2018. február 6., kedd

Csomag érkezik

Most szombaton nem volt Szultána. Egyszerűen fogták és abbahagyták így, mindenféle lezárás nélkül. Nem igazán vágja az ember a TV2 húzásait, főleg amit a Szultána körül csinálnak állandóan. Összevissza pakolgatják időpont szerint is, ez a szombat délutáni adás pl. senkinek nem volt jó... de legalább adták. Már decemberben is leálltak vele valami baromság miatt egy hónapot, most is, de most ráadásul még az sincs mondva, hogy nyugi, majd valamikor folytatják.
István "kitalálta", hogy ha gondolom, magyar felirattal tudja nekem küldeni a folytatást... Ezek ráadásul a magyar részekhez képest reklám nélkül is kétórás részek! Bár a címükben így is két rész van megjelölve. Mondtam, hogy oké. Megkérdeztem Popikát, hogy ilyen alapon kéri-e ő is a folytatást, mert akkor át tudom küldeni időszakonként. Persze miután megnéztük, ahhoz, hogy újabb feltöltések férjenek a drive-ra, nyilván egy idő után le kell törölni. Így mindig jelzi Popika is, hogy megnézte-e már, mert ő nem tölti le gépre, hanem ott helyben nézi meg. Kérte, úgyhogy ezentúl így fogjuk nézni a Szultánát.
Tehát ma megnéztem a filmcím szerinti 43-44. részeket, lényeg, hogy attól kezdve, ahogy abbahagyták a történetet.

Jelezte nekem Eszter, kedves versrajongó ismerősöm, hogy tegnap csomagot adott fel nekem, pár nap múlva biztos megkapom. Erre mit ad isten, nemhogy nem pár nap volt, hanem még egy egész nap sem. Tegnap du. 2 körül lett feladva, és ma már fél 11 körül meg is érkezett! Pedig nem elsőbbségivel volt...
Nagy meglepetés volt számomra. Konkrétan a betegségemmel kapcsolatosan, de immunerősítő stb. cuccok voltak, egy részüket nem igazán tudnám megfizetni... Süngomba, Flavin7, magnézium-C-vitamin pezsgőtabletta, Floraliv, Normaflore. Na meg kávé és egészséges édesség. Az első kettő maga több, mint egy tízes... De nem tudtam, nem is lehetett őt lebeszélni, annyira segíteni akart.
Nagyon örültem, és végtelenül hálás vagyok.


Aztán kitaláltam, mivel fogom viszonozni...:)

Megnéztem az Elif 103. részét, este meg a BK-t.

1 megjegyzés:

  1. Teljesen meg vagyok lepve, ... ♥ Gyógyulgassál drága, ✿ köszönöm, hogy elfogadtad.✿ (Magam is ezt eszem többnyire.)

    VálaszTörlés