2017. március 30., csütörtök

Szilvi anyámhoz


Csütörtökön Szilvi az iskolába vitel után összekészülődött, és elment anyámhoz.
Végtére is tehetné többször is, anyám imádja a legnagyobb unokáját.


Én itthon hajat próbáltam mosni -- a drén sokat segített.:))

Összepakolt Szilvi is, mint én szoktam: göngyölegek, dobozok, befőttesek, száraz kenyér, plusz vitt neki édességeket, nasit, rejtvényt.
Nem kapott anyámtól csekkeket, mert azt már odaadta öcsémnek, aki vásárolt is neki.
Nagy forgalmat fogott ki Szilvi, mert először ott volt öcsém, majd ment ő, és kicsit később kisebbik unokahúgom a kutyával...
Még jó, hogy közben volt egy kis szünet, mert így az anyagiakat gyorsan le tudták rendezni. Tehát a támogatás, Bencének egy párezer szülinapi ajándékra, háromezret küldött mobilfeltöltésre, meg ilyenek.
Egyébként főzött finomakat, és Szilvivel el is küldte, tehát szerintem se igen fogok még pár napig főzni.


Szilvi fotózgatott is egyébként. Eleinte biztos csak az én kedvemért, de ő is bele szokott ám jönni!




Unokahúgom, mint Szilvi elmondta, hitetlenkedve mondta a magáét a köztünk levő "testvéri viszonyról". Nem tudta elképzelni, hogy köztük Mónival majd ugyanez a ridegség lenne a helyzet. Ha egyikőjük kórházban van és műtik, a másik meg leszarja. Mert dolgozik, mert ezért nem meg azért nem.
Én különben ettől rosszul vagyok eleve, mint pl. az epeműtétemkor is: "elvinnélek holnap a varratszedésre (ki az Augusztára), de dógozok". Hát mi az, hogy dógozik? Ha a feleségét, lányát, anyját stb. hazaküldik a kórházból, akkor ott degeljen meg, mert ő dolgozik? Valahogy csak hazakerül az is, akinek az autós rokona pedig dolgozik! Na, mindegy, magas ez nekem... És akkor csodálkozunk, ha abszolút nem tartjuk baj esetén a talonban, és csodálkozunk, amikor eszünkbe sem jut megkérni, pláne még a telefont sem tudjuk egy alkalommal felvenni, mikor közös lépcsőházban lakunk!
De ez csak addig tart, utána már pár órával a kutya sem említett semmit. Vége volt a találgatásnak, hogy hogyan fogok pénteken drénnel menni a kórházba.



 


Mi sosem szoktunk kérni, tőlük meg aztán végképp nem -- nyilván nem most fogunk megváltozni.
Egyébként Móni már az elején felajánlotta a vitelt olyanféleképpen, hogy ő 8-tól fél 5-ig dolgozik. Namármost, ha EZEN KÍVÜL esik nekem valami, "ő nagyon szívesen elvisz"...  :DDD
Hát ezen is el lehet gondolkodni. Mi a lószar esik ezen kívül olyasmi, hogy kórházba menés vagy onnan eljövetel? Úgyhogy sajnos, ő is kiesett. Sógornőm meg fel sem ajánlotta.










Egyébként meg úgy voltam vele, ne legyek már nevetséges.
Kaptam támogatási pénzeket, igaz, hogy nem hágnék a nyakára, mert a kezelések, amelyek ki tudja, még a klinikán is lehetnek, mennyit fognak felemészteni taxizásra. Viszont a Kenézy itt van három megálló+kis gyaloglásra. Majd meglátjuk, hogy leszek, és Szilvi azt mondta, hogy mivel 2-re kell mennem, mindenképpen elkísér, aztán majd meglátjuk: ha fél 4-ig nem kerül rám sor, ő eljön haza a gyerekért, én meg vagy megyek taxival, vagy busszal.
Én azon is elgondolkodtam, hogy csupán az is sokat számít, ha valaki gyalog vagy tömegközlekedéssel kísér el, akkor ugyanis nem kell a parasztnak mindent magával vinnie mindenhova, ha bemegy, kijön valahonnan. Átadhatja a kísérőnek stb.
Közben olvasgatom a Radnótiék fotóalbumát is...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése