Téli verőfény

Szép látványt nyújtott ma reggel a természet, pedig vasárnaphoz képest korán kellett kelnem, mégis még korábban indultam a kelleténél, hogy tudjak fotózni némi kis deret, zúzmarát, havat...

Ezüstben ragyogtak a gallyak mindenfelé, ahogy a nap rájuk sütött, szinte sziporkáztak a fák, bokrok vékonyabb ágai, vesszői, gallyacskái. Ahol levelek maradtak, ott egyéb színek is játszottak - összességében csodát varázsolt a tél, mintha a leveleket vagy a levélszéleket beszórta volna porcukorral.
Mínusz 7 fokot mutatott a lakásbeli kinti hőmérőm, ennél lehet, hidegebb volt, mert az a hetedik emeleti magasságnál mért hőmérsékletet mutatja.
A vakító aranysugarak nem melegítettek, és nem is olvasztottak el egy porszemnyi deret sem - csak olyan csodát műveltek, hogy még egy lakótelepből is mesés világot tudtak teremteni.

Téli hajnal

Zúzmarás gallyakon álmodik
fagyos januárt a tél,
deres leveleken születik a hajnal,
fénye csak hideget ígér.
Magam indulok a pirkadattal,
kísérőim tetszhalott fák,
roppan a friss hó lábam alatt,
szürkeség őrzi a tél álmát.
A megállóban megszokott arcok,
álmos, nyak-behúzott emberek,
mint én, vágnak a nap elébe,
mely ki tudja, mit rejteget.

Fényképezőgépemet nem győztem kapkodni - minden fán, minden falevélen, egyéb növényeken más és más miatt volt a zúzmarás csipke fotogén.


Nem beszélve a fehér hóban tipegő feketerigópárról, a sok-sok apró verébről a macskakőre fagyott jégen ugrálva, és a méltóságteljes varjakról, kicsit távolabb a járt utaktól a nagyobb tereken.

Amikor a házunk előtti magaslati részen megmaradt piros bogyós bokrot nézegettem, olyan érzésem volt, mint amikor nyáron a frissen mosott ribizlit megszórjuk porcukorral és berakjuk pár órára a hűtőbe, hogy aztán kellemesen oltsa szomjunkat.


El tudom képzelni, ilyen verőfényes téli délelőtt milyen csodákat láthat az ember, mondjuk, erdőben, tóparton, hegyvidéken; ha még itt, egy városi lakótelep közepén is így el tudja magát ragadtatni a természet szépségeivel...

Jégvirág

Jégvirág, virágom,
fátyolos fodraid
elzárják a világom,
ezüstfény elvakít.
Csillogó varázsod
meséket rejteget,
nem tudom levenni
rólad szemeimet.

Jégvirág, virágom,
természet hogy' lehet,
hogy ily csodát alkosson
egy ablakra teveled?
Megörökítenélek,
ám sehogy sem tehetem,
fátyolfinomságod
elrejtem szívemben.