2016. július 5., kedd

Kisfiú szülinapi örömére

A vasárnap hajnaltól délig hangzó ágyúdörgésszerű égzengések, vihar és esőzés után még mindig elég friss a levegő, hála istennek.
Ilyenkor kicsit kevésbé depressziósan készülődök intézni valamit, mert legalább annyira tán nem fogok lefőni.
Most a postára indultam, mert két hete felírtam egy címet: egy apuka írt a FB-on, hogy július 9-én lesz a kisfiának születésnapja -- pont, mint az anyámé! -- (talán valamilyen beteg is ez a kisfiú), és hát nagyon örülne, ha az emberektől kaphatna képeslapokat!
Én felírtam nevét, címét. És összeszedtem a különböző alapítványok által évekig küldött sok-sok képeslapot, és egy csomó tetszetősebbet, gyerekeknek megfelelőeket kiválasztottam. Az a mai postaárak mellett számomra sem volt megengedhető, hogy külön-külön, laponként, esetleg borítékos képeslapként levélként adjam fel postán őket, így hát kicsit másabb lesz, de akkor is ajándék: egy A5-ös borítékot fogtam, beleraktam a különböző írásokkal megírt képeslapokat, és magát a borítékot egy levélként adtam fel elsőbbségivel 200 Ft-ért. Ez nekem megéri az ismeretlen gyermek esetleges örömét!
Mindegyikre más szöveget írtam, másféle írással, általában családban előforduló vagy kitalált nevekkel, de a lényeg, hogy mindegyikkel boldog szülinapot kívántam neki.
Mivel híres voltam mindig, hogy ezerféleképp tudok írni (néha a fél osztály ellenőrzőjét én írtam alá, egyik-másik 70-es évekbeli szülő aláírását mai napig prímán utánzom... a sajátjaimét is. Aztán ezt folytattam cégnél, főnöki kérésre is, mikor neki nem volt ideje ezer új szerződést aláírni...), így ez semmi nehézséget nem jelentett. És legalább a lapoknak is haszna lett (még így is maradt elég).


*
9-én este István beírására megkerestem a FB-on a nagy örömöt okozó posztot: a kisfiú az ország minden tájáról sok-sok képeslapot kapott, de ráadásul egy csomó csomagot is!!:)
Nagyon jó érzés, hogy ezzel a csekélységgel én is hozzájárultam a szülinapi öröméhez; felfedeztem-feljegyeztem és nem felejtettem el neki feladni.:))


2 megjegyzés:

  1. Sok-sok képeslapot és csomagot kapott - és ehhez TE is hozzájárultál!
    Többek között épp ezekért szeretlek annyira!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jaj, nagyon örülök, megkerestem a bejegyzést - és hát lám, milyen sok jó ember van, mennyi csomagot is kapott!:)
      Köszi, aranyos vagy...:) Szeretek segíteni, örömet okozni. Mint ahogy Te is, ahogy rémlik...:)

      Törlés