2019. március 31., vasárnap

Óraállítás

Hajnalban át kellett állítani az órát, azaz eggyel előbbre tolni.
Jó ideje meglepődöm, hogy az emberek a nyári időszámítást respektálják, én meg ki nem állhatom... Amúgy is a téli időszámítás az eredeti, ilyenkor gyakorlatilag elvesznek tőlünk egy órát, de egyáltalán nem csak emiatt nem preferálom egyáltalán. Az őszi átállítást meg sem érzem, de ez a nyári mindig is megviselt, és nem is csak 1-2 napig. Gyerekeknél is borul minden.
Amellett nem értem, hogy miért kell akkora ügyet, balhézást, veszekedést csinálni ebből az óra-ide-oda-toszogatással, mikor cseszegethetjük mi az órát akárhogyan, úgyis ugyanannyit van világos és ugyannnyit van sötét. Úgy ragaszkodnak az emberek a nyári időszámításhoz, mintha azáltal több óra nappali fényt kapnának, holott az egyértelműen ugyanannyi, akárhogy hívjuk az aktuális órát.
Nekem valahogy téli időszámításnál is az éjfél utáni fekvés van, hiába van 5-kor már sötét. A nyári időszámításnál viszont szerintem irreális, hogy 9-kor megy le a nap, enyhe túlzással.
Én valahogy azt gondoltam, hogy biztos mások is -- legalábbis sokkal többen -- esetleg így gondolkodnak. És bizony nem. Végigfutottam több okoskodáson, teszten, kérdőívféleségeken, és bizony nagy többség okvetlen a nyári időszámításért van oda. Hát, akkor biztos majd az is lesz majd, ha pár év múlva erről kell dönteni...
Nekem már annyira végül is nem újdonság, ha itt-ott kicsit néha máshogy gondolkodunk, mint a tömeg. Anyám is alig akarta elhinni, hogy miért szavaznak az emberek a nyári időszámítás állandóságára...


Anyám telefonált, közben igyekeztem főzni is.
Sertéspörköltöt készítettem főtt tésztával. A kertészssalátával ettem, melynek még jórésze megvolt.


Ezután hajat mostam, majd konstatáltam magamban, hogy konkrétan 10 Eliffel vagyok lemaradva, mégis inkább Szomszédokat óhajtottam nézni...😉
Úgyhogy el is kezdtem, úgyhogy természetesen időnként meg-megállítva a sorozatot -- István is hívott közben, Bencét is hozták --, késői lefekvésig 5 részt néztem meg ez utóbbiból.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése