Nőnap...

Nem nagyon szoktam szeretni a nőnapot. Engem sosem halmoztak el. Még a nyomdás évek jók voltak, de azután... olyan sokszor sz@r érzésem volt... munkából hazamenet ölszámra virágokkal és bonbonos szatyrokkal "női hölgyek" megpakolva, én meg... leginkább semmi. Ez az érzés, nem tehetek róla és nem is látszott, de belül mindig megviselt. Inkább soha ne lenne nőnap.
Két kapcsolatnál (házasság és együttélés) is... hol volt, hol nem; bármi is. Nekem mindenesetre soha, semmivel nem lettek könnyebbek azok a napjaim, ugyanúgy cseléd és mindent végző, ellátó, dolgozó anya voltam. Semmi étterem (nyerítés!), ellenben plafonig ugrálás, ha szavakban bárkinek is eszébe jut, hogy netán én is az lennék, akiket ma ünnepelnek...
Nyilván ezzel nem nagyok egyedül, de mivel látni  láttam, hogy is mehetne ez, és nyomdász is voltam, amikor a vállalat és bizony, a szakszervezet által is meg voltunk ünnepelve -- plusz még egy-két alkalommal zárt közeli kollegális légkörben is fel voltunk köszöntve (egyiken éppen Ervinünk szavalt önkéntes szervezésben csodás verset), ezért tudtam, hogy hogy is lehetne...
Öcsém is '78-ban köszöntött utoljára egy szép, hosszú szálú vörös rózsával nőnapon, és lám, sosem felejtem el. Nyilván azért, mert utána már nem volt egyedül, és ilyesmire nem került többet sor...
Mikor már net volt, akkor is oké, részesültünk jókívánságokban, tömegesen.
Én azért csak szomorú maradtam a végén. Voltak nőnapok, amikor más nőkkel egymást köszöntöttük "kínunkban"... hát hiába. Ezt mai napig megtesszük...
Nem kényszer ez, senkinek nem hibája. Vagy ráérez valaki, vagy nem.
Mostanában olyan női bántalmazás témájú könyveket olvasok újra és újra, hogy csessze meg, örülnének neki azok a nők, ha annyi lenne a bajuk, hogy nem eléggé vannak felköszöntve... tiszta hülye az ember... de az érzéseiről nem tehet.

Délután elmentem a Lidlbe, vettem Haramiának Coshidát, magamnak sonkát, kis konzervgombát és néhány tasak bögrés levest (mostanában ezekre álltam rá) -- és kifelé menet észleltem, hogy kevés pénztár van, kígyóznak a sorok. A kevés pénztárnál fiatal férfiak ültek, és távozásnál minden nőt részesítettek egy rózsaszálban, "boldog nőnapot!" szavakkal.
Biztos hülye vagyok, de én ennek úgy örültem, hogy majd elríttam magam. Véletlenül sem maradtam ki!!, nőnek néztek egy másodpercre!! és kaptam egy szál kis sárga rózsát! Még ha idegen, még ha személytelen is, de én kaptam. Nem győztem hálálkodni magamban, hogy eljöttem.
Vigyáztam is rá, pedig rohadt nagy szél fújt... nehogy baja essen.

Itthon persze a macskák azonnal pártfogásba igyekeztek venni. Haramia a fűmániája miatt, Honesty meg a fotogénsége miatt volt tökéletes kapcsolatban a rózsámmal.

Amúgy FB-on személyesen a hölgyeken kívül természetesen István is köszöntött egy szép képpel:

Privátban egy úriember:

E-mailben biztosan többszázan megkaptuk a sármos koncertorgonista R. Gergelynek ezt a szép képét -- de névre szólt!, tehát megemlítendő!

És hát szövegben néhányan személyesen, valamint tömegesen egész nap csak ezektől hemzsegett a FB.
Dani is éjféltájban köszöntött fel szavakban, meg a volt férjem, akin meglepődtem, hiszen van barátnője, de szerencsére az ő kapcsolatuk laza, nincs pórázon, pont azért tartós szerintem, mert nem együtt élnek...; első köszöntőm volt még előző éccaka, ma meg az idővonalon is megejtette írásban. És néhány nőismerőssel is köszöntöttük egymást képekkel és cuki (állatos) videókkal.