Egyszer hopp, máskor kopp

Reggel vagányul indultam neki, mert a rádió szerint esett az eső. Na, mondom, akkor semmi vész, mert tegnap már volt a járdákon egy száraz csík, ahol lehetett biztonsággal menni, akkor egy kis eső nem árthatott, legfeljebb még tovább olvadt a hó. Gondoltam én.
Aztán már a lépcsőházi külső lépcsőn majdnem hanyatt estem. Ónos eső volt és az meg azonnal oda is fagyott. Leszórni meg még sehol senkinek nem volt érkezése, még akinek az lenne a dolga, sem. Úgyhogy abszolút megszűnt mindenütt a kiböjtölt száraz járás, minden merő jégpáncél volt; ha vékony is, azért még csúnyául el lehetett rajta terülni. Percek teltek, míg két lépcsőház előtt is elosontam bénázva, visszafojtott lélegzettel, s ez már az út egyhuszada a buszig nagyjából. A siető emberek elég furcsán néztek rám, van, akinek tűsarkú csizmában is oly bátrak, sietősek a léptei, és érdekes, nem csúszik meg, tele van önbizalommal! Én meg a lánctalpas bakancsomban bárhol képes vagyok csúszni, akár álltamban is... mert rettegek még a lábam is letenni, de menni kell, és minél óvatosabbnak gondolom a léptem, annál inkább tébolyulok megfele az elesési lehetőségtől, hogy Szakács Béla stílusában fejezzem ki magam.
Volt egy rész a Profival egyvonalban, ami már az út 3/4 része, hogy annyira besokkoltam, hogy megálltam és "nagylány létemre" elkezdtem magamnak bőgni. Hasonlít ez egyébként a tériszonyhoz, úgyhogy ha ezt az elesésfélelmi pánikot nem érti meg valaki (biztos sokan vannak), de egyfajta pánikszerű tehetetlenségi "nem tovább!" merevgörcs jön rá, ha pl. egy kilátón felér valameddig, akkor mondom, ez is ilyesmi, s akkor biztosan megérti ezt...
És még csak vízkereszt van... mi lehet még itt tavaszig!

Volt még egy pofánverés a mai napon. Állítólag mégiscsak kaptunk némi 13., nagyjából harmadhavi jutalmat, csak én azért nem vettem a fizetésemen észre, mert azzal együtt úgy átestem az adósávon vagy mifenén, hogy az le is vonódott. Gratulálok. Nem csalódtam magamban... én így szoktam!
Ha speciel évtizedekig van egyfajta kedvezmény vagy juttatás, az akkor szűnik meg, mikor én kerülnék sorra. Így volt ez a lakáshoz jutásnál is több szempontból (vissza nem térítendő munkáskedvezmény, évtizedek óta stagnáló négyzetméterárak hirtelen megugrása), vagy a gyermekkedvezménynél (sokszorosára emelték, mikor nekünk már nem volt aktuális), a gyesnél (évtizedekig 900 Ft volt, emiatt az elsőnél visszamentem dolgozni 1 év után), de mihelyst én letudtam a gyerekeket, egyből ehhez képest viszonylag röhögés nélkül kimondható összeg lett); a gyednél (ami már a 2. gyereknél létezett, de akkor hosszabbították meg, mikor már visszamentem 1 év után dolgozni) stb. Mikor igénybe vehettem volna több szociális dolgot, akkor már épp megszűnt. Mikor a 8 évig elhúzódó válásnál végre megítélték a gyerektartást, akkor az illetékes munkanélküli lett... és utána bár hívták 1 év múlva vissza a régi munkahelyére, nem ment (azóta sincs állása), így a gyerekeim gyakorlatilag felnőttek csupán általam, mert a nem kimutatható semmiből nem vontak.
De hosszú évekig az adókedvezményeimet sem tudtam érvényesíteni, mert amennyivel be voltam jelentve, abból már nem lehetett még a gyerekkedvezményt sem megkapni, nemhogy egyéb adókedvezményt visszaigényelni... Az előttem pár évvel születettek még nyugdíjba mehetnek 60 évesen. Én már nem, mert pont nem esem bele. És ezt bőszen folytathatnám oldalakon keresztül, de minek.

De azért volt jó is, mert hazafelé buszvárásnál etethettem a kutyusaimat, amit naponta megteszek, ha előjönnek. A nőstény kuvasz mindig előjön, a kicsi nem biztos, ha nagyon nagy a zima és alszik valahol. Két heti szabi után nem lehettem benne biztos, hogy ugyanúgy várnak, mint már lassan 1 éve mindennap, a szabikat leszámítva. Lassan 1 éve, hogy odakerült 2 kis kuvasz, akikből az egyik a mostani mama - akkor akkorák voltak, mint most a lánykuvasz kicsije. 9 kicsi született, már csak 1 van mellette - a gyönyörű hímet elköltöztették, és a kicsikből pusztultak is, meg odaadogatták őket. Sajnálom őket nagyon, mert bár etetni járnak hozzájuk, de semmi egyéb. Úgy sóvárogja az a kutya - meg míg a 2 kutya volt, mindketten - a szeretetet, törődést, hogy szinte kézzelfogható, és mostmár a kicsi is! Törleszkedne a kezemhez, de hát mit kezdjek a drótkerítéssel... annyira sajnálom, hogy még csak simizni sem tudom őket... de a kaját roppant szívesen veszik. Lassan egy éve csak nekik, miattuk veszek kutyatápot, jutalomfalatokat. Meg ha maradék van itthon, reggelenként adom oda (beszórom a kerítésen nekik), legalább jó helyre megy.
És még az is jó volt, hogy hazafelé már enyhült az idő és rendesen elolvadt a jég... most lehet megint rettegni, hogy holnap hajnalra újra megfagy az, ami most elolvadt... jaj.

Sőt, az is nagyon jólesett, hogy Szakács Béla... na, mit is beszélek, szóval Váradi Feri jelölt a Facebookon. Ő. Engem. Ez öröm, mert mint már mondtam: imádom Szakács Bélát.:))