Színezős bagoly 6. -- Egy éve

Hajnalban óra-visszaállítás volt, sajnos. Mi ki nem állhatjuk a tavaszi óraállítást. Elvesznek tőlünk egy órát, nem ez a rendes idő, és hát olyat is olvastam már, hogy ezt akarják megtartani, tehát hogy a tavaszi maradjon mindörökre, ámen. Nekem semmi gondom nem lenne azzal, hogy megszűnik az óraállítás, de akkor úgy lenne normális szerintem, hogy az eredeti, tehát az őszi maradjon meg.
Ilyenkor sokszor napokig tart, míg minden órára rábukkanunk és mindent át nem állítunk. Még szerencse, hogy a számítógép és az okostelefon lerendezik maguknak ezt a dógot.

Ma is mostam egy géppel saját cuccot. Teregettem, kádat, vécét, mosdót, mosogatót, konyhai padot tisztítottam.
Utána baglyot színeztem. Most ez a bagoly három alkalommal készen lett. Alkalmanként 2-3 óráról van szó... Bagolyból ez az 6. alkotás, míg cicából 11 van. És el is kezdtem a következőt.

Este 7 előtt hozták Bencust. Ott is megvolt a szülinapja; rengeteg mindent kapott, általában pólókat, játékokat, aztán meg pénztárcát pénzzel.

* * *

Egy éve a reggeli vizit után a két mellműtött szobatársamnak kiszedték a dréncsöveiket és hazamehettek.
Én pedig két dréncsövet a flakonjaimmal megragadva kivonulhattam az előtérbe reggelizni. Itt így szokás, ki kell menni kajálni.
Viszont kaptam köménymaglevest, két zsemlét, vajat, májkrémet, teát. Ahhoz képest, hogy az ember többnyire nem reggelizik... :-O
Ez a kinti táplálkozás azért volt kellemetlen, mert nem ismertem senkit, de ez a legkevesebb, mondjuk. Ám mindenki hozta magával, kinek mije volt. Mondjuk, két küblije a csorgó cuccal -- ami ugye, roppant guszta evésnél, főleg a másé -- nem volt senki másnak perpillanat.
Ja, meg még megvolt az a hátránya, hogy így nem tudtam lefotózni a kajákat. Sokan voltunk, nem volt olyan laza a társaság, hogy ne néztek volna komplett bolondnak, hogy két dréncsővel, trutymós küblikkel nekiállok minden kajámat lefotózni. Pedig olyan szuper kajákat kaptam végig, hogy komolyan megérte volna lefotózni, főleg azok miatt, akik folyton pocskondiázzák a kórházakat.
Teljesen érthető, hogy egy emésztőszerv körül műtött ember nem kaphatja ugyanazt a kaját, mint egy mellműtött. Én gyakorlatilag teljesen normális kaját ehettem, egyáltalán nem kellett diétázni. Tisztában kéne, hogy legyen vele az ember. Mikor ezelőtt 3 évvel epeműtétem volt, nyilván az ottlétem műtét utáni napjától a 2,5 napi ebédem max. üres, sótlan leves és folyós, sótlan krumplipüré volt. Egy amúgy szuper, légkondis, négyágyas, két fürdőszobás, emeletszinten szalagerkélyes kórteremben. De amúgy otthon is diétázni kellett úgy 6 hétig még.
Ebédre raguleves, sült csirkecomb volt, alsó-felső egyben, tepsis krumpli és dinsztelt lilakáposzta! Sőt, valami süti is.
De egyébként épp hogy lenyeltem az utolsónak szánt falatomat, még járt a számban a falat, amikor az orvosom megérintette a vállam, és közölte, hogy vár a kezelőben... Ez úgy egy kicsit ciki volt, se kézmosás, se fogmosás... de hát ő akarta. Ilyenkor lekezelték a sebet meg a dréncsövek környékét.
Na mindegy, itt a lényeg, hogy ezen a kaján tényleg el lehet lenni, és szívesen lefotóztam volna.:) Mert mondanom sem kell, a kórházakba is szoktam vinni a fényképezőgépet, még ha nem is tudom használni.
Mivel szombat volt és a szobatársaim elmentek, ezért príma jó délutánom és éjszakám volt egyedül! Meglepődtem, hogy a nővérek minduntalan felajánlották, hogy áttolnak emberek közé másik kórterembe. Alig tudtam őket lebeszélni! Valahogy esküdtek rá, hogy nekem milyen szar lehet itt egyedül, hogy nem tudok senkivel beszélgetni. Közben meg, ha lehetne, nekem, esküszöm, mindig végig az egyedüllét lenne a legjobb. Fárasztó folyton beszélgetni és nem is mindig jó. Én olvasni szeretek, és a sok jövés-menés között így sem sok ideje van az embernek elmélyedni a gondolatokban. A sok erősködést illetően már arra gyanakodtam, hogy tán félnek, hogy öngyilkos leszek? Hiszen rákos az ember, ki tudja, milyen a mentális állapota!?
Imádtam a kilátást a 4. emeletről -- a Bartók és Mester utcai részt lehetett látni a templommal. Olyan megnyugtató volt, hiszen én a Szotyorin laktam, a Böszörményi elején dolgoztam ifjabb koromban, napi szinten legalább kétszer elmentem azon a részen.
Mivel itt ződhajnalban kellett kelni, mindig láttam a napfelkeltét, ami szenzációs volt!
No, itt most pont ezen a szombatról vasárnapra virradóra kellett az órát előreállítani, úgyhogy még a szokottnál is hamarabb riadóztattak; ami háromnegyed 5 volt általában, az most egy órával korábbi időpont.
Ezen a príma, néha egyedüllévős napon Homonnay Gergely: Puszi, Erzsi c. macskás könyvét olvastam.
Szilvi és Dani mindkét napon jöttek hozzám látogatni, velük is eltöltöttem mindkét hétvégés napon úgy 2 órahosszat. Szombaton estefelé már nagyon hiányzott a kávé, és nem mertem megkérdezni a nővéreket, hogy esetleg lehetne-e... mert tudom, hogy a műtét estéjén a szobatársam majd megveszett kávéért, és nem engedték neki. Na de már egy nappal odébb voltunk! Dani kiment, és simán megkérdezte a nővért, aki mondta, hogy igen, ihatok.:)
Bódogan kecmeregtem ki velük, a két pitlimet csövön tartva ki az automatához, ahonnan mennyei kávét ittam. Boldog idők, amikor még jólesett valami kaja... merthogy pl. kávét úgy a 4. kemó utántól végképp nem tudtam inni, mai napig... elvileg jólesne a kávé, de gyakorlatilag semmit nem érzek. Nyilván most már nemigen hánynám ki, de nem érzem azt a régi jó kávéízt. Akkor meg minek? Igazándiból pedig néha szükség lenne rá, reggel főleg, hogy felébredjen rendesen az ember, na meg ebéd után -- csak hát nem igazán tudom rászánni magam, ha egyszer nem kívánom. Nem beszélve arról, hogy nekem nincs is mindig ebéd. Akkor eszem, amikor megéhezem és ki tudom találni, mit tudnék megenni -- s ezek nem időpontfüggők.
Az automatás kávékat néha megkívánnám, mert tényleg isteni az illatuk. Annyit jártam kórházba, hogy nyakra-főre ihattam volna. De nem tehettem, mikor megkívántam, sem -- mert akkor meg fennállt a potenciális hasmenés veszélye! Akár a mai napig is. S ez idegen helyen nem optimális nekem. Így ha meg tudnám inni is a kávét, le kell, hogy mondjak róla.