2019. március 12., kedd

Alkalmasság

Ma is a tegnapihoz hasonló nap volt. Szilvi fél 8-kor elment, de most először a Praxis rendelőbe, ahol gyakorlatilag üzemorvosi vizsgálaton kellett neki részt venni. Volt vérvétel, valamint tegnap kaptak üvegcsés felszerelést, melynek segítségével székletet is kellett vinni...
Miután ezen túlestek -- az egész csoport ma reggelre volt küldve --, már 10 óra is lett, s csak utána mentek a tanfolyamra.
Bencus itthon maradt. Feküdt, tévézett, okostelefonozott, ha fent volt. Sok minden be volt készítve neki, a torokfájás miatt amúgy sem igazán volt étvágya, így dél körül sem kért semmit, hiába soroltam időnként a lehetőségeket.
Szilvi 3 körül szokott hazaérni, utána esznek.
Szilvi eléggé aggódott, mert a vizsgálat előtt kitöltött papíron ő őszintén beírta a betegségét (allergiás asztma) és a huszonéve szedett gyógyszereit, éves tüdőgondozói kontrollját stb. Az orvos viszont ezen sokáig dilemmázott. Már majdnem úgy nézett ki, mintha a betegsége kizárná azt is, hogy egy öt hónapos tanfolyamon részt vegyen! Ez azért nonszensz. Két évvel ezelőtt meg simán kiröhögte és kivágta a közrettegett dehuszos üzemorvosnő napi 8 órában utcai közmunkára a kötegnyi orvosi papírjával. Arra iszonyúan alkalmas lett volna, de családsegítő asszisztensnek, illetve előzőleg az erre képző iskolára esetleg nem felel meg ugyanazzal a betegséggel. Igaz, más-más orvos, de akkor is! Szemetet szedni a gazban, porban, utcát seperni meg jeget törni nyilván marhára egészséges napi 8 órán át 60 ezer Ft-ért egy allergiás asztmásnak; ezzel ellentétben ülni egy tanfolyamon -- vagy netán, ha állást kapna ezzel, családsegítő asszisztensként -- egyértelműen veszély fenyegetné. Akkor mégis milyen állásra jogosult az ember, semmilyenre? Majd lerokkantják vagy eltartják államilag?
Kiderült, hogy jópáran egyszerűen nem írták be a betegségeiket...
Emlékszem, a második munkahelyemtől szintén ide kellett járni üzemorvosi vizsgálatra. Sőt, ugyanehhez a dokihoz, akit beazonosítottam, mikor a nevét meghallottam.
Én is mindig aggódtam az alkalmasság miatt, mert mindig nehezen született meg az angina pectoris, ritmuszavar, szívelégtelenség és a szedett gyógyszerek okán. Pedig csak ez került be, az összes többi kórról nem is szóltam, sőt, a java még egyébként is ezek után jött...
Lényeg, hogy mindig frászom volt, alkalmasnak nyilvánít-e, mert mindig egy csomó hezitálás előzte meg.

Most kissé aggódik, hogy mittomén, jövő héten majd kijön az eredmény, hogy nem végezheti el a tanfolyamot... Hát csak nem tán??? Ő sokáig győzködte az orvost, hogy ő pont attól tünetmentes, hogy szedi a gyógyszereket. És egy tanfolyamon mi baja lehetne? Az, hogy a tanfolyam elvégeztével esetleg álláshoz is jut, az majd akkor legyen már probléma!
Déja-vu-érzés. Én sem vagyok gyakorlatilag alkalmas semmilyen eljárós, járkálós vagy akár csak könnyű fizikai munkára, egyebet meg pláne nem kapok -- ám a rokkantsági igénylésemmel kivágtak. Aztán osszam be évekig a havi aktív korúak támogatását... amihez szintén tenni kell, hisz vannak kritériumai! Se ez, se az -- szembehunyás. Oldja meg a paraszt, ha meg végképp nincs segítsége, dögöljön meg. Sajnos, ez van.

Szilvinek pénzt adtam vásárlásra, valamint rábíztam a coopos levelet és kártyámat, hogy ha odamegy, rendezze már le a kuponjaimat. Mert ugye, értesítettek egy 500-as és több árukuponról, viszont most már nem küldik ki ezeket. Én meglehetősen ritkán megyek mostanában oda. Ha vásárlok, akkor már a Sparba megyek, mert ott sokkal több dolog van, ami érdekel és jó áron van; és akkor már nekem nem fér bele másik bolt, cipelés szempontjából sem.

Jött az upc-től egy félhavi mínuszos számla. No, majd be kell mennem jövő héten, mert ezt kifizetik.
Elolvastam Cynthia Parkertől egy könnyű megmérettetésű romantikust, Elfojtott vágyak címmel.
Még a kajálásom is a tegnapit követte: gombaleves, este főtt lecsókolbász.

Este a Drága örökösön, a Barátok közt-ön kívül az Alvilágot is megnéztem.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése