2019. március 7., csütörtök

Jövés-menés

Honesty végre normálisat produkált. Úgy örültem neki, hogy csuda.
Mióta Haramiával voltak azok a borzalmas hónapok az állandó fosással, azóta frászom van ettől a témától.

Készülődtem, s mikor rendbe vágtam mindent magam körül, lementem. Először a postán várakoztam, majd befizettem három csekket.
Utána végre eljutottam a 100-as boltba, ahol vettem 2 pár kisebb, fogas csatot, mert néha már idegesít a hajam... Még nem elég ahhoz, hogy bármennyire is begumizzam vagy megkössem, de már lóg mindenfelé. Elöl mindenképpen ki akarom bírni, míg túlnő a szememnél, mert nem akarok frufrut vágni, azzal mindig csak a baj lenne. Még mióta újranőtt a hajam, egyáltalán nem nyúltam hozzá, csak nő... Fürdésnél telerakom a fejem ilyen fogas csatokkal, hogy ne zavarjon mosdásnál, mert már a nyakamon túlér. De lassan meleg lesz, és akkor is zavarni fog, hogy a nyakamba lóg... Nem bánnám már, ha meg tudnám kötni.
Utána elmentem a Sparba, ahol főleg főznivaló húsféléket vásároltam be, persze minden hiányzó egyebet is, addig a határig, hogy férjen a nagy sparos táskámba, és elbírjam a vállamon.

Otthon megettem egy Szilvi által hozott lidles vedres halászlé felét.
Blogpótlással foglalkoztam, valamint Honestyt átfésültem.
Este kenyérrel ettem pár fasírtot, s megnéztem, amiket szoktam.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése