2017. március 17., péntek

Mai meglepik

Bence még ma sem ment iskolába. Eredetileg úgy volt, hogy ugye, pont hét közepe ünnep, és a doktornő is úgy gondolta, hogy csütörtökön már mehet biztosan egy nátha után iskolába.
De nem javult ám. Egyrészt. Másrészt jobban köhög, mint eddig, pluszban még a szeme is kötőhártya-gyulladásos lett. Bementek csütörtökön azért az iskolába, Szilvi beszélt a tanárnővel, kikérte a tanácsát, hogy ez van, most beadja így a gyereket, vagy jobb, ha nem megy. A tanárnő azt mondta, hogy inkább vigye vissza az orvoshoz, hogy igazolja még ezt a két napot, mert tényleg látszik, hogy nem egészséges.
Úgyhogy csütörtökön ezek után reggel elmentek a doktornőhöz, aki a kétnapos igazolás helyett írt egy egész hetit. Reméljük azért, a szülinapjára meggyógyul!

Hétközben Magdikával beszélgettünk cseten sokat. Például kemós fejfedőkről is.
Keresgettünk ilyen oldalakat, nem is gondoltam, hogy ennyiféle van!
És ott van, hogy "nem csak kemósoknak" -- tényleg nagyon guszta, kifejezetten szép turbánkendők vannak, ezerféle színben és variációban (és árban).
Magdika kérdezte, hogy nekem mégis, melyik tetszene -- s ő is mondott párfélét, hogy melyiket találja szépnek. Én mondtam párat, mindenesetre nem túl feltűnőeket (én úgy mondtam, nem "csiricsáré"-kat, mire megkérdezte, hogy mit jelent nekem a csiricsáré.:)))
Szóval olyan, ami nem irányítja a fejemre a szemet. Nem nagyon színes, rikító, nem sokszínű. Legjobban az ilyen kis hátul lógósok tetszenek. Csak hát azon az oldalon, amit nézegettünk, rohadt drágák voltak ezek a cuccok, viszont tényleg príma minőségűek.
Erre fel Magdika azzal lepett meg ma, hogy megrendelt nekem egyet!!!! Csak úgy, segítségképpen... uramatyám...
És ez még este is folytatódott, hogy van egy rahedli új vagy alig használt törölközője, fürdőlepedője, egy csomó hálóinge és köntöse, már éppen gondolkodott, kinek kéne elajándékoznia, mert már nem fér tőle...
Mindezt arra, hogy mondtam, lassan be kellene pakolnom, összekeresgélnem a cuccokat, mert az epeműtétem óta direkt nem használom azokat, mert kevés van. Én nem szoktam venni ilyeneket, gyakorlatilag ugyanazt a néhány törölközőt mosom folyton... köntösöm is egy van, ami pehelykönnyű, selyemszerűség, csak az a baja, hogy ferde a zsebe, aminek semmi értelme nincs...
Erre képes, és ki is találta, hogy ha hétfőn feladja, addig még meg is kapom a törölközőt...
Hát, már szavam sincs.
De azok után Magdika nem lep meg, mióta tudom, hogy Ervinünkkel hogyan viselkedett.
Ervinnek most hó elején lett volna a szülinapja. Magdika onnan, 300 km-ről gyönyörű virágcsokrot készíttetett "Sosem felejtelek el" feliratú szalaggal, és elküldte ide, Ervin sírjára futárral! Eszméletlen ez a nő... Úgyhogy ezek után szinte csodálkoznom sem illik...


Közben Dani is talált oldalakat, át is küldte ezeket, szép kis egyforma típusú kendők voltak, angol nyelvű oldalak, ám sehol nem volt rajta az a speciális szó, hogy kemo vagy chemo, mittomén. Helyette az islam. Viszont rohadt olcsón, úgy 1 dollár pár cent körül.
Mondom, tőlem jó lenne, csak mivel iszlámkendő, nem kemós, ezért nem biztos, hogy az első szellő nem vinné-e le a fejemről.
De aztán talált olyat is, ami szintén hasonlóan olcsó, sokkal egyszerűbb kivitelű, mint amit Magdikával nézegettünk, viszont itthonra nem lenne olyan sem rossz. Sima, tarkónál gumis és onnan egyenlőtlen hosszúságban "cafrangosan" lelógós.
Mondta Dani, válasszak ki két színt. Azt mondta, már ki is fizette... aztán majd nehogy koppanjon a szállítási díjjal, jajistenem... Mondjuk így, hogy a kettő egy ezres körül van, tényleg megéri.
No, kíváncsi leszek. Így azért már kicsit biztosabb tudatilag.
Most még töröm a fejem, ne vágjam-e le a hajam úgy vállig, Kleopátra-jelleggel. De az a baj, hogy akkor meg nem tudom összefogni. Ami nemcsak azért lényeges, mert sokkal stabilabb, mint az összevissza lógó, hanem a lenövés miatt. Ugyanis az én hajam mindig is elválasztódott középen, akárhogy fésülöm hátra, egybe. Márpedig ha elválasztódik, egy hónap alatt gyönyörű egycentis lenövés látszik, amit rühellek. Ha összefogom, akkor ez nem annyira feltűnő (egy darabig, mert a halántékomnál meg a frufruhatárnál úgyis látszik előbb-utóbb.
Dani ma este volt itt; szegény ma is, holnap is dolgozik, reggeles.
Szóval azt mondta, megrendelte azt a kettőt, egyszínűek, nem turbánok, csak kemós fejfedők.
Hozott nekem olcsó aldis sört, meg a ruhákat kicseréltük -- hozott némi szennyest és vitte a tisztát.

3 megjegyzés:

  1. "Ne félj és ne rettegj, mert veled lesz az ÚR, a te Istened mindenben, amiben jársz."
    Józsué 1, 9b

    Imádkozom érted.

    VálaszTörlés
  2. Köszönöm szépen!:) Igyekezni fogok...

    VálaszTörlés
  3. Várom, hogy írj! Kíváncsi vagyok a tőled megszokott részletes leírást mindenről. Persze elsősorban gyógyulj és pihenj sokat, ez a legfontosabb! Tudod: "Az erő veled van!"

    VálaszTörlés