Rossz és jó

Volt a mai napon is jó és rossz is.
Dani megbetegedett, bár nem tudtam én sem, tegnap késő este jelentkezett a baj, de Dani, szokása szerint nem vette komolyan, így nem is szólt. Ő is olyan, hogy ha csak kis remény is van, ő megy, lábon hord ki mindent... számtalan takonykórt, hörghurutot, hőemelkedéses ezt-azt kihúzott már az iskolában is, és az elbagatellizálásra is hajlamos. Most is ilyen - nála nincs nyafogás a munka vagy a felkelés miatt, szereti, amit csinál, így ma is természetesen bement dolgozni biciklivel, hogy majd elmúlik...
Ezért lepett meg, amikor dél körül felhívott, hogy otthon van, mert hazaküldték. A munkahelyen észrevették, hogy borzalmasan néz ki, és tényleg látszott rajta, hogy minden baja van. Hihetetlen, de ez olyan munkahely, hogy lázmérő is van... megmérették vele, és 38,6 volt. Hazaküldték különböző útmutatásokkal, elmondták, mit kell csinálni - mivel még soha nem volt táppénzen.
Délután nyitás előtt felsorakozott az orvosi váróban, annak rendje-módja szerint vizsgálat után megállapították, hogy valami vírusos akármi, ami a gyomor-bél traktusra is ráment. Táppénzen van, pénteken kell neki visszamennie.
Már minden bajom volt, hogy esetleg influenza, netán a HINI, ugye... (Szakács Béla óta a H1N1 az én körömben Hini...) Szóval, ki tudja, ő sok emberrel lép kontaktusba egész nap, bármit elkaphat. Az oltástémát pedig, mikor tavaly év vége előtt felvetettem neki, igen rövidre zárta. Közben tudom, hogy ha ilyen baja lenne, akkor az asztmássága miatt nem biztos, hogy ő ezt túlélné, pláne, ha halogatás áll fenn. Köztudott, hogy az emberek kórházba kerülnek, lélegeztetőgépre stb. még akkor is, ha egyébként azelőtt nem volt légzéssel, tüdővel kapcsolatos problémájuk. Akkor... ő, az asztmájával? Ha megúszná, a maradandó tüdőkárosodás sem kavarna örömviharokat...
Na mindegy, tele voltam aggodalommal, és most sem vagyok nyugodt. Hozzájárult ehhez az is, hogy most egy HINI-témájú Nemere-könyvön dolgozom, nincsenek benne nagyon kecsegtető és vidám dolgok - ez is nyilván hozzájárult az aggódásaimhoz (bár a könyv nagyon izgalmas krimi, ajánlom mindenkinek, biztos hamarosan megjelenik).

És a jóról is:
Írtam arról, hogy pár hete mennyire padlót fogtam mentálisan attól, hogy úgy kaptam 13. (rész)havi jutalmat, hogy azt szinte egy az egyben le is vonták, így az lett az eredmény, mintha nem kaptam volna semmit. Egy csapás vagyok mind matematikából, mind könyvelésből, és az adózáshoz meg aztán végképp hülye vagyok. Így, mivel különösebb kutakodás, utánanézés nélkül és hivatalból automatikusan és kötelességszerűen nyugtatva "bebizonyították", hogy higgyem el, hogy jól van az; én nem is nagyon mélyedtem bele, hogy esetleg keressem a hibát. Meg szégyelltem volna ezek után mégis forszírozni, úgy döntöttem, hogy oké, nem érdekel. És csak az volt a dolgom, hogy minél hamarabb túltegyem magam rajta, igyekeztem is. Belenyugodtam és egyebek.
Erre ma szóltak sűrű elnézéskérések közepette, mert kiderült, hogy alaposan elszámoltak. Ráadásul szó sem volt adósávátlépésről, másból eredt a probléma - a bruttó fizetésemet, amiből a számolás történt, véletlenül eleve egy 100-assal kevesebbre vették... lényeg, hogy ezt korrigálták, így ma várakozásomon már ténylegesen felül megkaptam a nekem járó, csaknem 50 ezer Ft-ot. Ami nem egy hatalmas összeg, de mindjárt más a gyerek fekvése...
Mindenesetre kitörölhetném - ám nem teszem - az akkori bejegyzést, mert attól, hogy rehabilitáltak, még mindez megtörtént, s a bejegyzést nyilván az akkori elkeseredés, igazságtalanság, megalázottság valóságos érzései, s párhuzamban életem hasonló átélt negatív emlékei hívták elő.