MÜK, fotókiállítás

Következő aggódnivalóm a teendőim dátumai és a kemós egybeesés miatt: 22-ére szól a legközelebbi Munkásügyi központos berendelésem. Az hétfő. A probléma ugyanaz, mintha a sírkövet kellett volna akkor intézni vagy utána, tehát végiggondoltam, és zseniálisan azt találtam ki, hogy pénteken még szintén nincs bajom, legalábbis olyan, ami miatt nem tudnék elindulni, és hát megyek korábban. Oké, hogy ez dátum szerint 3-4 nap, de hangsúlyozni fogom, hogy lényegében egy munkanappal jöttem előbb. És szerintem ha látják az állapotomat, akkor nem lesz olyan problémás, mintha mondjuk, kések 4-5 napot. A késést mindig jobban nehezményezik ilyen helyeken.
Az se probléma, ha egész véletlenül hazaküldenének, mert legalább megpróbáltam, max. hazajövök... de szóltam, hogy jövő héten nem tudok jönni, mert rosszul leszek -- ám azért szinte biztos voltam benne, hogy érvényes lesz a jelentkezésem.
Úgyhogy megint csak relatíve korán kelés, készülődés, papírok, minden. Még az orvosi dossziémat is vittem, ha valakinek bizonygatásra lenne szüksége.
Szóval felmentem egy 22-essel a Tecsóig, onnan 25-össel, mert a 45-ös, ami ezt egyben megoldaná, elment az orrom előtt. Onnan gyaloglás, majd MÜK.
Mivel a Gambrinusz köznél rövidítettem le az utat, az ottani antikvárium kirakatában láttam egy cicát aludni. Bucifejű, kétszínű (vörös-fehér) kandúr cica. Azóta megtudtam, hogy kóbor volt, befogadta az antikvárius, orvoshoz vitte, és próbált neki gazdát keresni, de mivel macskanáthás, ezért még annyira sem könnyű, mint egy fiatalabb, egészséges macskánál. Ott alszik napközben, jól elvan, éjszakára meg a házban bevállalta valaki a tartását.:)

Hosszú sor a jelentkezési pultnál, és úgy láttam, már megszűnt az ottani, pótló és kisegítő jellegű pecsételés, mindenkit felküldenek "szobára". Én a két utolsó alkalommal voltam pedig szobán, az utolsónál két szobában is. Mindegy, most is kaptam sorszámot, felbaktattam az elsőre, ahol végül is nemsokára behívott a kijelző.
Az én ügyintézőm nem volt jelen, de a másik ügyintéző a szobában foglalkozott velem, szóval bevezetett a gépbe az oldalamra, és miközben kérdeztem, nem baj-e, hogy korábban jöttem egy munkanappal, mondta, hogy nem. Sőt, még rákérdeztem, hogy jobb így, mintha később jönnék több nappal?, mondta, hogy természetesen.
Levette az állapotomat a fejkendőmre (most a türkiz volt rajtam) való tekintettel, megértette, és nem fenyegetett a közmunkára való kiküldés veszélye... bepecsételte a következő dátumot, és jöhettem el.
Hála a jó istennek.
Mint mindig, megint úgy megkönnyebbültem, hogy sikerült lerendeznem megint egy időpontos kötelező programot...

A Kossuth utcára befordulva mindig meg szoktam nézni a DMK galériájának programját. Most örömmel fedeztem fel, hogy Természetfotó-kiállítás van!
Egyértelmű, hogy bementem, és fel az emeletre. Az itteni kiállítások mindig ingyenesek szoktak lenni, s miután felét megnéztem, akkor mertem megkérdezni az ott tartózkodó sráctól, hogy szabad-e fotózni... azt mondta, hogy szerinte igen, a nem fizetős kiállításoknál általában szabad.
Úgyhogy innentől kezdve fotóztam, majd a végén visszamentem az elejéhez, ahol még nem fotóztam.
Valami 115 kép volt kiállítva.

Volt külön ifjúsági osztály is, és nagyon változatos fotók, melyeken nagy örömmel mentem végig, elolvasva a róluk írt tudnivalókat is.
Mindet nem nagyon tudnám iderakni, de jópárat azért igen. Nem mintha valamelyiket is háttérbe akartam volna szorítani, mert mind nagyon megkapó volt, de így is felhoztam legalább felét...

                   

Ezután még írtam a vendégkönyvbe is, majd lemásztam a lépcsőn. Elbattyogtam az utcán feljebb, s át a tűző napos oldalra, mivel a hazafelé buszok onnan járnak. Egészen biztosan 30 fokon felül volt... alig tudtam a fal és a műanyag, átlátszó megálló között találni egy helyet, ahol úgy igazítottam a fejem a fémváz alá, hogy a nap ne süssön... Mindegy, hogy ide megyek vagy a Széchenyire, akkor is ez a helyzet, ettől frászom van egész nyáron mindig.

Jött egy 25-ös végre, ahol örültem, hogy le tudok rogyni.

Egy perc, és ismerős jött felém a busz hátuljából: Rita volt az! Volt kolléganőm, akivel a második munkahelyemen dolgoztunk együtt. Ő sem dolgozik, pedig még csak 44 éves, csak alkalmi munkákat, őt előttem építették le 1-2 évvel. Igaz ám, hogy neki közben lett egy kisfia, gyeden, gyesen volt stb., de nem nagyon akar és tud dolgozni menni, mert hiper-akármi a kisfia, és olyan helyre jár, ahol már délben érte kell menni... a párja külföldön dolgozik.

Persze az emberek nem nagyon értik, amikor egy fiatalabb anya, aki így vagy úgy egyedülálló egy problémásabb gyerekkel, miért nem dolgozik... Kap ő is eleget, mint ahogy Szilvi.

Egyébként kiderült, hogy Haramia testvére még szintén él és virul, rajta még nem látszik annyira az öregség, mint Haramián, nyilván nincs teljes begyulladt fogköves ínye, amivel már nem ajánlott altatni, ha megműtenék. Ja, Haramia Ritától ered. Örültem neki, hogy Cincúr is jól van.:)

Beszéltünk még a betegségemről, hiszen óhatatlanul látható. Sajnálkozott és hitetlenkedett...

Az az igazság, nagyon sokáig el tudtunk volna beszélgetni, de leszállt a Tescónál, én meg mentem tovább, hazafelé...

Ma már csak 1 Medrol kellett és 2 Quamatel. Azonkívül nyomtam a második Nivestimet, és később a véralvadásgátlót. Örültem, hogy még mindent befogadtam idáig, kötelesség is kipipálva.

Az étvágyam viszont elég csapnivaló. Nem nagyon kívánok semmit, meg nem érzem jól az ízeket. Ezért szörnyű, de pl. mikor éjfél után lefeküdtem, már nagyon üres volt a gyomrom, de akkor sem tudtam bele semmit tenni... csak folyadékot egyéb szükséges, megszokott gyógyszerekkel...

A Nivestimtől még nem volt különösebb fájdalmam pénteken.

Ez is eredményes nap volt, örültem, hogy sikerült, amiket el akartam intézni, és még kikapcsolódásom is volt, mert mind a cica a kirakatban, mind a természetfotó-kiállítás és a fotózásuk nagy örömöt adtak.