Anyámnál

Szilvinek, mióta itt laknak, nem volt szerencséje tévéügyben. Hozott magával egy használt régit, amivel elvolt 1,5 évig. Aztán a Dani régi tévéjét használta újabb 1,5 évig.
Amikor még megvolt a régi jó szerelőnk, aki tényleg nagyon olcsón javított -- többek közt az egész családnak, még anyámnak is -- úgy, hogy hozta-vitte is a tévéket, akkor egy alkalommal elvitte mindkét tévét. Egyik már olyan régi volt, hogy nem tudott vele mit kezdeni, de a másikat megjavította. Újabb 2 évig ment tehát a Dani régi tévéje. Azután a volt férj nagynénije által szerzett használt, de működő tévével volt el majdnem idáig -- ezek mind "segges", régi típusú tévék voltak természetesen.
De ez csak egyik része a szerencse hiányának: nála egy nagyon régi ('96-os)  maszek megoldású kábel, melyen kap némi jelet az én szobámból átvezetve. Gyakorlatilag az én médiaboxomhoz köze nincs az ő csatornakiosztásának, melynek fele nem jön be, a maradék fele meg nézhetetlen. Emiatt is érlelődött bennem már jó pár éve egy teljesen új, megtervezett bekötés.
Visszatérve az utoljára elromlott tévéhez, a régi jó szerelőnk pár éve már nem vállal javítást. Elvinni a rossz tévéket akkor sem tudnánk, ha ismernénk szerelőt, aki régi cuccokat is javít és nem méregdrágán. Már az én utolsó segges tévém is a konyhában lévő íróasztal felét foglalja el... 10 év után romlott el, elsődjére. Szerintem az lesz a vége, hogy le kell majd lomtalanítani ezeket, bárhogy sajnáljuk...

Dani telefonált, miszerint megrendelte és ki is fizette a neten a Szilvinek szánt tévét. Gyakorlatilag ugyanolyan, mint az enyém, 60 cm-es Star Light. Most akciós, 31900, ráadásul ingyenes szállítással jár. Összedobjuk rá a pénzt, illetve most már Daninak adva oda: én 10, Bencus apja és a nagynéni 15, így a Dani része 6900. Így részemről a szülinapjaik, illetve locsolópénz és gyermeknap "le van tudva"; Daninak viszont az egész évi ajándékozás, hiszen még az általa Szilvinek ajándékozott mobil árkerete is fennáll... No mindegy, lényeg, hogy jönni fog a tévé hamarosan.

Anyám telefonált, én meg készülődtem hozzá. Szilvi ezalatt Tescóban volt, s hozott anyámnak banánt és kétszínű kalácsot, amit úgy szeret.
Vittem egy rahedli száraz kenyeret is moslék gyanánt a szomszédéknak, s némi göngyöleget.
Egy óra körül megérkeztem. Anyám húslevese már majdnem elkészült ekkorra, s amit nem lehet kihagyni: ettem levesből krumplit, répát, főtt szárnyat. Nem bírtam ám mindet megenni, harmadát meghagytam, pedig finom volt és jólesett.😊

Közben mi sem természetesebb, jött Imre bácsi, csirkehúsmaradékot hozott a cicáknak. Beszélgettünk pár szót, majd elment.
Marciztam egy csomót, kifejezett élvezet gyömszölni a nagy, életerős, színizom testét. A Kisboszi is ott volt valahol, de nyilvánvalóan elbujdosott, mert anyámat leszámítva neki kötelező így tenni.
Kisvártatva megérkezett a postás is, én ezalatt épp a kertben voltam, örvendezve a szűzhó ropogásának. Csodás, napfényes hideg idő volt, téli fotózásra igencsak remek. Sok látványosság amúgy nem lenne a kertben ilyenkor, de a hó miatt igen.

Mikor felmásztam a kertből, anyám mégiscsak elém tolt egy tányér húslevest, grízgaluskával, főtt hússal...

Dani felhívott, hogy most kivételesen korábban végeztek, erre kanyarodik ő is, és ha gondolom, hazavisz... Innen egyébként közel van a hely, ahol le kell parkolni az autót, s mivel én is közelre megyek, beleférhet. Mi tagadás, örültem neki, mert a már másfél hete meglévő náthámat furcsán erősödőnek éreztem, pedig már tényleg azt hittem, elmúlt és túlvagyok egy enyhe náthán.
Jött is Dani nemsokára.
Anyámmal szortíroztunk némi anyagiakat; csekkre, gyógyszerre, vagy pl. kifizette a macskavécét. Kaptam támogatást is, amiből Daninak kapásból odaadtam egy tízest a Szilvi tévéjébe.
Dani munkája végeztével elvégezgetett némi céges adminisztrációt, azután evett húslevest; ezalatt én anyámnak tartottam egy kis ismétlést mobilügyben. Tudom, milyen nehéz ez neki, és engem egyáltalán nem fáraszt, ha akár tízszer egymás után lassan, számára is érthetően mondom el a dolgokat. Még így is tisztában vagyok vele, hogy mindig adódhat újabb probléma, amiből nem tud tovább lépni, úgyhogy szerintem ezt nem árt folyamatosan ismételgetni.
Kihasználva, hogy ótóval mentünk, vittem két üveg befőttet is magammal.
Elbúcsúztunk anyámtól, és életemben először ültem Dani által vezetett autóban... Ahhoz képest, hogy hó is volt, plusz délutáni csúcs, simán hazaértünk. Milyen jó is, hogy anno 20 éves korában kierőltettük magunkból a jogsit! Lám, jó sokáig nem volt rá szükség, csak időnként figyelmeztettem Danit, hogy ne felejtkezzen el a jogsi megújításáról. Egyáltalán nem voltunk soha abban a helyzetben, hogy bárkinek is autója lehet, de úgy gondoltam, Daninak mindenképpen esélye lehet a vezetésre, vagy így, vagy úgy... és akkoriban még egyedülállóként is össze tudtam hozni a rávalót, bár még pótvizsgák és pluszvezetés nélkül is 100-on felül volt a végső összeg. Ennek az állásnak meg egyik követelménye a jogosítvány.
Szóval tök kényelmesen és gyorsan hazaértem, elbúcsúztunk, majd Dani elment lerakni az autót, ahonnan pedig hazabiciklizett.

Otthon elpakoltam, pénzt szortíroztam, majd fényképfeldolgoztam, mappát készítettem.
Közben a takonykórom a tetőfokára hágott, el se tudtam venni magam elől a zsebkendőt, folyamatosan ömlött belőlem, facsarta az orrom a tüsszögés, orrom eldugult -- na, kísz. De hogy lekopogjam, legalább 2,5 éve nem voltam náthás, és persze ebbe nem számolom bele az amúgy is, bő másfél éve alapból meglévő folyamatos orrfolyásomat. Konstatáltam, hogy egészen más, ami most jön kifelé, nem az a vízszerű akármi, hanem igencsak szaftos.
Kissé a hideg is rázott, nem nagyon, tehát nem voltam lázas, max. hőemelkedés.
Az az igazság, hogy amióta nincs higanyos lázmérő, nem érdekel a lázmérés. Annyira hiteltelenek, hogy az már röhej. Egész életemben nem volt 36,5-nél alapból sem alacsonyabb a hőmérsékletem soha. Ezekkel a kamu lázmérőkkel meg néha olyan hülye hőt mér az ember, mint 35-akárhány. Még a kórházban is volt ilyen hőmérsékletem, komolyan nem tudom, hogy hogyan veszik észre, ha valaki lázas. Szóval ha mondjuk, 38,3 a lázam, ezek a kamu lázmérők szinte már el is érik a 37-et... ami nem láz, tehát nincs kezelve a beteg.

Megnéztem a Drága örököst, a BK-t, valamint A múlt árnyékából 2 részt.
Lefekvés előtt mindig egy magnézium-C-vitaminos pezsgőtablettát szoktam inni, ezzel veszem be a Letrozolt is. Na, most félórával később egy forró Neocitran koktélt is megittam, valamint egy Mebucain szopogatósat a torkomra.
Természetesen ilyenkor nekem muszáj orrcseppet használnom. Még szerencse, hogy van itthon, mert enélkül semmit nem aludnék, soha nem tudtam nyitott szájjal aludni. Ha szerencsém van, fél éjjel is kapok levegőt, akkor ismétlek. Nappal nem tragédia, hisz fújom állandóan; de éjjel egy percet nem aludnék eldugult orral.