2014. július 10., csütörtök

Anyámnál szülinapján


Anyám szülinapján esett az eső, így közös megegyezés alapján eggyel elnapoltuk a személyes felköszöntést. Remek, hogy így döntöttünk, mert másnap tök jó idő volt, meleg, de nem kánikula, és szerencsére az esőt is megúsztuk. Ami most mára tényleg nem hiányzott, hiszen még így is elég nagy sár volt nála az udvaron és a kertben. (Ezzel szemben az ottjártunkat követő nap megint esős volt, ami nem baj, hiszen anyám és sokak szerint is nagyon kellett az eső -- de legalább mi kiválasztottuk pont a két esős közötti napot.)
Ez most hétköznapi látogatás volt, és nem okvetlen meghívásos alapon, arról lebeszéltük őt. Semmiképp ne csináljon nagy felhajtást, nem kéne azt már neki. Nyilván nem mentünk váratlanul, mert az senkinek nem annyira jó; de legalább nem csinál nagyobb bulit, mint mikor amúgy is ellátogatok.
Most azonban Szilviék is jöttek velem együtt.


Útközben Bencus őrült vitalitását enyhítendő, fotózással foglalkoztunk, ha volt mit. Ha mást nem, felhőket, csigát, virágot...


Odafele Bencuson már nem is csodálkoztunk; olyan iszonyúan eleven volt, hogy szerintem az útnak dupláját tette meg a rohangászással. És ez is, valamint az, hogy be nem állt a szája -- egész napra jellemző volt! Már azért is hálát adtunk, ha bármelyikünknek sikerült egy gondolatot befejeznünk; de számtalan félmondat ragadt bennünk Bence állandó, leginkább tök felesleges bekiabálgatása miatt, mely után szinte mindig, mindenki elvesztette a fonalat. Egyszerűen nem tudtuk leállítani...


A csigusz természetesen épp a járda kellős közepén araszolgatott, keresztben! Ha egy biciklis jár arra, vagy akár egy nem a lába elé néző gyalogos, akkor annyi neki. Felraktuk egy kerítésalji betonra, majd a fotózások után beraktam a kertbe. Mondtam neki: ott a helyed, elég nagy az a kert, ne kolbászolj az utcán, helló!:)


Felköszöntöttük Mamut: én lényegében mobilkártya-feltöltést csináltam neki otthonról, mert arra mindig szüksége van; valamint két "hagyományos" tetrist vittem neki elemekkel, ami nála fogyóeszköz. Ezek a mai, iskolai vásáron vehetők pláne. A régiek még csak-csak eltartottak sűrű, mindennapos használattal is akár 1-2 évig is, de ezek...? Csak anyám használja, és a legutóbbi is pár hét után elektronikailag meggárgyult.


Volt egy nagy kosár száraz kenyér és -héj a szomszéd kutyának, meg hoztunk vissza idevaló pitliket. Szilvi könyvet, konyhai eszközöket, rejtvényújságot, Pilóta-kekszet és más édességeket vitt, ő már névnapra is köszöntötte.
Mamu ellátott mindenkit a kedvenc piros zacsis sajtos, illetve pizzás ropogtatnivalóval, és mindenkinek szinte személyre szóló üdítőfélesége volt. Kétféle szénsavas limonádé, Bencének Kubu, nekem őszibarackos ice tea. Most először ittam egy decinyi szénsavas limonádét, de utána teát ittam.
Nem győzött restellkedni, hogy "csak" -- (miattam) lájtos, inkább tejfölös-szaftos -- kacsanyak volt makarónival (mi imádjuk!), de nekem külön készített pároltat is, dinsztelt krumplival. Hozzá cseresznyebefőttet ettem.


Volt még -- állítólag és minden bizonnyal -- isteni finom sárgabarackos gombóc is, meg szilvalekváros derelye -- én ebből nem tudtam enni a krumplis kacsanyakam után.:)) Mivel csupán ránk számított, minden további és minden magyarázkodás nélkül elénk rakhatott bárminemű nyakat-szárnyat-lábat is akár, hiszen nálunk nem ciki, mi szeretjük és kész. Amúgy is egy anyagi szinten van mindenki, Mamu nem vendégként, hanem családként kezel bennünket... ergo nem beszél ki senki senkit, hogy ki milyen gagyi vagy csóró kajákat és ajándékokat visz és ad. Én pedig nem szégyellem leírni.


Valamint volt meggyes és sima piskóta is megint, amit fentiek zömével együtt hazafelé odapakolt jóanyám, hiszen az egész brigádunk fölöttébb csenevész befogadóképességű.
Nem győztük dorgálni, hogy nem meghívásos látogatás, és mégis mennyi mindent pakolt elénk...:(
Még mindig hihetetlenül sokat dolgozik, én képtelen volnék ennyit. Nem tudom, mennyi gyümölcsöt már kimagvalt, egy rahedli befőttet már elrakott, közben gyomlál, gazol, kora reggeltől amíg bírja, csinálja a kertet. Pedig úgysem éri utol magát benne... és pedig alig bír menni. Van, hogy bottal megy ki a kertbe, ott "bedűl", és úgy marad pár órát, míg a keze serénykedik.


Az udvart állandóan seperni kell, mert az egészet beterítő lombú eperfa termése folyamatosan hullik... A kamrák hullámpala tetejével nem tud mit csinálni, ott már valósággal cefreszag van az azt beterítő szétrohadt epertől. Én nagyon szerettem egyébként a faepret, akármilyen vízízű lett légyen is; de most már sajnos, nem ehetek ilyet. És fapofával kellett elmennem a kertben a málna és ribizli mellett is...
Szilvi, mivel ritkábban van itt, csodálkozott, hogy húsvét óta gyakorlatilag dzsungel lett a frissen ásott-vetett tiszta kertből.


Segített is, udvart sepert a faepertől; hosszas melóval kibányászta a vaslábtörlőt a bejárat elől és kilapátolta az alatta levő, felszínig érő földet (3 éve is ő csinálta meg, akkor volt utoljára kitisztítva...), aztán pedig a földet odahordta, ahol a múltkori csatornaásás miatt némi gödör maradt az udvaron (így ki lett egyenlítve a felszín); valamint a kert elején egy bizonyos növényféle meglehetősen sok elsárgult élettelen részeit kigazolta.


Megetettük a szomszéd kiskutyát is, aki mellől régi jó barátját, Hajast elvitték máshova...
Aztán olyan sok mindent idepakolt Mamu, hogy minden előzetes hárítás és tiltakozás ellenére mégiscsak taxit kellett hívni. De legalább le tudtam beszélni, hogy ne ő fizesse. Annyit segít amúgy is, hogy ezt egyszerűen már nem engedhetem. Végül is amúgy közel van, 5 perc autóval... és az ára három buszjegy ára...

Az elmúlt napi esőzések után anyám kertje sem szűkölködött csigák szempontjából... Szilvivel külön hosszas fotózási kísérleteket végeztünk rajtuk, igen sok türelemmel...
"Néhány" csiguszos fotó:


Rávettük Mamut is némi fotózásra...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése