Meg kéne értenem?

Nem tudom, kinek jó az, hogy ijesztget másokat.
Úgy 3 hónapja kiégett egy 25 éves neoncsillár a konyhánkban. Ezer szerencse, hogy leoltottam, mielőtt kijöttem és mentem fürödni, mert egyáltalán nem mindig szoktam oltogatni, ha tudom, hogy nemsoká visszamegyek. Ugyanis, mikor fürdés után konyhába mentem, akkor újra felgyújtottam. S éreztem egy furcsa szagot, aztán másodpercek alatt már láttam is a füstöt, ahogy a foglalat kigyulladt. Ha ez addig történik, míg fürdök...?
Egyből leoltottam, és gyertyával meg a kislámpánál voltunk el fiammal ezek után, de a pár másodperces műanyag égése után napokig szagoltuk a bűzt... Ő sem ért a villanyszereléshez, meg dolgoztunk, nem voltunk itthon, időnk sem volt - annyit tudtunk tenni, hogy hétvégén vettünk egy új lámpát, és fiam azt gondolta, majd ő kicseréli, csak előbb meg kéne tanulnia, hogy milyen fázis, merre hány méter kötésileg. Mert azért a villanyszerelés tudományával sem születik az ember...
A vétel után fiam elment próbálni, én meg egyedül evickéltem hazafelé a csillárral, és megnéztem a régiségvásárt is imigyen, majd hazafelé indultam. Közben a zebránál megszólított egy ember, akit konstatáltam, hogy már a vásárban való nézelődés alatt is elment mellettem sokszor, és mindig nagyon megnézett engem és a csillárt... és nagyon udvariasan, ám mindenáron, de mindenáron fel akarta kínálni a csillárfelrakási tudományát.
Örültem, hogy végre jön a busz, mert beszélt, beszélt, és az istennek nem lett vége sehogy sem. Jól szituált és velemkorú volt, meg tényleg semmi sértő a szavaiban, de akkor is, ez a sóder, ez a rátelepedés az emberre... nekem ez sok és ellenszeves. Felszálltam a buszra, és nagyot sóhajtottam - merthogy ő biciklivel volt, reméltem, hogy nyomom veszti. Ám nem. Leszállva a buszról már ott tepert a biciklivel.
Felnőtt ember vagyok, nem is nézek ki annyira szerencsétlennek, mint amilyennek belül néha érzem magam. Mégsem tudtam lerázni. Jött velem a lépcsőházig, és ott sem tudtam megszabadulni, egyszerűen nyomta-nyomta a villanyszerelés minden tudományát, közbeszúrva még ezt-azt véletlenszerűen - pl. hogy tegnap szalonnát sütni volt, de hogy ő hogy imád csillárt felrakni! -, lényeg, hogy ezerszer elbúcsúztam, már az éhhalál környékezett - délután 3 volt és aznap még nem ettem! -, és minden egyes ilyen szándékom után egyetlen lépcsőfokkal jutottam fentebb. Közben olyan hülye vagyok, hogy be is mutatkozott, így nekem is meg kellett mondanom a nevem. Namármost, a telefonkönyvben egyetlen ilyen név van, mint az enyém. Tök egyszerűen megtalált. Állandóan hívogatott, ha én vettem fel, úgy meglepődött, hogy szólni sem tudott hirtelen, de már kitapasztaltam, hogy ha 4 csengetésre nem veszem fel, leteszi. Egyszer a fiam vette fel, mikor nem voltam otthon, és azt mondta, hogy teljesen megért, mert ő sem tudott tőle szabadulni - pedig ez nem kis szó!! -, mert hát ugye, a belénk nevelt udvariasság másokkal szemben... - és ha valaki amúgy nem ad okot a gorombaságra, akkor csak azért, mert f..ssa a szót, mi nem szoktunk durvák lenni -, szóval akkor is nyomta a sódert, hogy ő mennyire imád csillárt szerelni, és ha még fiam nem szerelte volna fel, akkor ő nagyon szívesen stb. Fiam már mondott mindent, hogy megy a busza stb., de ő még ezt is... azt is... példákat nagy kiterjedésű villanyszerelési ismereteiből és tapasztalataiból.
Mikor megvettük a csillárt, fiam 2 hét múlva szerelte fel. Addig szerezte meg a tudományt úgy munka mellett, hogy mit hova kössön... így is féltettem pont eléggé. Még szerencse, hogy akkor csinálta, mikor nem voltam otthon, mert így legalább nem tudtam, mikor törjön ki a frász...
Na, viszont ezek a hívások nem maradtak abba. Sosem szólt bele, ha 4 csengetésnél előbb felvettem... ha utána, akkor meg úgy látszott, nem készült fel, csak arra, hogy nem veszem fel úgysem, mert értelmetlen dünnyögés vagy kagylóletétel következett. Úgyhogy végül is nem is tudom biztosra, hogy minden ilyen hívás ő volt-e.
Most viszont, itt a téli szabadság miatt megint megszaporodtak a hívások. (Lehet, hogy mikor dolgozom, is hív, csak én azt szerencsére nem hallom?) Megtetézve azzal, hogy felveszem, és erőteljes komolyzene hangzik a kagylóban, anélkül, hogy beleszólna bárki!
Legszívesebben nem venném fel a vonalas telefont egyáltalán, de mi van, ha pont egyedülálló anyám vagy nagynéném kérne segítséget? Ugyanis ezeken kívül csupán vagy agitációk - térjek át egyik szolgáltatótól a másikba, próbáljam ki ezt vagy azt a díjcsomagot, hú, de ingyen; vagy nem akarok-e angol vagy számítástechnikai (behelyettesíthető bármivel) tanfolyamra járni -, valamint a "lenne egy pár perce, közvéleménykutatás céljából?", "meghívjuk önt egy kétszemélyes vacsorára - termékbemutató" hívások érkeznek.
És most ezt vegyem megtiszteltetésnek, hogy talán egy romantikus, egyedülálló v. -maradt férfira ilyen hatást gyakoroltam, ám nem elég bátor, csak ha elkezd beszélni, mivel akkor lelőhetetlen - vagy pedig nem is ő, hanem pl. egy több évvel ezelőtt volt pasi, aki még mindig nem hiszi el, hogy ő nem ellenállhatatlan és időről időre próbálkozik sms-ben, így-úgy?
Lényeg, hogy nem vagyok nyugodt, és ezekről nem igazán tehet az ember, meg ellene sem.
Ma egész nap dolgoztam - egy könyvet szedek gépbe -, ezért gondoltam, hogy délelőtt megnézek egy krimit dvd-n, hogy mégis legyen más is a napban, mint munka - ha már szabadság...
Elég vészjósló film volt, fiam meg már elment dolgozni. Telefon szól. Dvd-leállítás. Felveszem a telefont: hallózok. Komolyzene. Hallózok. Semmi, illetve szól a komolyzene. Szép zene... leteszem a kagylót. Folytatom a krimit... de előtte kimegyek és ráhúzom a riglit az ajtóra. Mert ez így sok a kettő együtt még nappal is... még nekem is.