Ahogy hazaértünk, csengetett a postás, s egy A5 bélelt borítékban megérkezett az István által Észtországból rendelt két keresztszemes kézimunka. Ezt az évfordulónkra szánva úgy egy hónapja rendelte, már el is felejtettem, úgyhogy nagy meglepetés volt. Ezek most előrajzolt kézimunkák, kíváncsi vagyok, hogy fog beválni. Állítólag ki kell majd mosni a hímzés befejezése után, hát ennek azért kissé utána kell nézni, mert olyan erős színekkel van előnyomva, hogy én kicsit félek, hogy nem fogja-e majd össze az egészet. Az az egyik legnagyobb meglepetés, hogy kicsit nagyobbak is méretre, mint az eddigi kézimunkák, ugyanúgy adva van hozzá minden fonal, minta, tű stb., elő van festve színminta szerint (nem a leendő fonalak árnyalata alapján, hanem teljesen más, élénk színek ábrázolják a foltokat, hogy innentől más színű fonal szükséges) -- és mégis a kettő nem került annyiba, mint itt nálunk egy darab, előnyomatlan, kisebb keresztszemes. Ez szinte hihetetlen. Már nem először lepődök meg a netes rendelések olcsóságán.
A másik, ami hazaérésünk után túl hamar érkezett, hogy István hívott telefonon. Ő persze nem tudott erről a mai történésről. Tudta, hogy kínlódunk, de ilyesmit képtelenség előre bejelenteni, hiszen utolsó percig sem biztos. Mindegy, én még nem hívtam volna őt ezzel, még nem igazán voltam a helyzet tudatában, meg hogy értelmesen kelljen beszélnem. Sokkolt a dolog még rendesen, de hát telefonált, fel kellett vennem. Akkor meg már valahogy el kellett mondanom. Borzasztó volt.
Daninak véget ért a munkahét, megkapta első fizetését az új munkahelyen. Meg volt elégedve -- az előzőekhez képest nem csoda.
Hozta a mostanság lezajlott és hamarosan következő családi ünnepek ajándékul szánt általános összegeit Szilvi szülinapjára, Bence névnapjára és az én szülinapomra, 3-3 ezreket, valamint a mosnivalóját. Második menettel hozott 2 -- még akciós -- almot az Aldiból, ajándékba, merthogy hét elején koppra kifogytunk és neki nem jutott eszébe. És még úgy döntött, hogy beszáll Haramia költségeibe egy tízessel, viszont invesztáljam be a zempléni kirándulásba, és igenis, menjek el! Nagyon meghatódtam ezen a gesztuson. Amúgy is bőgtem egész nap...
A szomorú esemény alkalmával megcsináltam a netre Haramiának egy "délcegkori" fotóját, ez szerepel a tegnapi bejegyzésem elején. Ezzel tisztelegtem emlékének -- hiszen a 15 év olyan hosszú idő... és nagyon sok közös ismerős ismerte őt, sokan személyesen is, de hírből, fotókról, versekből, történetekből még sokkal többen.
Nagyon sokan fejezték ki együttérzésüket a rákövetkező napokban...
*
Ma, szombaton hihetetlen volt, hogy majdnem 8 órát aludtam! Honesty sem kért kaját egészen fél 9-ig... Azzal jelzett, hogy a párnám mellett hátulról a két kezével megfogta a fejem és enyhén dagasztotta, miközben dorombolt. Szép lassan jöttem vissza az álomvilágból... mindenesetre ez nagyon jólesett.
Egyből belém nyilallt, hogy úristen, Haramia nincs! És tulajdonképpen így nyilallt és lüktetett a tudat egész nap...
Biztosan mindenki ismeri a poszttraumás szindrómát, amikor egyből lehetetlen feldolgozni bizonyos eseményeket vagy történést, és olyan minden, mintha nem is velem történnének a dolgok.
És persze a lelkiismeret-furdalás, hogy jól tettem-e. Önvád meg minden.
Mindenesetre folyamatos munkával igyekeztem ezt a napot valahogy könnyebbé tenni.
Két gépnyi ruhaadagot mostam, teregettem. Míg a gép mosott, addig többször felmostam az egész lakásban minden linóleumot és minden járólapot.
Megcsináltam Haramiának a Gyertyalángon az emlékoldalt. Kedves volt Istvántól, hogy ő is gyújtott rajta gyertyát.
Rengeteg fényképet nézegettem -- már az elmúlt napokban is -- Haramiáról. Hihetetlen, mennyi emlék, vele kapcsolatos élmény eszembe jutott. Ezért is kellenek a fényképek. Ha az ember pár órát a nézegetésükkel tölt, szinte elvarázsolódik...
Ilyen tündér volt! 💚💛💜💙💛💜💕
(Papírfotók, beszkennelve.)
Bencét fél 2 körül elvitték. Neki még nem mondtuk... mivel leginkább a saját szobájukban van, a macskák oda nem járnak be amúgy sem. Ezért sikerült elkerülni a témát, nem tűnt fel neki, hogy hol lehet Haramia. Nyilván nem kerülhető el, de ma még hadd vigyék el, és majd ha hazajön, utána valamikor, finoman...
Főztem gyros csirkemellet, fokhagymás dresszinggel és rizzsel.
Hűtőt mentesítettem lejárt és már alkalmatlan maradékoktól, mindezt egy csomó mosogatás kísérte.
Később jött Dani és hozott anyámtól töltött paprikát, nekem egy dobozzal lé nélkül, Szilviéknek jó sok paradicsommártással, literes vödörben.
Daninak adtam egy jó adag rizst csirkegyrossal és öntettel.
Utaltam a pénzt a zempléni kirándulásra, 9500 volt.
Gondolkodáselhárítás céljából jó volt, hogy miután egész héten nem néztem Elifet -- de István azért szorgosan küldözgette mindennap --, most zsinórban megnéztem az összeset.
Mivel közben A mi kis falunk 2. része is nézendő volt, a legutolsó Elif még utána maradt.
Túléltem a napot.
Bejegyzések
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése