Honesty

Mikor Haramiát "beszereztem", eszembe sem jutott, hogy panelben két macskás legyek. Ha valaki akkor azt mondja, kinevetem, hogy hogy is juthat ilyesmi eszébe. Mikor még a Haramia általi megmacskásodás is fantasztikus cselekedet volt, hisz évtizedekig nem volt saját macskám, és a gyerekeim asztmás allergiája miatt serdült korukig nem is lehetett; valamint azért is, mert a család és rokonság messzemenőkig nem tekintett normálisnak emiatt.

Teszteltük az allergiát előbb papagáj(ok) szintjén a toll miatt - Rebi, a gyöngyös nimfa 6 évig volt nálunk, aztán egy reggelre kimúlt szegény, szinte minden előzmény nélkül; s mellette volt kb. 1 évig Csipi, a hullámos papagáj, akinek szintén szerencsétlen vége lett (majd egyszer róluk is írok - természetesen nem egy légtérben voltak a gyerekekkel); aztán Cucussal, a hörcsöggel a szőr miatt, aki viszont egy légtérben lakott a gyerekekkel - és azt tapasztaltam, hogy rosszabb nem lett a helyzet az allergiás asztma esetében azáltal, hogy hörcsögünk van. Sajnos, Cucus "szavatossága lejárt" 2 évesen; azt mondják, még így is szép időt élt.
Én, bármennyire kevés időm volt, bármennyit dolgoztam - saját magam rovására is akár, de az állatok mindig rendben voltak. Mindent megkaptak, utánaolvastam és ami kapható volt számukra eleség, finomság vagy szórakoztató dolog szempontjából, megkapták. Foglalkozást, napi szintű tisztítást és szeretetet, időt is.
Haramia idekerüléséről már írtam - alaposan és évekig átgondolt igény volt. Egyre sürgetőbb, mert gyerekkori Mircim óta nem volt saját macskám és gyermekeim felnövésével és a válás utáni időkben volt egy jó adag kihasználatlan szeretet bennem.

Haramia már elmúlt 2 éves, mikor egy macskás fórumra beléptem és napi szükségletemmé vált ott lenni. Jó társaság volt, érdeklődtek utánam, és azt hiszem, nem túlzás, hogy kedveltek is - természetesen én is oda voltam meg vissza.

Első pillanat, amikor döbbenten rájöttem arra, hogy nem végleges lehetőség az egycicás állapot, az a hozzászólás volt, amikor a leendő cicám tenyésztője azt írta egy Haramiáról szóló beszámolómra, hogy "egy cica nem cica". Kész. Innentől elindult egy folyamat, aminek a vége az lett, hogy még abban az évben - most december 27-én lesz 4 éve - Honesty az enyém lett.
Abban az időben zajlott az Aranygondolatok sorsának elrendezése, úgyhogy ez anyagilag is megoldhatóvá vált.
Így aztán Haramiának társa lett...

Honesty kezdettől fogva egy végtelenül kedves, drága, szelíd cica. Gyönyörű. Mai napig elcsodálkozom rajta, hogy hogy tud a természet ilyen tökéleteset alkotni. Nekem tök mindegy, hogy kiállítási körökben nem aratna magas díjakat, mert "nem elég erős az álla". Kit érdekel, én erősebb állal talán nem is tartanám ennyire szépnek, az meg, hogy versenyekre vigyem, eszembe sem jutott.
Aki a blogomra kattint, Honesty profiljának részlete köszönti.
Ő maine coon nősténycica; oltottan, tesztelve, ivartalanítva kaptam meg, 7 hónaposan. Hogy telik az idő, már több mint 4,5 éves!
Első találkozásunk olyan volt, mintha mindig itt lakott volna. Egy percig sem bújt sehova, azonnal felvehettem, simogathattam. Őrajta nem múlott a Haramiával való barátkozás sem: ment volna hozzá azonnal, csak Haramia egyrészt hozta félős vad-magát, ki tudja, mi zajlott le benne, ő amúgy sem egy szelíd átlagcica... Honesty viszont csak csodálkozott azon, hogy Haramia nem borul azonnal a nyakába.:) Nem baj, azt hiszem, a mi szeretetünk kárpótolta őt.
Semmi gond nem volt vele soha, az évi kötelező oltásokon kívül soha nem kellett még vele orvoshoz menni. Azonnal elfogadott itt mindent, rögtön megtisztelte az almot, és azonnal evett is Haramia kajájából. Feljött az ágyamra és elterült, mint aki jól végezte dolgát.

Haramiát viszont néhány napig alig láttuk. Félt és meg volt sértve egyben, ahogy én így le tudtam vonni a konzekvenciát. Most már nem ő volt az egyetlen. Igyekeztünk ezt egalizálni, sokat törődtünk Haramiával, már amennyiben hagyta - de legtöbbször önkéntes száműzetésbe vetette magát a kajálást-almozást leszámítva. Kb. 1 hónapig fújt és morgott Honyra, amikor az barátkozás céljából közelített felé, de aztán már ez is abbamaradt. És el lehet mondani, hogy 2 hónap múlva már, ha kebelbarátok nem is lettek, de nózi-összeszagolás és némi őrült futkározás időnként már előfordult. Mai napig is ez van: ők nem alszanak összebújva soha - azt hiszem, ez nem Honyn múlna... Viszont jó "társbérleti", baráti viszonyban vannak. Figyelik egymást, és időnként nagyokat rohangálnak együtt, kergetőznek, birkóznak. Háborúk sosem voltak, ha valami nézeteltérés előfordult, akkor inkább egyikőjük félrehúzódása játszott szerepet.
Párszor azért láttam, hogy egyikőjük mosdatja a másikat. Ez sosem volt pár másodpercnél több, de boldoggá tett a látvány. Mégiscsak szeretik egymást!

Számtalanszor megfigyeltem, hogy amikor egyikőjüknek játszani támad kedve és netán a másik szerencsétlen alszik, akkor addig macerálja, míg felkölti és beindítja a másikat... akkor aztán repülnek a tárgyak és a szőrcsomók is itt-ott...



Cicák és a cserepes virág

Hazaérek mit sem sejtve,
fárasztó volt ez a nap.
Bársonytalpon jön az este,
s néhány nyugodt pillanat…

Ahogy belépek szobámba,
első, amit meglátok:
szőnyegemet föld borítja,
s törött cserépdarabok.

Két cica néz ártatlanul,
„fogalmunk sincs, hogy történt!”
Szegény virág padlót fogott,
fogadjam el ezt tényként…

Megunta a felső polcon
virágom az életét,
úgy döntött, hogy nekiindul,
ringbe száll egy jobb helyért.

Cicáim csak segítettek
virágföldet kaparni,
milyen unalmas is lenne
egy kupacban meghagyni!

Földes asztal, földes párna,
földes könyv és monitor –
sokkal érdekesebb minden,
ha föld lepi, nem csak por…

Egész este takarítok.
– Irgumburgum, rossz cicák! –
Szegény növény darabokban,
nem kell ide több virág!

Befejezem nagysokára,
leülök, még dohogva,
arcátlanul gyűlnek körém
cicáim dorombolva…