2019. január 8., kedd

Tornákról

Ez a hét ilyen háztartásbeli, nyugis lesz.
A mozgást itthoni tornával szoktam pótolni, erről nemigen írtam még. A karomat az ödéma miatt amúgy is folyton tornáztatni kell, ezt bárhol, bármikor is csinálom, ha eszembe jut. Tehát akár a gép előtt ülve, akár a tévé előtt, vagy akár főzés közben.
Nehéz ügy a tornázás, mert hiába van meg az elhatározás és a jóakarat, ha nem engedelmeskednek a csontok-inak-izmok (vagy ami ez utóbbi helyén van) a reuma és ízületi fájdalmak, vagy egyszerűen az erőtlenség miatt. Számtalanszor beleáll bármilyen mozgásnál szinte bárhová a fájdalom, a görcs.
De pont emiatt kell mozgatnom magam, mielőtt itt teljesen lebénulnék. Az állandó lábfejzsibbadás sem véletlen, bármit csinálok, megvan (sajnos, ezt is a kemó hozta elő, mint sok mást). A mozgásban tartással az ember talán kitolhatja valamennyire a korlátokat...
Van, amikor kissé túltornázom magam, és utána egy hétig fáj valamim annyira, hogy alig bírok arrébb menni, vagy az ágyban megfordulni. Pedig óvatosan kezdem mindig. Csináltam ezekről annyi könyvet, míg dolgoztam; tudom, hogy nem szabad ajtóstul rontani és szakadásig nyújtani vagy erőltetni az embernek magát. Főleg az ilyen leamortizálódott fizikummal.

Reggel kiírtam és kiragasztottam cetlire a hideg-meleg vízórák állását. 1 óra után jönnek leolvasni, és ez a biztos.
Szilvi bevásárolgatott a listám alapján, amit felírogattam neki.
Odaadtam neki a kis mini karácsonyfámat, hogy szedje le, rakja el -- ő tudja, hol, hova, miképpen tegye el, eddig is nála voltak ezek.
Az a típus, aki majdnem húsvétkor szedi le a karácsonyi díszleteket meg a fákat, de ami nálam van, ne növelje már a zsúfoltságot.
Amúgy is, mi tagadás, Honesty -- 13,5 éves kora ide vagy oda -- jó párszor utánamászott ennek is, bárhová tettem, megtalálta a módját, hogy hozzáférkőzzön. Nem tudom, miért, de imádta nyalogatni a fát is meg a díszítését is. Aznap, amikor karácsony első napján anyámhoz mentünk, ahogy írtam is, Szilvi jóval később indult, mint a többiek, ahogy odaértek. És közvetlen pl. az indulása előtt Honesty levarázsolta a fát a komód széléről. A plüssös fotelen valahogy felakrobatizálta magát, és addig bactatta, míg le nem zúgott a karácsonyfa. Szilvi a hanghatásra visszament, és mivel már amúgy is nagyon késésben volt, a széttört díszekre újságokat teregetett... este söpörtem össze. 2-3 díszem az őskorból bánta az akciót.

Letisztítottam a tűzhelyet zsíroldós spriccelős tisztítóval.
Délután újra elkezdett esni a hó!
Blogpótlással foglalkoztam, de cseteltem, játszottam, neteztem is.
Este pirítóst csináltam forralt borral, jól felmelegített.
Megnéztem a Drága örököst, a BK-t, valamint a szlovák sorozatból a 23. részt.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése