Héttorony

Az év eseményeihez tartozik, hogy március 21-én részt vettem egy Héttorony-esten.

Félévenként rendeznek ilyen felolvasóesteket, melyeken a Héttorony-tagok már megjelent írásai közül válogatva előadóművészek, illetve maguk a vállalkozó előadók akár, felolvassák az est műsorát adó verseket. Életemben először tudtam elmenni, mivel most Debrecenben rendezték az estet. Nagyjából 2 éve kerültem a Toronyba, amikor beküldtem verset, és csodák csodája, megjelent - pedig ott nem igazán könnyű megjelenni, ezt már tapasztalatból is tudom. Mindenesetre 175 írásom van fent e helyen - jelzem, nem küldök be néha hét- és hónapszámra, valamint nem is mindegyik jelenik meg, amit beküldök - ez nagyon sok mindentől függ. Innen is látszik, hogy azért joggal örülhetek, hogy azóta már három irodalmi esten felolvasták 1-1 versemet. Ezek közül - odakerülésem után - az első 2008. április 25-én, Budapesten volt a Rátkai-klubban. Ott a Búcsúdallam c. versemet olvasták fel.

Búcsúdallam

Felhők színkavalkádja
játszik a délutáni égen,
viharos szél zúg,
arcom ég felé tartva
a futó felhőket nézem...
veled már fut a vonat,
arcodat nem látom,
bár még képzeletben
karomat kitárom,
úgy intek búcsút utánad,
pedig a kanyaron rég
túljár már a vonat...

Tudod, ha az állomáson
mélázva bóklászok,
lelkemben hangos
dúr dallamok szólnak
mindig, ha rád várok.
A búcsúzás szomorkás,
lágy húrokat pendít...
bennem az a régi kislány borong
halkan - bár közben mosolygok -,
míg lelkemet csendesen
balzsamozzák andalító,
bús moll dallamok.

A másodikra Győrben került sor, 2008. szeptember 26-án, ahol a Csak neked fáj címűt olvasták fel. Akkor még nem ismertem az érzést, milyen az, ha az ember a saját versét hallja felolvasásban, mindenesetre érkezett 1-2 e-mail idegen emberektől, tagoktól, akik gratuláltak, hogy nagyon jó volt... és ez nagyon jólesett.

Csak neked fáj

Öregedő árnyak,
fáradt szarkalábak
legyezőszerűen hullnak
szemeid köré,
ahogy gondjaidat,
esendő mindennapjaidat
egyre csak sepred
magad mögé.

- Hol a kiút? - kérded...
de árnyékod elől
soha nem futhatsz el,
nincs menekvés,
megoszlik a teher,
s ha többen tartják,
melletted, mögötted -
ez nem kevés.

Van, mit nem oszthatsz szét
csak neked fáj, mert csak
a tiéd rádrakott
kereszted,
s amit egyedül rád
szabott a sors,
csupán neked lehet
végigélned.

A harmadik volt a fent említett, Debrecenben a Déri Múzeumban idén március 21-én, ahol a Gyűrött álom című került a válogatásba. Megjegyzendő, hogy csak azokból a versekből válogatnak, amelyek már megjelenhettek a Héttorony oldalain, tehát már átestek tűzkeresztségen, bírálatokon és megmérettetett. Kezdődött azzal, hogy félve beóvakodtam a Déri Múzeum hatalmas színháztermébe, ahol már jelentős tömeg volt, és szerényen meghúzódva, félfenékkel leültem hátul. Majd észrevett - gondolom, az avatarképem alapján - a főszerkesztő; és invitált, jelezve, hogy a szerzők elöl foglalnak helyet, tehát fáradjak talán oda... Így leültem a második sorba, sosem felejtem el, dr. Bige Szabolcs író mellé, akivel a szünetben beszélgettünk is.

A versem a 10. volt a felolvasásban, és egy férfi előadóművész adta elő (nem jut eszembe a neve, pedig megérdemelné!), de úgy, hogy én azt sem tudtam, fiú vagyok-e vagy lány, és olyan jónak tűnt, hogy hihetetlennek tartottam, hogy én írtam. Valamint annyira jól, ahogy én soha-soha nem tudnék elmondani egy verset sem. Fantasztikus dolgok futottak át a fejemen közben... ez nem létezik, én itt vagyok... ez biztos tévedés... és az én versemet olvassák! És utána a taps... hihetetlen élmény volt. Lángolt a fejem, hevesen vert a szívem, és csak az a pár szó dobolt bennem, hogy "ez nem igaz! Ez nem lehet igaz!"

Gyűrött álom

Hallgatom, ahogy párnámon
meggyűrődik a csend,
nem jön álom...
Az elmúlt nap dülöngélő
dominóit fejemben
egyre rakosgatom.
Van, ahol összeáll a rend,
ám van, ahol ingatag,
újra borul...
feledés, röpke nyugalom
miért nem szegődik
hű társamul?
Mennyire képlékeny,
zajos minden s csak egy
láncszem vagyok...
elvárni láncszemtől, mire
a gyöngysor sem képes,
meddig hagyok?

Fantasztikus érzés volt... Ezen egyúttal sor került a Héttorony 2. antológiájának bemutatására is, melyben 6 versemmel szereplek - szintén olyan versek lehettek beválogatva, melyek már megjelenhettek az irodalmi oldalon. E verseim: Maradj, Egy év múltán, Adj hálát, Anyám, Ébredés, Mégis. Az antológia így néz ki:


És a versek:

Maradj

Ne búcsúzz még, maradj!
A körúton a fákat
még nem számoltuk meg,
s még egyetlen estén sem
választottunk
magunknak csillagot,
s még azt sem találtuk ki,
gyerekeinket vajon
hogy neveztük volna, ha...
kicsit maradj még,
az eső is elállt, nézd,
ott fent - látod? -
sötét paplan alól
kacsint a napsugár!
Nem vagy kíváncsi,
lesz-e most, itt, nekünk
szivárvány?
Igen, elfoglaltság.
Persze, halaszthatatlan.
A körülmények úgy alakultak.
Menj, hogyne, persze,
én mindent megértek.
Mindig, most is.
El ne késs, eredj...
különben is...
az eső újra csepereg.


Egy év múltán

Ha eszembe jutsz, már nem égek el,
arcod már más álmokban szerepel.
Remete-időm kőfalat húzott fel
kifacsart, deres szívem köré.

Nem bánthatsz nagyon, s ha mégis, hát hagyom.
Ha magadhoz hívsz s én erőtlen vagyok,
magamból derűsen adom, amit tudok.
S csendben elrejtőzöm köveim mögé.


Adj hálát

Ne hullajts több könnyet.

Tégy különbséget
a kellemetlenség
és az igazi nagy baj
között - s adj hálát...

és ne téveszd össze
a bántó bosszúságot
a mázsás-súlyos gonddal,
viseld el - s adj hálát...

és ne hasonlítgasd
a rosszízű keserűséget
az emésztő fájdalomhoz,
nyelj nagyot - s adj hálát...

Adj hálát, nyújtsd kezedet,
nézd, várnak rád...
célok, fény, emberek,
s ne hullajts több könnyet.


Anyám

anyám
szemem előtt gyengülsz egyre
fogysz el lassan gyertyaszálként
anyám
egykor szekrényt mozdítottál
kimeszelted régi házad
évente egyedül
anyám
erőd egyre kevesebb már
mikor karomba kapaszkodva
érzed csak az egyensúlyt
s egymásnak adjuk
a biztonság csalóka érzetét
anyám
egyedül vagy s nem panaszkodsz
a napok torzan rohannak
s hullnak a múltba
anyám
a szívem elszorul tudom
nehezen éled meg a napokat
anyám
ne menj maradj még velem
nélküled nem vagyok én sem
semmi sem

őrizd még őt istenem
hiszen anyám ő
nekem


Ébredés

ébredni nem fáj
habkönnyű érintéssel
köszön el az éj

mert

zöld hajnalokra
hamvas pirkadatokra
mosolyt rejtettél


Mégis

A vihar hullámai
elszelídültek,
a horizont egyenes...
nem tudom, gondolsz-e
rám, kedves...
pár hét vagy hónap
aránylik a végtelenhez,
mint egy szál virág
egy egész tündérkerthez.
Nem is lényeges.
Mégis hiszem,
a tündérkönnyek
akkor is élnek,
ha már emberivé
égette az élet.