2014. július 20., vasárnap

Mások által készített képverseim 5.

Időnként érdemes névre keresve átnézni a Google-t, iszonyat sok újdonság kerülhet fel akár pár hónap alatt is. Nem túl sűrűn jut eszembe, épp ezért lepődöm meg: hova el nem kerülnek a verseim. Néha ismerősök is felfedezik itt-ott őket, és megírják nekem. Már 4-5 éve sem igazán tudtam megjegyezni a helyek számát sem, nemhogy a nevüket; most meg már pláne. Hátha még írnék is olyan iramban, mint régebben!...
Ugyanitt a képekre kattanva is sok mindent találok, így például 55 képversemen is átszaladtam, s mivel tavaly elkezdtem őket lementegetni, hát most is lementettem, ami nem volt ismerős.
Eddig felraktam tavaly januárban 4 bejegyzésben 40-et, majd idén húsvét és anyák napja körül, valamint egy bejegyzésben, amit arról írtam, hogy nevem nélkül csináltak képet egy versemből, még 4-et.
A következő 11 a különbség a két szám közt.
Örülök mind az 55-nek... pláne, ha a nevemmel teszik fel.
Itt látható elsőként egy, ahol már az idézőjel is megtiszteltetés... egy hatpontos névre már nem futotta. Vagy hogy legalább pontosan másolja le, mert mást ne mondjak, a hálagyöngy nálam egy szó volt, a nagybetűk és írásjelek sem így, találomra voltak elhelyezve. Ez csak úgy megjegyzésként.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése