Élményfestésen

Már nyolc előtt felkeltem. Nem ültem le addig, míg mindent el nem végeztem, amit csak kellett -- lakás, macska, jómagam, beveendők, keksz, tea, kávé... még egy laza ingblúzt is képes voltam kivasalni, meg persze 90%-ban összepakolni a viendőket. Csak ezek után tudtam lelkiismerettel gépet kapcsolni és megnézegetni, hol mi újság.
Gondoskodnom kellett kivételesen arról, hogy legkésőbb 1-ig valamit egyek, mert tudtam, hogy túlzás lenne kornyadozni egész délután, csak azért, mert nem tudok délelőtt enni.
A hasmenés is kísértett még nyomokban; indulásig biztos kimentem vagy négyszer, bár nem volt olyan katasztrofális, mint tegnap.
Elraktam a fényképezőt is, bár tudtam, hogy ez a program most nem arról fog szólni, hogy én fotózgassak...
Az még gond, hogy Bencus elvitele épp azidőben fog zajlani, miközben nekem indulnom kell, tehát manipulálásra lesz szükség, hogy ne legyünk útban senkivel sehol -- még szerencse, hogy két bejárata van a háznak. Konkrétan most nem akartam, hogy hú, de nagyon rég nem láttuk egymást és ezért kötelező legyen társalogni azokkal, akik jönnek Bencéért, vagy netán egy busszal menni, ilyesmi. Tekintettel arra, hogy hétvégén nekem nincs olyan buszom innen a városba, ami pont ideális időben érne fel, már előre kitaláltam, hogy nincs más, gyalog kell felmennem, ez a legmegbízhatóbb, és az egyetlen olyan mód a menésben, amikor nem kell semeddig sem visszafelé haladni...
Tehát úgy mentem el, hogy a kanyarbelsős kijáraton mentem ki, körbementem a házon, és a másik oldalán úgy mentem át a Kristály utcán a Széchenyire. Az meg már sima ügy. Gyakorlatilag 25 perc alatt fent van az ember a városban gyalog is.
Helyileg csak elképzelésem volt, hol van a pontos cím, de végül is a Gambrinusz közben egyértelmű dekorációs utalások alapján könnyen megtalálható volt még akkor is, ha pont a másik oldalban volt ahhoz képest, ahogy gondoltam.
13:50-re értem oda, ez ideális időpont volt, nem túl korán, de későn sem.
Már meglehetősen zajlott a kis teremben az élet.
Egy ideig bámészkodtam, majd lejelentkeztem a számítógépnél ülő hölgynél; csak nevet kellett mondanom. Oké, vegyem le a kabátot és foglaljak el egy helyet. Már előzőleg megállapítottam a neten, hogy összesen 16 hely van, és azt is, hogy húha, a Szarvasokra 14 hely foglalt. Ez azért rendesen telt ház. Szoktam figyelni, hogy általában azért nincsenek ilyen sokan; a csoportképeken általában úgy 6 fő az átlag. Már csak két szabad hely volt a 14-ből, tehát túl sok választásom nem volt, de a kettőből a fal mellettit választottam. Felöltöttem a székre helyezett bordó munkaköpenyt.
Az asztalon festőállvány, rajta a keretre tűzött vászon, melyre nagyon vázlatosan, halványan, ceruzával fel voltak helyezve a legfőbb motívumok; itt speciel a szarvasok és a két, előtéri fa. Nyilván az arányok, a pozíció miatt, és természetesen megkönnyítve a dolgot, hogy a szarvasformák, ha vázlatosan is, de nagyjából, pár vonással ki voltak alakítva. Elvégre rajzolni-festeni nem tudók számára is garantált sikerélmény van hirdetve, s ebben az is benne van, hogy ebben az esetben természetesen nem várható el az emberektől, hogy kapásból tudjanak szarvast rajzolni...
A vászon előtt a lefestendő kép képeslapnyi másolata, valamint folpackkal borított tányérra előkészítve akrilfestékpöttyök a kezdő színekből, aztán egy vastag és egy vékony ecset, papírtörlő, s egy befőttes üvegnyi víz. Már megkezdődött az üdvözlés, bemutatkozás, bevezető szöveg, amikor az utolsó résztvevő lány megérkezett és leült mellém.
A terem falait számtalan eddig megfestett alkotás borította, itt aztán végig lehetett nézni a repertoárt.
Evelin festő, grafikus volt a társaság oktatója. Kedves, közvetlen, segítőkész. Mesélt a festőről -- Leonid Afremov impresszionista orosz festőről --, a képeiről; s megtudtuk, hogy nagyon kedvelik őt, a festőnek több képét is feldolgozták már és szokták festeni. Elmagyarázta a festék jellemzőit, mely szerint az akril nagyon gyorsan szárad; a műveletet magát, melyik ecsettel mit és hogyan festünk.
A terem oldalánál állt az ő állványa, s azon mutatta be számunkra, mi következik és hogyan célszerű végrehajtani. Közben persze egyéb instrukciók tömege is elhangzott, melyik színhez mennyi vizet kell hozzákeverni, hogyan történik a színkeverés, mikor és hogyan húzzuk le az ecsetet, mikor célszerű az ecset lapjával, mikor az élével festeni, vagy ha nem használunk egy ecsetet, vízbe kell tenni.
Középen a sárga pettyezéssel kezdtünk, majd keverés következett: a narancsból és sárgából hoztunk össze világosnarancsot, s azzal pettyeztünk tovább. Később következett a narancs, majd a halványbarna, barna és sötétbarna -- valamelyik keveréssel, valamelyik több vízadással. Szünetig még a vörös pettyezést fejeztük be.
Már az elején elhangzott, hogy lesz majd egy FB-os bejelentkezés, beleegyezik-e mindenki -- természetesen nem akart titkolózni senki. De egyébként meg szinte észre sem lehetett venni, maximum utólag tudatosult a dolog.
Utólag elmondhatom, hogy igen aktív három óra volt. Nem volt lazázás, folyamatosan és keményen dolgozott mindenki. Elég tempósan kaptuk az instrukciókat, úgyhogy haladni kellett! Háttérből nagyon kellemes, halk zene szólt végig -- ez különösen jó és megnyugtató hatást adott.
Érdekes volt, hogy lényegében ez egy teljes kirakatüveges helyiség az utcára, úgyhogy mivel én pl. szemben ültem a kirakattal, abszolút lehetett látni a kinti mozgást, no meg azt is, hogy a járókelők érdeklődve nézegetnek bennünket.😄
Evelinnek volt egy segítője is, egy lány, a neve most nem jut eszembe, de ő is festő és grafikus egyébként -- ő is körbejárt folyamatosan, lehetett tőle kérdezni, és a problémáknál nagyon készségesen segített. De egyébként mindketten rendkívül kedvesek, toleránsak, figyelmesek voltak.
Úgy majd' két óra elteltével kaptunk kis szünetet, amikor kötelező volt távolról ránézni az alkotásainkra. Ami jó is volt, hiszen távolról ezek az impresszionista festmények sokkal mutatósabbak, főleg ugye, amatőröktől. Szünet előtt megkérdezték tőlünk, mit szeretnénk inni: többféle tea, 3 in 1 kávé és presszókávé közül lehetett választani. Mire szüneteltünk, készen voltak az italok -- jómagam egy citromos teát ittam.
Az utolsó órában némi jelzésszerű fehér, világoszöld, sötétzöld pöttyözgetés után már csak a legnehezebb részek voltak hátra: a szarvasok. Sötétbarnára ill. mellé a fekete. No, az agancsoknál célszerű volt még a lélegzetet is visszafojtani. Úgy éreztem, nem elég vékony az ecset, s ha valakinek a barnával, feketével sikerült mellényúlni, azt elég nehéz volt ám helyrehozni. Én a bal kezemmel meg is támasztottam a jobb könyökömet, egyszerűen nem bírtam csak úgy, a levegőben tartva az egész jobb karomat garantálni, hogy képes leszek nem kifutni a vékonyka agancsok között...
Még az aljnövényzetnél korrigálgattam, sötétítettem, s a legvégén a vászonkeret oldalait festettük be, mert ez így korrekt, s így külön keret nélkül is kitehető a falra például.
Megmondom őszintén: nekem tetszik a mű.💗
A legvégén összeültünk egy csoportképre, de annyian voltunk, hogy variálásokra volt szükség ahhoz, hogy ennyien elférjünk a képen.
Kaptunk egy Alkotásutca feliratú papírtáskát is, amelybe belefért a fösmíny, így ez a probléma is megoldódott -- ezt mondjuk, jelezték is nekünk az előzetes e-mailben.
Bár már az itt töltött idő közepe táján éreztem, hogy bizony, eléggé fejszés a hátam, de hát ez ezzel jár nálam. Mindez ellenére abszolút feldobott a dolog, imádtam az egészet! 💗💜💚
És tényleg készen lettünk 5 órára! Előttünk 10-től 1-ig volt egy csoport, és még utánunk is jönnek este 6-tól 9-ig. A csoportok között egy óra alatt kell rendet tenniük a teremben, mindent eltüntetni és előkészíteni a következők számára mindent.
A társaságban azért többen jöttek párosával, ismerősként. Azok tudtak beszélgetni, poénkodni közben. Nem igazán sokan voltunk úgy, mint én és a mellettem ülő lány, hogy tök egyedül -- de végül is nem feltétele ennek, hogy okvetlen ismerős is legyen velünk. Nekem jó volt így.

Kint jó nagy szél volt, kicsit lebegtette a papírtáskás képemet, de annak kell örülni, hogy nem esik az eső!
Bementem a Mekibe és vettem egy BigMacet és egy sajtburgert. Otthon az elsőt azonnal felfaltam, becsaptam utána egy doboz sert. A sajtburgert odaadtam később Szilvinek.
Remek kikapcsolódás volt és szenzációs feltöltődés ez az egész! Ha tehetném, mennék még ilyenre... sosem lehet tudni, hátha lesz még alkalom.😊

Amikor bekapcsoltam a gépet, csak lestem; ugyanis már az Alkotásutca posztolta a csoportképet meg albumot a rólunk készült fotókból. Sőt, kicsivel később felkerült a videó is az oldalra!

Itthon is lefotóztam a képet, hogy elbüszkélkedhessek.

Jött egy emlékeztető e-mail a holnapi városnéző sétára!
István hívott, és részletesen be kellett számolni az egész napról.😊 Nagyon-nagyon köszöntem neki még akárhányszor is ezt a fantasztikus élményt.