámat összekapták és bepakolták egy profi kerekesszékbe, a következő percek szinte egybefolytak.
A profi kerekesszék abból is állt, hogy pl. amikor a lépcsőn kellett valahogy a lépcsőház után levinni az utcára, seperc alatt a fejnél és a lábnál két-két rudat (nyelet?) kinyitottak, és hordágyként funkcionált a cucc, úgy vitték le anyámat.
Mindenesetre sógornőm megkérdezte, hogy mi ketten mehetnénk-e a beteggel esetleg, azt a szerencsés választ kaptuk, hogy egyébként NEM lehetne, de mivel senki mást nem szállítanak most a kocsiban, így mehetnénk, mind a ketten! Ennek nagyon örültünk tényleg! Benne volt a pakliban, hogy nem, s akkor úgy gondoltuk, hogy abban az esetben megyünk egyből utánuk sógornőm kocsijával. És mi van akkor, ha nincs autó (vagy személy), aki utánuk menjen ilyenkor a betegnek? No, most esett le az a sok szerencsétlen elesett beteg a kerekes székekben a kórházakban, akik órákig vegetálnak tök egyedül, szinte mindenfajta kommunikáció nélkül, hiszen semmit nem tudnak segítség nélkül csinálni!
Nekünk ez tökéletes mázli volt. Azt leszámítva, hogy amikor anyámat hátulról betolták a betegszállító autóba, nekünk pedig leraktak (!!!) egy sámlit ahhoz, hogy oldalról fel tudjunk szállni az autó utasterébe!!!, a sámli és készség ellenére úgy éreztem, gyakorlatilag kifordult a bal térdem.
A mentőbejáratig vittek bennünket, de onnan is végig segítettek, pl. kórházi kerekesszéket keríteni, ahova az ő székükből átrakták anyámat, aztán az egyik el is ment anyám papírjával jelentkezni és meghozta a sorszámot és a vele járó infókat is, lényegében semmi dolgunk nem volt!
Míg sógornőm vállalta a kórházi kerekesszékkel járó adminisztrációt, én -- anyám nagyon határozott kérésére -- odaadtam az egyik szállítónak kétezret, nagy köszönettel. Ezt így kellett intézni, titokban, merthogy öcsémék egyébként nem adnak gyakorlatilag sehol. A szokásos szabványszöveg: "nekem ki ad?" Pedig sajnos, tudomásul kell venni, hogy vannak borravalós szakmák. Eddig is nagyon rendesek voltak, tényleg, ezek az emberek, de ezután még a szék tolását is átvette tőlem a jóember, ahogy evickélgettem, laikusan lavírozgattam anyámat tologatva a nép, a tömegekkel zsúfolt folyosók, ajtók között. (Mindenesetre öcsémék nem tudják, hogy borravalót adtunk a betegszállítóknak. Így mindenki jól járt, mert mi meg anyámmal pont hogy így éreztük magunkat jobban...)
A szállítók többször is megkérdezték, hogy biztos-e, hogy nincs igény rájuk a vizsgálat után, egyeztettek velünk mindent. Ugyanis úgy volt megbeszélve, hogy mivel öcsém szabadnapos, szólunk, ha végeztünk és értünk jön. Így gyorsabban végzünk mindenféleképpen...
Persze így is onnantól, hogy jöttek a betegszállítók és míg öcsém értünk jött, 4 órahossza telt el!
Most ugyan nem 6, csak 3 helyen kellett kivárnunk a behívásunkat, orvos-rtg.-orvos volt a sorrend. Mégis iszonyú hosszú volt, még szerencse, hogy anyám eleve kerekesszékben ült, és az első volt a leghosszabb várakozás, míg előszörre bejutottunk az orvoshoz -- akkor pedig egy idő után le tudtunk ülni a gyógyszertár előtti nagy váróban. Előbb én, majd sógornőm is.
A három helyen a bent töltött idők összeadva sem adták ki a 10-15 percet. Mindhárom helyen én toltam anyámat, sógornőm pedig vitte a papírt és a cuccokat, ami különösen a röntgennél tényleg szükségszerűen fontos volt! Megmondom őszintén, egészen más volt így, hogy nem tök egyedül vagyok anyámmal és tök egyedül végzek órákon át mindent! A hívószámok figyelése állandóan, anyám be- és kicipelése, bent vetkőztetés, papír, öltöztetés, cuccok összefogása, pisilés, ez kell-az kell.
Egy arab, nagyon kedves orvos volt, nagyon hamar végzett. Sógornőmet ismerősnek találta, persze (sógornőm szerint szerencsére) nem volt honnan, hiszen nem volt még traumán.
A röntgen után beiktattunk egy pisilést, mégiscsak van már 5 órája legalább, hogy anyám meg tudta ezt ejteni utoljára. A kerekesszékes vécében próbáltunk szerencsét, hát mi tagadás, majdnem feladtam, látszik, hogy kezdő vagyok, mert sehogy sem sikerült úgy helyezkedni a székkel, hogy anyám normálisan valahogy kisegíthető legyen a vécéhez, illetve hozzáférjek vetkőztetni. Valahogy mégiscsak elvégeztük, de ez az egész majdnem meghaladta teljesítőképességemet.
A röntgen utáni orvosi jelenésnél az volt a véleménye, hogy szépen gyógyul a törés, és el is engedett bennünket, de már 26-ára újra kontrollra rendelt. Már csak bőven kint jutott eszembe, hogy hát ez ragyogó, pont aznapra onkológiai kontrollom van...
Mikor végeztünk, sógornőm hívta öcsémet, akit a mentőbejáratnál vártunk. Mikor megérkezett, kicsit később vettük észre, mert a mentőktől nem látszott a hátrébb álló kocsi... Mindenesetre kitoltam anyámat, beraktuk a kocsiba és a cuccokat is, közben sógornőm visszavitte a kerekesszéket és befejezték az adminisztrációt.
Hazaértük, a kanyarbelső könnyebb lépcsőjén felimádkoztuk anyámat, majd mikor végre már a liftet is magunk között hagytuk, megkönnyebbülve sóhajtoztunk... Öcséméknél átöltöztettük, anyámat, majd én felvittem magamhoz, s a nap hátralévő részét ott töltöttük.
Ebédre a tegnapi sajtos-tejfölös csirkecombot melegítettem neki sárgarépás rizzsel, uborkával. És megvolt a kávé, banán is.
Nézte a sorozatait, este pedig meghozták Bencét.
Fél 8 körül levittem anyámat öcsémékhez, aztán megnéztem a Drága örököst és a BK-t.
Közben és után telefonok voltak Danival, Katámmal, Istvánnal...