Anyám kontrolljának napja

Korán kelés, rendezkedés-igazgatás, készülődés, lakás, magam és macskák rendezése.
10 előtt lementem, mert 10-kor beszéltük meg a talit öcsémmel. Mindez rendben is volt, úgyhogy autón mentünk anyánkhoz.
Ő készen volt, különösebb híja nem volt semminek, tehát indultunk is némi bekászálódás után.
Tesóm lerakott minket a kórház előtt, megbeszéltük, hogy ha végzünk, szólok, és jön.
Mi meg bebattyogtunk anyámmal az általam már jól megszokott bejáraton... Végig a földszinti folyosón, át az üvegajtón balra, a lifthez végig, majd hatodik emelet.
Nagyon sokan voltak, gyakorlatilag irtó boldog voltam, hogy egy ülőhelyet találtam anyámnak. Összeszedtem az iratokat, hogy odavigyem a recepcióhoz és jelentkezzünk. Egy kis időre frászt kaptam, mert anyám TB-kártyája úgy néz ki, mint az én adókártyám, és szabad szemmel nem olvasom... de nem is értettem, hogy kerülne ide egy adókártya. Elég sokáig a szívbaj kerülgetett bennünket, mire végül is elolvastam, hogy az tényleg TB-kártya... fff...
Ezután odamentem a fülke ablakához, ahonnan természetesen épp ekkor távozott a bent lévő hölgy. Iszonyatos meleg és levegőtlenség volt, és elég nehéz megpróbáltatás volt azt a 20-25 percet kivárni, amíg végre visszajött a hölgy. Addig sehol senki, mögöttem torlódott a sor, már a liftig álltak. Kezdtem aggódni, hogy hogy fogom állva kibírni a még hátralévő időt... Leülni akkor sem tudnék, ha valahol lenne hely, mert akkor elveszne a "soronlevőségem", mint tavaly az onkológián mindig, amikor hót szarul lévén jelentkeztem volna a kemók után 1 héttel kontrollokra. Órákig mindig utolsó voltam...
Aztán vééégre-valahára! Jelentkeztem, beadtam az iratokat, s hát persze várakozzunk, majd szólítanak.
Egy darabig álltam, mert sehol a világon nem volt a zsúfolt melegben egy ülőhely. Aztán végre lett egy, anyámtól több méterre, de mindegy; anyámnak is az az érdeke, hogy ne legyek rosszul, tehát oda leültem. Egész várakozási idő alatt nem tudtunk egymás mellett ülni, és több mint egy óra volt a várakozás.
Mikor szólították végre, odapattantam, összeszedtem a táskáját, botját stb., és valahogy megpróbáltunk kievickélni a székek közül. Bementünk a jelzett rendelőbe, ahol egy ideig nem is láttuk a "mi adjunktusnőnket". Nem kicsit nagy volt a forgalom a szobában.
Anyámat leültették és olvastatták a műtött szemével. Egész jól sikerült neki, a vonal alatt a másodikat tévesztette el először!
Ekkor jött be az adjunktusnő, aki aztán egy műszerhez vitte anyámat, ahol megvizsgálta. Mondta, hogy szépen gyógyult a seb, mindent rendben talál. A másik szemével kapcsolatosan ő szabad kezet adott. Miszerint az egyszerűbb, UH-os műtét lenne, ottalvásra be sem kellene feküdni, kora reggel bejön, egy kórházi nap (tehát a bent fekvéshez ugyanúgy a hálóing, papucs, köntös...), és délután már haza is engedik. De ha anyám nem akarja, akkor nem kötelező nyilván. Én próbáltam azért rábeszélni, hogy de igen, akarjuk már, mert ez a szem is lehet, hogy félév múltán ugyanott köt ki, mint a másik; tehát essünk túl rajta. Szerencsére nem állt ellent. Tudom, hogy ha be kell feküdni éjszakára is, akkor ódzkodott volna. Én mondtam neki, hogy aznap ha kell, egész nap bent leszek vele egész hazajövetelig. Úgyhogy kaptunk időpontot 09. 05-re, UH-os szürkehályogműtétre, a bal szemére. Reggel 7-re kell majd bemennünk.
Kaptunk 4 receptet, kettőt mostanra, folyamatosan használni, kettőt pedig majd a következő műtét előtt 2 nappal kezdődő bal szem cseppentésére.
Ezután megkönnyebbülés, és eljöhettünk. Lementünk lifttel, lent már tudtam, merre kell nem eltévedni. A gyógyszertárnál őt leültettem, majd kiváltottam a most felírt szemcseppjeit, azután elnavigáltam a büfébe, ahol vettem süteményeket, egy somlóit és magamnak egy Cézár-salátát, ezalatt anyám szintén le tudott ülni ott.
Utána kimentünk az épület elé, előtte közvetlenül felhívtam öcsémet, hogy készen vagyunk -- mondta, hogy jön azonnal.
Tényleg hamar jött. Éjszakás volt előtte, és hát le sem feküdt, pedig már 1 óra is elmúlt, mire értünk kellett jönni. Anyámnál kipakolt bennünket, kis idő múltán elment.
Anyám átöltözött, majd húslevest főztünk be, ettünk, majd malacpörköltet kóstoltam főtt tésztával, amit azt hiszem, öcsém hozott, de ők is kapták.

Kicsit később a gesztenyeroládot is megfeleztük, kávét is ittunk. Pár szem málna, pár szem faeper.
Cicáztam, fotózgattam, udvart sepertem. Anyám megnézte a sorozatját, valamint összesen úgy háromszor csepegtettem végig a szemcsepp-repertoárt neki, utoljára plusz szemkenőcs.
Jött Dani is, segítgetett -- locsolás, 2,5 veder szilvát felszedett.

A két cicáról készült pár fotó. Roppant dekoratívan helyezkedtek el az udvari padon lévő kasok tetején...

   

7 után hazaindultunk -- Dani is végigkísért a biciklit tolva gyalog. Jól végigdumáltuk az egész utat. Mielőtt Mamuhoz jött, volt megint 2 órányi autóvezetése. Bízzunk benne, hogy bejön majd ez a munkahely, ahol 1-jén kezd.

Szilvi 3-ától hordhatná az ebédet a Vörösmartyból, így ítélték meg neki, rászorultsági alapon. Ő nem is mulasztott semmit, a városházi ügyintézés trehánysága, hogy itt az iskolában nem volt rajta a gyerek a listán! Azóta már több telefon és személyes jelenlét is volt, mire végre e naptól ténylegesen is hordhatja az ebédet. Az a három hét, ami járt volna neki és nem kapta azalatt, hát ment a vakok javára. Még csak különösebben elnézést sem kértek, pedig ők tolták el.
Míg én délután anyámnál voltam, Szilvit meglátogatta az apja nálunk. Mivelhogy Szilvinek elromlott a bő másfél évig használt, szintén az apjától kapott, akkor újnak számító ZTE telefonja, hozott neki egy másikat, új állapotban. Ugyanaz az évjárat és típus, ami az előző volt, csak nem volt használva. Valószínűleg akkor több darab össze lett vásárolva -- ezeket szerelés, kísérletezgetés céljából szokta az apja összevásárolni, amikor kedvezőek a lehetőségek. Szilvi szendvicset készített és XIXO-kólát vett vendéglátás céljából -- ez fontos, mert ha csak lehetséges, cukros dolgot lassan családszerte nem iszunk. Mire én hazamentem, már két órája elment az apja.

BK, Istvánnal telefon -- netezés, levelezés, aztán vége is a napnak.