2018. július 18., szerda

Tevékeny nap

Pár órát eltöltöttem a rengeteg megszáradt ruha beszedésével, behajtogatásával. Még szerencse, hogy vasalást likvidáltunk -- csak, ha nagyon muszáj! Nincs nálunk inget hordó, néha ugyan előfordul, hogy blúzokat muszáj, de ha egy mód van a kikerülésére, inkább nem hordunk olyasmit, amivel ebben a hőségben muszáj lenne vasalni.
Tudom, trehány vagyok, de mindenki az valamilyen téren. Kinek mi esik át a szűrőn a fontossági sorrend szerint, mik azok, melyek elsőbbséget élveznek, és mik, melyek elhanyagolhatók. Nekem ez.
Ez nemcsak cselekvésekre vonatkozik, hanem pl. tárgyakra is.
Sosem felejtem el, régen volt egy kérdés, hogy mi az, amit nem hagyna otthon az ember semmiképpen sem akár egy párnapos elutazás/üdülés alkalmával sem.
Volt valaki, aki a hajsütőjét, ha összedől a világ, akkor sem hagyta volna otthon.
Volt, aki a hajszárítója nélkül, és volt, aki szemöldökcsipesz nélkül ki sem tette volna a lábát! És pláne volt, aki vasaló nélkül még egy wellness hétvégére sem indult volna el! 😁
Hát, én ezeken elhűltem! Mennyire mások vagyunk! Nekem az első kettő alapból nincs is! A hajam, bármilyen és bármekkora volt, mindig úgy száradt meg, ahogy akart. Szemöldökcsipeszt úgy havonta használtam egy-két csippentés erejéig, tehát egy párnapos üdülésre eszembe nem jutott volna, hogy felakasszam magam, ha véletlen otthonhagyom... Na de vasaló?? A pofám leszakadt.😲😁
Nyilván nálam meg a fényképezőgép, pótakksik, filmes korszakban plusz 3--8 tekercs pótfilm (!) ütötte ki másoknál a biztosítékot. Meg 1-2 könyv magammal cipelése... (Nyilván azt mindig figyelembe vettem, hogy mondjuk, ne kétkilós lexikonról legyen szó.) És volt úgy, mikor évtizedig autós kirándulásaink voltak, hogy akkor több nap esetén, nyáron egyértelmű volt a kis ventilátor, az elektronyos szúnyogriasztó, valamint emlékszem 1-2 olyan alkalomra, mikor olyan kicsi házat béreltünk potom pénzért ismerőstől, hogy a legfontosabb bútorokat leszámítva nem volt semmi, tehát vittünk kisrádiót, tenyérnyi képernyős minitévét... Nyilván és természetesen reggeltől estig kirándultunk, mentünk, hegyet másztunk, mintha fizettek volna érte; nem tévézni mentünk. Ezekre csak a szálláson volt szükség esténként.:) Vagy eső esetén, főleg a kölykök miatt.

Olvastam -- bevégeztem Nicholas Sparks Kedvesem c. könyvét.
Egyik íróismerősöm kapott egy francia nyelvű levelet, megkért, hogy fordítsam le. Egész gyorsan sikerült, és több mint feléhez szótár sem kellett.
Voltam a Sparban, bevásároltam hiányokból.
Főztem elég nagy mennyiségben kapros-tárkonyos-bazsalikomos csirkemellet gombás-tejszínes szószban, mellé makarónit készítettem. Holnap majd viszek belőle anyámnak.

Megnéztem a hétfői, keddi Elifet, valamint este a BK-t és Szulejmánt.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése