Karácsonyest

Szilvi valamiért mára hagyta az ajándékok aprólékos, egyenkénti csomagolását, ezért minden csúszott.
Eleve délben ment le még a boltba, és alig kapott kenyeret -- én azt gondoltam, hogy tök tudatos nála minden, és rég be van csomagolva. Valahogy minden évben ez van valami miatt, volt, hogy a fájukat akkor kezdte díszíteni, mikor már rég a szendvicseket kellett volna csinálni.
De mindez az utolsó előtti órákban derült ki, hogy ma sem lesz másképp; mert egyébként én megcsináltam volna a szendvicseket, ha ő nem ragaszkodik hozzá, de két lovat egy s*ggel, ugye... Ugyanis csomagolni is kitelepedett a konyhába, ott még ideiglenesen sem lehetett semmihez sem hozzáférni.
Aztán meg persze Daninak 5 óra lett mondva, még ahhoz képest is szokása szerint félórát késett; de a konyha sehogy sem állt. A szendvicsek ugyan elkészültek Dani jövetele előtt 10 perccel, de a konyhát mintha szétrobbantották volna. Tényleg nem tudom, hogy gondolja ilyenkor: bevonul, én meg a kádnyi mosatlannal, szeméttel mindenütt, tele szemetessel körbevéve fogadjam Danit. Háborgásomra 10 mp alatt összekapta a konyhai felgyűlt göngyöleget és mosatlant, és kirakta a fürdőszobába, későbbi újragondolásra. Én meg igyekeztem nem bemenni, hogy ne húzzam fel magam. Én ilyet soha nem szoktam, hogy púpos szemét utolsó percre, vagy hogy bármilyen főzés, sütés alatt ne mosogassak folyamatosan. Egyszerűen nem kell felgyűlni hagyni a mosatlant, nem a végére kell tolni, mikor már gyakorlatilag hozzá sem lehet férni; hanem közben a szabad percekben folyamatosan mosogatni, így simán érhet véget úgy egy főzés, hogy szinte semmi mosatlan nincs a végére. Én ezt anyámtól tanultam, de jómagam sosem tudom erre Szilvit rávezetni...
Csak ketten szórakoztattuk egymást Danival mindenesetre teljes egy órahosszat, és tudatosan próbáltam higgasztani magam, végül is családtag jött, nem illusztris vendég. Mi azért ettünk-ittunk, nem maradtunk le jobban, mintha teljes társaság lenne.
Mikor nagynehezen elkészültek és kijöttek, még kb. félóra volt, mire elmúlt a duzzogás, de mi Danival és Bencével elvoltunk, mintha mi sem történt volna.
(Azért eszembe jutott, hogy sok éven keresztül szentestére vacsoravendégek voltak nálunk, anyám és keresztanyám. Kétfogásos, frissen főtt-sült vacsorával készültem, és mire jöttek, két kisgyerek és inkább hátráltató, mint segítő férfiember mellett semmi kupi nem volt, meg volt terítve és melegen tálalva. Oké, abszolút nem volt könnyű, a késő esti mosogatás után már majd' összeestem, és biztosan mások még jobban képesek erre, de afelől még eszembe juthatott...
Innentől viszont igyekezet volt mindezen túllépni, de mindig töröm az agyam, hogy hogyan lehetne ezen változtatni; mert ha szóvá teszem, hallgatás és sértődés van, itt olyat ritkán lehet. Az sem megoldás, ami mindig van, hogy befogom és én majd mindent megcsinálok... A karácsony pedig nem duzzogásra való.)

Mikor mindenki jóllakott és pezsgőztünk/kölyökpezsgőztünk egyet, valamint a hangulat is egalizálódott; Szilvi bevitte a feldíszített kis műfát az ágyamra, ami igen kemény ahhoz, hogy már évek óta ilyenkor, szenteste ott álljon pár órát stabilan. Mert alá az ajándékok, köré pedig négyen azért beférünk, ha a földön is, és nincs más ilyen hely a lakásban.

Honestyt érdekes mód egyáltalán nem zavarta a "tömeg" és a nyüzsgés, ő is közénk jött és határozottan részt vett a nagy eseményen; nagyon cuki volt.😺
Megtörtént az ajándékbontogatás, mindenki nagyon örült és bódogság volt.😊
Közben Szilvi mindenütt már napokkal előre gondoskodott karácsonyfáról. Én is kaptam egyet már feldíszítve, s ügyesen úgy csinálta, hogy ezt az én régesrégi, több évtizedes díszeimmel díszítette fel. Van vagy 4 olyan dísz, ami még az én gyerekkoromból való...
Nálam nem szokott egyébként lenni, a macskák miatt. Anno kipróbáltam a macskásodás első 2-3 évében, de aztán inkább lemondtam róla. De ez annyira pici és vagy 20 cm átmérőjű, hogy elfér szinte akárhol... Meg is volt egész vízkeresztig, bár Honestyt izgatta, akármilyen nehéz megközelíthetőségű helyre pakoltam fel. Imádta nyalogatni (?), ami azért is érthetetlen, mert NEM igazi fenyő!

Aztán itt egy másik, ami a konyhában szolgálta a nemes célt.

És végül a Szilviéké.

Utóbbi töltötte be az ágyamon a szerepét.

A plüssök persze nem mind karácsonyi ajándékok, csak mivel kigyűlt Szilviéknél az "állomány", együtt is lefotóztam őket.

Persze Bencusnak volt ott nadrág, fürdőköpeny, könyvek, adventi csokis naptár stb., a coopos pontgyűjtéses plüssök pedig őszintén szólva inkább Szilvit boldogítják jobban, mint Bencust, bár ő is plüssökkel alszik.
Dani fotóiból közös képek:

Az én "kapásaim" a pici karácsonyfán kívül: egy mamuszcipő, egy sztreccsfarmer és édességek Szilviéktől, a túrabotok Danitól.😊

Én Daninak pulóvert, bokszeralsókat és thermozoknikat ajándékoztam, Szilvitől is ruhaneműféléket kapott. Szilvi Danitól a névnapjára kapott okostelefont karácsonyra is kapta, plusz fa alá egy Nutellát. És hát tőlem meg anyámtól mindkettőjük számára vásárolt maguknak szükséges ruhaneműket vagy más dolgokat.

Közben hátunk mögött természetesen ment a Reszkessetek, betörők. Ez ilyenkor minket egyáltalán nem zavar, hányadjára látjuk.😊

Később még aki akart, szendvicsezett, ivott kólát és a maradék pezsgőt, majd Daninak pakoltam néhány szendvicset. Ugyanúgy már most különpakoltam egy doboznyit anyámnak, mert nagyon szokta kultiválni; és hát holnap megyünk hozzá.

Danit elbúcsúztattuk, majd én elmosogattam a konyhában fellelhető mosatlant és összébb pakoltam. Később még Szilvi rendezte a délutánról félrerakott cuccot...

Volt némi karácsonyfával való fotózás is:

Bencus azért mutatja a rózsaszín gömbdíszt, mert azt ő csinálta az iskolában technikaórán.😊

István fél 1-kor telefonált, boldog karácsonyt kívántunk egymásnak és beszámoltunk, milyen volt a nap. Ő a barátjáéknál töltötte a karácsonyestét, aztán pedig hazavitték.

Boldog, békés karácsonyt mindenkinek!